Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-06 / 183. szám
Ma délután; Bcs. Előre Spartacus—SZEOL mérkőzés a lisza Kupáért Mi történt Salgótarjánban? — ezt kérdezik egymástól az Előre Spartacus szurkolók a hétfő délután elszenvedett, nyolcgolos vereseg kapcsán. Mi is erre voltunk kíváncsiak, amikor Babolcsay Györggyel, a lila-fehér labdarúgók vezetőedzőjével beszélgettünk. — Az SBTC elleni, itthoni mérkőzés 0—0-ás eredménye és a játék képe alapján érezni lehetett, hogy a „stécé” jó csapat, játékosai jó erőben vannak. Ennek ellenére mi a pénteki találkozót megnyerhettük volna — egy kicsit jobb helyzetkihasználással. A gól nélküli döntetlen a vendégek számára volt kedvező — kezdte a beszélgetést a vezetőedző, majd így folytatta: — Ügy indultunk a visszavágóra, hogy ha lehet, vonultassuk fel azokat az erényeket, amelyekkel az SBTC is kivívta magának a 0—0-át. Legyen a csapat harcos, kemény, bátor és ne feledkezzen meg a támadásokról sem, s ha lehet, veszélyeztesse a gárda minél többet az ellenfél kapuját. Sajnos Schneider még az itthoni edzésen harcképtelenné vált, Királyvári a pénteki mérkőzésen sérült meg, így egyikük .sem tarthatott a csapattak Tarjánban ez volt az összeállítás : Tasnádi—Dobó, Kerekes, Láza, Paróczai, Vágási, Hegyest, Erőss, Németh, Pogács, Bánáti. * Szünetben Tóth váltotta fel Tasnádit, Dobó helyére Paróczai állt, míg az ő posztján Alberti szerepelt. Hegyest helyett Zielbauer lépett pályára. A 60. percben Pogácsát Gulyás váltotta fel. Ezen a Tisza Kupa mérkőzésen nem sikerült elképzeléseinket megvalósítani. A Bányász minden csapatrészben jobb volt, keményen és nagyon határozottan vetette magát a küzdelembe. A mi csapatunk — különösen a harmadik gól után — megadta magát, nem volt olyan küzdőképes, mint ahogy azt vártuk és így szabad lehetőséget kapott a hazai csapat ahhoz, hogy tovább rúgja góljait. Az Előre Spartacus lassabban és körülményesebben szőtte támadásait, mint az itthoni DVTK és SBTC elleni találkozókon, így mindig időt adtunk arra, hogy az ellenfél közbeavatkozzon. A minden csapatrészben ■ VI jobb bányászok megérdemelten nyertek, de a gólkülönbséget túlzottnak tartom! A vezetőedző ezután a mai, SZEOL elleni találkozó előkészületeiről beszélt. — Csak egy nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy ezt a sú I ilyos vereséget elíeledtessük a I játékosokkal. Tegnap délután I megbeszélést tartottunk az ed- I zés előtt, amelyen értékeltük a hétfői kilencven perc tanulságait. Célom az volt, hogy idegileg hozzam rendbe a gárdát. Fizikálisán egy nap alatt nem sokat lehet javítani, de mindenképpen megpróbáljuk rendezni sorainkat, s. megtalálni az utat ahhoz, hogy a SZEOL ellen javítani tudjunk. Schneider most sem áll a csapat rendelkezésére, viszont bitóm Királyvári felépüléseben és szeretném a lehető legjobb csapatot megtalálni, hogy hazai környezetben, a SZEOL ellen jó játékkal ki tudjuk vívni a győzelmet. Minden bizonnyal a fiúk is át fogják érezni a találkozó