Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1975-10-25 / 251. szám

A közlekedésbiztonsági hét alkolmából Ülést tartott a MÁK megyei szervezete A Magyar Autóklub Eékés megyei szervezete tegnap dél­előtt a megyei kiegészítő pa­rancsnokság nagytermében ülést tartott. Bevezetőben a KBT és a MÁK kapcsolatáról, az új KRESZ oktatásával kapcsolatos kérdésekről hangzót el tájékoz­tató. Ezt követően Kardos Zol­tán, a MÁK területi instruktora megemlékezett az autóklub ala­kulásának 75. évfordulójáról, majd a szervezet fejlődéséről és nemzetközi célkitűzéséről adott átfogó ismertetést. A rohamosan fejlődő motori­záció során mind többen tömö­rülnek az autós szervezetbe. Ha­zánkban az év végére a magán­autók száma eléri az 500 ezret, az V. ötéves terv végére az elő­lottó tfSgHÉift A Békésen megtartott 43. heti lottósorsolás nyerőszámai: zetes számítások szerint, megha­ladja a 800 ezret. Éppen ezért, a már korábban kialakított nem­zetközi kapcsolatokat, a Nem­zetközi Autóklubbal, a Nemzet­közi Touringklubbal és a Nem­zetközi v Kempingklubbal kell még jobban elmélyíteni. Ezzel párhuzamosan a megfelelő ütem­ben kell a műszaki bázist fej­leszteni és a közlekedésben jár­tas gépjárművezetőket képezni. Ezt követően dr. Szántay Já­nos ügyvezető elnök a Békés megyei szervezet életéről, mun­kájáról adott áttekintést. Az 1490 tagot számláló autósszerve­zet idei feladatait elemezve el­mondta, hogy a célkitűzéseket alapvetően megvalósították. A balesetmentes közlekedésre, a turizmus bővítésére, a műszaki szó1 gálát bővítésére irányuló cél­kitűzések sikeresnek mondha­tók. A hozzászólók hasznos taná­csokkal segítették a vezetőséget a jövő évi program összeállítá­sában. Megvalósult és elmaradt beruházások Köröstarcsán az általános fo­gyasztási és értékesítő szövetke­zet a negyedik ötéves tervben több kereskedelmi, és vendég­látóipari egység létesítését, fej­lesztését tűzte ki célul. Felépült a húsbolt, amely több mint 5Ö0 ezer forintba került. Áthelyez­ték a tüzép-telepet, ahol már biztosítva vannak a korszerű árutárolás feltételei. Erre csak­nem 200 ezer forintot költöttek- Nem szerepelt ugyan a tervek­ben, de a fogyasztók egészségé­nek védelme megkövetelte, hogy a község összes élelmiszerbolt­ját hűtőpúlttal lássák el. Sajnos, néhány' beruházás, felújítás anyagi fedezet hiánya és beruházási kötöttség miatt nem valósult meg. így ebben a tervidőszakban elmarad a Jó­barát vendéglő, a 2-es és 4-es számú vegyesbolt újjáépítése, az iparcikkáruház átalakítása, va­lamint az ÁFESZ-központ és a halászcsárda áthelyezése. A Napsugár Bábegyütfes új műsora 2, 17, 29, 60, 71 Kismama-ankéí Sarkadon ( A Békéscsabai Kötöttárugyár sarkadi telepén pénteken anké- tot rendeztek a gyermekgondo­zási segélyen levő kismamák­nak, amelyen tájékoztatták őket a telep helyzetéről és a jövő évi tervekről. Ezután divat- bemutatón ismerkedhettek meg a jövő évben gyártásra kerülő új termékekkel. A KPVDSZ Napsugár Báb­együttese új felnőtt- és gyer­mekműsorral készül a jövő év­re. A felnőtteknek egy Argen­tínából hozott szövegkönyvet dolgoztak fel, amelyet chilei emigránsoktól kaptak. A báb­szatíra írójának álneve Bernar­do Shiffrin. Kilétét nem tud­ják, börtön, vagy koncentráci­ós tábor foglya, de az is lehet, hogy már nem él, ezt az emig­ránsok maguk sem tudták meg­mondani. A tragikus chilei ese­ményeket feldolgozó szatíra cí­me, „Pinochó tábornok pompás felsülései.” A gyerekeknek ugyancsak ér­dekes műsorral kedveskednek az együttes tagjai, hiszen az új darabban kedvenc mesefigurá­jukat, Mici