Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1975-10-24 / 250. szám
RIZSHÁNTOLÓK — Hogy úgy mondjam, ez pontosan az ellentéte annak, amit a fehér molnár csinál. Fehér molnárt mondtam, mert hogy fgy nevezik a lisztkészítő malmi molnárt. A fehér molnár, ugye, ha úgy vesszük, éppenséggel tönkre teszi a szemet. Töri, darálja, lisztté őrli. Mi meg óvjuk, babusgatjuk. Csiszoljuk, fényesítjük. Hogy minél szebb legyen. Össze ne törjön. Szakma ez kérem. Szakma. Külön szakma. Idő kell hozzá. bői. Helyes Is. Az agya járjon inkább a molnárnak. Meg mindenkinek. Mondani nem kell ezt egyiknek sem. Évek óta dolgoznak együtt. Tízen az egyik műszakban. Tízen a másikban. De egy brigádban. A főmolnár, a brigád vezetője az összekötő kapocs a két „fél” brigád között. Kötetlen munkaidőben dolgozik. Reggel hattól este 10-ig. Hogy kevesen választják ezt a szakMunka közben a hántolóban Meg érzék, öt év, vagy tfz Is eltelik, mire azt mondhatja az ember: a kisujjában van minden ... mát? Két hántolóüzem van ösz- szesen az országban, illetve a szarvasi gazdasággal együtt három. Sokan talán nem is tudják, mi ez. — Nem Is érdemes írni rólunk, főképpen meg rólam. Nem olyan érdekes — mondja a főmolnár. Arról kellene inkább írni, hogy a rizshéj, and a termés 20 százalékát is kiteszi, mind kárbavész. Valamikor pedig még fűtöttek is vele. lehetne igazi is Aranyfokozat háromszor. Kiváló cím legutóbb. Az eredmények legrangosabbjából néhány, amit a dévaványai hántolok szocialista brigádja a megalakulás — 1968 — óta a naplóba jegyezhetett. A tizenkét alapítóból hat dolgozik most a brigádban. A többiek nyugdíjba mentek. De vissza-visszajönnek. Mint Ba- 'ogh Károly is. Minek ülne otthon? Kell a pénz is, a munkát is bírja még. Meg a régi bajátok is mind itt vannak. Az alapítók: a brigádvezető- helyettes Darvasl Sándor, Szen- czi Gyula, akinek már a fia is itt dolgozik, Lovász József meg a többiek, akik utóbb léptek be a bi’igádba, mint Fekete János is. Fekete János háromezer forintos fizetést hagyott ott Pesten a kubikostalicskával együtt öt évvel ezelőtt az itteni „tizenegyhetvenes órabérért. A két munkát összehasonlítva: itt a kevesebb is többet ér. Faragó János is alapitótagja a brigádnak. Tizenötéves gyerekként került az üzembe. Most harminchat éves. A kilencvenhat lépcsőt ennyi idő alatt annyiszor lépdelte végig,' hogy éppen ezerszer mászhatta volna meg e teljesítménnyel a Himaláját. A molnár ugyanis — a rizsszem útját követve — az üzem valamennyi emeletén „egyszerre’ teljesít szolgálatot. T?s Faragó János is molnár, bár malomban még nem dolgozott, huszonegy évi hántolói munka után már lehetne „igazi” fehér molnár is minden nehézség nélkül, ha a szükség úgy hozná. — Meg azután az sem közömbös, hogy tulajdonképpen molnár dinasztiából származom. — És a fiai? Faragó János széttárja kezeit. — Húsz év után egy öreg szaki 2800 forintot keres — mondja azután válasz helyett. Talán öt év múlva Aki a molnár szakmát választja — mint Bihari Gyuszl Is három évvel ezelőtt —, meg kell legyen a jó oka rá. Fusizni, mellékesre szert tenni, „adni a nagyot”, jól keresni (az utóbbit mai értelemben véve) ezzel a szakmával azután végképp nem lehet. Gyuszi az általános iskola után segédmunkásként helyezkedett el a házukhoz közel eső dévaványai üzemben. Megtanulta mit jelent 200 zsák rizst megemelni egy nap alatt, megtanulta, hogy a válogatógép az „padiasztal” a gumiféktuskók- nak a magcsiszolásnál van szerepük, s hogy a csillagozó az nem más, mint az a kőegyengető, amellyel a rizscsiszolást végző kövek egyenetlenségeit tüntetik) el. Egv év után Iskolába küldte a vállalat. Most júliusban szakmunkásként jött haza. Azóta már azt Is megtanulta — elsősorban Kovács Laci bácsi mellett —, hogy jó szakmunkás az itt dolgozók segítsége