Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-09 / 186. szám
I Á Tisza Eupáért: SZEOL—Bcs. Előre Spartacus mérkőző! A Bajnokok Tornájának szerdai döntője után, ma .kerül sor a Balaton és Tisza Kupa zárófordulójára. A Bcs. Előre Spartacus .Szegeden, a SZEOL ellen lép pályára. Az esélyekről és a csabai 0—0-ás mérkőzésről a következőket nyilatkozta Babol- csay György, a lila-fehérek vezetőedzője. — Azt kell mondjam; nem tudtunk a tarjáni mérkőzés után annyira feljavulni, hogy nyerjünk. Az első félidőben kiegyenlített volt a küzdelem, fordulás után mi támadtunk többet, helyzeteink is voltak, de ezek kimaradtak. Az eredményességet befolyásolta az, hogy a Kanadában tartózkodó Pásztoron kívül Teheránban: Irán csapata as ellenfél Barőti Bajos szövetségi kapitány a csütörtöki edzés után kijelölte azt á csapatot, amely vasárnap este a magyar színek képviseletében pályára lép Teheránban, Irán labdarúgó-válogatottja ellen. Az együttes a következő: Kovács L.—Török, Bálint, Horváth, Tóth J.—Kovács J., Nyilasi, Tóth A.,—Fazekas, Váradi, Nagy. Készenlétben áll: Hajdú kapus, Kolár, Magyar és Májer. A magyar válogatott tegnap reggel repült el a találkozó színhelye, Teherán felé és hétfőn 16.30 órakor érkezik haza. Békési hírek Alkotmányunk ünnepének tiszteletére Békésen Körös menti kulturális hetekre kerül sor. A rendezvénysorozatból nem hiányzik a tartalmas sportműsor sem. A nyitóesemény az augusztus 14—15—16- és 17-én zajló felszabadulási ökölvívó emlék- verseny lesz, a városi művelődési központban. Érdekesnek ígérkezik a nemzetközi jellegű női kézilabda Béke Kupa is, augusztus 19—20-án. A városi sporttelepen a bulgáriai Tutrákan- együttese és a helyi csapatok mellett az NB I-es Ferencváros és a Bcs. Előre Spartacus is pályára lép. A nemzetközi labdarúgó-mérkőzés augusztus 20-án 17 órakor lesz, ahol a Békési Spartacus a bolgár Tutrakan együttesével játszik. Az ugyancsak nemzetközi jellegű férfi-, női kosárlabda Viharsarok Kupa időpontja augusztus 23—24., színhelye a városi sporttelep és a gimnázium. Végül jut egy esemény a szomszédos Kamuira is, ahol augusztus 23-án a hely TSZSK labdarúgócsapata a tutrakaniakkal taJ lálkozik. Női kispályás labdarúgó-bajnokság 1. Békési ÁFÉSZ 6 4 11 31— 5 9 8. Mb. Szőnyegszövő 6 4 11 15— 9 9 3. Muronyi MEDOSZ 6 2 13 10—18 5 4. Bcs. Kötöttárugyár 6—15 7—31 1 A góllövőlistán 13 góllal a békési Szekeres Katalin vezet, klubtársai, a 8 gólos Vidő Ilona és a 6 gólos Balogh Erzsébet előtt. 10 mMS/ 1975. AUGUSZTUS 9. Schneidert és Némethet is nélkülöznünk kellett, így szerkezetileg nem volt együtt a gárda. Hiányzott a robbanékonyság is a fiúkból. Ennek okát abban látom, hogy a felkészülés során igen erősen dolgozott a gárda, s a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem tudott kellőképpen felfrissülni. Ehhez még csak csak annyit: a Tisza Kupa után van időnk ahhoz, hogy javítsunk, rendezzük a sorokat, s felkészüljünk a NB I-es nyitányra! A szegedi mérkőzés előtt Ismét csak összeállítási problémáim vannak. Németh remélhetőleg rendbe jön, de Schneiderre nem lehet számítani. Bánáti három napot kórházban töltött — bordasérülés miatt, így ő sem játszhat. Sérülést szenvedett Pa- róczai, háza, Vágási, úgyhogy van gondunk bőven. Több fiatal já- 1 téka kerül előtérbe. Ott lesz Szegeden Hegy esi, Hódi, Zsíros, Gulyás, Csepregi is. Az összeállítás csak a mérkőzés előtt dől el. Hogy mi