Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-25 / 302. szám

f Televízió J Tv­ajánlatunk CSÜTÖRTÖK Gyerekeknek, felnőtteknek kellemes szórakozást ígér a tévé erre a napra. 14.50-kor sugározzák A kis hercegnő című amerikai film el­ső részét. A dickensi hangulatú gyermektörténet főhőse a sors poklát megjáró „kis hercegnő” Sara egy leánynevelő-intézet la­kója, akinek végül mégiscsak jó­ra fordul a sorsa. (A film máso­dik részét december 26-án, pén­teken 13 óra 48 perces kezdettel vetítik.) A Kőbéka — verses, zenés mű­sor gyerekeknek. A 15.45-kor kezdődő adásban Weöres Sándor versei és a versek megzenésített változata hangzik el — gyerek­előadók közreműködésével. 16.10: A Szojuz—Apolló című összeállítás vetítésének kezdési ideje. S a színes, érdekes műsor a szovjet—amerikai űrkísérlet eseményeit idézi fel. A körhinták az égben készül­nek a címe a 22.10-kor kezdődő NSZK-filmnek. A félig-meddig a mesék világában játszódó tör­ténet egy ábrándos, a gyakorlati életre teljesen alkalmatlan fia­talemberről szól, akinek sorsát határozott felesége irányítja. Egyszer azonban a feleség erélye is csődöt mond: a fiú megvaló­sítja élete nagy álmát — vesz egy körhintát. PÉNTEK 20.10: Aranyláz. Charlie Chaplin filmje. Mulat­ságos ötletekkel, váratlan fordu­latokkal teli történet. Az 1925- ben készült Aranyláz aranyásók­ról szól. Akik Alaszkába indul­nak, hogy ott meggazdagodja­nak. De . a valóság más, mint amilyennek elképzelték. Az arany ott se jut mindenkinek. Hiába a küzdelem, a munka, csak a véletlen szerencse segít­het rajtuk. A filmet az 1918-ban készült Chaplin filmmel, a Kutyaélettel vetítik együtt. S a két játékfilm között egy korabeli riport szól arról, hogy milyen körülmények között ké­szültek Chaplin filmjei Holly­woodban. SZOMBAT 21.05: Illyés Gyula. Portréfilm, X. rész: Az életűt. Illyés Gyula tihanyi rezidenciá­jába látogatott el a televízió for­gatócsoportja. (Domonkos Má­tyás riporter, Borús Rózsa szer­kesztő, Kocsis Sándor operatőr, Czigány Tamás rendező.) Illyést a költőt, az írót, az esztétát ismeri az ország, szere­tik, olvassák, színházban játsz- szák műveit. A tihanyi kertben folytatott beszélgetéssel Illyés Gyulát életének hétköznapjairól, emlékeiről, elveiről faggatja be­szélgetőpartnere, Domonkos Má­tyás, aki mint a Szépirodalmi Könyvkiadó főszerkesztője Illyés Gyula műveinek szerkesztője is volt. A film második részét, amely a Barátok és eszmék címet viseli, december 28-án, vasárnap mu­tatja be a televízió. (KS) VASÁRNAP 20.10: Bach Arnstadtban. Tévéfilm. Klaus Eidam írásából készült tévéfilm Bach ifjúkorának egy epizódjára épül. Nevezetesen ar­ra, amikor meghívják Arnstadt- ba, hogy kipróbáljon egy új or­gonát. Az ifjú Bach szereplése olyan kitűnően sikerül, hogy a gróf leszerződteti udvari muzsi­kusának; templomi orgonistának, s rábízza az énekkar betanítását és vezénylését is. S Bach a kon­zervatórium tudta — sőt szigorú tilalma ellenére — idegen lányt visz fel az orgonához, hogy a misén szólót énekeljen. Az ifjú Bach szerepében Gyab- ronka Józsefet láthatiuk, Oleári- uszt Básti Lajos, a lányt Hűvös­völgyi Ildikó, a sekrestyést Gyenge Árpád alakítja. 