Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-25 / 302. szám
Melódia hanglemezek — hetven nyelven A szovjet Melódia hanglemezgyár idénv 190 millió hanglemezt bocsát ki több mint 70 nyelven. Az 1200-féle lemez egyharmada klasszikus mű. A stúdiókban nemrégiben fejezték be Dmitrij Sosztakovics összes szimfóniájának felvételét A sorozatot Kirill Kondrasin vezényelte. A vállalat számos könnyűzenei felvételt is forgalomba hoz. Nagy sikere volt például a Louis Armstrong dalait bemutató sorozatnak, s a francia Mauriat-zenekar lemezének. A Melódia vállalat 70 ország hanglemezgyáraival és hanglemez-forgalmazó vállalataival tart fenn szoros kapcsolatokat. Évente több mint 4 millió hanglemezt és eompact-kazettát készítenek külföldi megrendelésre. A világhírű szovjet hanglemezgyár egyik legújabb kiadványa, az I. Péter korának zenéje című nagylemez, amely hűen tükrözi a XVII—XVIII. századi orosz zeneművészet gazdagságát és sokoldalúságát (BUDAPRESS—APN) Az ét számomra kezdette— a római virtus volt a helyes és beesülnivaló emberi magatartás modellje. A Római Köztársaság m es ékbevesző korai történetének látványos vitézségű Mucius Scaevolái, a pun háborúk korának okosan bátor had- vezető államférfiai jelentették a követendő erények példatárát. Onnét, tőlük nyílt azután kilátás — ahogy ismeretek gyarapodásával teltek-múltak az évek — a korábbi görög évszázadokra, és a későbbi történelmi évezredekre. Azt hiszem, ezeknek a hajdani római hősöknek köszönhetem, hogy a történelemben nemcsak az izgalmas esemény, hanem az ember is, a történelmi alak is érdekelt, aki egyszerre terméke és alakítója a történelemnek. Hozzájuk mértem szándékaimat és tetteimet. Majd egyre jobban melléjük sorakoztak az emberteremtette példázatok: a mítoszok és eposzok hősei, a tragédiák emberóriásai. Hozzájuk akartam hű lenni, amikor képességeim szerint részt veszek a mi szocializmusunk alakításában. Az én számomra Marx nemcsak tudatformáló tudós és Lenin nemcsak történelmet formáló államférfiú, hanem emberi magatartások példaképei is. Az én számomra a kuruc háború, a szabadság- harc, a Tanácsköztársaság nemcsak tanulságos történelmi tény, hanem cselekvésre lelkesítő hős. történet. Az, én számomra^ a mi nemzeti történelmünk egyben mítosz, amelynek alakjai mércét adnak az én cselekedeteim megértéséhez is. De ahogy korábban nőttön növekedtem, később érettem, majd élemedtem, példázatokká váltak körülöttem a megismert emberek is: erények és bűnök illusztrációja volt' mindiglen is a világom. Kezdetben a szülői flz erényről szó, a szülői értékítélet formálta erények és hibák hordozóivá az ismerősöket. Azóta is tisztelem azokat az ismerősöket, akiknek szentség a kimondott szó, akinek ígéretére biztosan lehet tervezni. Anyám úgy ítélte meg az ismerősöket, hogy jó vagy rossz emberek. Jó volt az, aki mindig készen állt segíteni, ha mások rászorultak; rossz volt az önző, akit nem érdekelt mások baja-gondja, vagy éppen örülni tudott kárvallottak kárán. Anyám nevelt jó-pártivá Azt hiszem itt formálódott az az igényem mások szolgálatára, amely idővel a szocializmushoz vezetett. Valahol ott < kezdődött, hogy egyszer ráébredtem: aki mások rovására él, az rossz ember, tehát a kizsákmányoló, az elnyomó, a hódító — rossz ember. És milyen nagy szükség! volt arra az erkölcsi tartásra, amelyet a szülői háztól meg az iskolától kaptam! Milyen nagy szükségem volt az