lesz az eredmény? Sem az Előre Spartacus, sem a SZEOL már nem szerezheti meg a második helyet, így mindkét együttes nyugodtan játszhat. Szoros, a szerdaihoz hasonló eredményt várok! Nem törekedtek kifejezetten számokban meghatározott eredmény elérésére a Sarkadi Kinizsi együttesénél tavasszal. <A legfontosabb cél az volt, hogy a gárda szerepeljen a középmezőnyben úgy, hogy közben erőteljesen építsék a jövő csapatát. Az őszi forduló után megcsappant az edző rendelkezésére álló játékoskeret. Többen abbahagyták a játékot, mások katonai szolgálat miatt távoztak. Ilyen körülmények között elégedettek a 26 mérkőzésen elért 9 győzelemmel és 9 döntetlennel. Ez 27 pontot jelentett, a labdarúgó szövetség azonban négy pontot levont a csapat összteljesítményéből, amely így a nyolcadik helyezéshez volt elegendő. Egyénileg az idősebb játékosok szerepeltek kiegyen- súlyozottabban. A legeredményesebb csatár Molnár volt 13 góllal,, nyolc gólt rúgott Kiss, ötöt Bakucz. Május 1-én Szeghalmon ta-. lálkozott a Békés és Csongrád megye ifjúsági és 23 éven aluli felnőtt labdarúgó-válogatottja.' A visszavágóra augusztus 20-án, Makón kerül sor. A 23 éven aluli válogatott augusztus 13-án, szerdán Békésen a Spartacus-pályán edzőmérkőzést játszik a Békési Spartacus és a Szeghalmi MEDOSZ csapataival. Az edzőmérközés- re Farkasinszki András, a csapat felkészítésével megbízott edző a következő játékosokat hívta meg: Dián (Kondoros), Hajdú (Honvéd Szalvai SE), Csiernyik (Békési Sp.), Csák, Varga (Füzesgyarmat), Szilágyi, Ágoston (Gyomai STK), Bakucz (Sarkad), Bóna (Mh. Cukorgyár), Cseh, Békési (Medgyes- egyháza), Tar l., Tar II., Szabó, Petróczki (Szeghalmi MEDOSZ). A meghívott játékosoknak augusztus 13-án, szerdán 14.30 órakor kell megjelenniük labdaSportműsor SZOMBAT ACtetáka. Viharsarok Kupa, cáBŐ nap, Békéscsaba, Kórház a., 16.00. Kajak-kenu. simon-Maía Tibor országos emlékverseny, Békésszent- andrás, 14.00. Labdarúgás. Tisza Kupa. Szegedi EOL—bcs. Előre Spartacus, Szeged, 16.39; Hámori. Sakk. A szarvasi mesteri elöl- verseny 12. fordulója, Szarvas, Hazafias Népfront-helyiség, 8.00. Tenisz. Bcs. TASK—Bp. UVA- TERV, OB n. férfi; Békéscsaba, Kórház u. 14.00. VASÁRNAP Atlétika. Viharsarok Kupa, második nap, Békéscsaba, Kórház, u.; tun. Kajak-kenu Sfanon-Flal* Tibor országos emlékverseny, Békésszént- andnás, 8.00. Kézilabda Megyei L o bajnokság. Férfiak. Szarvasi FSSC H.— Csorvás, 10.00. Valkovsziki. Orosházi MTK—Nagyszénás, 10.00, Ku- gyela. Újkígyós—Kondoros, 10.00, Dohányos, Varga n. Békéscsabai MÁV—Békési Sp. 9.00, S. Farkas, sisó, Bcs. Volán—'Vésztő, Epítők- pálya, 10.00, Fehér X. Labdarúgás. NB m. Szarvasi. FSSC—Lehel SC 16.30, Faragó. Bcs. TASK—Szóin. MÁV, Bessenyei u„ 16.30, Kószó, Orosházi MTK— EGSZÖV-MEDOSZ, 16.30, Hoffer. Jánoshalma—Gyulai SE, 16.30, Bon- dár. Barátságos mérkőzések: Bcs. Előre Spartacus—Wismut Aue (NDK-beli), Kórház u. 16.30, Medve. Dévaványai MEDOSZ—Szegedi EOL, 12.00. Kiss S. Medgyesbodzás —Pusztaföldvár, 15.00. A nyári holtszezonban több változás történt a szakosztálynál. Az edző újra a Sarkadon már sok sikert elért Vasvári Péter lett, az ifjúságiak nevelésével pedig Juhász Istvánt bízták meg. A játékosállomány is erősödött, leigazolták a Gyulai SE-ből Ökröst, Szatmárit és Vasvárit. Sarkadon joggal bíznak abban, hogy ezek a változások a csapat játékerejének: javulásával járnak majd ősszel, és a szurkolóknak