14 BÉKÉS MCTII^ 1975. DECEMBER 25. CSÜTÖRTÖK BUDAPEST: L műsor: 9.00 Csak gyerekeknek! 9.45 Zsebtévé. 10.15 Tizenkét hónap. Szovjet mesefilm. I. 11.20 Leonard Bernstein a muzsi­káról. 13.40 Júlia Andrews műsora. Angol zenés film. 14.15 Így csinálná Sherlock Holmes, ni. 14.55 A kis hercegnő. Amerikai film. I. 15.45 Reklám. 15.50 Kőbéka. 16.15 Szojuz*— Apollo. VEI. 17.15 Regősének. n. 17.45 Hármasikrek- VI. 18.10 Arany­érmesek — 1975. 19.10 A munkapad nagy öregei. 19.4o Esti mese. 20.00 Hírek. 20.05 Kérem a következőt! I- 20.20 Vivát, Benyovszky! XH. 21.15 Az én időm Montand-ja. 22.10 A körhinták az égben készülnek NSZK tévéfilm. H. .műsor: Szórakoztató műsor Ba. den-Badenből. 29.55 Flugos futam­ai. 15 No, de apu! n. BUKAREST: 16.00 Népi melódiák. 16.35 A szocialista országokból. 16.45 Ifjúsági enciklopédia. 17.15 Zenés újdonságok. 17.45 Tv-egyetem. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 20.30 Irodalmi, művészeti tv-újság. A Román Televízió Szerkesztőse­ge a műsorváltoztatás jogát fenn­tartja ! BELGRAD: 16.35 Magyar nyelvű tv-napló. 17.30 A. Vuletic: A kőfa­ragó és fiai — gyermekműsor. 18.15 Szórakoztató zene. 18.35 Szó és betű. 19.05 Zöld jelzés. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Az út — drámasorozat. 21 .Oo Fény­szóró. 22.10 Matos — dokumentum­film. I Második műsor: 15.55 Kosárlabda: Lokomotíva—Jugoplastika. 20.00 A világ körülöttünk. 20.45 Baltazár ta­nár úr — rajzfilm. ,20.55 Huszon­négy óra* 21.10 Tv-dráma (ism.). PÉNTEK BUDAPEST: I. műsor: 10.» Csak gyerekeknek! 10.4§ Tizenkét hónap, n. 13.50 A kis hercegnő, n. 14.40 Zenebona. 15.40 Családi kör. 16.30 Labdarúgó Képes Sport Teremku­pa 75. 18.10 Reklám. 18.15 A rajz­filmek kedvelőinek. 18.40 Hangok a csend világából. 19.25 Karácsonyi reklám. 19.30 Esti mese. 20.00 Hírek. 20.05 Tévétorna. 23.10 Aranyláz. Ame­rikai film. 21.25 Kutyaélet. Amerikai film. 22.05 Maszk nélkül. 22.35 Ve­szélyes riport. Angol tévéfilm.. U. műsor: 20.01 Charles Aznavour műsora. Francia zenés film. 21.00 No, de apu! III. BUKAREST: 15.00 Iskola-tV. 15-30 Angol nyelvoktatás. 17.55 Növények és állatok. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Dokumentum­film. 19.30 Szovjet film. BELGRAD: 16.36 Magyar nyelvű tv-napló. 17.30 Névén — adás gyer­mekeknek. 18.00 Belgrádi krónika. 18.15 Népi muzsika. 18.45 Emberek a menetoszlopból. 19.15 Rajzfilm. 20.00 Hét csapda — vetélkedő. 21.05 Az igazság — filmsorozat. 22.15 Do- kum ént umadás. Második műsor; 20.00 Az 1975. év legjobb tv-drámjói: Egy szombat, miint bármelyik. 21.20 Huszonnégy óra. 21.35 Vendégszerkesztő. 22.45 Ma este Gina Lollobrigidával. SZOMBAT BUDAPEST. I. műsor: 9.00: Tv- toma. 9.06 Foxi Maxi kalandjai. 9.30 Játsszunk fizikát! 9.55 Pillangók a lakásban. 10.95 Művészek a poron­don. 11.15 Verseny után. 13.20 Bal- thazár professzor. IV. 13.30 A kis hercegnő, ni. 14.20 Männdli majd megoldja. 14.45 így csinálná Sher­lock Holmes. IV. 15.15 Delta. 16.05 Reklám. 16.10 Parabola. 16.30 Lab­darúgó Képes Sport. II. nap. 18.10 Műsorainkat ajánljuk. 18.35 Reklám. 18.40 A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 18.45 Cicavízió. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Vivát Benyovszky! XIII. befejező rész. 21.05 Illyés Gyu­la. Portréfilm. I. 22.05 Hírek. 22.10 A buszon. BUKAREST: 14.90 Kulturális, tu­dományos kaleidoszkóp. 14.20 Ro­mán táncképek. 14.35 Kézilabda­mérkőzések 1975-ben címmel vi&z- szapillantás. 18.30 Tv-híradó. 19.00 Tv-enciklopédia. 19.50 Egy seriff New Yorkban. Folytatásos film. 21.30 Szórakoztató, zenés, táncos összeál­lítás. BELGRAD: 16.35 Magyar nyelvű tv-napló. 18.15 Az idény kis slágere (döntő). 19.15 Rajzfilm. 20.00 Szóról szóra. 21.05 Díjnyertes filmek cik­lusa Második műsor: 20.00 Kör — tá­jékoztató adás. 21.05 Huszonnégy óra — sportszombat. 21.15 Daloló szombat. 21.55 Hét tv-nap. VASÁRNAP BUDAPEST. I. műsor: 9.30 Szün­idei matiné. 11.3o Kuckó. 12.00 Flu- gos futam. 15.25 Olimpikonok vetél­kedője. 16.30 Labdarúgó Képes Sport Teremkupa III. nap. 18.10 A magyar tudomány nagy öregei. 18.50 Reklám. 18.55 Falujárás. 19.45 Esti mese. 20.00 Hírek. 20.10 K. Eidam: Bach Arnstadtban. Tv-film. 21.30 Illyés Gyula. Portréfilm. II. 22.40 Hírek. A román televízió. műsorát tech­nikai okok miatt nem közöljük. BELGRAD: 8.45 Telemóka — adás gyermekeknek, utána Tv-magazin magyar nyelven. 9.45 Névén — adás gyermekeknek. 10.15 Nyolcvan nap alatt a világ körül — filmsorozat. 10.45 A régi Podgorica dalai — a ti- tográdi tv adása. 11.15 Földműve­lőknek. 12.00 Krónika. 13.00, A tudás — vagyon. 14.10 Hét tv-nap (ism.). 15.5o A nézők és a tv. 16.40 . Jugo­szláv kosárlabda-bajnokság: Rabot- nicki—Partizán. 18.15 Rajzfilm. 18.25 Walt Disney csodálatos világa — film gyermekeknek. 19.15 Rajzfilm. 20.05 Kapelai tüzek — drámasorozat. 21.25 Boldog 1976-os új esztendőt — Tv-tárca. 21.55 Sportszemle. 2. műsor: 16.35 Viking Viki — rajz­film. 17.20 Du brav ka — színházi elő­adás felvételről. 19.00 Az ifjúság kér­dez. 21.00 Huszonnégy óra. 21.20 A jugoszláv film egy hónapja: Talál- . koztam már boldog cigányokkal is. 22.5o Élő szó. C Rádió ) CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ: 6.10 Kellemes ünnepet! 8.05 Az MRT gyermekkó­rusa énekel. 8.18 Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 8.37 ,,Bé­kesség óhajtás.” 9.12 Albinoni és Vivaldi műveiből. 19.03 Urban Gyu­la: Minden egér szereti a sajtot. 10.45 Schumann: Pillangók. 11.10 öreg Ángyéi üzenete. 12.10 Jó ebéd­hez szól a nóta. 12.55 Tiszta szívvel. 13.0f> Maria Callas legszebb felvéte­leiből. 13.38 A sokaság fia. H. 15.08 Az év sporttörténete, ie.09 Mozart- müvek. 17.05 Együtt a család. 17.45 Budapesti beszélgetés Gidon Kré- merrel. 18.40 Népdalest. 19.22 Szóra­koztató műsor nyugdíjasoknak. 20.23 Donizetti: Lammermoori Lucia. 23.19 Szólistaparádé. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ1: 7.90 A római ka­tolikus egyház félórája. 7.30 Orgo­namuzsika. 8.05 Sanzonok. 8.33 Tito Gobbi énekel. 9.00 Karácsonyi slá­gerkoktél. 9.35 Legkedvesebb versei­ről beszél Sík Endre. 10.00 Két ope­rettfinálé. 10.33 Népdalok. 10.53 Ze­nés portré Bodrogi Gyuláról. il.38 Mikszáth Kálmán: A Lőrinc kalap­jai. 11.48 Két szvit. 12.33 Régi kórus­muzsika. 12.48 A festődoboz. Mese­játék. 