Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-10 / 160. szám
Növekvő felhőzet Várható időjárás ma estig, nyugat felől időnként kissé megnövekvő felhőzet, elszórtan, elsősorban a Dunántúlon záporral, zivatarral. Mérsékelt, naDköz- ben megélénkülő délkeletig déli szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet csii - törtökön: 26—30 fok között Egyetemi előkészítés — Aktív társadalmi munka és klubélet — Segítik a fiatalok otthonalapítását Eleken Köszöntjük Amália nevű olvasóinkat Az Amália név az Amal kezdetű germán női nevek, főleg az Amalberga önállósult becéző rövidüléséből származik. Ez ösz- szetett név, elemeinek, jelentése: az Amálok (gát királyi család) és védelem. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Alma, Bekény, Emánuel, Engelbert, Január, Ka- nut. Kettese, Melina, Rufina. Szilvána. Szilvánusz. Ulrik. A nagyközség oktatási intézményeiben közel 1200 fiatal tanul, s az intézmények fenntartására a tanács évente több mint 6 millió forintot fordít. A napközi konyha és a diákotthon felújítására 1973-ban több mint egymillió forintot költött. Ezenkívül felújították és bővítették Eleken a 3. számú óvodát, az idén pedig a 4. számú óvoda bővítésére kerül sor. Az intézményekben kiemelten foglalkoznak a fizikai dolgozók gyermekeivel. A művelődési házzal közösen az iskolák a fiatalok középiskolára és egyetemre való felkészítést előkészítő tanfolyamok szervezésével segítik. A jó képességű tanulókat bevonják a szakköri munA harmincnégy milliomod lengyel 7 . > - Mr é , , i m; ■; < , pK ' M •\ \ \r ^ ^ vy.; v* '.v " fM m ■ '• ír A Lengyel Népköztársaság harmincnégymilliomodik állampolgárának megszületését június 10-ére várták. Június 10- ről 11-ére virradj éjszakán jött a világra a Visztula torkolatánál fekvő Előtagban, a kivételesen nagy népesedőiéi dinamikájú vá fosban. A csalad fiút „tervezett”, s fiú is született, Pawelnek nevezték el. Az édesanya, Halina Wassarab, 22 éves. egy építőipari vállalat technikusa, az apa. Tadeusz, fia születésének pillanatában még technikus volt Elb- lag legnagyobb ipari üzemében, de néhány nap múltán mérnök lett, közben ugyanis befejezte 5. évi esti tanulmányait a Gdansk: Műszaki Egyetemen. A kis Pawelnek testi: ossza születéskor 50 cm volt, siílva pedig 3800 gramm, ennek alapján bízvást számíthatunk rá, hogy szépen megtermett legényke lesz belőle. Wassarabéknak egy éve volt az esküvőjük. Pawelek az első gyermekük; egyelőre még a szülőknél laknak. A kis Pawel azonban szüleivel együtt nemsokára elköltözik, mert az elb- lagi vajda megígérte: soron kívül kiutaltatja az új lakást a családnak, amely a város, a vajdaság — sőt, az egész ország — olyannyira nevezetes polgárával gyarapodott. (Interpress— KS) kába. Gondot fordítanak a tanulmányi kirándulások és országjárások szervezésére is. A hazafias nevelésben az MHSZ- klubok segítenek sokat. A gimnáziumon belül például honvédelmi szakkör is működik. Az eleki ifjúgárdisták az elmúlt évben kiválóan szerepeltek a különböző szintű szemléken. A nagyközségben sok a munkaképes korú fiatal, akiknek a művelődési házon kívül a KISZ nyújt tanulási, továbbképzési, művelődési és szórakozási lehetőséget. A tanács pedig a foglalkoztatást segíti elő. A helyi üzemekben dolgozik például a foglalkoztatott fiatalok 27,5 százaléka. A mezőgazdasági termelőszövetkezetben pedig 18 százalék. Sok a vidékre járó fiatal is. épp ezért a tanács arra törekszik, hogy a helyi szervekkel, gazdasági egységekkel közösen további lehetőségeket találjon a fiatalok helyben történő foglalkoztatására. Általános tapasztalat, hogy egyre több fiatal került felelős