nélkül sohasem lehet. A brigád védőszárnyai alatt négy-öt év múlva talán. Majd igyekszik. Mert bizony jó lenne legalább a felét tudni annak, amennyit Petrovsz- ki Pali bácsi vagy Kovács Laci bácsi tud. Egy szakma minden fortélyát. Kővüy E. Péter EgvüttműküsSás a Hazafias Népfronttal és a lakossággal Ünnepi tanácsülés K^ezőkovácsházán A tanácsok megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából jubileumi tanácsülést tartottak csütörtökön Mezöko- vácsházán. A résztvevőket úttörők köszöntötték virággal, meleg szavakkal. Ezután Földi János tanácselnök mondott ünnepi beszédet. Szólt egyebek között a tanácsválasztás jelentőségéről, az elmúlt 25 év alatt elért eredményekről, az új tanácstörvény fontosságáról. Mezőkovácsháza Időközben nagyközségi rangra emelkedett. Ezzel a tanács a korábbinál nagyobb önállóságot kapott. Megnőtt a szakigazgatási hatáskör, de nőtt a felelősség is. Az elért eredményeket — hangsúlyozta az előadó — a Hazafias Népfronttal és a lakossággal kialakított jó együttműködésnek köszönhetik. Közös erőfeszítéssel, a lakosság társadalmi munkába való bevonásával épült, szépült ez az alföldi település. Egyebek között regionális vízmű, művelődési ház, orvosi szakrendelő épült, gyönyörű áruház áll a rendelkezésre, bővült a villany- és a járdahálózat. A tanácstagok és a népfrontaktívák kezdeményezésére sokat tesz a lakosság az Egy nap az iskoláért és az Egy nap az óvodáért mozgalomban Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a szónok azokat a tanácstagokat, akik 25 éve tevékenykednek a közügy szolgálatában. Ezután a Tanácsi Munkáért kitüntető jelvényt átnyújtotta László János, Merényi József és Nagyselmeczy István tanácstagoknak. Kanász Károly tanácstag a Békés megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság dicsérő oklevelét kapta. Pénzjutalomban részesítették a tanácsi apparátusban és a különböző bizottságokban jól dolgozó egyéneket. Az ünnepi tanácsülés résztvevőit köszöntötte Sztanoj Rudolf, a HNF helyi bizottságának elnöke, Nyári Sándor, a HNF megyei bizottsága titkára, dr. Fekete Lajos, a járási hivatal elnökhelyettese és Korcsok Sán- dorné országgyűlési képviselő. A tanácsülés ezután megvitatta a nagyközségi tanács által elfogadott intézkedési tervek végrehajtását, a végrehajtó bizottság kétéves tevékenységét és a társadalmi j munkát. A. K. Népmű vészeli és díszítőművészeti szakkörök vezetői Békéscsabán Tegnap, október 23-án délelőtt 9 órai kezdettel Békéscsabán, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának tanácskozó termében értekezletet tartottak a népművészeti és díszítőművészeti szakkörök vezetői. Az értekezleten elsőnek Ki- szely Jánosné, a mezőberényi díszítőművészeti szakkör vezetője számolt be a szakkör munkájáról és a népművészeti •hagyományok ápolásának ízlésnevelő szerepéről. Az érdekes beszámoló után a résztvevők beszéltek eddigi munkájukról és elért eredményeikről. Végül Gál Józsefné, a Hazafias Népfront megyei nőbizottságánek titkára elmondta, hogy ez év decemberében szeretnének kézimunkakiállítást szervezni, amelyen a Békés megyei motívumokkal ismerkedhetnek majd az érdeklődők. Fehér molnár volt Harmincnégy évvel, tizenegy hónappal és 3 nappal ezelőtt emelt; az első liszteszsákot vállára Békéscsabán, az akkori Kovács-malomban Petrovszki Pál, a dévaványai rizshántoló főművezetője, azaz főmolnárja. Negyedszázada már, hogy együtt ébred, együtt pihen el a hántolóüzem gépeivel. Lakása az üzem udvarán áll. ö meg kék munkaruhájában — mint aki mindenért felelős — sietős léptekkel ki tudja hányadszor méri fel mindennapi teendőinek tartományát. Kilencvenhat lépcső fölfelé, ugyanannyi lefelé. Minden ismerős. A lépcsőfordulók homálya. A válogatóasztalok lendületes himbálódzása. A molnárok. Mert ők azért