fontosságát, javulni fognak úgy a játékban, mint a figyelem terén és főleg egységesebb küzdőszellemben játszanak ma délután! A csapat további program járói a következőket mondotta a szakvezető: — Szombaton, augusztus 9-én Szegeden játszunk Tisza Kupa mérkőzést a SZEOL-lal, majd másnap Békéscsabán, a Kórház utcai pályán 16.30 órai kezdettel az NDK-beli Wismuth Aue ellen lép pályára együttesünk. Ezen a találkozón egy vegyescsapatot szerepeltetek, főként azok jutnak szóhoz, akik Szegeden keveset játszottak. A jövő héten folytatjuk a felkészülést, nem játszunk mérkőzést, csak augusztus 16-án, szombaton délután, ismét az NDK-beli vendégcsapat ellen. Itt jegyzem meg, hogy a Wismuth Aue augusztus 14-én, csütörtökön Szegeden a SZEOL-lal mérkőzik — fejezte be tájékoztatóját Babolcsay György. A Tisza Kupa mai műsora a következő: Diósgyőri VTK—Salgótarjáni BTC, Diósgyőr, 16.30, Bcs. Előre Spartacus—Szegedi EOL, Békéscsaba, Kórház u. 16.30. ~4A Bajnokok Tornájának döntőjét is ma rendezik meg a Népstadionban. Az 1—2. helyért az Ű. Dózsa és a Honvéd, míg a 3—4. helyért a Videoton és az MTK-VM mérkőzik. A Békéscsabai TASK teniszversenyéiül jelentjük Másodszor rendezte meg a Bcs. TASK országos teniszversenyét, amelynek célja a vidéki és helyi utánpótlás-nevelés es részükre versenylehetőség biztosítása. Ezért mindkét nemben Ili. osztályú, ifjúsági, serdülő éti újonc versenyszámokat írtak ki. Az érdeklődésre jellemző, hogy vidékről és a fővárosból a hágaiakon kívül ö4 nevezés érkezett és a rendezőknek gondot Is okozott a főleg ,,gyermek seregből” álló versenyzők elhelyezése. A m. o. férfi egyesben 38-en indultak. Ebben a versenyszámban átütő csabai siker született, mert az elődöntő minden részvevője a Bcs. TASK versenyzője volt. Jeney Béla győzelmével ezúttal is bizonyította kitűnő tonnáját. A iiúsztagú HL. o. egyes mezőnyében újabb csabai sikert jelentett Bocs Jánosné győzelme a döntőben. Kisebb vidékbajnokság mezőnyének is beillett a serdülő fiú egyes, ahol 36 nevező volt. A két fedett teniszpályával ren- ezó sportkör, a Nyíregyhózá Spartacus és a Berettyóújfalui KSE sportolói szerepeltek a legeredményesebben, de nem lényegtelen a szentesiek eredménye sem, figyelemmel tíz pályájukra és bárom edzőjükre. A Bcs. TASK utánpótlása, figyelemmel arra is, hogy később ismerték meg a sportágat és csak a harmadéves játékosokat indították, helyezést nem szereztek és a középmezőnyben végeztek. Ők a következő években lehetnek a különböző versenyek élmezőnyében. Eredmények. (A győztesek és békéscsabai helyezettek), m. o. Férfi egyes. 1. jeney Béla, 2. Kocsis Zoltán, 5:7, 6:3, 6:1, 3. Kelemen Imre es Vágréti László i (mindannyian Bcs. TASK). III. női egyes. 1. Does Jánosné (Bcs. TASK). Ifjúsági és serdülő fiú egyes. 1. Sárréti György (Nyíregyháza). Ifjúsági és serdülő leány egyes. 1. Baráth Edina (KSI). Üjonc fiú egyes. 1. Szabó György (Berettyóújfalu). Üjonc leány egyes. 