14.00 Nótakedvelőknek. 14.45 Utam és dalaim. I. 15.33 Filmzene. 15.40 Kössünk barátságot! — kikkel? 16.00 Csillagszóró. Kívánságműsor. 19.33 Egy óra az Omega együttes­sel. 29.33 A bölcsődaltól a lakodal­mas énekig. 21.06 Ladányi Ferencre emlékezünk. 22.15 Zenés játékokból. 23.19 Szimfonikus zene. SZOLNOKI STÜDIÖ a 222.» m-es hullámhosszon: 9.00—10.30-ig: Kará­csonyi magazin. A tartalomból: Szemle a reggeli lapokból. — Jó reggelt fény! — Verses beszélgetés Iluh István költővel. Szerkesztő­riporter: Tiszai Lajos. Közreműköd­nek : Baranyai Ibolya és Lengyel István színművészek. Rhoda Scott felvételeiből. Magyar nóták, népda­lok. PÉNTEK KOSSUTH RADIO: 6.95 Kellemes ünnepet! 8.05 Népdalok. 8.33 Bruno Walter vezényel. Közben; 9.10 Disz­nótorban. 9.53 Lottósorsolás. 10.03 Csukás István: Utazás a szempillám mögött. 10.38 ,,Lázár vödd föl lábo- dat...” 11.00 Az év slágerei — nyolc rádió műsorából. 12.05 I>aljátékrész­letek. 12.35 Népdalcsokor. 13.11 Gló­busz. 13.36 Emil Gilelsz zongoraest­je. 15.08 Mit tettünk a fa alá? 15.56 Lemezmúzeum.. I6.37 Pillantás a nagyvilágba. 17.05 A Rádió Kabaré­színházának Hangmúzeuma. 18.17 Kodály: Mátrai képek. 18.40 A zene nem ismer határokat. 20.40 Juhász Ferenc: Apám. 21.28 Zenei műsor. 22.10 Sporthírek. 22.15 A körkép kö­rül. 22.30 Tánczene. 23.15 A XX. szá­zad zenéjéből. 0.10 Melódiakoktél. PETŐFI RADIÖ: 7.00 Operarészle­tek. 8.O5 Keringők, zongorára. 8.33 Népszerű magyar énekesek és együttesek műsorából. 9.17 Nézd, amit én nem látok! 9.44 Dunai élet­mentő. 9.53 Lottósorsolás! 10.00 Hí­res filmslágerek. 10.33 Kovács Apol­lónia énekel. 11.00 Verdi: Nabucco. Közb. 11.47 Boldizsár Iván írása. 13.27 Régi csárda jelenet. 14.00 Az éneklő hattyú. Mesejáték. 14.56 A beat kedvelőinek. 15.44 Rivaldafény­ben. 16.00 A bölcsődaltól a la­kodalmas énekig. H. 17.33 Ze­nés beszélgetés Bródy Tamással. 18.46 Láttuk, hallottuk — a színház­ban és a moziban. 19.O1 Zenekari muzsika. 19.45 Szimonov: Aki a ne­gyedik volt. 20.45 Tánczene. 21.43 Kacsoh Pongrác: János vitéz. SZOLNOKI STUDIO a 222.38 m-es hullámhosszon: 9.00—10.3O-ig: Kíván­ságműsor a hallgatók levelei alap­ján. Közreműködnek: Baranyai Ibolya, Gellei Kornél, Tyll Attila, ifj. Újlaki László színművészek. A szerkesztő: Pálréti Ágoston. SZOMBAT KOSSUTH RADIO: 6.05 Kellemes ünnepet! 7.20 Múzeumi híradó. 7.23 Faluról — mindenkinek. 8.05 Nép­dalok. 8.29 Albinoni-művek. 9.00 Kulturális magazin. 10.03 Operapa­rádé. 11.06 Zenés reklám turmix. H.16 Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. Közb. 12.05 Édes anya­nyelvűnk. 12.46 Téli dalok. 13.15 Ün­nepek között. 13.25 Nótactsokor. 14.11 Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. 15.08 Színes népi muzsika. 15.48 Hol tart a magyar mezőgazdaság? 16.18 Leonard Bernstein zongorázik és vezényel. 17.06 Juhász Ferenc: Anyám. I8.O5 Bemutatjuk új felvé­teleinket. 18.18 Balassa P. Tamás orgonái. 18.40 Sporthírek. Totó. 18.45 j Mahler; Egy vándorlegény dalai. | lfl.02 D. Thomas: A mi erdőnk al­ján. 20.28 Bob herceg. Huszka Jenő operettjének rádióváltozata. 