mégiscsak molnárnak tartják magukat. Az a szakma. Petrovszki Pál is fehér molnár volt. A hántolásnak is megvan persze a szépsége. A gyönyörű, üveges rizsszemek. Mint az apró gyémántok. Tizenháromezer tonnányi évente. Mennyi is az 25 év alatt? Ahogy telnek az évek, a lépcső is egyre többnek tűnik. Pedig lenne a liftnek helye. Fel is mérték jó néhányszor. Olyanok talán, akiknek nem fáj a lábuk. Akiket nem borzolt még a lép- csóházak, rizshántoló termek kőtelező hidege. Nem panasz ez. Tény. Másra kell — nem panaszra — az idő. Figyelni, igazítani a hántoló, a csiszoló, a válogató, az osztályozó, a zsákoló és zsákvarró gépeket. Még jó, hogy ilyen ügyesek ezek a masinák. Kiveszik a munkát az ember kezé* Az Idő méredenül telt a nádvilágban. Csak az ■ időjárás változása jelezte, hogy tavaszból nyár kerekedett, a nyár őszbe fordult, s a hóval beköszöntött a tél. Györk és Anna időközben levándorolt a Tordarét nyugati csücskébe, oda, ahol a Körös sok-sok kanyargós hurok után északnak fordult. Itt telepedtek meg végleg. A folyam közelében sűrűbben tanyáztak a madárrajok, halban gazdagabb volt a víz, s itt már közelebb kerültek a kinti világhoz is. Túl a Körösön, vagy félnapi járóföldre, a csolti templom tornya ma- gaslott. Ha egy kiugró ormágy- ra felkapaszkodtak, jól láthatták a csillámló keresztet. A kora nyári reggel csodálatosan friss volt. A vizes nádrengeteg valósággal csillogott a ráeső napfényben. Györk térdig vízben gázolt a sáslevelek közt Bozontos szakállal benőtt arcán csodálkozás rezzent; a távolból mintha harangsző jönne. Fülelt, hitetlenkedett. — Anna! — kiáltotta a mögötte haladó asszony felé, és Csőit irányába biccentett a fejével. — Hallod? Anna lélegzetét is visszatartva fülelt. Aztán mosoly futott az arcára. , — Harangszó ... Istenem, harangozó! — Van egy esztendeje — mormogta Györk —, hogy nem hallottunk harangokat, ugye? — Nem is harangoztak! — bizonykodott Anna. — Valaminek történnie kellett! — Vége a háborúnak ... Hallod, Györk? Egészen biztos, hogy vége! — Anna átölelte a férfit, nevetni kezdett, majd a nevetésből zokogás lett Györk mégrendülten, felszegett fejjel állt mellette. A folyam felől halk robailás hallatszott. A férfi izmai ösztönösen megrándultak. A lárma — mintha lódobogás volna — erősödött. — Rejtőzz! — szólt Annára. — Megyek a lesre! Anna a nádrejtek felé iramodott, a férfi pedig átgázolt a kunyhójuk előtti erecskén, felkapaszkodott a. sziget közepe felé vezető ormágypartra, ott volt gúlába rakva egy halom nádkéve. arra telepedett fel, és kézbe kapta maga készítette íját. Igaz, hogy madárvadászatra hajlította, húrozta, de jól vitte a vesszőt. Innen belátta a folyam partját. Lovas vágtatott a magas fűben. Paripája nyakára dőlt, far- kasbör kacagánya rendetlenül röpködött a vállán. 'Fekete csek- men-köntöst viselt, börcsizmás lába nyitott kengyelben taposott. Derekán széles bőröv, benne görbe kindzsát. Fején hegyes bői-süveg, aminek pereme bolyhos nemezből készült. — Egy nyögér! — mormogta Györk, felismerve gúnyájáról a király félig kun, félig tatár öltözetű katonáját. Keze remegett, amikor rátette a vesszőt az íj húrjára. Erre tart, egyenesen erre — és a szíve hevesen dobogott. Vagy két nyíllövésnyire a nyögér mögött nyolc lovas bukkant fel. Messze voltak Györk- től. alig látta őket, de a napfény gömbölyű xporoszlósisako- kon és láncszemingeken fénylett. A nyögér hátra-hátrate- kintgetett. „Üldözik!” — szabadult fel Györk a szorongás alól. — „Üldözik!” — S ujjongani szeretett volna. Aztán összehunyorított szemmel méricskélte a távolságot: látta, hogy az üldözők nem érik be a nyögért. Le sem nyila zhat iák. hiszen lőtávolon kívül vágtat. Mindjárt beér a nádasba, itt aztán nyomát vesztik. Esy pillanatig sem gondolkodott. levetette maiát » ledről.