mackót ismerhetik fel. Az A. A. Milne „Micimac­kó” című regényét bemutató új műsorral 1976 májusában lép­nek színpadra a bábegyüttes fi­ataljai. Az új felnőttműsor be­mutatója pedig a tervek szerint a jövő éy szeptemberében lesz. «■•■■aaaaeBaaaasaHaaaBs«aaaaasaiaBiB»aa«aBeaBanaEaBsnaflBa«Ba»BaBeasaai caaeaaaaaaaaaeeaei Lottósorsolás Békésen Rendelet az állategészség* ■■ w I ügyről A mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter rendelettel sza­bályozta az állattartási beruhá­zások állategészségügyi feltéte­leit. A rendelet elsősorban a he­veny fertőző betegségek meg­előzésének és helyhez kötésének a beruházás során érvényesíten­dő feltételeire terjed ki. Az ilyen feltételekkel létesülő tele­peken sokkal nagyobb bizton­ságban van az állomány és az esetleg mégis behurcolt beteg­ség nem jelentkezik robbanás­szerűen és könnyebben helyhez köthető. Az állategészségügyi feltételek betartása egyúttal az idült fertőző betegségektől men­tes állomány megvédését is se­gíti. A békési művelődési ház nagytermét zsúfolásig megtöl­tötték a szerencsére várók. Jó néhányan kiszorultak és a fo­lyosóról próbálták meglesni a nagy attrakciót, a lottó nyerő­számainak kihúzását. Először Szatmári Ferencné lépett a gömbhöz, néhány forgatás és felmutatta az első nyerőszámot; a 60-ast. Ekkor még sokan re­ménykedtek a nagy nyeremény­ben. De ahogy Biró Ferenc a 29-est, Déhen Imréné a 2-est, Csősz Gézáné pedig a 17-est halászta ki a 90 számot rejtő gömbből, elfogyott a bizalom. Az utolsó számért Jónás Simon a „felelős”, ő a 71-est húzta, így tehát a *Békésen megtartott lottósorsoláson a következő öt számot húzták ki: 2, 17, 29, 60, 71. Képünkön; Jónás Simon, az utolsó nyerőszám húzója. (foto; Dernény) • A rendelet meghatározza, hogy I milyen egészségügyi feltételek­• kel, védőfelszerelésekkel és szer- : kezetekkel kell megépíteni az ■ új állattartó telepeket. A nagy­• üzemi méretű telepeken példá- 5 ul egyebek között kerítést, védő S erdősávot kell létesíteni, öltözőt, ! kapusfülkét kell építeni, jármű- S fertőtlenítő-medencéről, a kötet- S len tartású telepeken kezelő­• folyosóról, kalodáról, vagy az ál- i latok tömeges, gyors rögzítésére 1 szolgáló más berendezésről kell 5 gondoskodni. Rólunk lesz szó . ___i H étfőn Rádió-Sajtókonferencia Békéscsabán Telefonszám: Békéscsaba 11—653 12—123 A Magyar Rádió sorrendben 71., Sajtókonferencia című mű­sorát ezúttal október 27-én, 19.40—20.40 óráig Békéscsabán ren­dezi meg. Ebben az adásban — élő közvetítés formájában — a megye párt- és állami vezetői válaszolnak a meghívott újságírók és a telefonon érdeklődő hallgatók kérdéseire. A műsor szerkesz­tője dr. Boros János, a vezetőriporter Rapcsányi László. Az adást a Kossuth rádió közvetíti. A közönség kérdéseit az adás napján 10 órától este 20 óra 30 percig Békéscsaba 11-653-as és 12-123-as telefonszámon továb­bíthatja. A Sajtókonferenciához intézett kérdéseket levélben is el lehet juttatni. Kérjük olvasóinkat, hogy ezúton továbbított kérdései­ket lapunk szerkesztősége címére „Sajtókonferencia” megjelö­léssel október 27-én, hétfőn délig beküldeni szíveskedjenek. Ma, szombaton egy dévaványai népművészhez. Kádár Ferenc­hez látogatnak a rádió munkatársai. Az erről szóló műsor a Fe- tőfin 12 órakor hallható. A szarvasi tanyavilág sorsáról, jövőjéről szól az Egymástól távol című műsor 14.25 órakor a Kossuth rá­dión. aBaaaaaaaaaa« MA: 1975. OKTÓBER 25. SZOMBAT Blanka napja A Nap kél 6.16 — nyugszik 16.40 órakor A Hold kél 20.23 — nyugszik 11.08 órakor Kevés