munkakörbe, vezető beosztásba. Jelenleg a tanácstagoknak 18 százaléka, a népfrontbizottsági tagoknak 25 százaléka harminc éven aluli. Aktívan vesznek részt társadalmi munkában is. A nagyközségben az elmúlt évben több mint félmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek a fiatalok. A szocialista munkaversenybe szintén aktívan bekapcsolódtak. Ezenkívül különösen a művelődés területén mutatnak példát. A nemzetiségi fiatalok például a Röpülj páva körökben tevékenykednek, valamint a táncegyüttesekben. Kiveszik a részüket a román, német és szlovák anyanyelvű klub munkájából is. Gond a fiatalok lakáshelyzete. Ennek javítására is tesz erőfeszítéseket a helyű tanács. Az utóbbi években megüresedett állami lakásokat csaknem mind kivétel nélkül fiatalok kapták. A telkek értékesítésénél soron kívüliséget kapnak, valamint részletfizetési kedvezményt. Ugyanilyen segítséget nyújtanak a többszintes OTP társasházakban levő lakások értékesítésekor is a harminc éven aluliak részére. Évforduló Százharminc évvel ezelőtt, 1845. július 10-én halt meg Christian Frederik Hansen dán építőművész. Koppenhágában született, 1756 februárjában, ehhez a városhoz fűződik egész művészeti tevékenységének legfontosabb alkotói szakasza is. Építészeti terveit 95 fóliából álló rézkarc-gyűjteményben jelentette meg; ezek a dániai és a nemzetközi művészvilág nagy- érdeklődése mellett — 1825-től folyamatosan láttak napvilágot. — RESTAURÁLT ATT A az Országos Műemlék Felügyelőség a soproni Fabricius házat. A híres gótikus polgárházban kapott otthont a Liszt Ferenc Múzenm régészeti gyűjteménye is. A szobákat a XVII—XVIII. századi polgári otthonokra jellemző bútorokkal rendezik be. — ÜDÜLŐT BÉRELT Siófokon az orosházi Kazánjavító és Általános Szerelőipari Szövetkezel, így hét turnusban összesen 70- en tölthetik szabadságukat a Ba laton mellett.» — AZ ANYA- ÉS CSECSEMŐ- VÉDELEMRŐL, valamint a Békés megyei Szolgáltató és Termelő Szövetkezet tevékenységéről tárgyal — többek között — mai július 10-i ülésén Vésztőn a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága. — HÁROMSZAZHATVANKÉT- EZER LÜDTOJÁST, kilenc- száztizenkétezer kacsatojást, nyolcszáztízezer tyúktojást keltettek a múlt hónap elejéig az orosházi Üj Élet Termelőszövetkezet keltetőüzemében. Ezenkívül beraktak a gépekbe húszezer vadkacsatojást. — AZ IFJÜ ZENEBARÁTOK magyarországi szervezete és Pécs város tanácsa rendezésében július 15-én nyílik Pécsett a Nemzetközi Zenei Tábor. Ebben az évben csaknem másfélszáz vendéget várnak, akik a magyar zenei nevelés módszerét tanulmányozzák. — MEGNYÍLT GYOPÁROSON a napközis tábor. Az orosházi általános iskolások közül 80 gyermek tölti itt a nyári szünidő nagy részét. Az orosházi gyerekeken kívül a Pápa melletti Ugodról is érkezett 40 úttörő kéthetes gyopárosi cseretáboro- zásra. — AZ OROSHÁZI BÚTORÜZLET idei első félévi forgalma meghaladta a tizennégymillió forintot. Ez a bevétel 5,3 százalékkal több, mint amennyi tavaly az év első hat hónapjában volt. Az elmúlt hat hónap közül kiemelkedő volt a forgalom szempontjából május, amikor több mint hárommillió forint értékű bútort vásároltak az orosházi szaküzletben. Tilos — Mégis szabad? Reggel háromnegyed nyolc. Békéscsabán, a Lencsési üti ABC előtti autóbusz-megállóban jó néhányan várakoznak az autóbuszra. Az utazni vágyók beszélgetnek, néhányan nyűgös gyermekeiket nyugtatják. A bejárat előtt két ZIL teherautó hirtelen fékezéssel megáll egymás mellett. A pilóták üd- vözlik egymást, diskurálnak néhány másodpercet, majd így síól az egyik: —- A harmadik bejárónál hajts be! Ott, a behajtani tilos táblánál . Azt