Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-06 / 209. szám
Tizenegy űj üzletet nyit az idén a mezőkovácsházi ÁFÉSZ A Mezőkóváceháza és Vidéké ÁFÉSZ, amely ma már 1Ö község lakóinak ellátásáról gondoskodik, ebben az évben külön gondot fordít a bolthálózat fejlesztésére, az ellátás állandó javítására. Mezőkováasházán az év első felében az AGROKER-rel közös mezőgazdasági szaküzletet nyitott az ÁFÉSZ, augusztusban pedig immár több éves vásárlói igény kielégítésére került sor, amikor a gyulai kertészettel kötött megállapodás alapján meg- nyűt a járás-székhely virágboltja. Ez a két üzlet egyébként közösen vesz részt a jövő hétvégi ntezökováesházi kiállításon, amelyet a környék kertbarátai és kisállatteftyésztői rendeznek. festékek, ecsetek és egyéb háztartási szerek árusításával is új üzlet foglalkozik néhány hete Mezőkovácsházán. Az új háztartási bolt ebben az évben már mintegy másfél millió forint értékű árut forgalmaz majd az előzetes becslések szerint. AZ Üzlethálózat fejlesztéséből természetesen nem marad ki az ÁFÉSZ ellátási körzetébe tartozó másik kilenc község sem. Mezőhegyesen két űj zöldségbolt árusít ma már és nemsokára megnyílik az átalakított büfé is. KeVérffiésen új zöldségbolt, Almáskamaráson két régi üzletből kialakított űj, korszerű AÖC- áruház áll a lakosság szolgálatába, Az új ABC-t szeptember 8-6n adják át rendeltetésének. Zöldségboltot kapott Dombiratos is és Mezőhegyes 6-os majorjában is most nyitott vegyes boltot a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ. Félmilliárd forintos termelési érték a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalatnál A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat az év első felében 1Ö4 vagonnal több baromfit és' 13 millió darabbal több tojást vásárolt fel, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakéban. Így összesén 1100 vagon baromfit és 77 millió tojást vásárolták feL A számszerű növekedés mellett jelentős, hogy emelkedett az átlagsúly. amelynek együttes kihatása több mint 900 mázsa volt. A több áru a feldolgozó kapacitás jobb kihasználását is igényelte, s a vállalat ennek a követelménynek is megfelelt. Kedvezően alakult az export szállítás, a tavalyinál 24,6 százalékkal több baromfit és 35 százalékkal több tojást exportáltak. A termelési értéit a vállalat törté* "hetében elsőízbén haladta meg — féléves szinten — a félmilli- árd forintot. A több áru, a növekvő export, a kapacitás, jobb kihasználása hbzzájárult az eredmény javulásához. A vállalat mérleg szerinti eredménye több mint-30 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakáét. A többlettermelést és eredményt teljes egészében a termelékenység fokozásával érték el. Felveszünk jutalékos munkakörbe KÉT KEZDŐ GÉPÍRÖNŐT, egy férfi ■ SEGÉDMUNKÁST. 44 órás munkahét szabad szombat. Déi-magyarorsz. Röviköt, Békéscsaba, Őfósházi út 1. ÚJRA GVŐZTÜNKI Békés csapata bejutott a döntőbe a rádió „Hangtárat” című vetélkedőjén A hónapokkal ezelőtttí elődöntő mintha nagyobb izgalommal kezdődött volna. A békési művelődési központ csapatának tagjai már órákkal az adás megkezdésé előtt megérkeztek, és hosszas tanácskozáson latolgatták a várható feladatokat, a kérdéseket; megválasztották a különböző reszortfelelősöket, akik egy-egy művészeti, társadalomtudományi vagy gazdasági területre koncentrálnak. Amikor aztán megkezdődött a Verseny, nehéz pillanatokat élt át a békési csapát és a nagyszámú közönség is, akik helyet kaptak a művelődési .központ színháztermében. Akkor a győzelem nem várt meglepetés volt, nagy öröm, hogy sikerült a város, és a megye színeit méltóképpen képviselni. — Vártuk a középdöntőt, azzal a tudattal, hogy már az elődöntő megnyerése szép fegyvertény volt. Ha Itt Is sikerül, az viszont nagy reményekre jogosíthat a döntő végső kimenetele szempontjából — mondta dr. Szabó Ferenc, a Békés megyei Levéltár igazgatója, csapatkapitány percekkel a kitörő öröm után: Békés döntőbe jutott! Feledy Péter, a rádió népszerű riportere ismerősként, talán már barátként érkezett Békésre, hiszen ő vezette az elődöntőt is. A csapat tagjai között ott Volt közművelődésünk számos kitűnősége, Békés város ifjúsága, diákok, tanárok, népművelők, könyvtárosok, muzsikusok, termelőszövetkezeti vezetők, színészek, statisztikusok. És megkezdődött! Indításként talán kissé túlbonyolított zenei