erény ama példaképeire, akiket a történelem és az irodalom adott! Hiszen olyan korban nőttem ifjúból férfivá, amikor a gyűlölet eláradt, és oly sok ember — sajnos nem egy személyes ismerős — nem tudta megállni a jóság, a tisztesség és a kultúra adta erényeszmények próbáját. Aljasságok és gyilkos, ságok áradatává torzult a világ. Az erény megcsúfoltatott. Nem egy jó barátom magasztosult nemzeti mitológiánk szoborcsarnokába. Az utcákon járok, amelyek az ő neveiket viselik. Szembenéztem már szoborral, aki eleven korában egy asztalnál ült velem, nem egyszer kiskocsma vagy kávéház —»tálénál, ahol —épről, jóról, helyes emberi magatartásról esett szó. ök is mércét adnák, hogy erényesnek tudhassam magamat. Körülvesznek az emlékezetben élők; nélkülük oly tájékozatlan volnék, mint a szélvészdobálta hajó, amely elvesztette iránytűjét. Emlékezés nélkül nincs erény: a példák, arae. lyeket a megtanult hajdanko- rok, az átélt mondák, eposzok, drámák, regények, a jelképpé vált halottak adnak, együtt formálják ki az erkölcsi ítélőerőt. És csak ennek a birtokában élhetünk úgy, hogy becsülni tudjuk ennenmagunkat. Nem lehet úgy élni, hogy az ember ne becsülje magamagát. És csakis úgy becsülheti, ha életének, cselekedeteinek célja nem sajátmaga. Csak az lehet jó, aki mások javára él; csak az lehet tisztességes, aki tekintettel van másokra; csak az tudhatja erényesnek magát, aki mások elismerésében ismerheti fel a maga értékét. Ki ne kívánna hírt, dicsőséget, szépségekkel teljes, emberhez méltó, gyönyörűségeket adó életet? Ez az önzés a nagy mozgatóerő. De mit érne mindez, ha közben nem tudjuk becsülni magunkat? Ha amit az élet adott, nem azért adta, mert erkölcsi eszményeink szerint tudtunk és tudunk élni? Le- het-e nagyszerűbb megelégedés az önzésnek, mint ha tudjuk, hogy mások szolgálatában értük el azt, amit elértünk? Nem szeretem az aszkétát, aki az erényt önmegtagadóan gyakorolja. Az aszkéta erénye kegyetlen erény. Én azt szeretem, ha az örömért tudunk erényesek lenni, és mások öröme ébreszti megérdemelt örömeinket. Azt hiszem ez az erény teljessége. Hegedűs Géza A világ élvonalában Miskolc, 1974: Latin-amerikai tánc közben Mindenük a tánc. Nem túlzás, tiszta és egyszerű valóság. „Nekünk a tánc az élet. Nem tudnánk élni nélküle, és általa kapunk minden örömet” — mondja Nyiri Marika, és Fel- czán Béla a partner, a férj csak két szót tesz hozzá: „Nagyszerű ez” Amit róluk tudok, és beszélgetésünknek ez a két kezdőmondata elég volna ahhoz, hogy hosszasan fejtegessem: miért , megkapóan szép, amikor Marika azt mondja: „Nekünk a tánc az élet.” Aztán úgy gondolom, hogy az élmények igazi melegét, életük alakulását egyedül ők mondhatják csak el, újra is, és ismételve régebbi dolgokat, ha kell. Tizennégy éve kezdtek, 1961- ben. Nyolc éve, hogy befejezték amatőr-pályafutásukat az 1968-as szombathelyi magyar bajnokságon, és az akkor legmagasabb osztályban, az „A” kategóriában megszerezték a második helyet. „Az Állami Balett Intézet 3 éves táncpedagógus-képzést hirdetett. Mind a ketten jelentkeztünk, és sikerült a felvételink. Három év múlva megkaptuk az oklevelet. Már nem indulhattunk amatőr versenyeken. Itthon viszont nem rendeznek hivatásos táncversenyeket, ilyenek csak külföldön vannak Ott aztán bőven: Európa-bajnokság, világbajnokság, különböző kupák ... Az elsőn helytállni, számunkra az volt a legfontosabb.” Béla következik: „Graf Werner drezdai táncpedagógus volt az első, aki meghívott bennünket. A drezdai „Zwinger-Pokal”-ra, 1970-ben. Ezen a szocialista országok hivatásos versenyzői indultak. Negyedikek lettünk! Aztán egyre- másra jöttek a meghívások. 