hiszem, világos ä már mint nekik. — Ott lehet behajtani, ahol tilos. Egyébként a kör alakú, piros- -a festett tábla, melynek közepén vízszintesen egy fehér csík van. olyan szépen díszíti az út szélét és élénk színfoltja a lakótelepnek is. Csak az a baj, hogy nagyon sok járművezető valóban csak dísznek látja. — FELDMANN TIBOR TÁRLATA. Az orosházi zenés presz- szóban — az ott dolgozók által alakított Várnai Zseni Szocialista Brigád kezdeményezésére — sorra bemutatkoznak képeikkel a nyári időszakban a fiatal orosházi festők csoportjának tágját Elsőként Horváth János műveit láthatták a presszó vendégei a falakon, most pedig, július 6. óta Feldmann Tibor képei szerepelnek • a „presszó- tárlaton.” Bűntény q kórházban Súlyosbító állásfoglalás a Legfelsőbb Bíróságon .íz alsóbb bíróságok számára jogalkalmazói iránymutatásként született most állásfoglalás a Legfelsőbb Bíróság tanácselnöki értekezletén. A több konkrét eset kapcsán kialakított állás- foglalás lényege az, hogy a gyógyintézeti ápoltnak a betegtársa sérelmére elkövetett lopása „házközösségben” elkövetett lopásnak minősíthető. Ennek pedig az a következménye, hogy így a Büntetőtörvénykönyv egy súlyosbító rendelkezését veszik figyelembe, ezért a lopás egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Levert íecskeíészkek — SZÍNEK TV-KOOPERÁCIÓ- BAN. 20 millió márka értékű kooperációs szerződést írt alá az ELEKTROIMPEX az Orion Gyár NSZK-beli partnerével a Standard Elektric Lorenz céggel. Az egyezmény keretében a nyugatnémet vállalat,egy, már jól bevált színes tv-készülék techno- , iógiai és gyártási dokumentáció- ját adja át az Orionnak, amely a jövő év elején kezdi meg a gyártást — A NAPOKBAN NYÍLT MEG Békésen az Országos Amatőrfilmes Alkotótábor. Az egyhetes táborban Raffai Anna filmrendező irányításával leshetik el a fiatalok a mesterség fortélyait. — HÁZI SZOCIÁLIS GONDOZÁS. Békésszentandráson két évvel ezelőtt vezették be az idős emberek házi gondozását Jelenleg egy gondozónő hét rászoruló ellátásáról gondoskodik a községben. Penza lakótelep, Békéscsaba. A megkopott vakolatú téglaházak között fecskék sokasága cikázik. A fészkeket az erkélyek alá ragasztották a villásfarkú madarak. Akad olyan erkély is, amely alatt 6—8 fészek húzódik meg, örökké éhes fiókák nyújtogatják! nyakukat a mélység fölött anyjukra várva. A fecske rovarirtó ingyenes munkája, felbecsülhetetlen haszna az emberek többsége előtt ismert. Ezért is maradtak ott az erkélyek alatt a fészkek. Annak ellenére, hogy az alsó erkélye két piszkítják a madarak. Ki-ki, ahogyan tud, védekezik, megelőz. Szépen kimunkált deszkapolcok kerültek hát a fészeksorok alá. Védve az erkélyre kijáró emberfejeket, no meg a fészkeket is. De egy helyütt másképpen intézte ^1 a „tisztántartást” az ott lakó. Leverte a fecskefészkeket, az erkély szélére műanyagcsomót akasztott riasztásul. És egyfajta megoldásképpen. Törvény írja elő a hasmos madarak ..védelmét. A károsnak ítélt madarak fészkének irtása is csak a legszükségesebb esetben engedélyezhető. A füsti fecske (tudományos nevén Hi- rundo rustica) családjával tavasztól őszig kilószámra pusztítja el a repülő káros rovarokat. Ezért sem lehet magánügy a fecskefészkek leverése. ' (Nemesi) mwm*i Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES ,DEÁK GYULA Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafíők Itt. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafíők 111. Telefon: 11-021. 11-051 FELELŐS KI ADÓ- LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi egv hónapra’ .20.— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató- Háromszéki Pál indes; 25 051