Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 187. szám
Takács Dezsd Bartók ■ \Y«’ - élei„. KÖNYVJELZŐ Két kiváló Kriterion-könyv „Nagyon kifáradtaaa a korábbi negyven, esztendő felvázolásával” fejezte be életrajzi regényének negyedik kötetét, a kétezer-hatvanegyedik lapon a magyar nyelvű irodalom Kolozsvár- Napocán honos, igencsak legnagyobb élő kommunista munkásírója, 1970—1974 közt írta meg a Szemben 02 árral címmel emlékirata negyedik kötetét, s ezzel eljutott a felszabadulás idejéig. A négy könyvben a kolozsvári proletárnegyed, a Sáncalja házikójából elindult, asztalossá, a munkásmozgalom harcosává és írójává lett félárva férfi emlékiratában megírta az elveiért küzdő munkásforradalmár küzdelmeit, ugyanakkor mélyreható ábrázolását adta az íróvá válás legalább oly nehéz gyötrelmeinek. E helyütt nem az elemzés a tisztünk. Csupán az olvasók figyelmét szp- retnők felhívni az olyan, dokumentum volta mellett írói nagyszerűségénél fogva is ^emelkedő fejezetekre, aminő az 1935-ös bukaresti elfogatása, kihallgatása, doftanai fogságának leírása, az 1941-es sza- mosfalvi elhurcolása és az ismert írónak a horthysta csendőr-nyomozók által végrehajtott „humanista” kihallgatása. Ugyanilyen élményszámba menő első színházi bemutatójának el- regélése. Értelmiségi olvasót nyilván erősen érdekel minden, amit Gaál Gáborral, Balogh Edgárral, a mártír kommunista vezető Józsa Bélával (sógorával), Asztalos Istvánnal, a másik proletár íróval kapcsolatban elmond. Nem lehet közömbös i számunkra az sem, hogy egy író, aki munkás és illegális kommunista, hogyan látta a 43-as szárszói konferenciát, a 42-es lillafüredi írótalálkozót, miért tartja fontosnak ma is a 37-es vásárhelyi találkozót, A mai olvasót Is érdekli nyilván: hogyan vélekedett küzdőtárs népi író ismerőseiről, róla hogyan vélekedtek elvtársai, aztán hogyan, élt ilyen sors mellett családi életet, önmagában ipinő bizalmatlansággal, mennyi gátlással küzdött meg. És természetesen: hogyan szü-* lettek művei? Különösen megragadó az Oltyánok unokái-nak, az igencsak legsúlyosabb epikai munkájának kialakulás-története... Ritka nagy öröm, hogy egy életútján egyenes, következetes, a legjava írók által nagyrabecsült munkásíró kerek, a lélek legmélyéig felkavaró őszinteségű műalkotásba sűríthette életírását. Mint olvasói, mint gyönyörködtető élmény ■— legalább ily becses. Szilágyi István meglepően érett, súlyos, bruegheli totalitású képet rajzolt a századforduló táji szilágysági megyeszékhely kisvárosi rémtörténetéből a Kő hull apadó kútba című regényében. Egy kisnemesi- céhmesteri családból való kisasszony titkos szeretőt tart, egy szőlőkapás napszámost és mikor ez a nagy kirajzáskor Amerikába akar utazni, megöli, kútjába rejti, s agya lassú bomlásának haladtával kővel temeti be a • kutat. Lélekismeret, élet- és munkaismeret, briliáns cselekményépítés, Adyra utaló nyelvi készség, a könyvet nem látott kisurak és kétkeziek gondolkodás világának mélységes megértése együttesen jelentős irodalmi eseménnyé avatja Szilágyi István ötödik kötetét. Némi visszafogás talán az elmélkedések áramlásában, a párbeszédeknek beváltabb tipografizálása megsokszorozta volna az olvasók számát. Ennek ellenére igenis rangos, tartós értékű könyvet ajánlhatunk a hazai olvasóknak. Varga Imi® F Öntos kérdésnek szeretnék a végére járni. Jók az emberek — vagy rosz- szak inkább? Bízhatunk — úgy általában — embertársainkban vagy okosabban tesszük, ha igen takarékosan osztogatjuk bizalmunkat? Rögtön az elején megegyezhetünk valamiben: e kérdés vizsgálatából ki kell zárnunk a végleteket. Nyilván nem igaz, hogy mindenki rosszindulatú, kártékony, tisztességtelen, a mások rovására akar élni, hiszen, aki netán így vélekednék, az is tesz legalább egy kivételt: magamagát nem számítja bele a romlott emberiségbe. Másrészt az sem igaz, hogy mindenki