1971: Bécs, 1972: Baden-Baden az NSZK-ban, Európa-bajnokság. Bejutottunk a középdöntőbe, 14. lettünk. Nagy eredménynek számítót. Micsoda mezőny volt!...” Marika: „1973 pedig az eddigi legszebb, legsikeresebb évünk. Ott voltunk Beirutban a Keleti Kupa táncversenyén, és hatodikok lettünk. A világ minden részéről érkeztek a párok, az Egyesült Államoktól Ausztráliáig.»” Képes újság: „Monday Morning”. A belső oldalakon tudósítás a kupáról. Az egyik képen a Felczán-házaspár, Magyarország. „Münchenben volt a következő állomás, a Világ Kupa. Az olimpiai faluban volt a szállásunk. A világ legjobb 14 párját hívták meg erre a versenyre, melyet minden évben összekötnek a versenytánc-pedagógusok nemzetközi konferenciájával. Félezernél több résztvevője volt a konferenciának, és a meghívott párok között japánok, lengyelek, hollandok, amerikaiak, angolok, németek. Felejthetetlen élményt és rengeteg tapasztalatot szereztünk.” Béla színes képet mutat. New York, Madison Square Garden Center, ötezer személyes tánc- csarnok, 80 hivatásos pár versenye, ez is 1973. „Három napig tartott a verseny, New Yorkból alig láttunk valamit. De azért eljutottunk az ENSZ-palotába, és szétnézhettünk a legmagasabb felhőkarcoló, az Empire State Building csúcsáról...” Az elmúlt év is sok versenyt, élményt hozott számunkra. Különösen az olaszországi Padová_ ban rendezett verseny harmadik helyére büszkék, az idén pedig az NSZK-beli Söllingen meghívásos versenyén lettek harmadikok a latin-amerikai kategóriában, és alig három hónappal ezelőtt Bécsben versenyeztek szép sikerrel... A következő útiállomás? Marika: „Olaszország, januárban. Meghívásos verseny lesz Padovában vagy Velencében. Most erre készülünk.” Azt is megkérdezem: hogyan? Mert hogy .^hivatásosak”, a ver-senvtáncban nem azt jelenti, hogy csak táncolnak, és semmi más. A hivatásos kategória az, hogy táncpedagógusok, táncoktatók. Marika a gyulai művelődési központban, Béla a békésiben dolgozik. Illetve: ott is. De vezetnek tánctanfolyamot a két város környékén szinte valamennyi faluban, Köröstarcsától Dobozig. „Ez az igazi hivatás, mondják mind a ketten. Ha jól megszámoljuk, hatezer fiatalt tanítottunk meg táncolni, és segítettünk elsajátítani a helyes, szép viselkedést... És van két táncklubunk, egyik Gyulán, a másik Békésen. A gyulaiak 65-en vannak, a békésiek is több, mint félszázan. Versenyekre járunk velük, és szeretnénk, ha mind magasabb kategóriákba érnének, öröm, ha sikert aratnak.” Azon a szinten, ahová Felednék jutottak, csak mindennapos tréninggel lehet megőrizni a tudást, és megvédeni a kivívott pozíciót. Hát nem furcsa? Itt él közöttük két fiatalember, akiket Csabán csak úgy ismernek, hogy „a Marika és a Béla”, és ez a két fiatalember a hivatásos versenytáncban a világ élvonalához tartozik! Mégis olyan szerények, mintha nem is történt volna velük semmi különös. Marika: „Tudja, mikor tréningezünk? A legtöbbször munka után, éjszaka 10-től éjfélig, a Balassiban.” Azt már csak futólag említik, hogy három éve rendszeres és egyedüli előadói a Népműve. lési Intézet által szervezett „divattánc továbbképzésnek”, és a nyáron 1 hetes országos továbbképzést