Békés Megyei Népújság, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-17 / 193. szám

f Bcs. Előre Sp. — Wismut AUE 1-0 (1-0) „Félidő” a gyulai Erkel Ferenc sakk emlékversenyen V. Babolcsay György kényszerpihenőn Babolesay György, á Békés­csabai Előre Spartacus vezető edzője nem tartozik a szeren­csés emberek közé. Márciusban ugyanis műtéten esett át, s bár ez jól sikerült, pontosan három hónapig — június 25-ig — nem irányíthatta a viharsarki együt­tes edzéseit. — Az 1975—76. évi bajnokság felkészülési nyitányára — június 25-re — nagy örömmel tértem vissza Békéscsabám- — mondta. — Nagy kedvvel láttam mun­kához, s úgy vettem észre, hogy lecsitultak a kedélyek, a játé­kosok is jobb belátásra tértek: van kedvük edzeni. Néhány nappal ezelőtt a tavaszi operá­ció ellenőrző vizsgálatára vissza kellett utaznom Budapestre és sajnos, a szemészeti vizsgálat eredménye az volt, hogy szep­tember 1-ig pihennem kell. — Ki vezeti Békéscsabán az edzéseket? — Nem tudom. Kedden lent voltam, s akkor elmondtam, hogy mi az orvosok véleménye. A vezetők nem nagy örömmel fogadták bejelentésemet. Való­színű — ezt biztosan nem tu­dom —, hogy újra Szita László irányítja a foglalkozásokat. — Szeptember 1. után vissza­tér? — Nagyon szeretem a labda­rúgást, hiszen életemben fősze­repet játszik, de úgy .érzem, hogy a foci és az egészség között most választanom kell. Az utób­bit választom. Egyébként is, szeptember 1 után újabb ellen­őrző vizsgálatokra kerül sor. A végső szót persze csak azután mondom ki. Mindenesetre Bé­késcsabán már szóltam, hogy keressenek új vezető edzőt. (Megjelent a Népsort 1975. augusztus 16-i számában.) Elkezdik őszi pontvadászatukat a békéscsabai NB-s kézilabdacsapa­tok. Ma délelőtt a Kdrház utcában a Bcs. Előre Spartacus nők a Bp. Híradástechnika gárdáját fogadják. Ez az NB I-es mérkőzés 9.30-kor kezdődik, igy a szurkolóknak lesz. idejük arra. hogy átmenjenek a Szerdahelyi utcába, ahol új, bi­tumenes pályáján a Bcs. Vízmű SC férfi gárdája az NB VB egyik bajnokjelöltjét, a Szegedi Volán együttesét fogadja — 11 órai kez­dettél. Képünkön bemutatjuk a Bcs. Vízmű SC együttesét. Álló sorban, balról jobbra: Varga, Pásztor, Béri­je Saabó, Komáromi, kurüla. Az Nemzetközi barátságos lab­darúgó mérkőzés. Békéscsaba, Kórház u,, 2500 néző. V: Mol­nár L. Előre Spartacus: Tóth CTasnádi) — Paróczai (Kvasz), Kerekes, Vágási, Schneider (Do. bó) — Moós, Pásztor, Pogécs, — Zielbauer (Gulyás), Németh, Királyvári (Hegyesi). Megbízott, edző: Szita László. Wismut AUE: Ebert (Zimmer) — Es- pig, Seinig (Pekarek), Babik, Diecke, Schüssler (Stein), Kör­ner (Henkelmanni), Hartmann (Mothesz), Teubner, Erler, Escher. Edzö: Müller Bring Fried. Szögletarány: 10—3. (2—0) Bcs. Előre Spartacus javára. Az első félidőben kiegyenlí­tett küzdelem, folyt a pólyán. A csatárok mindkét oldalon csak a kék 16-osig jutottak el és kevésszer vállalkoztak kapu- ralövésre. Az egyetlen gól a 44, percben, érdekes körülmé­nyek között született. A csa­bai csatárok lesállása miatt a játékvezető szabadrúgást «ítélt, amit Seinig végzett