sok örömük lesz a mérkőzéseken. A nyári szünet mindössze két hétig tartott, ezt követően elkezdődött a felkészülés. A 20 tagú játékoskeret — amelyben több újonnan igazolt ifjúságikorú is helyet kapott — heti négy edzéssel készül Sarkadon. Most még nem tűzték ki célul az NB III-ba való felkerülést, de szeretnének az élmezőnyben végezni. Burás István rúgócipővel együtt Békésen, a Spartacus sporttelepén. A megyék közötti országos tornára készülő Békés megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott hét közben Újkígyóson játszott a helyi együttessel. Újkígyós—Megyei ifi. vál. 1—1 (1—0). 100 néző. V: Sebestyén. Ifi vál.: Cinano (Uhrin)— Dénárt, Popol, Bagdi, Ottlakán, Molnár, Bartos, Szász (Szabó)— Ajtai, Kiss, Balogh. A válogatott sok tetszetős támadást vezetett, a kapu előtt azonban nem voltak elég határozottak csatárai. A gólt az 50. percben Molnár lőtte. A csapat legközelebb augusztus 13-án Nagyszénáson játszik, majd két nappal később Békéscsabán, a Kórház utcában a Bcs. Előre Spartacus elleni mérkőzéssel fejezi be előkészületeit a tornára tTelevízió } BUDAPEST: 9.00 Műsor; Giriertevés. 9.01 Idősebbe^ is elkezdhetik... (ism.). 9.05 Hazánk, Magyarország (ism.). 9.30 Balzac nagy szerelme (ism.) 10.25 Monitor (ism.); 11.05 Sylvie Vartan műsora (ism.). 11.50—12.50 Szojuz—Apollo (ism.). 15.03 Műsorismertetés. 15.05 Flugos futam. in. rész: A becserkészett cserkészek. 15.25 Az ’ ^összeesküvők”. 16.45 Hírek. 16.50 Reklám. 17.00 Magyarország—Dánia női kézilabda-mérkőzés a Balaton Kupáért. 18.05 Múltunk jövője. 18.4o Műsorainkat ajánljuk! 19.05 Mementó. 19J5 Cicavízió. 19.30 Tv-híradó. 20.00 „En” — megrendelésre. Tv- füm. 20.45 Lehár: A mosoly országa. Az operett második része. 22.15 Tv-híradó — 2. 22.25—23.10 A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből. Gyilkosok. Tv-játék. BUKAREST: 15.46 Kulturálisművészeti kaleidoszkóp. 16.05 Tv-' klub. 16.25 Román kulturális műsor. 17.00 Balkán atlétikai bajnokság. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 ' Tv-eneiklopédia. 19.45 Egy seriff New Yorkban. 21.20 Sport. 21.40 Román könnyűzenei műsor. A Román Televízió Szerkesztősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja ! BELGRAD: 16.00 Doboj: Nemzetközi kézilabdatoma. 17.10 Vitorlások. Filmsorozat. 18.15 Sibenik: Jugoszláv gyermekfesztivál. SO.CO A nagy változás. Humoros műsor. 20.39 Josipa Lisac műsora. 21.2S Nyomolvasók — amerikai vadnyugati. film. MÁSODIK MŰSOR: 30.00 Tutan- kamon Egyiptoma, 20.40 Huszonnégy óra. 21.15 Daloló szombat. 21.45 Hét tv-nap. C Rádió ) ÁLLANDÓ MŰSOROK: KOSSUTH RADIO; í.39 Hírek, Időjárás. 4.33 Zenés műsor. S.OO Hírek. 6.30 Hírek. 7.0» Krónika. 7.1« Körzeti időjárás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek. Lapszemle. 12.0o Hírek. 15.00 Hírek. 16.00 Világgazdaság hírei. 17.00 Hírek. 19.00 Esti krónika. 19.30 Hírek. (Csak vasárnap). 20.0« Hírek. (Csak vasárnap). 21.00 Hírek, 22.00 Hírek. 24.00 Hírek. 0.2g Himnusz. 0.55 Hírek. (Csak szombaton). PETŐFI RADIO: 4.30—8.05 Azonos a Kossuth rádió műsorával, n.oc Hírek. 13.00 Hírek. 13.47 Vízállásjelentés. 14.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16.0« Hírek. (Csak vasárnap). 16.30 Hírek, 1.7.30 Hírek. 18.00 Hírek. 18.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. n. 24.00 Hírek. KOSSUTH RADIO: 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.15 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20 lányok, asszonyok. 