Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-21 / 273. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NlPÚJSfa. 1975. NOVEMBER 21., PÉNTEK Ära: 80 fillér XXX. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM MA: ERŐS MUNKÁS- HATALOM — FEJLETT SZOCIALIZMUS (3. oldal) KERTBARÁTOK (3. oldal) HARMADIKOK A HANGTARLATON (3. oldal) Ülést tartott a minisztertanács A kormány tájékoztatási hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott Lázár György, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a november 11—14. között az Olasz Köztársaságban és a Vatikánban t“tt hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese jelentést tett a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bi. zottság október 27—29. között Moszkvában tartott XVI. ülésszakáról. A kormány a beszámolót, valamint az ülésszakon aláírt egyezményeket jóváhagyólag tudomásul vette, és határozatot hozott a szükséges intézkedésekre. A kormány elfogadta a magyar—NDK gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság október 31. —november 1. között Budapesten tartott elnöki találkozójáról szóló jelentést, és jóváhagyta a tárgyalás során aláírt komplex hosszú távú mezőgazdasági együttműködésről szóló kormányegyezményt. Jóváhagyólag tudomásul vette a Minisztertanács a magyar— csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság elnökeinek november 3—4-i budapesti találkozójáról szóló beszámolót is, és intézkedett a tárgyalásokból adódó feladatok végrehajtására. A Minisztertanács elfogadta az í Országos Anyag- és Árhivatal elnökének előterjesztését az j 1976. január 1-én életbe lépő új termékforgalmazási rendről. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) 46 ezer önkéntes rendőr Kitüntetések a jubileum Tegnap, november 20-án Békéscsabán a Békés megyei Rendőr-főkapitányság tanácstermében ünnepélyes keretek között emlékeztek meg az önkéntes rendőri csoportok megalakulásának 20. évfordulójáról. Ott volt az elnökségben Klau- kó Mátyás, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke. Bőd Péter rendőr ezredes, a Belügyminisztérium képviseletében. Elsőként dr. Haraszti János ezredes, a megyei főkapitányság vezetője üdvözölte a meghívottakat, majd dr. Sajti Imre rendőr alezredes tartott ünnepi beszédet. Beszédének bevezetőjében arról szólt, hogy hazánkban a közrend, a közbiztonság szilárd, törvényes rend van. Folyamatosan csökken a köztörvényes bűncselekmények száma, amiben nem kis része van a hazánkban tevékenykedő mintegy 46 ezer önkéntes rendőrnek. Szólt részletesen arról az útról, amelyet az elmúlt két évtized alatt az önkéntes rendőrök megtettek. Ezt követően beszélt a megyében működő önkéntes rendőrök tevékenységéről. Elmondotta, hogy közülük 26-an vannak olvanok. akik 20 éve látják el megszakítás nélkül a szolgálatot. 89-en 15 éve. 150- en pedig 10 éve. Az elmúlt évben Hazaérkezett Berlinből az MSZMP küldöttsége Csütörtökön hazaérkezett Berlinből a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját előkészítő szerkesztőbizottsági ülésen. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezető- ja fogadta. (MTI) alkalmából önkéntes rendőreink több mint 63 ezer esetben önállóan, 20 ezer esetben pedig rendőr elvtársakkal teljesítettek Szolgálatot. Köszönetét mondott azért, hogy áldozatkész munkájukkal, lelkiismeretes tevékenységükkel nagy segítséget adnak a közbiztonság javításához, hiszen az elmúlt hat évben 221 bűntett elkövetőjét érték tetten, elfogtak 77 körözött személyt és előállítottak 1330 egyént. Név szerint megemlítette Hajdú Károly, Tóth István, Sovány Pál önkéntes rendőröket, akik bűncselekményeket akadályoztak meg szolgálatuk során. A felsőbb szervek is elismerik munkájukat, hiszen az elmúlt hat év alatt az Elnöki Tanács három önkéntes rendőrt, a Belügyminisztérium 697, a főkapitányság 478, a kapitányságok vezetői 322 önkéntes rendőrt jutalmaztak meg. Rajtuk kívül a társadalmi és gazdaságok vezetői csaknem 1900 önkéntes rendőrt részesítettek anyagi elismerésben. Befejezésül elmondotta, hogy a Miniszter- tanács által a közelmúltban elfogadott kormányrendelet színvonalasabbá, hatékonyabbá teszi az önkéntes rendőri munkát és ez a rendelet az intézkedési jogosultság bővítésével további támogatást biztosít az önkénteseknek, a közrend, közbiztonság feladatainak segítésében. Az ünnepi beszéd után kitüntetésekre, jutalmazásokra került sor. Dr. Haraszti János 17 önkéntesnek adta át a 15 éves, 23-nak a 10 éves, szolgálatot tanúsító emlékérmet, 31-en kaptak a főkapitányságtól pénzjutalmat. Rajtuk kívül a járási kapitányságokon a már előzőleg rendezett ünnepségeken 190- en részesültek kitüntetésben. A 20 éves szolgálatot teljesítők közül a tegnapi ünnepségen 13-an kaptak pénzjutalmat. Az ünnepségen részt vevő vállalatok képviselői közül többen adtak pénzjutalmat a vállalatnál, üzemnél, intézményeknél tevékenykedő önkéntes