el, haza­adta a labdát kapusának. Ebert letette az 5-ösre a labdát, hogy újra elvégezze a szabadrúgást. Németh felismerte a helyzetet, berobbant és a hálóba rúgta a labdát, 1—0. Az NDK-s já­tékosok hevesen tiltakoztak, de Molnár játékvezető határozot­tan középre mutatott. Szünet után a csabai cserék új színt hoztak a játékba, A 47. percben a felfutó Dobó két ha­A Békési Spartacus az 1974/73. évi megyei I. o. labdarúgó-bajnokság­ban az első öt között szeretett volna szerepelni a táblázaton, A célkitűzés reális volt az előző évek eredményei alapján, közbejött akadályok miatt azonban végül a középszerű ered­ményt is csak bravúros hajrával si­került elérni. A mérleg: 7. Békési Sp. 28 10 6 12 39—43 36 A gátló körülmények között kell megemlíteni Győrfi és Borbély ka­pus távozását, a sok sérülést, a tá­aleó sorban Széesi, Gyuska, Szá­szak, Gregor, Szilágyi, Schusztek. Békésen női nemzetközi kézllab- datornát ' rendeznek , a BÉKÉS KUPA-ért — alkotmányunk ünne­pének tiszteletére. A műsor a kö­vetkező : Augusztus 19., kedd, 15 39: Ünne­pélyes megnyitó. 18.40: Tutrakán (bolgár együttes)—Békési Sparta-, eus, 19.30 Ferencváros—Szarvasi FSSC, 17.20; Tutrakán—FTC, 18.00: Békés—Szarvas. Augusztus 30., szerda, ló.oo: . Szarvas—Tutrakán. 10.50- FTC—Bé­kés, 11.40: Eredményhirdetés. talmas lövése, a másik oldalon Tóth parádés védése kapott tap­sot. Ebben a játékrészben len­dületesen, ötletesen • játszott a hazai együttes — de újabb gólt nem sikerült elérni. Az 52. perc­ben Németh elől a kapus kifut­va hárított, majd 10 perccel ké-, sőbb Vágási nagy erejű lövése Ebertről kipattant, de Gulyás az üres kapu fölé lőtt A másik ol­dalon Stein közeli lövését Tas- nádi bravúrosan védte. A befe­jezés előtt 10 perccel Diecke lőtt az üres kapu fölé, öt méterről. A csabaiak — bár ekkor nem sikerült újabb gólt rúgni — in­kább szünet után játszottak job­ban. Ebben az időszakban ' az NDK bajnokságának 12. helyén véglett vendégcsapat védelme jól tömörült kapuja elé. Uhrin János LABDARÜGOCSAPATAINK KÜLFÖLDÖK Ezekben a napokban több NB I-es labdarúgócsapatunk külföl­dön portyázik. A Vasas együttese Portugáliában lépett pályára, ahol a portói Boavista együtte­sétől 5—i-es vereséget szenve­dett. A piros-kékek.- gólját Mül­ler lőtte. A Salgótarján együttese Jugoszláviában az NK Oszijek allen 2—1-re nyert. A bányászok góljait Kajdi és Jeck rúgta. A Ferencváros spanyolországi tor­nán szerepelt és a döntőben ,2—1-ee vereséget szenvedett a CF Malagától. vozásokat, valamint három kulcsjá­tékos; Acs, fatakt és Papp vissza­vonulását,-Így.- lényegében többször is újjá kellett szervezni Jenei Sán­dor edzőnek a csapatot. A sorsolás sem a legkedvezőbben alakult a bé. késjek számára, hisz az újjászerve­zett rutintalan gárda volt NB TII-as csapatokhoz utazott az első fordu­lókban. Kihatott szereplésére az is, hogy az edzések látogatása sem volt megfe­lelő, és a lelkesedéssel is baj volt néhány mérkőzésen, A szezon során 21 Játékos szere­pelt a csapatban. Mig ősszel az edző osztályozó könyve szerint 6.15 volt a játékosok átlaga, addig