1. Koranczics Rita (Nyíregyh.). Dr. Timiid Pál SAKK Salánki Endre vezet a szarvasi mesterjelölt-versenyen Amint arról már hírt adtunk, 14 részvevővel mesterjelölt-verseny kezdődött Szarvason. A Hazafias Népfront járási székhazában sorra került megnyitón részt vett dr. Pataki István, a városi tanács titkára és Nyári Mihály, városi sportfelügyelő. A Hazafias Népfront nevében dr. Tóth Lajos, a HNF városi titkára üdvözölte a megjelent vezetőket és sakkozókat, majd dr. Pataki István megnyitotta a versenyt. Az eddigi eredmények. I. forduló: Szakálos—Szigeti 1:0, Patkó—Balogh 1:0, Koppányi— Herzberger 1:0, Salánki—Roszik 1:0, Kovács—Vodicska 1:0, Balatoni—Csipái 1:0, Szabó—Osgyán döntetlen. V. forduló: Szakálos —Szabó 1:0, Salánki—Kovács 1:0, Vodicska—Herzberger 1:0, Csipái—Balogh 1:0, Patkó—Koppányi döntetlen, Szigeti—Balatoni döntetlen, Roszik—Osgyán függő. 111. forduló: Balogh—Szigeti 1:0, Roszik—Szabó 1:0, Balatoni —Szakálos döntetlen, függőben maradt a Koppányi—Csipái, Salánki—Herzberger és az Osgyán —Kovács játszma. IV. forduló: Kovács—Szabó 1:0, Salánki Patkó 1:0, Balogh—Balatoni 1:0, Csipái—Vodicska döntetlen, függő a Szakálos—Roszik, Herzberger—Osgyán és a Szigeti—Koppányi játszma. A verseny allása a IV. forduló után: Salánki 3 (1 függő), Szakálos 2,5 (1), Kovács 2 (1), Balogh 2, Balatoni 2, Patkó 2, Vodicska 2, Kopányi 1,5 (2), Csipái 1,5 (1), Roszik 1 (2), Osgyán 0.5 (3), Szigeti 0,5 (1), Szabó 0,5, Herzberger pont nélkül (2). (Csabai Pál) ,/ • Megkezdődött a Békés megyei I. osztályú férfikézilabda-bajnokság őszi idénye. Az eredmények a következők voltak. (Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük). Bcs. Vízmű II.— Szarvasi FSSC II. 30—23 (16— 21), Csorvás—Nagyszénás 18—21 (25—21), Vésztői KSK—Bcs. Előre Sp. II. felnőtt mérkőzés elmaradt a csabaiak távolmaradása miatt. (23—16), Bcs. Volán—Oh. MTK 30—14 (13—27), Békési Sp.—'Űjkígyósi TSZSK 22—26 (26—14). A felnőtt mérkőzés befejezése után az egyik játékvezetőt inzultálták. A történteket a kézilabda szakszövetség fegyelmi bizottsága 'vizsgálja. A Békés megyei Kézilabda Szakszövetség edző- és játékvezető bizottsága augusztus 15— 16-án — Gyomán — továbbképzést rendez, amelyen Madarász István, az MKSZ főtitkára és Hetey István, az MKSZ szak- felügyelője is tart előadást. Szőke János verhetetlen volt - A gyulai Farkas Ferenc ígéretes bemutatkozása az OB l-ben Kár, hogy csak néhány piakát jelezte a városban az OB I-es salakmotoros bajnokság harmadik fordulóját Gyulán. Régen látott színvonalas versenyt vívott a 16 „vaspapucsos” szombaton délután, ahol a sérült Domokos, Berki, Zahorán és Gyepes kivételével a teljes hazai élgárda rajthoz állt. Ami Gyepest illeti, úgy volt, hogy az idén először gépre ül, a szombat reggelre feljavított Jawa ESO-val tett próbakörök alapján azonban a sokszoros gyulai bajnok úgy ítélte meg, hogy az 1:26 perces futamidővel nem sokat lehet kecsak az egymás elleni eredmény döntött — Jakab javára. A harmadik helyre egészen az utolsóelőtti, 19. futamig a gyulai Farkas Ferenc volt az első számú