Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-25 / 276. szám
ÖT ÉV A MÉRLEGEN növekedett a forgatom — avult az áruellátás — Korszerűsödött a bolthálózat A számadása* ideiét éljük. Vállalatok, szövetkezetek, intézmények vonják Tneg a nemsokára befejeződő középtávú tervidőszak mérlegét. Hogyan sikerül formába önteni, megvalósítani az elképzeléseket? Mi az, ami á jövőre nézve tanulságul szolgálhat? Ezekre a kérdésekre kerestünk ’választ a Békés és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben, amelynek meghatározó szerepe van Békés és a hozzá tartozií városkörnyéki települések. Kamut, Murony, Bélmegyer, Tarhoz áruval való ellátásában, a vendéglátás színvonalának emelésében, a felvásárlás ,lebonyolításában. És most nézzünk néhány számadatot a dinamikus fejlődés érzékeltetésére. Kezdjük talán azzal, hogy a negyedik ötéves tervre előirányzott 8,4 százalékos forgalomnövekedést túlteljesíti a szövetkezet. A kiskereskedelmi és a vendéglátóipari ágazat bevétele az év végére várhatóan csaknem 88 millió forinttal lesz több, mint öt évvel ezelőtt. Az élelmiszerek beszerzésénél figyelembe vették a korszerű táplálkozási szokáso' _.t és az alapvető cikkek mellett nagy gondot fordítottak a konzervek, a mirelit-áruk választékának bővítésére A zöldség- és gyümölcsellátáson a téli tárolás megszervezésével sikerült némiképp javítani. Tavaly télen és ez év tavaszán 18 vagon burgonya, 12 vagon alma, 13 Vagon káposzta és egyéb zöldségféle áll a vásárlók rendelkezésére. Itt azonban vannak tennivalók is. Nagyobb összhangot kell teremteni a jövőben a szövetkezet felvásárlást és kereskedelmi üzem. ágai között. Szélesebb körű kapcsolat kiépítésére van szükség a termelőkkel. Ezenkívül jobban oda kell figyelni az ezen a területen dolgozóknak az áruk minőségi átvételére. A ruházati cikkek forgalma is jelentősen növekedett a tervidőszak alatt. Mennyiségben és választékban is ki tudták elégíteni a fogyasztók igényeit, gyermek- és felnőttruházatből egyaránt. Vegyes iparcikkeknél azonban beszerzési nehézségek adódtak. Különösen a vas_műSzaki áruk ellátása akadozott. Sikeres kezdeményezésnek számítottak a lakberendezési és bútorbemutatók, amelyeket Békésen, Kamuion, Békéscsabán is megrendeztek. 98ssaKes3sac.'ss5eass0eesa«eaBaG*ceeas£Baiaeaas A vendéglátóipar! tevékenység összegezésénél meg kell említeni, hogy az elmúlt négy évben a közétkeztetés területén szép eredményeket értek el. Tavaly például kétszer annyian fizettek elő ebédre, vacsorára az éttermekben, mint 1970-ben. Nem csoda tehát, hogy a forgalom ebben az ágazatban 31,9 százalékkal nőtt. Régi igazság: a megnövekedett forgalmat csak viszonylag korszerű, megfelelő alapterületű üzletekben, egységekben lehet lebonyolítani. Nos, a szövetkezet helyzete ebből a szempontból nem irigylésre méltó. A 27 vegyesboltból 17 egy- vagy kétszemélyes és ezek mind a periférikus területeken találhatók. Ezek az üzletek az irányítás és a gazdálkodás szempontjából nem kis gondot okoznak a szövetkezetnek. A korszerű kereskedelmi formák alkalmazása és ezen keresztül a választékos árukínálat kialakítása hosszútávú feladat. A felzárkózás már a tervidőszak első évében megkezdődött. Ekkor adták át Békésen a ruházati és a műszaki áruházát, két évre rá pedig a csaknem 10 millió forintba kerülő ABC-áruházat az Omnia-presz- szóval. Létrehoztak három zöldség- és gyümölcsboltot, fotó-optika szaküzletet, vetőmag-, termény-, valamint barkácsboltot, Tarhoson Tüzép-ielepet nyitottak. így a kiskereskedelmi bolthálózat alapterülete 17,4, a vendéglátóiparé pedig 11,8 százalékkal, összesen 1900 négyzetméterrel növekedett a negyedik ötéves terv során. Beruházásokra 14 millió 200 ezer forintot fordítottak. Ebből 2,5 milliót technikai eszközök vásárlására, a hűtőlánc kiépítésére költöttek. Az üzlete hálózat korszerűsítésére, felújítására további 12 millió forintot fizettek ki. Ebből a pénzből főleg a városhoz tartozó községek üzlethálózatát fejlesztették. Mu- rónyban élelmiszer- és iparcikküzletet újítottak fel, zöldség- és gyümölcsboltot nyitottak. Bélme- gyeren a presszót, Tarhoson az üzleteket korszerűsítették. De maradt munka a tervidőszak utolsó évére is, amelynek középpontjában a békési étterem rekonstrukciója áll. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk a jövőről, arról, hogy a lehetőségeket figyelembe véve a következő időszakban is jelentős fejlesztéseket irányoztak elő. Békésen a Széchenyi téren egy kisáruházat szeretnének nyitni. Ide költözne a gyermek- ruházati, a papír- és írószer-, a kultúrcikk-, a háztartási, valamint a vas- és edénybolt. Ezek mielőbbi megvalósítása kereskedelmi és városrendezési szempontból egy alánt fontos. Seres Sándor Találkozó egy úl klubban Szeretjük a komoly zenét? Mekkora leikét á Thália művészetének hódolók tábora városunkban? Erről megközelítően sem ad pontos képet az új ifjúsági klub, a színházbarátok tagjainak száma. Ebben a klubban az Ifjú Pedagógusok és a Szivárvány Klub tagjainak társaságában rendezetek találkozót a közelmúltban a Szegedi Nemzeti Színház magánénekesével, Szabady Józseffel és karnagyával, Vára- dy Zoltánnal. Nagy művészek erénye a közvetlenség, s a hit, hogy ötven embernek éppúgy kell /w! eh a lIga tás Medgyesbodzáson a közelmúltban avatták fel az új községi könyvtárat, melynek zenei részlegét idősek és fiatalok sűrűn felkeresik. A könyvtár gazdag hanglemezanyaggal várja az érdeklődőket. A közel lövőben a hanglemeztár továbbfejlesztését —elsősorban* Irodalmi felvételekkel — tervezik (Fotói Demény) nyújtania művészetét, mint tömegeknek. Sokat megtudtunk ezen az estén a komolyzene világáról a rádiókórustól a bayreuthi ünnepi játékokig. Hallottunk Lehár operettrészletet és Verdi-áriát. Nagy érdeklődéssel várjuk az új magyar operát a szegedi társulat előadásában. Váhtus István szerzett zenét Móra Ferenc regényéhez, az Aranykoporsóhoz, s á művet a békéscsabai közönség is láthatja majd. Megismerhettük a két művész életútját, színesen vallottak pályaválasztásukról, terveikről. Bepillantottunk kicsit "» a kulisszák mögötti izgalmas, ■ fárasztó és alkotó munka lég■ körébe. í Szó esett a komoly muzs!- I kát értő közönség neveléséről, ; a kortárs művészekről, a szín- s ház beláthatatlan technikai • lehetőségeiről. A bajorországi g Wagner bemutatóban lézer- g sugárral vetített díszletek kö- I zött énekelnek a világ legna- g gyobb művészei. A magyar | delegáció állandó tagja évek ■ óta Várady Zoltán, csodálatos | élménybeszámolója felkelti az | érdeklődők vágyát, milyen jó | lépne legalább egyszer élőben jg hallani, látni ilyen előadást! S A hőstenor, Szabady József • kulturált, erőteljes hangja, 1 szépen formált szövegejtése 1 nagy vonzóerőt jelentett kéz- I dő zenebarátoknak is. I A bészélgetés irányítója | színházunk tagja Haász Mik- ! íós kötetlen, kellemes kapcso- I latot teremtett a művészek s | a fiatalok között í A kellemetlen, esős, hideg i Őszi este sem tudta feledtetni I az élményt, Puccini, Strauss 5 melódiát dúdolva indultunk i hazafelé. Bede Zsóka a Legfelsőbb Bíróság EGY PALACK FORMALIN Egy községi vágóhíd vezetője és munkatársai a helybeli tsz négy marháját levágták, másnap pedig — a szövetkezet áltál fizetett díjazás ellenében — feldarabolták, hogy a tagok részére kimérhessék. A tsz a vágóhídi dolgozók részére jutalmul, fonatos palackokban. 5 liter bort küldött. A vágóhíd vezetője, abban a hiszemben, hogy az egyik borosüveget megtalálta, ivott belőle. Rögtön rosszul lett. Kórházba szállították, és másnap meghalt. Mint kiderült, formaiint tartalmazó üvegből ivott. A SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóságának illetékes kirendeltsége az elhunyt özvegye és árvája részére megállapított nyugdíj 8 évi összegének: 350 ezer forintnak megtérítéséért a községi tanács ellen fizetési meghagyást bocsátott ki. Döntését azzal indokolta, hogy a baleset a tanács óvórendszabály mulasztása miatt következett be. A határozat hatályon kívül helyezéséért a tanács pert indított. Arra hivatkozott, hogy az elhunyt a baleset idején nem munkaviszonyából származó munkáját vége rte, mert az állatok feldarabolásáért a tsz-től kapott díjazást, ezenkívül a balesetet kizárólag az illető vétkes magatartása idézte elő. A járásbíróság, majd fellebbezésre a megyei bíróság ellentétes ítéletei után, törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a tanácsot 175 ezer forint megfizetésére kötelezte. A határozat indoklása szerint tény, hogy a baleset npm az elhunyt munkaviszonyából származó kötelezettségei teljesítése közben történt. Ellenben a tanács az általa fenntartott vágóhídon súlyos mulasztásokat követett el, amelyekkel a baleset összefüggésben van. Az ott dolgozók I ugyanis balesetvédelmi oktatásban nem részesültek, nem magyarázták meg nekik a vegyi anyagok kezelését és tárolásának módját, A formaiint tartalmazó palackon nem volt feltűntetve a benne levő anyag megnevezése és mérgező hatása. Nem lezárt helyen, (szekrényben vagy ládában) tartották. Megfelelő ellenőrzés sem volt Tehát a balesetért a tanácsot felelősség terheli, és így a fizetési meghagyás kibocsátásának törvényes alapja van. A munkáltató óvórendszabály-mulasztása miatt fennálló felelőssége esetén nincs jelentősége annak, hogy a dolgozó nem az utasításoknak, előírásoknak és az óvórendszabályok rendelkezéseinek megfelelően végezte munkáját, és ezzel maga is közrehatott a baleset bekövetkez- i tében. Jelentősége van azonban annak, hogy az elhunyt súlyos mulasztást követett el, mert mint a vágóhíd vezetőjének, kötelessége lett volna a mérgező hatású, tehát veszélyes vegyszer tárolására vonatkozó óvórendszabályok és intézkedések betartása. Ezért felróható Közrehatása miatt, ami 50 százalékra tehető, a tanács a fizetési meghagyásban kibocsátott ösz- szeg felét köteles megtéríteni. GYERMEKTARTÁS ÖSZTÖNDÍJBÓL? Egy lány, egy főiskolai hallgató ellen gyermeki artás díj fizetéséért, pert indított Az apaság nem volt vitás, és tekintve, hogy a fiatalember havi 1300 foirní ösztöndíjat kap, a járás- bíróság ■ ennek 20 százaléka, vagyis havi 260 forint gyermek- tartáséi j fizetésére kötelezte, egyben a megítélt összegre a letiltást elrendelte. Ezt a döntését a megyei bíróság jogerőre emelte. Az ez ellen jnaelt törvényességi óvást a Legfelsőbb Bíróság elutasította. E határozat, újabb törvényességi óvásra, a Legfelsőbb Bíróság héttagú Elnökségi Tanácsa elé került, amely valamennyi korábbi ítéletet, illetve a legfelsőbb bírósági törvényességi határozatot, valamint az ösztöndíjra történt letiltó rendelkezést hatályon kívül helyezte és a letiltást mellőzte. Az Elnökségi Tanács iránymutatóul szolgáló döntésének indokolása szerint a tanulmányok végzésének elsegítése érdekében adományozott ösztöndíj mentes a végrehajtás alól. Ennek az az indoka, hogy az ösztöndíjnak meghatározott céljuttatás jellege van. Rendeltetése annak elősegítése, hogy a tanuló a kitűzött célt: a tanulmányok végzését és sikeres befejezését elérje. Az ösztöndíjnak végrehajt tás útján való lefoglalása ennek a meghatározott célnak az elérését akadályozná, vagy meghiúsítaná. Ezért minden tanulmányi ösztöndíj — összegére való tekintet nélkül — mentes a végrehajtás alóL Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy az ösztöndíj a tanuló megélhetésének teljes vagy részbeni költségét fedezi-e. Hajdú Endre Túlteljesíti vállalásait a vasutas szocialista brigád A MÁV 'békéscsabai IV. szakasz Vörös Csillag szocialista munleabrígádja túlteljesíti az 1975-ne tett vállalását. A 15 tagú brigád Reisz László vezetésével 198 órát dolgozott társadalmi munkában. Szabad idejükben többek között rendben tartották a Kilieh Gyula-lakótelepi óvoda területét, patronálták a kicsiket, e 18 mázsa hulladékvasat is gyűjtöttek. Valamennyien eleget tettek a munkafegyelem követelményeinek és balesetmentesen dolgoztak. Életűnkről van szí! Védekezzünk áramülís elten! NE KONTARKODJUNK/ Villanyszerelést és javítást csak villamos szakvállalattal vagy iparengedélyes villanyszerelővel végeztessünk! HIDEGPADLÖS HELYISÉGBEN használjunk érintésvédelmet! KETTŐS SZIGETELÉSŰ KÉSZÜLÉK egyéb érintésvédelem nélkül használható. Hidegpadlós helyiségben fémszegmerste« fari«on vagy műanyag lapon, műanyag talpú cipőben állva használjuk villamos készülékeinket! ÉRINTÉSVÉDELMI ÜGYEKBEN és nagy készülékék vásárlása előtt díjmentes tanácsot ad az áramszolgáltató vállalat helyi szerve. MAGYAR VILLAMOS MÜVEK TRÖSZT 1251 Budapest, 11. Ff.: 34.