becsületes, derék, jóakaraté, igyekvő —* fölösleges volna bizonygatnom, hogy ez sem igaz. E két végletes megítélés közt azonban igen sok fajta szemléletnek, magatartásnak, „attitűdnek” jut hely; az optimisták sok színű táborának is, azoknak, akik általában bíznak az emberekben, meg a pesz- szimisták sok árnyalatú táborának, azoknak, akik — általában — bizalmatlanok. Az olvasó, természetesen, most arra gondol, hogy némi célszerű köntörfalazás után majd kardot rántok a bizakodók mellett Hiszen a nyilvánosság előtt miná- lunk az optimizmus a „vo- nálas”, a haladónak minősülő — mondhatnám: a kötelező. A pesszimizmus leg- fejlebb is némely szűkebb körökben számít sikknek, modémnek —• mondhatnám: kötelezőnek. Alig valószínű, ugye, hogy mellőzve az illendőt, a nyilvánosságnak előrecsomagolt optimizmus helyett holmi illetlen és csomagolatlan pesszimizmust fogok feltálalni. Márpedig az olyan retorikus kérdést amelybe jó- előre s körültekintően be van építve az egyetlen lehetséges válasz is, magam sem szeretem — tehát mi- végre szaporítanám? Legtisztább, ha én nem foglalok állást ez ügyben. Ráhagyom az ítéletet az olvasóra. (Tehát az ítéletet arról: bízhatunk-e jó lelkiismerettel az emberi tisztességben, becsületben, jóakaratban, vagy szapora rossz tapasztalatainkra hallgassunk inkább, mondván: az emberek nagy többsége végképp nem szolgál rá a bizalomra.) Induljunk ki talán a garázdaság egyik igazán hétköznapi, meglehetősen gyakori fajtájából. Régebbi újságcikkből idézi az adatokat egy friss újságlevél : „ ... a Tokajexpressz első osztályú kocsijainak a bőrüléseit csontig lenyúzták, az elektromos fűtő- és világító berendezéseket felaprították, az olvasólámpákat és a tükröket porrá őrölték, a WC-kagylót pedig nem kis technikai bravúr árán fejjel lefelé fordították a munka utáni pihenésüket élvező, hazautazó ifjoncok ... Kétszáztíz darab izzót ütöttek szét.. A Nyugati pályaudvar egy évi, műszaki veszteség-, listája: „...361 darab ablaküveg, 113 WC-kagyló, 170 tükör, 27 576 izzólámpa.,, stU’S, FEKETE GYULA: BIZTATÓ Mondom, nem a legfrissebb adatok; lehet, javult a helyzet, lehet, rosszabbodott azóta, de vizsgálódásunk szempontjából ennek nincs jelentősége. A rontás, a rombolás, a kártevés tízéves, százéves, vagy akár ezeréves esetei is tanulságosak lehetnek számunkra abból a szempontból, hogy olyan következtetésekhez, olyan jellemzőkhöz jussunk el, amelyek minden korban érvényesek voltak idáig. Olyanokhoz, amelyek holnapra is érvényesek maradnak. Vegyük példának! az említett tükröket. Anélkül, hogy részletezném, hogyan készül a tükör, az üveghutától a táblaüveg csiszolásáig — leszabás méretre, újabb csiszolás, fon- csorozás, felszerelés a vagonokban —, azonnal belátható, hogy a készítés, a felszerelés munkálatainak eme sorozatához képest a szóban levő tükröt sokkal- sokkal gyorsabban, eredményesebben, hatékonyabban lehet összetörni Hasonló következtetésre jutnánk, ha egy villanykörte gyártási folyamatait kísérnénk nyomon, egy villanykörtéét, amely egyetlen mozdulattal szétverhető. Ami az első osztályú kocsik bőrüléseinek a lenyú- zását, elektromos fűtő- és világító berendezéseinek a felaprítását illeti, ezek a műveletek ugyancsak nem igényeltek túl sok ráfordítást, sem időben, sem fáradtságban, sem szorgalomban. Egyáltalán: bármely történelmi korban vizsgálnánk meg a pusztítás, a rombolás, a kártevés, a gyilkolás műveleteit, a megszólalásig hasonló lenne az eredmény. A bőrüléseknél, n tükröknél, a villanykörtéknél, az utcai telefonfülkéknél milliószorta nagyobb értékek elpuszításában is. Akik a háborút átélték, szerezhettek erről számo- latlan személyes tapasztalatot. Épületek, közművek, hidak, amelyek hosszú évekig épülteit, a pillanat tört része alatt elpusztíthatok. Az évtizedes gonddal, szeretettel, töredelemmel fölnevelt ember életét egyetlen