8.40 Robert Craft együttese Gesuldo-kórusokat énekel. &ao A Rádió Kabarészlnházánaik hangmú- zeuma. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye a stúdióban. 11.08 Bú kél velem. H.14 Parasztok. 12.00 Déli krónika. 12.20 Zenei anyanyelvűnk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Melódiakoktél. 13.20 A Viharsarok jelene. 13.40 Fiataloknak! 14.25 Uj Zenei Újság. 15.00 Hírék. Időjárás. 15.05 Kis magyar néprajz. 15,10 A mikádó. Operettrészletek. 15.55 Reklám. 16.00 188 qpa, 17.30 Boruvka felügyelő esetei. 17.55 Mi a titka? 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 öt perc sport. 19.30 Pa- taky Kálmán énekel. 20.00 Közvetítés az I. magyar—szovjet ifjúság! barátság fesztivál ünnepélyes megnyitójáról. Kb. 20.30 A Camerata Hun^arica együttes játszik. 20.58 Magángyűjtemény. 22.00 Hűek. Időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 A beat kedvelőinek. 23.05 Kamarazene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—1.58 Melódiakoktél. PETŐFI RADIO: 8.00 Hírek. Időjárás. 8.05 Márta. Operarészletek., 8.40, Válaszolunk hallgatóinknak. 9.00 Hírek. 9.03 Andor Éva, ötvös Csaba, ' Szántai Ildikó és Csapó Károly énekel. 10.00 Hírek. Időjárási elentés. 10.05 Földön, vízen, levegőben. ... 11.00 Zenés műsor, üdülőknek. 12.03 Zenekari muzsika. 12.50 „Jelképek erdején át..." 13.00 Hírék. Időjárás. 13.03 Hídfőállás. 13353 Magyar fúvószene. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 14.4® Enékíő Ifjúság 15.00 Orvosi tanácsok. 15.05 Kodály Háry János. 15.27 A lakosság jobb ellátásáért. 15-57 Műsorismertetés, 16.00 Hírek. Időjárás. 16.05 A hét műsorából. 17.44 Napfény és élővilág. 18.00 Hírék. Időjárás. 18.1« öt pere sport. 18.15 Ha meghal a Nap... 19.20 Nóták. 19.50 Jó estét; gyerekek! 20.00 Hírek. Időjárás. 20.1© öt pere sport. 20.15 Üj könyvék. 20.18 A főszerepben: Joan Sutherland. 23.00 Híreik. Időjárás,, 23.15 SlágerraiKtevú. 24.00—0,1* Hírek. Időjárás; 3ZOLNOKI STUDIO: a 282,38 m es hullámhosszon, 18.00—19.00 óráig: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkeszti': Kutas János. A tartalomból: A hét eseményei — zenével, öt perc * képviselőnél. Szerkesztik a baliga tok. C Mozi ) Békési Bástya. ; Egy kis előkelőség. Békéscsabai Brigád: délelőtt l©-kor: Váltságdíj egy halottért, fél 6-kor: Nincs visszatérés fél likőr: Váltságdíj egy halottért. Békéscsabai Szabadság: Mr. Süket trükkjei. Békéscsabai Terv: Nászéjszaka a börtönben. Gyulai Erkel; a’ négy muskétás. Gyulai Petőfi: Puha ágyak, kemény csatáit. Orosházi Béke: 5-kor: Hogyan kell egy szamarat etetni?, 7-kor: Buck és a prédikátor. Orosházi Partizán A rendőrség csak áll és néz.. A Békéscsabai Építőipari Szövetkezet, Békéscsaba, Vörös Október sor felvételre keress — kőműve»- és segédmunkás brigádokat, — betonozó brigádokat, — ács, parkettás, hidegburkoló, műköves, vasbetonszerelő, fűtésszerelő, asztalos szakmunkásokat, — éjjeliőröket, — faanyagraktárost. A dolgozókat Kunágota, Almáskamarás, Nagykamarás, Med- gyesegyháza, Pusztaottlaka, Békéscsaba útvonalon autóbusz- járattal naponta szállítja a szövetkezet. 44 órás munkahét, minden szombat szabad Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: fenti címen, a személyzeti vezetőnél. Labdarúgómérleg Tavasszal már a jovfi csapatát formálták Sarkadon Válogatott csapataink 1 r Ml AT 1 f f AAl készülődéséről 1