Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1975-10-14 / 241. szám

i A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA 1975. OKTOBER 14., KEDD Ara: 1,— forint XXX. ÉVFOLYAM, 241. SZÁM Világ proletárjai MA: VEM AKARTAM ELHINNI., (3. old.). FIATALOK — MUNKÁJLKRÓL (4. old.). HÁROM CSAPAT IDEGENBEN (Sport) <6. old.). Ssaboravatás Méhkeréken „Hirdesse a népek barátságát" Ünnepi megemlékezés o tanácsok megalakulásának 25. évfordulójáról Csütörtökön ülést tart a megyei tanács Már jöval a szoboravató ün­nepség kezdete előtt több százan gyülekeztek vasárnap délután Méhkeréken, a termelőszövetke­zet székháza előtt felállított dísztribün körük Három óra után néhány perc­cel az elnökség tagjai elfoglal­ták helyüket a tribünön. Ott volt Ion Cotot, a Román Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Szentistványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Herczeg Fe­renc, az MSZMP KB alosztály- vezetője, dr. Kővágó László, a Kulturális Minisztérium nem­zetiségi osztályának vezetője, Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövet­ségének főtitkára, Várai Mihály- né, az MSZMP megyei bizottsá­gának osztályvezetője, Nyári Sándor, a HNF megyei titkára, dr. Gácsér József, a megyei ta­nács művelődésügyi osztályának vezetője, valamint a járás, a község párt-, állami és társadal­mi életének vezetői. Az ünnepség levezető elnöke, Hoczopán György községi párt­titkár üdvözlése, majd az út­törők rövid műsora után dr. Szentistványi Gyuláné lépett a mikrofonhoz: „Kedves Elvtársak, kedves Barátaim! Szívesen vállalt és megtisztelő feladatnak teszek eleget most, amikor itt, Méhke­réken román nemzetiségű honfi­társaink körében közreműköd­hetek Nicolae Balcescu szobrá­nak felavatásában. Engedjék meg, hogy elöljáróban átadjam önöknek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának üdvözle­tét, jókívánságát. Be kell vallanom, hogy ami­kor kézhez kaptam meghívá­sukat erre a szép, a község ha­tárain túlsugárzó ünnepségre, elgondolkoztam azon, milyen sza­vakkal forduljak önökhöz? Az al­kalom és a hely arra indít, hogy a nagy román forradal­már, és demokrata politikus, Ni­colae Balcescu életének és al­kotásainak rriéltatásakor a ma is igaz és időszerű tanulságok jegyében beszéljek. Az előadó a továbbiakban méltatta a román forradalom egyik legradikálisabb képvise­lőjének a magyar—román ösz- szefogásnak, a népek egyenran­gúságának, következetes harco­sának életútját, munkásságát. Beszélt Balcescu magyar vonat­kozású tevékenységéről is. „1849-ben a forradalom után Balcescu megragadja az alkal­mat, hogy érintkezésbe lépjen Kossuthtal és kormányával. Kseadhatatlanul küzd a román légiók felállítása, és a magyar- román megbékélés ügyéért. Majd később, 1850 elején a né­pek összefogásának nagy gon­dolata lobogott benne, amikor Londonban tárgyalt egy román — magyar—lengyel—cseh—dél­szláv és török együttműködés lehetőségérőL Értékelve munkásságát, el­mondhatjuk, egyike volt a XIX. század legkövetkezetesebb for­radalmi demokratáinak. Néze­tei, gondolatai a korabeli pol­gári szemlélet leghaladóbb vo­násait tükrözte. Mély meggyő­ződése, hogy a népek független­ségét csak az egyenjogúság és a nemzeti egység alapján létrejö­vő testvéri összefogás teremt­heti meg.” Majd beszéde befejezéséül a következőket mondotta: „Nagyszerű dolog, hogy e község román nemzetiségű la­kossága éppen annak a haladó román politikusnak szellemi ha­gyatékát ápolja, aki egyszerre volt következetes forradalmár és román—magyar közeledés szószólója. Azt hiszem, egybe­hangzó kívánságunk, hogy a most felavatásra kerülő szobor örök időre hirdesse a népek ba­rátságát és járuljon hozzá szo­cialista, testvéri kapcsolataink további erősítéséhez.” Az ünnepi beszédet követően. Szilágyi Péter mondott románul beszédet, majd dr. Szentistvá­nyi Gyuláné leleplezte .'Nico­lae Balcescu bronzból készült mellszobrát amit a község ne­vében — rövid beszéd kíséreté. j tében — Rúzsa György termelő. I szövetkezeti elnök vett át. Az ünnepség után koszorút helyeztek el a szobornál, majd az Intemacionálé hangjaival ért véget a szoboravató ünnepség. Délután és este a község kul- túrházban adott nagy sikerű műsort a megyében vendégsze­replő román folklóregyütes, a „Szebeni ifjak”. Ion Cotot nagykövet üdvözli a Népújság vendégeként itt-tar­tózkodó Ion daru temesvári újságírót aki részt vett a méh­keréki ünnepségen Október 