22.10 Sporthírek. Totó. 22.15 Boccaccio: Dekameron. I. 23.15 Hangverseny. O.lo Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00 Zenekari muzsika. 8.05 Mit hallunk? 8.33 „Nyitnikék”. 9.00 Vasárnapi koktél — szombaton. 10.33 Szivárvány. 12.33 Népdalok. 13.05 Enyedy György: A tréfás kedvű hóember. I4.0o Táska­rádió. 15.00 Jelenidőben. 15.33 Dzsesszről — improvizációról. 16.33 Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 16.4« ötórai tea. 17.58 Három nép forradalmában. 18.33 Utam és dalaim. II. 19.33 Sporthírek. Totó. 1*.%» T&rmTftoencf HtradA. 30.» As árgyél is kismadár. 21.38 Furulya- dallamok. dudanóták. 21.50 Kritiku­sok fóruma. 22.00 Harminc pere rock. 12.33 Népszerű operaegyütte­sek. 23.15 Horváth Jenő szerzemé­nyeiből. SZOLNOKI STÜDIÖ a 222.» m-«s hullámhosszon: 9.00—lö.Có-ig: A tartalomból: Az év műsoraiból, (ism.). Mikrofonunk is ott volt. Az év néhány jelentős szolnoki hang­versenyeiről. 10.00—10.30-ig: Szlovák műsor. Szerkeszti: Zelman Ferenc A tartalomból: Szlovák könyvről — olvasóknak. — A szarvasi táj ház­ban. — Érdi tapasztalatok népdala­inkról. — Hírek, tudósítások. VASÁRNAP KOSSUTH RADIÖ: 8.27 Zenekari muzsika. 9.19 Ránki: Két bors ök- rücske. 9.34 Mondák, legendák. 9.44 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.06 Lá­zár Ervin: Gyere haza, Mikkamak- ka! 10.39 Kenessey Jenő: Az arany meg az aszony. 11.51 Német barokk fúvószene. 12.36 Tánczenei koktél. 13.20 Kritikusok fóruma. 13.39 Ver­bunkosok, katonadalok. 14.06 Ezer- egy délután. 14.35 Szatíra dalban. 14.45 Jean-Pierre Rámpái fuvolázik. 15.00 Csak egy kis gondoskodás, csak egy kis kémia! 15.55 Zenekari muzsika. 16.53 Kis magyar néprajz. 17.06 Simándy József operiaáriákat énekel. 17.21 Munkásklub. 17.46 Bar­tók zongoraművei. 18.15 Miért, igen, miért nem? 18.25 Üj könyvek. 19.15 ,,Halhatatlan az Univerzum...” 20.15 Randevú. 21-19 öt kontinens egy éve. 22.15 Sporthírek, totó, 22.20 Bo­ccaccio: Dekám erőn H. 23.15 Nóták. 0.10 Olasz kórusmuzsika. PETŐFI RADIO: 8.05 Cigánydalok. 8.3.8 Kálmán Imre operettjeiből. 9.33 Hangszerszólóik. 10.00 A zene hul­lámhosszon. 12.40 Hilde Güden és Kónya Sándor felvételeiből. 12.33 Ze­nekari muzsika. 13.33 „A gyerme­keknek írta Bartók Béla.” i4.0o Ket­tőtől ötig... 17.00 Játékmester keres­tetik! 18.00 Párbeszéd a magnósza­laggal. 18.10 Népdalok. 18.3« Pódiu­mon — James Last zenekara, 20.00 Rossini összes nyitányai. L 20.42 Sporthírek. Totó. 20.47 ,,Hol a bol­dogság mostanában?” 21.30 Virág- énekek. 21.45 Magnósok, figyelem! 22.33 Operettrészletek. 23.10 Francia szerzők műveiből. SZOLNOKI STÜDltf Ä 2».» m-es hullámhosszon; 17.00 Műsorismerte­tés hírek. 17.05 Az év m^-'vraiból (ism.). 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Az év slágereiből. 18.27 Hírösszefog­laló, műsorelőzetes. C Mozi ) CSÜTÖRTÖK Békési Bástya: A túsz. Békéscsa­bai Brigád: fél 4-kor: Mackenna aranya, fél 6-, fél 8-kor: A fekete farkasok üvöltése. Békéscsabai Sza­badság: 4- és 6-kor: A fekete far­kasok üvöltése, 8-kor: A lopakodó hold. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Huckleberry Finn és a csirkefogók, fél 8-kor: Gyémánt Lady. Gyulai Erkel: A négy muskétás. Gyulai Pe­tőfi : Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádhan. Orosházi Béke: A nagy attrakció. Orosházi Partizán: A négy muskétás újabb kalandjai. Szarvasi Táncsics* 4- és 6-kor: Ro­binson és a kannibálok. 