rendőröknek. Kádár János fogadta a Szíriái Kommunista Párt knldittségét Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára csütörtökön az MSZMP KB székházában fogadta a Szíriái Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttségét, amelyet Khaled Bagdas, a Központi Bizottság főtitkára vezet. Az elvtársi légkörben, a teljes nézetazonosság és a kölcsönös szolidaritás szellemében lefolyt megbeszélésen a két testvérpárt vezetői tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről. Véleménycserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkás- * Szerdán délután Gyulán, a járási hivatal kistanácstermében rendezte meg a Hazafias Népfront gyulai városi, járási bizottsága az OTP helyi fiókjával közösen a világtakarékossági napok értékelését. Ott volt a tanácskozáson Arany Tóth fajos, az MSZMP gyulai járási bizottságának első titkára, Novák Mátyás, a járási hivatal vezetője, valamint Szák K. András, az OTP megyei fiókjának igazgató- helyettese. Banadics Márton, a HNF városi bizottságának elnöke adott tájékoztatást arról, mennyire ta_ * karékosak a gyulaiak és a kör- ■ nyékbeliek. Elmondotta, hogy az ■ OTP gyulai fiókjában a gyulai ! és az idetartozó három község: * Gerla, Gyulavári, Doboz lakos- • ságának a betétállománya ez év. 5 ben már meghaladta a 270 mii- ! lió forintot. 1975-ben 21 millió ! az emelkedés. Ez az összeg 16 » ezer betétkönyvben van elhe- ■ lyezve. Így majd minden har- ■ madik lakos tulajdonosa vala- : milyen betétkönyvnek. Az OTP ; nemcsak kezeli a gondjaira bí- 5 zott összegeket, hanem jól Is j gazdálkodik azokkal. Az idén \ 126 lakást építettek és értékest- jj tettek, s ezenkívül 500 lakás : építéséhez adtak kölcsönt. Áru- I vásárlási, személyi és mezőgaz- jj dasági kölcsönre . 10 millió fo- jj rintot fordítottak. A kamatokra > Befejeződött a vezetéstudomány! konferencia Csütörtökön az Építők székhá- ; zában befejezte munkáját az V. jj vezetéstudományi konferencia, ; amelyen mintegy 700 hazai és ; csaknem 30, az európai szociális- * ta országokból érkezett szerve- * zési és vezetéstudományi szak- ; ember vett részt. Több mint 30 • előadás és korreferátum alapján ; széles körű vitában tárgyalták ■ meg a vállalatok és szövetkeze- ■ tek korszerű vezetésének, továb- « bá a vezetőutánpótlás nevelésé- : nek időszerű kérdéseit I mozgalom időszerű kérdéseiről, áttekintették a nemzetközi élet fejleményeit, különös tekintettel a közel-keleti helyzet alakulására. Az internacionalista együttműködés szellemében megvizsgálták a kétoldalú pártkapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. A találkozón részt vett óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. (MTI) & gyulaiak az idén ugyancsak 10 millió forintot írnak jóvá. Nemrégiben megkezdődött a lakosság bankjában a KST visszafizetése. Ebben a népszerű takarékossági formában 2700-an vettek részt, számukra 7 millió forintot fizetnek vissza. Hasonlóan jól alakult a betét- állomány a gyulai postán is, ahol a betétállomány az idén 4 és fél millióval emelkedett, s így összesen elérte a 35 millió forintot. Együtt repül a Szojur—20 és a Szaljut—4 Szerdán automatikusan összekapcsolták a három nappal ezelőtt felbocsátott Szojuz—20. pilóta nélküli űrhajót a Szaljut—4 orbitális tudományos állomással. A Szaljut—4-et, mint Ismeretes, 1974. december 26-án bocsátották feL Az űrállomáson különböző kísérleteket végeztek a Szojuz—17 és a Szojuz 18 szovjet űrhajó személyzetének tagjai; Alekszej Gubarev, Georgij Grecsko, Pjotr Klimuk és Vita- lij Szevasztyjanov. Klimuk és Szevasztyjanov a szovjet űrhajózás történetében a leghosszabb ideig végzett űrrepülést a Szaljut—Szojuz komplexumon. A repülés 63 napig tartott. A Szaljut—1 és a pilóta nélküli Szojuz—20 kutatási és kísérleti programja a többi között azt .irányozza elő, hogy a két kozmikus készülék együttes repülése alatt aggregátok és fedélzeti rendszerek konsrukcióit dolgozzák ki és próbálják ki. A pilóta nélküli Szojuz—20 szovjet űrhajó a Föld körüli pályára történt vezérlése és megfelelő manőverezése után sor került a kölcsönös felkutatásra, megközelítésre, összeilleszkedés- re és öszekapcsolósra. A művelethez rádiótechnikai eszközöket, valamint számítóberendezéseket használtak fel. A kpzmi- kus komplexum fedélzeti berendezései normálisan működnek. A Földre érkező adatokat feldolgozzák és tanulmányozzák. laaaaaasasiaaeaaaaeeaaaaaaaaeaBaBaeaaaaaaaaaaeBaaBaaaaaBaaBaaeaaBasaaeaBBaaaaaaBaaaaaeBaaeeia Rotációs üzemanyag-szivattyúk Gyuláról Ezerkétszáz rotációs üzemanyag-szivattyút gyártanak ebben az évben a Gyulai Vasipari Szövetkezetben, ahol a minőség- javításra három modern csehszlovák csúcsesztergapadot állítottak munkába. Képünkön: a Petőfi Sándor Ifjúsági Szocialista Brigád tagjai az üzemanyag-szivattyúk gyártásfolymatá- aak az új gépekre való átszerszámozását beszélik meg Fotó: Kocziszky László Három lakosra egy betétkönyv Takarékosak