esélyes. Bár a 20. futamból való, vitatható kizárása miatt végül is nem sikerült az élmezőnyben végeznie, így is ő szo-1Harc a jobb pozícióért a rajt utáni kanyarban. A 15-ös rajt számú Darázs (Szegedi Volán) itt még Farkas Ferenc előtt van, de a gyulai versenyző hamarosan átvette a vezetést és második futamgyőzelmét aratta. Itt már látszott, hogy az OB I-ben most bemutatkozó Farkas a verseny kellemes meglepetését okozza majd resni... Nos, vagy Gyepes találta motorja teljesítményéhez képest erősnek a mezőnyt, vagy Szőkéék motoroztak lassabban, tény, hogy — ha nem tévedtek az időmérők — Szőke János pontosan a fenti eredménye jelentette a verseny legjobb idejét. A miskolciak üdvöskéje egyébként sokszor bizonyította már klasszisát Gyulán. Most is remekül motorozott, a nehéz, laza pályán. Mind a négy futamát jelentős előnnyel nyerte és maximális pontszámmal győzött. Versenyzésén egyáltalán nem látszott, hogy sérüléssel bajlódik. „Fájt a bál kezem, verseny előtt masszírozni kellett’’ — mondta, miközben a gratulációkat fogadta. Mögötte klubtársai, Jakab és a bajnokságban eddig vezető Sziráczki István között A gyulai városi labdarúgó-bajnokság 1974—75. évi végeredménye 1. Harisnyagyái 2. Vízügy 3. Építők 4. Nyomda 5. Fa-Fém 6. Vasas 7. Vízmű 8. MEZŐGÉP !>. Vendéglátó 10. KVT 11. Ép. Szov. 12. DÉGAZ 22 19 22 17 22 13 22 14 22 13 22 8 22 9 1 2 9S-24 39 4 1 90-26 ;;s V 3 59-<22 32 2 6 71-32 30 4 5 68-35 20 5 9 47-56 21 2 11 49-54 20 8 — 14 32-63 16 6 — 16 39-64 12 4 4 14 32-80 12 4 — 18 48-108 8 3 — 19 26-9« S Gyulai SE n.—Sarkatíi Kinizsi 4—1 (3—0). Előkészületi mérkőzés, Gyula, 400 néző. V: Szabó. A. G: Hegedűs, Tóth II., Steigerwald, stier, ill. Buz- gány. 6 Békés Hirnis 1975. AUGUSZTUS 6. (Béla Ottó felv.) gait a verseny legkellemesebb meglepetésével. Hatodik helye igen dicséretes ebben a mezőnyben. Eredmények, (26 futam, egy futam 4 kör, egy kör 550 métert, 1. Szőke János (Miskolci Volán) 15, 2. Jakab (Miskolci V.) 13, 3. Sziráczki I. (Miskolci V.) 13, 4L Mészáros (Miskolci V.) 11, 5. Perényi (Debreceni Volán) 10 6. Farkas (Gyulai SE) 9 ponttaL Valamennyien Jawa ESŐ gépen F, I. niiimiumiiuiiiiui,* Szóvá tesszük mi is Levelet kapott szerkesztőségünk, amelynek írója azt kérdezi a Népsport ez év július 28-t számában megjelent cikkel kapcsolatban, hogy „csak Békéscsabán vannak oroszlánok?” Majd azzal folytatja, hogy messzemenően egyetért a cikk azon megállapításával, „A labdarúgás megtisztulásának korszakában, amikor minden intézkedés a rend, a fegyelem szellemében fogant, nem szabad kibúvót engedélyezni senki számára sem.” „Csak egy érthetetlen — olvassuk a levélben —, hogy más játékosok esetében, vagy csapatok vonatkozásában miért nem forgatták ilyen lelkesen a tollat?” Nekünk még egy dolog érthetetlen: miért kellett két hónap leforgása alatt tartalmilag lényegesen újat nem mondó három cikket is írni erről a témáról, ebben a papírszegény világban? Vagy talán éppen ezért nem jutott elég hely mások számára? — G —