tartottak Békéscsabán, ahol 25 táncpedagógust ismertettek meg a standard és a latin-amerikai táncok legújabb variációival, .melyeket különböző világversenyekről hoztak ma. gukkal. „Fiatal még a magyar versenytáncmozgalom, alig 15 éves. Azt hiszem, nagy jövő előtt áll, hiszen a tánc és az ember szépre, jóra törekvésre egy tőről fakad ...” Üjra ketten mondják ugyanazt, és nem marad más hátra, mint 1976-ra újabb élményeket, sikereket kívánni Felczánék- nak: Marikának és Bélának. Sass Erri* Balogh Elemér _0 Ú sszatok, halacskák Szilvia a sarokban ül. Ügy ötéves forma kislány lehet.. — Gyere már enni, mert kihűl a leves — szólnak oda szülei az asztaltól. Mellette nagyanyja sámlin kuporog, és csendesen szürcsöli a levest. A szobában forgácsok pattognak, és friss forgácsillat terjeng. — Mit csinálsz te ott? — Egy sámlit faragok nektek, hogy ha megöregedtek, legyen min üldögélni. Talán ez az élet mottója? Balogh Elemér első kötete is az életet kutatja. Hőse, a 86 éves Matics Rafael, tíz éve él szociális otthonban. Titokban összecsomagolja „a vacsorából félretett szelet jó puha szalonnát, kenyér közé rakja ... ”, elindul haza. De vajon hol is az ö igazi otthona? Felesége meghalt, amikor lányukat szülte, azóta lánya is meghalt. Veje pedig csak tehernek érzi a munkában eláradt matuzsálemet. Csak az unokák értik meg. Veronika és Laci. „Laci fekete ki ottgatyában, Veronika rózsaszínű bugyiban paskolja a vizet... — Én is tudok úszni, mint a kis hal — kiáltja a kislány is, utánozva testvérét — Csak ússzatok, ússzatok halacskák! ...” A volt uradalmi kocsis bevonul a szürke, egyhangú szociális otthonba. Menedék a matics ráfaeleknek, de egy embernek sivár, levegőtlen élettér. A szökés után gépkocsi resti fel az úton, és útitársai akaratukon kívül is melegséget árasztanak az idős emberre. Aztán gyalog folytatja útját falujába, de ahogy a településeken végighalad, mindenütt <bontást és új házakat lát. Tudja, hogy saját házára is ez a sors vár, de azért megy. Nem az úton, hanem az erdőn át. Hirtelen úgy érzi, hogy elhagyja ereje, és agyában végigfutnak élete eseményei, sőt egy „álom az álomban’’ motiváción keresztül megjelennek szerettei is, akik már új, modem lakást teremtettek a régi, szűkös ház helyén. Végül megérkezik a házhoz, és hiába keresi a régit. Egyedül marad, pedig időközben elveszettnek hitt pénzét is megtalálja, de a patakba szórja. Ez a rész. amely a nyolcadik és tizenegyedik fejezet között olvasható — a befejező résszel együtt — a mű legdrámaibb és ugyanakkor legszebben megalkotott része. Az önmagát és szeretteit nyugtalanul kereső idős ember, Balogh Elemér Matics Rafaelje emberséget kér az emberektől. És mini az író előszavában olvasható: „Egy kétségbeesett gyereknek minden tündérmesénél többet ér, ha átfogja a vállát az anyja, egy megalázott ember nem valami jó olvasnivaló után sóvárog, hanem, hogy odaálljon melléje valaki, és mondjuk megnevettesse ...” Balogh Elemér ragyogóan végigvezetett sorsregényével a meg- nevettetés helyett odaáll az olvasóhoz, és átfogja a vállát. A magyar könyvkiadás új könyve a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában, a Dürer Nyomda munkájaként került a könyvesboltok kirakataiba. Balogh Elemér 1938-ban született Nyitrán. 1964-ben tanári oklevelet szerzett az ELTE magyar—latin szakán. Jelenleg Budapesten dolgozik, mint újságíró. Rácz György 3 smmsss 107«; DECEMBER 25.
