Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-22 / 18. szám
\ Élénk vita a szocialista brigádvezetők klubjáról Egész napos rendezvényre került sor az orosházi Petőfi Művelődési Központban a múlt szombaton abból a? alkalomból, hogy öt évvel ezelőtt alakult meg az intézményben a szocialista brigádvezetők klubja. Az orosházi kezdeményezés a megyében követőkre talált és jelenleg már húsz ilyen klub működik Békésben. E klubok vezetői tapasztalatcserére gyűltek össze január 17-én délelőtt az orosházi művelődési központban. Részt vett a tanácskozáson Dob- róczky Jánosné, a megyei múVetélkedő a Szovjetunióról Január 21-én délelőtt 9 órai kezdettel rendezte meg a 6Í1- es Ipari Szakmunkásképző Intézet, a békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház színháztermében, a „Ki tud többet a Szovjetunióról” címmel meghirdetett vetélkedő intézeti döntőjét. A rendezvényt a 9-es számú általános iskola énekkara rövid műsorral nyitotta meg, majd Rakoncás János kulturális nevelőtanár rövid beszéde után megkezdődött az izgalmas verseny. Az elődöntőkön a központi iskolában 30-ból ö, a gyomai tagozaton 4-ből 2, a szarvasin pedig 7-ből 3 csapat jutott az intézeti döntőbe. , A csapatok, összesen 40 diák, alapos felkészülésről tett bizonyságot. Ebben az intézet is sokat segített, hiszen a megyében a békéscsabai intézet fizetett elő a legtöbb— összesen 407 — Szovjetunió című lapra. Az izgalmas versenyen, amelyen szellemi totót töltöttek ki a versenyzők, majd szóban válaszoltak , néhány nem éppen könnyű kérdésre, végül eldőlt, melyik csapat tudott a legtöbbet. Az első helyezést a szarvasi tagozat 3/10-es osztályának csapata nyerte! Második lett a központi iskola 2/2-es osztályának négy diákja, harmadikok a gyomai tagozat 3/14-es osztályának tanulói lettek. A megyei vetélkedőn ez a három csap=t képviseli majd iskoláját. Konténeres szállítás háztól házig A békéscsabai vasútállomáson három évvel ezelőtt kezdték meg az öttonnás, közepes konténeres (szállítótartályos) fuvarozást. A háztól házig való szállításnak ezt a módját a vállalatok, üzemek hamar megkedvelték, amit bizonyít, hogy 1974-ben 726, 1975-ben pedig már 1707 áruval megrakott konténert adtak fel. A legtöbbet szállít így az újkígvósi ÁFÉSZ, a Békéscsabai Kötöttárugyár, a Kner Nyomda, a Szeghalmi Paplanüzem, a Békési Cukorkaüzem és a Gyulai Tejporgyár. Békéscsabára tavaly 2165 áruval megrakott konténer érkezett, legnagyobbrészt a Ví- dia, a Békéscsabai Kötöttáru- gyár, a Gyulai Tejporgyár, a Békési Cukorkaüzem és a Kner Nyomda címére. A konténeres fuvarozás eredményes lebonyolítását, a gyors rakodást és házhozszállítást elősegíti a vasútállomás és a Volán 8. számú Vállalat .között kialakult jó munkakapcsolat. A kedvező tapasztalatokból ckulva, várható, hogy az idén úja''* *' üzemek kapcsolódnak be a konténeres fuvarozásba. G. J. velődési osztály munkatársa, és Litauszky Tibor, a Megyei Művelődési Központ igazgatója. Vitaindítót mondott Bertalan Sándor, az SZMT munkatársa, majd Zana János, a Petőfi Művelődési Központ főelőadója az orosházi klub megalakulásával, ötéves működésével kapcsolatos tapasztalatokról számolt be. Ezt élénk vita követte, sokan szóltak hozzá, mondták el saját tapasztalataikat, terveiket A vitát Zana János vezette. A délutáni programba a vendégek és klubvezetők mellett bekapcsolódtak az orosházi klub tagjai fs. Ezen a kis ünnepségen emlékezett meg Feldmann József, a művelődési közoont igazgatója a klub megalakulásáról, ötévi tevékenységéről, további elképzeléseikről. Külön köszöntötte az alapító klubtagokat, akik mindmáig leglelkesebb hívei a közösségnek. Szórakoztató műsorral fejeződött be az egész nape« program. A Szovjetunió szocialista alkotmánya 40. évfordulója alkalmából „Ki tud többet a Szovjetunióról” címmel igen jól sikerült vetélkedőt rendeztek a szarvasi Ipari Szakmunkásképző Iskolában. A diákok politikai, művészeti, tudományos és történelmi témából mérték össze tudásukat. A Vendégségben a „Tízek’* fiatalsága Ma, január 22-én, este 6 órakor a békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház Tízek Ifjúsági Klubja Sarkadra látogat a cukorgyár ifjúsági klubjának meghívására. A fiatalok először az üzemet tekintik meg, majd vendéglátóikkal vidám, játékos vetélkedőn szórakoznak. A klub fiataljai egy újabb kirándulást terveznek június 26- és július 1-e között. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében Drezdába látogatnak majd. Békéscsabán megalakult az Ifjú Geográfusok Köre A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudomáryi Kutató Intézet alföldi csoportja és a Magyar Földrajzi Társaság körös vidéki _osztálya szervezésében, a városi tanács művelődési osztályának támogatásával ismét megalakult az Ifjú Geográfusok Köre. A kör célja: a földrajz iránt különösen érdeklődő, valamint földrajzból felvételező tanulók szakmai irányítása, felvételire való előkészítése, A foglalkozások (előadások és gyakorlatok) témái a földrajz általános trö- vényszerűségeit Békés megyei példákon keresztül mutatják be. Ezzel hozzájárulnak a közvetlen környezet alaposabb megismeréséhez is. A kör első foglalkozása ma, január 22-én 15 órakor lesz Békéscsabán. a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézet alföldi csoportjának székházában. a. győztes csapat az iskola 3/11 osztály női szabóiból összeállított kollektíva lett Fotó: Tisza vári Öt év alatt 106 millió forint A Gyula és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet befejezte a IV. ötéves tervre előirányzott felvásárlási tervét. Az eltelt öt esztendő alatt a felvásárlási üzemág összesen 106 millió forint forgalmat bonyolított le. Ezen belül zöldség-gyümölcsből 15 millió, baromfi-vegyes áruból 92 millió forintos forgalmat ért el. örvendetes, hogy a háztáji gazdaságokban élénk termelési és tenyésztési kedv volt tapasztalható, amit az is bizonyít, hogy libából 46, nyálból 44, csirkéből, tyúkból 55, mézből 12, galambból másfél vagonnyit vásároltak fel. Ez azt jelenti, hogy a háztáji gazdaságokból évenként több mint 10 ezer libát, 15 ezer vágni való galambot, 60 ezer nyulat, és 300 mázsa mézet vettek meg. Mindezek azt is jelentik, hogy a szövetkezet hiánytalanul végrehajtotta üzletpolitikai célkitűzéseit. Ipari tanulók vetélkedője Szarvason MA: 1976. JANUÄR 22., CSÜTÖRTÖK Vince napja A Nap kél 7.23 — nyugszik 16.28 órakor A Hold kél 23.27 — nyugszik 9.43 órakor Futó eső Várható időjárás ma estig; felhöátvonulások, futó esővel, záporral, helyenként hózáporral. Az időnként erős nyugati, észak- nyugati szelet viharos lökések kísérik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 3, plusz 2 fok között, néhány szélvédett, hóval borított helyen mínusz 5 fok körül. Legmagasabb nappali hőmérséklet: • 2—6 fok között. Négyszáztizenöt évvel ezelőtt, 1561. január 22-én született — és 65 éves korában, 1626-ban halt meg — Francis Bacon angol filozófus, ahogy Marx jellemezte „az angol materializmus és minden modern kísérleti tudomány igazi ősapja”. Bacon tanítása a születőben levő kapitalista társadalom új követelményeinek felelt meg. Novum Organum című művében a skolasztika által elferdített arisztotelészi módszertan helyett új módszert igyekezett adni a tudományoknak. Szerinte a tudomány kísérleti jellegű; feladata, hogy racionálisan dolgozza fel az érzéklet által nyújtott adatokat. A megismerésnek ez a módszere az indukció, amelynek elméletileg az addig elért legjobb megoldását adta és feltárta szerves alkotórészei — a megfi- gvelés. az összehasonlítás, az elemzés, a kísérlet, az általánosítás — fontosságát. — GYÁRTELEPI FEJLESZTÉS. Mezőhegyesen a cukorgyárban — a gyári iparvágány felszámolását követően — tovább javít- j'ák a répaátvétel technikai feltételeit. Ennek eredményeként a gyártelepen mintegy 80 ezer tonna cukorrépát tárolhatnak majd, a rakodást pedig két új NDK- gyártmányú rakodógép munkába állításával gyorsítják. Rendőrségi hírek SÚLYOS TESTI SÉRTÉS A békéscsabai városi rendőrkapitányság nyomozást indított súlyos testi sértés bűntettének gyanúja miatt Geda József 19 éves, Csorvás, Vörösmarty utca 1. szám alatti lakos ellen. Nevezett a közelmúltban Békéscsabáról Telekgerendás felé haladó személyvonaton megtámadta és tettleg bántalmazta K. Pál csorvási lakost. A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ügy tisztázására a vizsgálat megindult. KOCSILOPÁS Majernyik Pál 25 éves, Békéscsaba, Gyöngyösi utca 109. szám alatti lakos január 19-én, Békéscsabán, a vegyi- és nagykereskedelmi vállalat Szarvasi úti telepéről ellopta a 8. számú Volán Vállalat teheratutc ját. A lopott kocsival a város belterületén közlekedett, vezetési engedéllyel természetesen nem rendelkezett. A rendőrjárór igazoltatta, ügyében a vizsgálat megindult. — A MÉTERÁRUK ÉS KONFEKCIÓ TERMÉKEK MINŐSÉGE. A békéscsabai Férfifehérne- mű-gyárban a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Békés megyei szervezete rendezésében tartottak előadást a méteráru és a konfekció termékek minőségéről. — könyvritkaság pannonhalmán. Évek óta tart a több mint 300 ezer kötetes pannonhalmi könyvtár rendezése. Munka közben érdekes ritkaságok kerülnek elő. Legújabban megtalálták az első magyar fizikakönyv eredeti példányát. A XVIII. század második felében Molnár Szabó János írta, a budai egyetem igazgatója. — ESZPERANTISTÁK A BÁNYÁSZVÁROSBAN. A 26. magyar eszperantó kongresszust 1976-ban Komlón rendezik meg. A bányászváros az idén ünnepli várossá nyilvánításénak negyed- százados jubileumát. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye lesz az eszperantókongresz- szue. — PANORÁMÁÉT VISEGRA- hON. Elkészült Visegrádon a Fellegvárhoz vezető panorámaút folytatása, a kisvillámot, sibrik- d ómból érintő szakasz, amely csatlakozik a li-es műúthoz. A* új útszakasz lehetővé teszi, hogy 1976-ban már a látogatók megtekinthetik j visegrádi hegység legszebb tájait, az apátkúti völgyet, a Magda-forrást, az ördögmalmi vízesést. — kresz-tanfolyamok OROSHÁZÁN. A közlekedésbiztonsági tanács és az autóklub az elmúlt hetekben húsznál több tanfolyamot szervezett Orosházán az új KRESZ ismertetésére. A tervek szerint áprilisban újabb csoportok tehetnek vizsgát e témából. — két és fél millió forint NYEREMÉNY. Az OTP orosházi járási fiókja az elmúlt esztendőben 820 ezer lottószelvényt adott el. Az eladott szelvények után összesen két és fél millió forint nyereményt fizettek Id a lottózóknak. Négyes találatot 18-an értek el, a tárgy- nyeremény-sorsoláson 52-en jutottak vásárlási utalványhoz. Totószelvényből egy év alatt 33C ezret értékesített a fiók, a kifizetett nyeremény több mint félmillió forint volt. — nyereséges tészta- gyártás. A körösladányi Magyar—Vietnami Barátság Tsz tészta üzemében 12 éve készül a finom csiga, cérnametélt és egyéb száraztészta-féleség. Az elmúlt évben rekord eredményt, értek el: 20 millió forint értéket termeltek a tésztagyártó lányok. asszonyok, s a várható nyereség hárommillió forint lesz. — MA, CSÜTÖRTÖKÖN BÉKÉSCSABÁN, a 11-191 telefonszámon hívható 8—9 óra között a telefondoktor. Ez alkalommal az influenzáról ad szakmai tájékoztatást. Ügyfélfogadás Dr. Kertész Márton, a megyei tanács vb titkára 1976. január 24-én, szombaton 9—12 óráig ügyfélfogadást tart, hivatali helyiségében Békéscsaba, Felsőkörös sor, Irodaház. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Envedi G. Sándot Főszerkesztő-helvettes: Deák Gyula Szerkesztőséé* *601 Békéscsaba. Postafiók; ill Telefon: 12-035. 12-196 ECiadla a Békés me?vei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postafiók? Ili Telefon: 11-021. U-05i Ftelelős kiadó* Lehoczkv Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díl eev hónapra 20.— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató* Háromszék! Pál Index: 25 054