Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-09 / 159. szám

lány, akiért százezer íorintot Ígérted Fél év után Öten A Baromfifeldolgozó Vállalat­nál mint az óra -fogaskerekei, úgy járnak a magas pályán a szalagok. Kezdetben még a lá­buknál felfüggesztett csirkék furcsán himbálóznak a tova­gördülő pályán, a sor végén azonban már szépen becsoma­golt konyhakész baromfihús­ként indulnak a hűtőbe. A szal- lagok mellett dolgozó emberek — zömmel nők — serényked­nek. Pontos, kiszámított moz­dulatokkal végzik munkájukat. Mindig figyelniük kell, hiszen a szalag folyamatosan jár. Megál­lás nélkül. Fehér köpenyek, tisztaság. A Baromfiipari Vállalat orosházi gyáregységében vagyunk. — 'ir — A délelőtti műszak után öt, Gádorosról bejáró munkással beszélgetünk az egyik irodában. Mindjárt ők kérdeznek: — Ugye azért akar rólunk ír­ni, mert cigányok vagyunk? — Igen. Azért is — mondom. — pedig nincsen ebben sem­mi különleges. Ügy dolgozunk, mint a többiek. — Éppen ezért is szeretnék önökkel beszélni.« 4z „önök” szót furcsának ta­lálják, ezért megkérnek: tes­sék minket magázni. Hamar ki­derül, hogy ebből sem lesz „sza­bályos” riport vagy interjú. Nem baj, csináljuk szabálytala­nul. S ha a formabontásnál va­gyunk bevallom, hogy dr. Gu­lyás Mihály, az orosházi Városi Tanács cigány-koordinációs bi­zottságának tagja az, aki régó­ta mondogatja: írjunk már a Barneválban dolgozó cigányok­ról! Megérdemlik, hiszen szor­galmasan, becsületesen dolgoz­nak, a munkahelyi közösség be­fogadta őket. Jó példájuk meg­érdemelné a nyilvánosságot. Tessék, most együtt vagyunk a négy munkásnővel és egy fia­talemberrel. Kérdés nélkül egy­mást túlharsogva mondják: — Azt írja meg, hogy az au­tóbusz mindennap annyira tele van, hogy sokszor fel sem fé­rünk rá! És nagyon sokat kell érte fizetni! Jó volna, ha a vál­lalat több hozzájárulást adna!... — Magnetofont nem hozott magával? Kár, mert a Jancsi fi­am szívesen ráénekelne. Hal­lotta már őt a Horváth Pista is, és mondta, hogy szép a hangja. Kiderül, hogy Nagy Julianna öt éve dolgozik a vállalatnál, és jól érzi itt magát. Két hónap­pal ezelőtt behozta a Jancsi fiút is, azóta a fiatalember együtt dolgozik az édesanyjával. Ket­ten közel négyezer forintot ke­resnek. Szeretnének OTP-köl- csönnel házat építeni. Nem gondolnak valami nagy lakásra, csak szoba, konyha és kamra legyen. Szóval, egy tisztességes kis ház. — Engem már hívtak szocia­lista brigádba is, de nem men­tem, mert nincs időm arra, hogy a többiekkel kirándulni járjak meg társadalmi munká­ra. De azért örültem, hogy hív­tak engem is — mondja az édes­anya. Rövid unszolásra a Jancsi le­gény is belekap egy cigánynó­HIRDETMÉNY! A DÉMÁSZ békéscsabai üzemigazgatóság felvé­telre keres vidéki mun­kahelyekre VILLANYSZERELŐKET. SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jó kereseti lehetőségek! Naponta történő haza- szállításról gondokodunk! Felveszünk továbbá GYORS­ÉS GÉPlRÖNOKET. Jelentkezés az üzemigaz­gatóság munkaügyi cso­portjánál, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 46. sz. Gádorosról Farkas Magdi a szalagnál tába. Szépen hajlik száján a dal, talán érdemes lenne tanulnia az éneklést. Az énekszóra a lá­nyoknak is megjön a vidám kedvük. A két testvér, Farkas Magdi és Margit legszívesebben mindjárt népi együttest alakí­tana. Mondják, nem is olyan ré­gen volt Gádoroson ilyen tánc­csoport és nagy sikert arattak. Tanulniuk se kellett a táncot, az benne van a vérükben. A ta­nulás egyébként se erős olda­luk. Farkas Margit intelligens, értelmes kislány, mégis csak négy osztályt végzett. — Tíz éves koromban küldtek iskolába, addig alig beszéltem magyarul — mondja. — A tár­saim mind olyan picik voltak mellettem, hogy szégyeltem ma­gam köztük. A tornát és az éneket szerettem, de legjobban annak örültem, amikor már nem kellett iskolába járni. Nővére, Magdi, igazi egzoti­kus szépség. Finom vonalú ar-c ca, fehér fogsora, éjfekete sze­mei bizonyára sok férfiszívet megdobogtatnak még. — Mire költik a keresetüket? — kérdem Magditól. — Ruhákat vásárolunk min­dért! — Arra nem gondolnak, hogy jó lenne egy kicsit a takarékba is tenni a pénzből? — Majd gyűjtenek a fiúk — mondja Magdi. — Nálunk az a szokás, hogy a legények megve­szik a lányt a szülőtől. Értem már ígértek százezer forintot, de nem mentem férjhez, mert nem tetszett a fiú! Nézegetem Magdit. Szép lány, szentigaz, de az a százezer forint sok egy kicsit a bemutatkozás­hoz... Legnehezebben Pisont Gizella szokta meg a rendszeres mun­kát. — Először még fegyelmit is kaptam — meséli, pedig csak két percre mentem el a helyemről. Tudom, hogy miattam nem áll­hat le a szalag, de azért mégis súlyosnak tartottam a büntetést. Tavaly aztán már nem haragud­tam, mert üdülőjegyet is kaptam. Szombathelyen voltam a barát­nőmmel. Jól éreztük magunkat és nagyokat nevettünk, voltak ott német fiúk, akik olasznak néztek bénnünket. El is hatá­roztam, hogy bármi történjen, elmegyek Olaszországba. Per­sze, sok csirkét kell addig kibe­leznem, amíg összegyűlik a pénz egy ilyen utazásra... — ~ér — A délelőtti műszak után öt Gádorosról bejáró munkással beszélgettünk. Ez volt a beszél­getés. Szabálytalan, de annál ér­dekesebb. Andódy Tibor K étegyháza áruellátásáról Kétegyháza kereskedelmi és i vendéglátóipari egységei ez év április 1. óta a Gyula és Vidéke Általános Fogyasztási és Érté- j kesítő Szövetkezethez tartoznak. 1 A kétegyházi tagok száma 1275, j akik 210 ezer forint részjegy- [ alappal rendelkeznek. A nagy­községben húsbolt, élelmiszer- bolt, ruházati szaküzlet, ház­tartási bolt, négy vegyesbolt, vendéglő, cukrászda, eszpresszó, büfé, két italbolt, valamint fel­vásárló telep és szikvíz üzem áll a lakosság szolgálatában. Az igények és a forgalom ál­landó növekedését jelzi, hogy fél év alatt élelmiszerből 7 millió 350 ezer. ruházati termé­kekből 3 millió 580 ezer, ve­gyesiparcikkből pedig 7 millió 442 ezer forintot forgalmaztak. Összességében ezekből a cik­kekből a tavalyi év első fél. . évéhez képest 8 5 százalékkal emelkedett a vásárlás. Élelmiszerből az ellátás jó­nak mondható. Annak ellenére, hogy a helyi sertéshizlalda há­rom hónappal ezelőtt megszűnt, a húsipari vállalat a húsmeg­rendeléseket teljesíti. Töltelék­áruból — az o'cső lecsókolbász­ból. bácskaiból, kenőmájasból — azonban nem tudják az igé­nyeket kielégíteni. Kevés van a kétegyházi élelmiszer- és ve­gyesboltokban gyulai és csabai kolbászból, szegedi szalámiból is. Gondot okoz a tej és tej­termékek, a kenyér biztosítása. Ugyanis a boltvezetők nem tud­ják kellőképpen felmérni a napi fogyasztást, ezekből az alapvető élelmiszerekből. Így gyakran előfordul, hogy a délutáni órákban nem lehet kenyeret kapni Kétegyházán. A ruházati cikkek forgalma kedvezően alakult ugyan, de elég sok áru hiányzott a ruhá­zati bolt polcairól. Nem lelte-' tett kapni például különböző ágyneműanyagokat, fólia asz­talterítőt, férfi fekete öltönyt, zefir inget, pamutharisnyát, gyermek-harisnyanadrágot és 27—34 méretű gyermekszan­dált. A vegyes iparcikkek forgal­ma mindössze 517 ezer forint­tal volt több. mint az előző fél év azonos időszakában. Ez az­zal magyarázható, hogy ebben az árucsoportban található a legtöbb hiánycikk. Ilyenek a hengerelt és húzott áruk, a szeg, a kerékpár és alkatrészei, varrógép, horganyzott és mű­anyagcső, fürdőszoba-berende­zés. Nem volt elegendő építő­anyag sem a községben. Pedig nagy szükség lett volna rá, hi­szen' 1974-ben mintegy 100 la­kóház szenvedett belvízkárt. Elsősorban falazó- és kötő­anyagok, ajtók, ablakok hiá­nyoztak. A szállítási szerződé­seket azonban még a károk felmérése előtt kellett megköt­ni a szövetkezetnek. A vendéglátóipari egységek forgalma hat hónap alatt elér­te a 3 millió 143 ezer forintot. Ebből