16-án, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja ünnepi munkaülését a megyei tanács Békéscsabán. A mostani ülést nemcsak a vitatkozók mun. kazaja, hanem az ünnep han­gulata, a 25 év köszöntése és a megemlékezés szavai töltik majd be. Klaukó Mátyás, a megyei ta­nács elnöke mond ünnepi meg­emlékezést a tanácsok megala­kulásának 25. évfordulója alkal­mából. Az ünnepi aktust kö­veti majd az érdemi munka. Dr. Jakucs Tamás, a megyei bí­róság elnöke, a bíróság műkö­désének tapasztalatairól szóló tá­Hétfőn a Gellért Szállóban Kelemen Lajos, a fővárosi ta­nács elnökhelyettese átadta az őszi Budapesti Nemzetközi Vá­sár díjait. Az eseményen megje­lent dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter, Nemeslaki Ti­vadar kohó- és gépipari minisz­ter és Földi László könnyűipari minisztériumi államtitkár. Kelemen Lajos hangsúlyoz­ta: a vásárdíjak odaítélésénél a bizottság a nemzetközi színvo­nal elérése mellett elsősorban az exportképességet, illetve az im- portmegtakarítás lehetőségét, va­lamint a gyártási kapacitást és a várható igényt vette figye­lembe. A bíráló bizottság szá­mos olyan terméket talált, me­lyek konstrukciójukban elérik a nemzetközi színvonalat, s vár­hatóan megállják a helyüket a világpiacon is. Az idén 10 éves a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat gyulai természettudományi előadóter­me. Az évforduló tiszteletére a TIT járási és városi szervezete október 13. és 17. között jubile­umi emlékülést és tudományos napokat rendez. Az ünnepségsorozatot 13-án, hétfőn 17.30 órakor Dér Lajos, a TIT gyulai járási és városi szer­vezetének elnöke nyitotta meg. Ezt követően Jánossy Lajos aka­démikus tartott előadást a fény kettős természetéről, majd Sass Elemér fizikus a tudományos is­meretterjesztés kérdéseiről be­szélt. Ma, 17.30 órakor keresik fel az érdeklődők a természettu­dományi előadótermet, ahol dr. Barcza Szabolcs, az MTA Csil­lagvizsgáló Intézetének tudomá­nyos munkatársa tart előadást a gsillagok fejlődéséről. Holnap a fényképezés legmodernebb esz­közeiről, valamint arról számol be dr. Endrői Pál, az Egyesült Izzó tudományos osztályvezetője, hogy mi a hideg fény? jékoztatát terjeszti a testület elé. Várhatóan nagy érdeklődés kíséri a következő napirendi pontot is. Csepregi Pál tanács­elnök-helyettes a választási je­lölőgyűléseken elhangzott köz­érdekű javaslatok intézéséről szóló jelentést bocsátja vitára és elfogadásra. A fogyasztói ér­dekvédelem megyei helyzetéről Steigerwald György, a kereske­delmi osztály vezetője tesz je­lentést, majd bejelentések és a tanácstagok interpellációi zár­ják a megyei tanács ünnepi munkaülését. A vásárdíj bizottság a zsűri javaslata alapján hét terméknek ítélte oda a nagydíjat. A nagy­díjakat az alábbi termékek kap­ták: a Videoton „Mini-Vidi” hordozható televíziókészüléke, a mosonmagyaróvári Fémszerel­vény Gyár „Extra” csaptelep­családja, a Magyar Viscosagyár ojtott dinamid fonala, a Békés­csabai Kötpttárugyár nyírott plüss kelméje, a Lakástextil Vál­lalat bútorszövet családja, a Sop­roni Szőnyeggyár antisztatikus szőnyegpadlói, a Graboplast „Crabinor” lapfólia és „Crabi- nel” élfóliái. A bizottság további 51 termé­ket BNV-díjjal jutalmazott. A díjak átadása után a fővá­rosi tanács elnökhelyettese kö­szönetét fejezte ki a termékek alkotóinak, előállítóinak. A TIT járási-városi szervezete elnökségének kibővített ünnepi ülését október 16-án, 15 órakor rendezik meg, amelyen dr. Von- sik Gyula, a TIT főtitkára tart előadást „A természettudomá­nyos ismeretek helye a korszerű műveltségben” címmel. Ezt kö­vetően . a természettudományi előadóterem 10 évéről számol be Fényes Péter, a TIT gyulai já­rási és városi szervezetének tit­kára. Ezen az estén fél hatkor vetítik Moldován Domokos rö­vidfilmjeit. A vetítés előtt a ren­dező mond bevezetőt, majd 18.30 órától természettudományi fil­meket láthatnak az érdeklődők. A tudományos napok záró prog­ramja október 17-én, 17.30 óra­kor lesz. Ekkor kezdődik Papp Ferenc, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának elő­adása természeti környezetünk­ről és a vízről. Az ünnepségsorozat ideje alatt „A természettudományi elő­adóterem 10 éve” címmel kiállí­tást láthatnak az érdeklődők. Éfatffáit az őszi BNV dijait Nagydíjasok között a Békéscsabai Kötöttárugyár „nyírott plüss" kelméje Tízéves a gyulai természettudományi előadóterem \ í

Next

/
Oldalképek
Tartalom