8-kor: Mon­sieur Verdoux. PÉNTEK Békési Bástya: A túsz. Békéscsa­bai Brigád: fél 4-kcvr: Mackenna aranya, fél 6-, fél 8-kor: A fekete farkasok üvöltése. Békéscsabai Sza­badság: 4- és 6-kor: A fekete far­kasok üvöltése. 8-kor: A lopakodó hold. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Huckleberry Finn és a csirkefogók, fél 8-kor: Gyémánt Lady. Gyulai Erkel: A négy muskétás. Gyulai Petőfi; Olaszok hihetetlen kaland­jai Leninsrádban. Orosházi Béke: A nagy attrakció. Orosházi Partizán: A négy muskétás újabb kalandiai. Szarvasi Táncsics: 4- és 6-kor: Ro­binson és a kannibálok, 8-kor: Mon­sieur Verdoux. SZOMBAT Békési Bástya: A túsz. Békéscsa­bai Brigád: fél 4-kor: Mackenna aranya — fél 6, fél 8-kor: A fekete farkasok üvöltése. Békéscsabai Sza­badság; 4 és 6-kor: A fekete farka­sok üvöltése — 8-kor: A lopakodó hold. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Huckleberry Finn és a csirkefogók — fél 8-kor: Gyémánt Lady. Gyulai Erkel; A négy muskétás. Gyulai Pe­tőfi : Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Orosházi Béke; 5-kor: Partizánok — 7-kor: Hét tonna dol­lár. Orosházi Partizán: A négy mus­kétás újabb kalandjai. VASÁRNAP Békési Bástya: fél 4-kor: Huckle­berry Finn és a csirkefogók — fél 6, fél 8-kor; Gyémánt Lady. Békés­csabai Brigád; fél 4-kor: Mackenna aranya — fél 6, fél 8-kor: A fekete farkasok üvöltése. Békéscsabai Sza­badság: 4 és G-kor: A fekete far­kasok üvöltése — 8-kor: Csak sem­mi szexet kérem, angolok vagyunk! Békéscsabai Terv: A túsz. Gyulai Erkel; Bosszú a bércek között. Gyu­lai Petőfi: Olaszok hihetetlen ka­land jai Leningrádban. Orosházi Bé­ke: 5-kor: Partizánok — 7-kor: Hét torma dollár. Orosházi Partizán: A négy muskétás újabb kalandjai. Szarvasi Táncsics: 4 és 6-kor: Ro­binson és a kannibálok — 8-kor: Monsieur Verdoux. ( Színház • ) December 27-én. szombaton este 7 órakor Békéscsabán: HAL NÉGYESBEN B la ha-bérlet. December 28-án, vasárnap este 7 órakor, Békéscsabán: HAL NÉGYESBEN Szelvén ybérlet munkaalkalom A Kőbányai Textilművek átképződ­nek, be tanulónak alkalmaz 14-ik életévüket betöltött nőket, könnyű fonodái munkára. Továbbtanulást, szállást és különböző kedvezménye­ket is biztosítunk. Részletes írásbeli felvilágosítást is küldünk, cím: Kő­bányai TextUművek 1475 Budapest X., pf. 45. ________________ F elvételre keresünk gyakorlattal rendelkező építésztechnikust tmk- részleghez, vasesztergályost, mér­legképes képesítéssel belső ellen­őrt, konyhai segédmunkásokat. Pá­lyázatot hirdetünk egy iómenetelű kisvendéglő vezetésére, illetve he­lyettesére Békéscsabára. Szakkép­zettséggel rendelkező személyek vagy házaspárok jelentkezését vár­juk. Békés megyei Vendéglátó Vál­lalat, Békéscsaba, Gutenberg u. 3. Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanu­lási idő 1 hónap. A kereset 2009— 2600 Ft. a betanulás után. Vidék! lányok részére szállást és kedvez­ményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visz- szatérítjük! Cím: P. F. V. lőrinci gyár, 1183. Budapest, Gyömrői út. 85—91. Kérésére részletes tájékozta­tót küldünk.