tavasszal mindössze 5,40. A legjobb átlaga Ács­nak van 7.11-gyel, Kovácsé 6,50. Pappé és Patakié 6,40. A legjobb gól­lövőnek Kovács bizonyult, kilencet rúgott. Kopárdi 8, Csiemyik 6, Vá­gási n 4 alkalommal volt eredmé­nyes. Szólni kell az ifjúságiak eredmé­nyes szerepléséről, akik megnyerlétc a megyei bajnokságot. Jól szerepel­tek a serdülők is, akik felzárkóztak a középmezőnyhöz. A szakosztályve- zetés továbbra is azt tartja szem előtt, hogy minél több fiatalt nevel­jenek a felnőtt csapat keretébe. Eh­hez hozzájárult volna ha a területi ifjúság: bajnokságon részt vesz a csäpaf, de utazási problémák miatt nem neveztek. Ezért a kihagyott le­hetőségekért kár! A felnőtt csapat célkitűzése a Jövő évi bajnokságban: meghatározó sze­repet játszani a küzdelmeken. Ezt varja a szurkolótábor. A garda egyébként fel|plssült a B3ZMTE já­tékosaival, valamint a Szarvasról igazolt Nagy Mihállyal. A szakosz­tály számára három üres pálya all rendelkezésre, de továbbra sem meg_ oldott az ifjúsági és serdülő csapat edzői kérdése, és szilárdabb, színvo- * nalasatb szakosztályvezetesre lenne szükség. Sajnos, anyagi problémák­kal is küzd az egyesület, hiányzik a bázisszervek megfelelő erkölcsi - és anyagi támogatása. Az új tervek valóra váltásához te­hát nem a legjobb feltételek mellett kezdenek hozzá. Mégis bíznak ab­ban, hogy a fennálló gondok foko­zatosan megoldódnak, ami törvény­szerűen magával hozza az eredmé­nyesebb szereplést is. Nagy Mihály Hg,t egyesület 18 versenyzőjé­nek részvételével zajlik Gyulán az Erkel Ferenc sakk emlékver­seny. A viadal vezetője Scherer Lajos, a versenybíróság elnöke Mískey József. Eddig igen ma­gas színvonalú az emlékverseny, dicséretes a részvevők harci kedve. A vártnál kevesebb dön­tetlen akadt az első hat fordu­lóban. Kellemes meglepetés! hogy fordulóról fordulóra több a néző, akik nagy érdeklődés sei kísérik a mérkőzéseket. Orosházi sporthírek Tizenkét csapat nevezett az orosházi körzeti labdarúgó-baj­nokságra. Az első fordulót au­gusztus 24-én rendezik és a sor­solás a következő: Mezőhegy esi Cukorgyár II.—Orosházi Béke Tsz, Szarvasi Előre—Gerendási TSZ, .Nagybánhegyesi TSZ—Bé­késsámsoni TSZ, Végegyháza— Kardoskút, Dombegyháza— Orosháza Űj Elet Tsz, Dombira- tosi Béke Tsz—Pusztaföldvár. * * * Hamarosan kezdődik az oros­házi kispályás labdarúgó-baj­nokság, amelyen két csoportban a következő húsz csapat küzd. A-csoport: Hungavis, Röntgen, Ifjúsági Ház, Csillag Áruház, Egyetértés, Kórház, Állami Gaz­daság, Szakipar, Kazánjavító, Univerzitát. B-csoport: Konzerv, Üveggyári Szolgálat, Vasmű­anyag, Rendőr-Dózsa, Közúti Építők, Közúti PM, Vízmű, Men­tők, Üveggyári Garázs, Alföldi Gázolaj. • * • Két mérkőzést játszottak leg­utóbb a dél területi termelőszö­vetkezeti labdarúgó-bajnokság középdöntőjében. Eredmények: Tótkomlósa Viharsarok—Batto- nyai Petőfi 3—1, Mezőkovács- házi Üj Alkotmány—Szentetor- nyai Petőfi 6—0. D. F. SZÖVOSZ Kupa — a tömegsport jegyében A Békés megyei MÉSZÖV a békési sporttelepen rendezte meg a Felszabadulási SZÖVOSZ Ku­pa kispályás labdarúgótorna te­rületi