golyó kiolthatja. Világos ennyiből is a képlet: százak és ezrek munkáját egyetlen, ember, az alkotás, az építés évtizedeit a rombolás egyetlen perce megsemmisítheti. Százszor és ezerszer hatékonyabbak tehát a pusztítás erői, mint a teremtésé. És lám, mindezek dacára mégis azt tapasztaljuk: gazdagodik a világ, gyarapodik az alkotásokban, az építésben — kétségkívül előre megy. Lehetséges volna ez, ha nem ezerszer annyi szándék, akarat, tehetség, erőfeszítés tömörülne az egyik fronton, a teremtésén, mint a másikon, a pusztításén? Pedig még korántsem teljes az előbbi mérleg, Hiszen nemcsak a szándékosan, a rosszindulattal okozott kár pusztítja az értékeket, hanem az is, amelyet nyilvánvalóan minden szándékosság nélkül az ostobaság, a hozzá nem értés, a hanyagság okozott. Eldobnak egy égő cigarettát — egyetlen hanyag mozdulat —. és leég a gyár, sokmilliós érték pusztul el. Vagy leég az erdő, és a fák ezreiben sok évtized óta halmozódó értékek semmisülnek meg. Akár a hanyag mozdulat is elmaradhat, csak ne figyeljen oda, akinek oda kellene figyelnie, és máris indulhat ezernyi ember neki a Dunának, a hideg víznek, hogy megpróbálja úgy-ahogy visszahalászni a vízbe bocsátott több millió forint értékű pakurát. A sokat emlegetett környezetszennyezést sem tekinthetjük általában szándékosnak, és erre is érvényes a képlet: a levegőt, a vizet, a talajt szennyezni könnyebb, mint tisztán megőrizni. Törvényszerűnek fogadhatjuk el végtére, hogy pusztítani százszor köny- nyebb, mint alkotni, teremteni — bár van az értékeknek olyan tartománya, ahol ezt a* közhely-törvényt nem ilyen egyszerű bizonyítanom. Ahol ugyanis nincs megbízható mérőeszköz az értékek megállapítására, mert ezek az értékek sem forinttal — és egyáltalán a számmal, mennyiséggel — nem mérhetők. Pedig a szellemi-érzelmi világ, s az erkölcs értékei is, a humánum, az emberi együvé tartozás megmérhetetlen értékei is, a kultúra embernemesítő, időtálló értékei is igen-igen lassan, évszázadok, sőt évezredek során, az egymást váltó nemzedékek legnemesebb törekvései, tevékenysége, áldozata révén halmozód- 'nak fel, és — noha itt számokkal nem bizonyítható a képlet — igen valószínű, hogy érvényes ebben a tartományban is: szellemi, erkölcsi, kulturális értékeket ugyancsak jóval nehezebben, sokszor-hosszabb ideig tartó, s nagyobb erőfeszítéssel lehet alkotni- teVemteni — a rontás-rombolás iszonyú hatásfokához képest. Térjünk vissza ezek után az eredeti kérdéshez: jók az emberek vagy rosszak inkább? Mondom, én rábízó*» a választ az olvasóra. S ha netán arra a következtetésre jutna, hogy a százszor-ezerszer hatékonyabb rontó erők ellenében is fejlődik, gazdagodik a világ, és ez a fejlődés csak a százszor-ezerszer annyi — sőt még annál is több — tisztességgel, munkával, alkotókedvvel magyarázható meg —, ha erre a következtetésre jut, hadd kerekítsem ki ezt az egyenletet még valamivel. Valami olyannal, ami sokunkban növelné a bizakodást, ha úgy tetszik: az optimizmust. Láttuk: mennyivel köny- nyebb értékeket pusztítani, mint értékeket teremteni. Nos, hát amennyivel könnyebb, legyen a kártevőkre nézve annyival —• veszélyesebb is. Hunyó Mária verseit Életrajz e percig Görgettem követ hegynek föl, hegyről le. Ragadtam mézbe, ragadtam sárba, törtem mogyorót viharra várva, láttam az eget kéknek, feketének, s most a szívedet akarom egyedül enyémnek, ■ Bánat Szívemre ordas, fekete madár ült, karmával forgatva álmom. Torkomban feszülő hárfahúr hallgat a szememből kíséri könnyes dobütés. Tévelygés Hallgatok. 4 Szavamból kikopott a hit vagy hitem nem talál szót, magam sem tudom. Csak hallgatom, hogy milyen szép, milyen szép, ha a szavak egymáshoz tartanak, ha mind fényes, tiszta, szép és igaz. Pillanatkép a távolból Valahol kenyeret szegnek, asztál köré csöndben leülnek Mosolyok röpködnek törpe-gondok bokrai között