___________________________ Fiatalok jelentkezzetek! Vállala­tunk az 1976/77-es tanévre az alábbi szakmákra iskoláz be ipari tanuló­kat: ács-állványozó, kőműves, építő­gép-szerelő szakmára. A felvett ta­nulóknak térítésmentes otthonelhe­lyezést és napi háromszori étkezést biztosítunk. Levélben! érdeklődésre bővebb felvilágosítást adunk. Cím: Mélyépítő Vállalat, munkaügyi osz­tálya, 1397. Bp„ V» Rosenberg hp. q. 16. ra._______________.______________ A Zsáka és Vidéke ÁFÉSZ azonnali belépéssel több személyes boltba boltvezetőt és helyettest vesz fel családi alapon is. Erkölcsi és mű­ködési bizonyítvány szükséges. Bé­rezés kollektív szerint. Jelentkezés: ÁFÉSZ, Zsáka 4142 V. Hads. u. 4. íz, apróhirdetések Két szoba, összkomforté« oroehdbá lakásomat elcserélném hasonló bé­késcsabaira. Érdeklődni: Orosházi Hírlap szerkesztőségében.____________ V askapu-, vaskerítés-készítést vál­lalok. Orosháza. Oláh István u. 30« Farkas Dezső. ____________________ G umijavító felszerelés tíz külön­böző méretű forma és 149 1-es új kazán eladó. Békéscsaba, Szarvasi u. 73. __________________________ E lcserélném budapesti egy szoba, hálófülkés, komfortos tanácsi bér­lakásomat, hasonló gyulaira. Ér­deklődni ; Gyula, Törökzug, Buda- dapest körút 22. I. em. 5. Baranyai­ra_____________ S koda Felicia keveset használt, el- adó. Békéscsaba, Mednyán^-kí u. ló. 1 kát. hold föld eladó. Érdeklődni: Horváth Antaliénál, Külsőmonor 76. Fiatal vágóbikák eladók. Nagymá- gocs,__mágocsi_ oldal 58._Bakos Pál. Orosháza, Hóvirág utca 27. számú kisebb ház beköltözhetően eladó. Jószágtartásra alkalmas.______________ K ét szoba. összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném 1 szobásra. Érdeklődni: Bartók B. út 55. IV. em. 14. ajtó, __________________________ E ladó Orosháza, Gyopár u. 4. 1/5. ez. 2 szoba, összkomfortos lakás, OTP- étvállalással. Érdeklődni :_du._ 5-től._ Zongora bécsi és harmonium eladó. Gilyán Elemér, Szarvas. J ókai 15. Város központiában levő nagymére­tű 2 szoba, komfortos lakást cserél­nék 2 db egyszobásra. „Sürgős” jel- igére a békéscsabai hirdetőbe.___ H áz eladó. Békéscsaba IV., Gellert u. 3. sz._______________________________ P erzsaszürke hím macskát veszek. 5600 Békéscsaba, Jókai u. 10. Vi­rágúé.__________________________________ Idős személy férfi vagy nő gondo­zását vállalom. „Bizalom” jeligére a békéscsabai hirdetőbe._____________ 5 60 négyszögöl föld épülettől eladói Békéscsaba, Fényes! szőlők 1992. Ér- deklődnj ugyanott.____________________ Kétszobás lakás azonnali beköltö­zéssel eladó. VII. kér., Mezőmegyer, Erdő sor 1. Megtekinthető: vasárnap 8—18-ig. Egeresi Jánosné. Balatoni telek vízhez közel, eladó. „Déli oldalon” jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe. IB Zaporozeec személygépkocsi el­adó. Gyula, Kuznyeck-lkt. 17. I. e. 4. Hirlapkézbesítöket felveszünk délelőtti 4—6 ólás elfoglaltsággal. Jó kereseti lehetőséggel. Postahivatal Békéscsaba 1. István király tér 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom