Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-02 / 258. szám
ß eitaPÄWsi a antm2L, a sovány technikus, s örülve szerencsémnek, an- ffltó, hogy merev tartásával imár lötávolságról felismertem, sietve eliszkolok előle. Átmegyek az utca túloldalára. Engem ez az ember nem fog többé elcsípni, föltartani, fogadkozom ingerülten, bár ezen közben feldereng bennem: menekülés helyett talán jobb volna eléje állni és végérvényesen leszámolni vele. Tíz év óta nincs tőle nyugtom. Erről természetesen jócskán tehetek magam is, a legelején még én biztattam, mivel egy tUBfoaajtassSfe * 1tanácshoz, a városhoz, ha ott nem intézkednek, a megyéhez, a miniszterhez, követelni, hogy az aljas per- szónát felelősségre vonják, a boltvezetőt, de még a her lyettesét is fegyelmi elé állítsák, tanulják meg, hogyan szabad a vevővel bánni. Figyel, lesi az arcomat, s mivel látja, nem mutatok kellő érdeklődést, gúnyosan felkacag: „Szóval itt tartunk, szabad rablás, a kartársnő szent és sérthetetlen, én pedig mehetek a sóhivatalba”. Fél óra múlva csüggedten azt ajánlom neki: panaszát örökítse meg a EZT ÍRD MEG! Szekuiity Péter tárcája meg nem alkuvó, hibáink ellen bátran harcoló embernek néztem. Belátom és elismerem, tévedtem. Tíz esztendő jócskán elegendő volt ahhoz, hogy Z.-t kiismerjem, megszállott , hibakeresőnek tekintsem. Neki az égvilágon semmi nem jó, illetőleg mindenben következetesen azt keresi, amire rámondhatja: „felháborító”, „abszurdum”, „disznóság” és „megáll az ember esze”. Ne- • kém meg égnek áll tőle a hajam. Ezt írd meg, követeli, és ha Kihallgatok, apró-cseprő, nem jellemző, mondhatom pitiáner sérelmeket körmölhetek reggeltől estig, szert téve némi kétes hírnévre, de úgy, hogy közben lovat adnék alája és a hozzá hasonlók alá. (Másfél tucat Z.-t ismerek ugyanis a városban). Nem teszem, inkább menekülök előle, sajnos menekülök, ahelyett, hogy egyszer kerek perec megmondanám: Szórakozzék a nagynénikéjével. Ilyen közléstől azonban eleddig még eltekintettem. Bizonyos közéleti bátorságra lenne szükségem, ezzel valamilyen oknál fogva nem rendelkezem, s nyugodtan fogalmazhatok többes számban, mert úgy látom, ezzel a bizonyos közéleti bátorsággal nem rendelkezünk. Gondolom, kényelmesebb az örökké felháborodott Z.-t kikerülni, mint kioktatni vagy éppen meggyőzni. Meggyőzni? Ez az, ami vele kapcsolatban teljesen elképzelhetetlen. Mindég és mindenben a szándékosságot látja, vélt sérelmei megtorlására egyedül üdvözítő megoldásnak a leváltást, a kirúgást, a lenyakazást találja. Ijesztő alak. ö maga tévedhet, de más ne tévedjen. „Ezt írd meg”! — harsogta az utcán, dühtől taj- tékozva és előadta ebben és ebben az üzletben a pénztárosnő rosszul adott neki vissza, ha nincs résen, ha nem figyel, „az aljas per- szóna” három forinttal becsapja. „Ez a kereskedelem, kérlek. így bánnak a vevővel kérlek”! Mondja, mondja teli szájjal és elvárja, hogy vele há- borogjak magam is, érez- ■amm & a helyzet tarthatatbolt panaszkönyvébe« és vegye számításba, hogy tévedni emberi dolog. Panaszkönyv? Megtörtént, közli s tekintetéből kiolvasom: egy világ omlott össze benne, > s ne higgyem, hogy rólam nincs meg a véleménye. Rólam, meg az opportunistákról, a gyáva száj tátikról, azokról, akik saját kényelmüket nézve, s féltve a dolgozók érdekében lám, nem mernek kiállni. Ezt írd meg! E előadja, hogy miközben a postán reklamált, a kartársnő örökké az orrát fújta, lenéző mosolyát a zsebkendővel eltakarta, a parkban két kölftKSfe u sabsWsii íiWfíasli!- pályának használta, a borbély a kuncsaftok bosszantására átment a női részlegbe kávézni, a pincér így, a benzikutas úgy... Higy- jék el, így ment ez évekig. összetalálkoztunk és gyakran már ötven lépésről kiáltotta: Ezt írd meg! Valóságban lesben állt, s az utcán minden rendű, rangú tisztségviselőt leszólított előadni az éppen, soron levő sérelmeit. Mindig kéznél volt néhány. Észrevettem, továbbá, hogy hozzám hasonlóan, mások is riadtan menekülnek előle, ami egyáltalán nem csoda, hiszen amellett, hogy panaszkodik, tolakodó, leráz- hatatlan, meg se fordul a fejében, hogy akit leszólít, annak éppen esetleg sietnie kell valahova, n nem biztos, hogy a világon a legfontosabb Z. kartárs panasza. J^gyébként Z. nem ne- vezhető a felismeAe rések emberének, minthogy tolakodó rászállásait s levakar hatatlanságát valami olyasmivel magyarázza, hogy némelyik elvtárs túlságosan fönnhordja az orrát, nem áll szóba az egyszerű dolgozóval. Valamit mégis neki köszönhetek. Hozzásegített ahhoz, hogy mindinkább megkülönböztessem a valóban szóra érdemes hibákat a nem jellemző, a nem általános, az óhatatlanul előforduló tévedésektől, a felháborítót a véletlentől, a jelentéktelent a jelentőstőL Öt, magát rég szőrszálhasogatónak tartom, s vele szemben nincsenek illúzióim. Nem lángol, s amit meglát, s amit szóvá tesz, észrevesz, annak igazából nincs semmi jelentősége. Annyi az egész, hogy megesik, előfordul. Ezt írd meg! Nem írom meg. Sőt tovább megyek, panaszát végig sem hallgatom. Egymaga több munkát ad a kivizsgálásokkal foglalkozó intézményeknek, hivataloknak, mint' tízezer normálisan gondolkodó állampolgár. Csupa keserűség az élete, de legyen is, megérdemli. SZERELEM Hcutgyásl Lajos Mivégre kék az ég? Talán idézni szemed színété s a nyár csillagai összeforrt szivünk dalai? A tűző nap, a zúgó szél mind rólad mesél, s ha magányosan szivemben zsong egy halk futam, te benne élsz, Toporgás epy mozgatón iolesijt korul Bölcsődön Ha majd mindennapjaink küzdelmeinek akármely krónikása arra szánja magát, hogy megénekelje az immáron országos méretűvé gazdagodott népi összefogásunk oktatás-korszerűsítő, viharzó vonulatát, elkerülhetetlen dolgaként Kunágo- tára kell jönnie. Mert a viharérlelő gondolat szelét — kedvező hullámveréseknek feszülő vitorlák széles vásznai alá — itt vetették... Itt érett termése, zajlott aratása... , Mályvaszínű röplap Ráhajolva tűnődök. I. Frissnek, érintetlennek tetszik; hihetném, tegnap került ki a nyomdgép alóL Pedig ötéves már... Ezt az időt asztalfiók hűvös mélyében lapulta át, mondhatnám, méltatlanul, haszontalan, ám ide tolakvó ügyiratok restellkedő társaságában. Ijedten emelem ki onnan; óvjon ég, hogy itt bukkanjon rá a nyomkövető krónikás, ha már amúgy is lelkendezve kiált fel kénytelen örömében, merthogy az országossá duzzadt társadalmi iskolapártolás első nyomtatott dokumentumára talált. Kunágotán. terjesztették... Falakra, kapukra, kerítésekre ragasztották, apró ügyeikben igyekvő járókelők lábai elé szórták, kezükbe nyomták, tervtárgyaló brigádgyűléseken osztogatták, középületek ablakai és boltok kirakatai díszültek általuk. Mindenki olvasta, mivel mindenkihez szóltak. Megjelenésével kavargó, beszédes láz uralkodott el... Ellenkezés törleszkedett össze szigorú ívű akarással, tétova vélemények keringtek biztos reménykedések dús gyökerű lombozata körül, élesen tapadó szemek ébredő fénye pihent meg a „Dolgozzunk egy napot iskolánkért!” hírnökökkel teleraggatott felületeken, s búvócskát játszott az eladdig meghempergetett gondolat, és az önmagában moccanatlan szándék egészen a száznak elszámolásáig ... Aztán napirendre tért a hullámok tomyosodó kavargása, feltárta hálás hozamát az érlelődő magvetés, s az otthonB@sseayei Ante! Tépelődők valók átfogó felelősségérzetét oktatásügyünk lényeges hiánybetegségére terelték a képernyő szikrányi részletei... Határhagyó országos áramlás vette kezdetét... Alkalom és ssükség A kettő bonthatatlan fonadéka munkált azon a bátortalan nyárutón ebben az apadó lélekszámú faluban, milliomosodó gazdaságok és maguk kényének vagyonosodó családok egymásra várakozó együttélésében, vízhálózatra is hasztalan csábítgató, egyenes felfutású utcák és keresztutak nehézkes vonulású népességkeretében. Ki kell ezt mondanom végre toporgó jóindulattal, hogy az itt élő em- 1 berek mélyebb ösztöneinek akkor volt fogékonyságára a krónikás is felfigyeljen ... Az alkalmat hazánk fel- szabadulásának 25. évfor-' dulója hozta, égő energiáit a tudat és érzelem finom csatornáiban az elsőnek szabadom felsóhajtó magyar falu ünnepségsorozatának idáig elmelegítő tüze fejlesztette. A háborús évek megrendítő tragédiáját és a forradalmi átváltás múltperlő karolását egyaránt ál- talélökben. felsarjadt a szociális emlékezet, amit gyakori könnyelműségünkben az újabb nemzedékeket lényeges öröküktől megfosztandó, jaj, de nagy feledé- kenységgel igen mélyre eltemetünk! De akkor felfokozott hallásképzetünkben újra megcsikordultak történelmi múltunkhoz béklyózó láncolatok rozsdás karikái, s vászontáskás iskoláskorunk emlékképeinek feltámadásában ködösen újra megrajzolódtak hajdanvolt társadalmi-nemzeti elesett- ségeink... Ez az ünnepélyes és alkalomszerűségében is éles szembesítés foganta a kényszerérzetet, hogy több dolgunk van a világban a tudományokhoz vezető utak gondozásával is. "Tudtuk, hogy száz ágú küzdelem vezet célunkhoz el, s hadakoznunk kell legalább százféleképpen. Igaz, abban az időben adományoztak már oktatásügyi intézményeknek híradástechnikai eszközöket, készülékeket, de mindezek nem társadalmi összefogás tanúsítását, hanem gazdálkodó szervek ajándékozó jóindulatát jelenthették. Itt valami újabbról, tökéletesen társadalmiról, átkaroló segítésről, közösség- formáló elképzelésekről kezdtek tanakodni... Kimerítően hosszú tanácskozások napirendjein döntöttek, határoztak, korszerű oktatáspolitikai elvekből szabták idomhoz simu- lóra kezdeményezésük viselhető ruházatát: a hatékony oktatás tárgyi feltételei, fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek segítése, hátrányos helyzetűek pályaválasztása és továbbtanulása, az iskolareform