döntőjét. A kétnapos tö­megsporteseményen Pest, Bács, Csongrád, Szolnok és Békés me­gye bajnokai vettek részt. A Bé­kés megyeieket a Békési ÁFÉSZ női és a Gyomai ÁFÉSZ férfi- együttese képviselte. Közülük a békési lányok szerepeltek job­ban, valamennyi mérkőzésüket megnyerték és így veretlenül let­tek elsők, egyben az országos döntő részvevői. A férfiaknál a Gödöllői ÁFÉSZ végzett az első helyen, á gyomaiak a harmadik helyet szerezték meg. Kovács István Sportműsor A mai nap érdekesebb me­gyei sporteseményei. Kézilabda. NB I. Bcs. Előre Spartacus—H'íradótechnika, női, 9,30. NB l/B. Bcs. Vízmű—Sze­gedi Volán, férfi, 11.00, Amb­rus, Ruszina. Megyei bajnok­ság, I. osztály. Férfiak. Kondoro­st TSZSK—-Bcs. MÁV, férfi, 10.00. Labdarúgás. NB III. Gyulai SE—Kalocsai VTSK, 16.00, Tóth Lajos. Szarvasi Főiskola Spartacus—Jánoshalma, 16.00, Pató. Lovagiás. A Bcs. Szabadság Tsz és a Kondórosi Egyesült Tsz jubileumi versenye (fogat­éi ugrószámok, területi galopp- verseny). Kondoros, 8.00. 'ökölvívás. Felszabadulási Em­lékverseny. döntők. Békés, mű­velődési ház. 9.00. Hat forduló után a kővetke­ző a sorrend: 1—2. Csala Imre mj. (Kecskeméti Építők) és Ha­ragos Kálmán mj. (Bcs. Építők) 5,5—5,5, 3. Monostori Lajos mester (Oh. MTK) 4,5, 4. Tőszö­gi Pál mj. (Bcs. Építők) 4, 5—7. Ábel Lajos mj. (K. Építők), Ma- zula Zoltán cs. I. o. (Gyulai SE), Szabó Mihály rpj. (GySE) 3,5, 8, Gyöngyösi Lázár mj. (GySE) 2,5, 9—11. Arató Lajos cs. I. o. (GYSE) Kerékgyártó Istvár cs, 1. o. (Nyíregyházi Spartacus), Török Miklós mj. (GYSE) 2. 12. Csomós János cs. I. o. (GYSE) 1,5, 13—14. Buzi Sán­dor cs. I. o. -Ó3YSE), Bánszki Já­nos mj. (Bcs. Építők) 1 ponttal. A fordulókat a Vízügyi Igaz­gatóság földszinti tárgyalóter­mében rendezik, naponta, 17— 21 óráig. A függőjátászmákra másnap délelőtt 8.30 órától , ke­rül sor. A verseny Utolsó fordu­lóját augusztus 20-án bonyolít­ják le, 9.30 órakor, ekkor lesz az eredményhirdetés is. Fiatal férfi dolgozót raktári munkára felveszünk. (Lehet , vidéki is). DÉLTEX, Békéscsaba Orosházi u. 103. Építőipari szövetkezet kőműves szakmunkásokat, segédmunkásokat és kubikosokat azonnal felvesz. Fizetés: megegyezés szerint. Cím: Békés, Szarvasi út 42. Békés megyei Vendéglátóipart Vállalathoz keresünk építészmérnököt tervezési gyakorlattal. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Gutenberg 3. sz. alatt. Munkaügyi osztályon. A DÜRER NYOMDA CSABAI TELEPE lányok, fiúk részére lehetőséget biztosít SZAKMUNKÁS BIZONYÍTVÁNY megszerzésére, könyvkötő-szakon, Érdeklődni, jelentkezni, te­let: Békéscsabán, a 635. sz. Szakmunkásképző Intézet­ben. 4--­I TT A BÖRKABÁTFESTÉS IDEJE! Régi áron, rövid határidőt^ garanciával, irha bunda tisz­títás, festés, javítás, átszabás. Már most rendelje még szőr- mega! lér, kucsma, mellény szükségletét. A lakosság szíves megrendelését várja: ZAHORAN MÁTYÁS szűcsmester, Békéscsaba. Luther u. 6/a. Halászcsárdával szemben. Őszi rajt a kézilabdapályákon — Női nemzetközi torna Békésen Labdarúgémésrlag Ami a békésiek 7. helye mögött van

Next

/
Oldalképek
Tartalom