felhő, eső nélkül Várható időjárás ma est:#: kevés felhő, eső nélkül. A hs.J- nali órákban párás, több he­lyen ködös idő. Mérsékelt, időn­ként kissé megélénkülő észak­keleti, keleti szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék. let; 3—8, legmagasabb nappalt hőmérséklet: 13—18 fok között. Tíz évvel ez­előtt, 1965. ok­tóber 25-én halt meg — 68 éves Korábar — Ascher Osz­kár Kossuth- díjas kiváló művész, elő­adóművész, színész, ren­dező. A Műegyetemen mérnöki dip­lomát szerzett és egy ideig mér­nökként dolgozott. Eközben Ódry Árpádnál tanult; az ő ta­nácsára választotta az előadó- művészi pályát. Az 1920-as években már önálló estéket tartott; 1926—28. között Nagy Endre kabaréjában lépett fel versmondóként. Ebben az idő­szakban került kapcsolatba a munkásmozgalommal, s vezette a nyomdászok és az építőmun­kások szakszervezeti szavaló­kórusát. Az 1930-as évek elején a Színészképző Iskola tanára lett, de állását baloldali politi­kai magatartása miatt hamar el­vesztette. Művészetének kiteljesedését a felszabadulás hozta meg. 1945- ben a Pódium Kabaré tagja, majd igazgatója, később a Rá­dió dramaturg-főrendezője, az Úttörő Színház művésze, élete utolsó szakaszában pedig az Ál­lami Faluszínház (a mai Déryné Színház) fődramaturgja, 1957- től haláláig igazgatója. Jelentős szerepet játszott az újfajta, dek- lamációtól mentes, rendkívül tudatos, az értelem elsőbbségére építő előadóművészi stílus ki­alakításában. Elméleti eredmé­nyeit, esztétikai felfogását mű­veiben is kifejtette: Beszédmű­vészet (1937), A versmondás mű­vészete és a színpadi beszéd (1953), Kis szavalókönyv (1956). Utolsó, önéletrajz-jellegű írása, a Minden versek titkai, 1964- ben jelent meg. — TÁNCVERSENY. Ma, szom­baton- este 7 órakor Békéscsa­bán, a Megyei Művelődési Köz­pont nagytermében megyei „C” osztályú táncversenyt és bemu­tatót rendeznek, — HÉTSZÁZ MÁZSA rizs na­ponta. Október eleje óta két műszakban dolgozik a dévavá­nyai rizshántoló. A tervezett 1050 vagon rizst az üzem — amely jelenleg naponta 700 má­zsa termést dolgoz fel — novem­ber közepére vásárolja fel az állami gazdaságoktól és tsz-ek- tőL — PECHES TEKNÖC. Csak­nem kétszáz éves teknősbéká­ra bukkantak a brazil tenger­parton. egy kihalóban levő faj­ta egyik utolsó példányára. Megtalálóia teljesen tudomány­talan álláspontra helyezkedett: sürgősen megfőzte levesnek a ritka leletet. — HALÁLOS JÁRVÁNY. Edcig 620 halálos áldozatot követelt az Üj-Guineán pusztító influ­enzajárvány. Összesen száz­ezernél többen betegedtek meg, a hatóságok jelentése szerint azonban a járvány mólóban van. —■ BOMBAFENYEGETÉS. Is­meretlen személyek megfenye­gették Törökország washingtoni nagykövetségének dolgozóit, hogy bombamerényletet követ­nek el. A rendőrség szakén ői tüzetesen átvizsgálták az épü­letet, de robbanószerkezet nyo­mát nem találták. Amióta Béli­ben merényletet követtek el az ottani török nasrvkövetség el­len, a névtelen fenyegetéseket nagyon komolyan veszik. békés mm. NÉPÚJSÁG k Áz MSZMP meevei bizottsága <3a a megvet tanács laola Főszerkesztő- Enveds G Sándor Főszerkesztő-helvettes- Deák Gvuül Szerkesztőséé* 6601 Békéscsaba Posta fiók ül Telefon: 12-196. 12-296 Kiadta a Békés megvet ILaokiadó Vállalat 6601 Békéscsaba Postafiók; Ül Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó- Lehoczkv Mihály Terieszti a Maevar Posta Előfizethető a oostahivataloknáB és a kézbesítőknél \ Előfizetési díl' eev hóna óra 20— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató- Három«7éki PA2

Next

/
Oldalképek
Tartalom