mielőbbi megvalósítása, tagozatos osztály létrehozása, a társadalmi összefogás érvelő hangoztatása fogalmazódott * meg zsúfoltan a mályvaszínű röplapon. Nekiindultak célkitűzéseik szilárd elvi fedezetével, ezernyi érvvel, oktatással... Az élen küzdőket, s népesedő csoportjukat egyfajta nyűhetetlen agitátorszerep átéltsége kötötte össze. Az ügy hirtelen mozdult ki vitatott holtpontjáról, ám fennköltsége intőleg parancsolja rám a nevek nélkül való emlékezést, amennyiben arra i* kötelez, hogy a Bölcs Tervezés, Energikus Határozottság, Fontolgató Előrelátás, Lángoló Lelkesedés, Megejtő Lendület és Halkszavú Rábeszélés sorában a Célrahajló Tömeget is nagy betűvel írjam. Az évforduló előtti sajátos kunágotai tisztelgés forintösszege magasabbra emelkedett a százezernél... Hatásának értéke-foka a* eddigi zajlások ütemében is már régen felmérhetetlen— Alantas csatározások Óhatatlan szólni erről; engesztelésül, okulásul... Miközben virágba borult a felszín, majd gazdagon növelte fejleményét a magnak ágya, undorító célratöréssel fúrta fel magát valami romboló ártalom az altalajból... Pedig már óriáA szárnyakat kapott a kunágotai kezdeményezés ; Eleken nyolcszáz dolgozó egynapi jövedelmét adta, Szeghalmon csaknem százhatvanezret értek el egy csapásra, huszonöt munkahely kollektívája megközelítette a háromszázezret Szarvason, termelőszövetkezetek és ipari egységek sorakoztak fel gyors egymásutánban a célból, hogy haszonkulcs felszámítása nélkül oldjanak meg jelentős oktatásügyi kivitelezéseket. A békési tájakon számon tartott csatlakozások szűk méltatása akár önálló sajtókiadást is elbírhatna, míg az ország minden friss híreinek listáját követve, naponta készíthetnénk terjedelmes összeállításokat. S itt meg: a nagymívű társadalmi összefogás országunkban elsőknek vállalkozó önzetlen szegődmé- nyeseit alantas csatározásra szorították néhányon, az árnyékban levők, nevüket e népi tett dolgos oldalain sehol ott nem jhagyók, időkön át szándékosan elhallgatott, ám megannyi lehetőség kapcsán nyilvánosan nem kifogásolt apró, szerencsétlen adminisztratív kisiklásokat gyűjteménykovásszá dagasztok. E múlhatatlan összefogás érdemeitől oly távolra settenkedők akkor verték bilincsbe az ünneplésre hajló közlelkesedést, midőn már mindenünnen felzúgtak bölcsődalának hangjai... De elég belőled, durva szemrehányások felé elörrv- leni készülő ünnepi szó; ilyenfajta részletek felemlegetése a krónikás tollához lesz csak való, aki minden bizonnyal azt is feljegyzi elismerőleg, hogy itt és még abban a koraidőben a kezdeményezőknek rojtosra kellett beszélniük szájukat bárkinek egyetlen mozdulatáért. Nem sirató Toporgásom töprengés szüleménye is; feszítő nyugtalanság, nemes kezde- ményű elégedetlenség, önkéntelen felelősséggel éled ez bennem, amikor Kun- ágota lélekszámban apadó vesztes múltjának utóbbi harminc évét elképzelt jövőjével egybevetem. Bátran leírom: üljenek össze a vezérkar akkor volt kiemelkedői, s a mozgalom születésének ötödik évfordulóját letisztult önérzettel ünnepelve el ne feledjék, hogy tíz éve a vízmű űrügyén végeztek felméréseket. A harmincadik évforduló fényében az utak nagy tettek végrehajtásához meg- világíthatók... (Saekeareaés Sómat