kérdéssorozatot hallottunk: nem volt könnyű megtalálni az agyafúrt hangrejtvény helyes válaszait, de mégis sikerült! Igaz, ebben az első fordulóban a vetélytársak közül Törökszentmiklós megelőzte Békést, viszont Nagyatád egy ponttal kevesebbet kapott... Meghatóan izgalmas volt ezután Jeszenyin, Majakovszkij, Ehren- burg és Gorkij hangját hallani, bér a rejtvény, ami hozzájuk kapcsolódott, megint csak feladta a leckét. A munkaversenyekkel kapcsolatos kérdéseknél szereztük ezután a legtöbb oonfo' Békés csapata erősen elhúzó Megnyertük, jöhet a döntő! dott és hat pontos előnyre tett szert. A győzelem itt már valószínűnek tűnt, de következtek az est talán legnehezebb Ady-kér- dései, de ezt is megfejtettük valahogyan, és a zsűri értéke(Fotó: Deményj lése utón döröghetett a tgps. Békés csapata 83 ponttal megnyerte a Hangtárlat középdöntőjét, Nagyatád 79, Törökszent- míktós 72 pontot szerzett. Döntő: november 19-én, ahol még minden lehetséges... 8. E. Kikötők a sivatagban A Kara-Kum sivatag mentén húzódó Ttirkménia fővárosa és más városai hamarosan kikötővárosok lesznek. E városokat ugyanis érinti a 850 kilométeres hosszúságú Kara-Kum csatorna, amelyen keresztül az Amu-Dar- ja vize eljut ennek az óriási területű körzetnek településeire és a csatorna mentén létesített öntözőrendszerekbe. Határozat született a csatorna nagy mértékű kiszélesítéséről és teljes hajózhatóvá tételéről. Ez megjavítja a nagy építkezések és az ipari üzemek ellátását, amelyekhez új vasútvonalak vagy autóutak építése gazdaságilag nem kifizetődő. A szállítási fővonalak építése többe kerülne, mint a csatorna medrének kiásása. A csatorna rekonstrukciója más előnyökkel Is jár. Áteresztőképessége másfélszeresére növekszik, ami lehetővé teszi újabb — több mint százezer hektárnyi aszályos terület bekapcsolását a2 Öntözéses gazdálkodásba. 5 AZ OKOT NAGYALFÖLDI KUTATÓ ÉS FELTÁRÓ ÜZEM orosházi üzemegysége keres felvételre 18—45 év közötti férfi segédmunkásokat fúrómunkásnak valamint lakaté*, kazánkezelő szakmunkásokat — és gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Orosháza, Ceorváei úti telepünkön [Jegyzet 1 Senkiföldje Orosházán? Kedden, kora délután, nyárvégi napsütésben sétálgattam Orosházán, és jól esett látni a városiasodás számos jelét, a szépen rendbehözolt középületeket, a régen sártengen-uleákat aszfaltozva. az áruválaszték-bőséget a Csillag Áruházban és a kisebbekben is. ,»z új lakónegyedek bővülését. Mondom, jól esett mindezt látni. De volt olyan Is, ami elszomorított. Sétálok a postáról a Kossuth-térre, a szobor felé, A bronz-Kossuth mögött kis park, féltucat páddá!. És a padok körül? Irtózatos szeméttenger, irtózatos bűz. Zöld legyek eldo- rádója, gondozatlan növényzet, és lépten nyomon bűz, okait hadd ne írjam Ide. Mindez a város központjában, Kossuth szobra mögött, százegynéhány méterre a városi tanácsbáza szék házától. Úgy látszik, a sen kiföldjén. Kilépek a szobor mögül, rendezett, szép környezet. Visszalépek két lépést: szemét, hulladék. a lépésre Is vigyázni kell. Mlért rendezett elöl, és miért elhanyagolj hátul? Mert nem látszik? A padokon fiatalok ülnek. Beszélgetnek. Nem érzik a szaginváziót? Nem zavarja egyiküket sem a szeméttelepi környezet? Ügy látszik, nem. Megszokták, Ez a legnagyobb baj, —ser— Békési vers, avagy milyen a nyomdai minőség! Űj verseskötettel gazdagodott a békén táj: megjelent a „Békést Vers” című antológia. Döbbenten tapasztaltam azonban, hogy a nyomdai munka minősége sok kívánnivalót hagy maga után. Biztos, hogy nem minden példány hibás, de abban, amit vettem, a 32. oldalszám után a 45. következik, ezután a 34., a 35. után a 48., majd a 41., majd a 38. Ezután rendes, majd a 44-es és újra a 45-ös. Nincs 33-as, itt van az első 45-ös; nincs 36-os, mert ez az első 48-as, s a 36.-ra utaló helyesbítés előtti versszakokat nem tudom elolvasni S utána a 41-es következik; a 45-ös oldalon (az elsőn) Kiss Anna Fekete cttrusfára ... című verse, majd a 34-es jön utána, ahol a 33-as oldalról folytatódna a költemény, de mivel ez nincs, minden előzmény nélkül egy versszak: „s csak bamba ámulat vagy ostoba acsargás rím- ujjaim mozdulatára”. A BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET orosházi részlegéhez felvesz EGY FAIPARI TECHNIKUST Bér megegyezés szerint Jelentkezés: OROSHÁZA. Kossuth u, 36 1976, SZEPTEMBER 6.