az ételfogyasztás 248 ezer forint volt, 32,9 százalékkal ke­vesebb, mint 1974. első fél évében. Itt közrejátszott az a tény, miszerint a helyi cukrász­üzemet megszüntették, a süte­ményeket a gyulai üzemből kapják. Míg az elmúlt években — főleg a' nyári hónapokban — nem volt megfelelő mennyiségű sör a községben, addig ez a gond az idén szinte teljesen megszűnt. Egy település kereskedelmi ellátottságát nagyban befolyá­solja az üzlethálózat korszerű; 6ége. A szövetkezet 2 millió forintot kapott a SZÖVOSZ-tól, egy milliót pedig a Magyar Nemzeti Bank folyósít a Dózsa utcában felépítendő ABC áru­ház és egy iparcikk bolt létre­hozásához. — seres — PÁSZTOR FERENC: Fiúk a Leshegyen (REGÉNY) Mezőkovácsházi egységünkbe középiskolai, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt VEZETŐKÖNY VELŐI BEOSZTÁSBA FELVESZÜNK. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére a Lapkiadóba kérjük beküldeni. 13. A sutyori arra is jó, hogy az ember idemenekítse a múltját. Ezekben a kicsi zugolyokban ta­lálható a legtöbb száz, meg két­száz esztendős kakukkos óra. fa­ragott almárium, szúette tulipá­nos láda, egy-egy legendás hírű vadkan agyara, no meg a déd­apa díszes, szépen megrajzolt díszoklevele arról, hogy ezer­nyolcszáz valahány környékén legjobb borát ebben a borház­ban érlelték. Mindben van ílven legalább egy. Mindnek gazdája úgy tartja számon, hogy nála te­rem a borok királya. A Leshegynek ezer legendája van, s ezek nemcsak ránk ma­radtak, hanem születnek is a szemünk láttára. Még az ősszel, szabad napon, félrehúzódtam az őrs mögött, a cserjés szélén. Le­feküdtem a napra tanulni. Nem messze tőlem asszonyok, lányok dolgoztak. Maróti Zoltán főer­dész dirigálta őket. Két újonc arra sündörgött a nők felé. Le­ültek mellettük, beszélgettek. Nagyokat nevettek, hangoskod­tak, élcelődtek. Egyszer aztán ezt hallom ki a szóváltásból: — Nagy fiskális maga kiska- tona — mondja az egyik asz- szony. — Ha nem hisz nekem, kérdezze meg a Pusztait, azt az öreg katonát, a maguk tizedesét. Jött is a katona. Suhajda. Istenverése ez az ember. Ennek mindig másként áll az esze, mint kellene. Fűt mond, de fát gondol. Elém áll, nagy mesét ke­rít a dologhoz. — Arról van szó, hogy az it­teni nép, hogy úgy mondjam, egy kissé elmaradott a babonák, mendemondák tekintetében. Né­mi természettudományos okítás végett kellene valami szolid szervezkedést kezdeményezni. Mert a minap azt hallom az egyik tiszteletreméltó falusi asz- szony szájából, hogy holmi li- dérc kísértetekről beszélnek, akik ebben a közigazgatási tér­ségben alávaló emberrablási kí­sérletet hajtottak végre. De azt sem átallják, hogy ebbe a bo­szorkányügybe belekombinálják az őrs személyi állományának jobbik felét. Nevezetesen az ön becses neve került szőnyegre Mondom neki: — Idefigyelj, Suhajda. Lénye­gében véve igazat méltóztatsz locsogni, csak annyira nagy fe­neket kerítesz neki, mint ide Lacháza. Az a lidérc-kísértet ügy csaknem hiteles. Érdekel? — Tehát. Él Lesihegyen egy tisz­teletreméltó csiszár, Varga Nagy Dénes. Nagyon rendes ember, de minden holdtöltekor rájön a rossz és teleszívja magát Noha- borral, mint a pióca. Beszivott állapotában pedig önveszélyes helyzetekbe sodródik. Azon a bizonyos napon például elhatá­rozta, hogy termésköveket ás elő a földből és abból épít a bor­házhoz lépcsőt. Dolgozott Dénes, benne meg a noha. Fázott, hát tüzet rakott a kőrakás mögött A tűz ellobbant a kőrakás nö­vekedett, Dénes erejét megfe­szítve hordta össze. Vastag bőr­kötény volt rajta, itt ilyenben dolgoznak a férfiak. Az egyik dobása kissé rövidre sikeredett, a noha súlya alatt is megrogy- gyant a térde, így aztán a kő nem a helyére, hanem kissé kö­zelebb esett le, a bőrkötény vé­gét leszorította a többi kőhöz. Varga Nagy Dénes lepányvázta magát, mint valami makrancos csikót. Rángatta magát, feszítet­te volna a testét, hogy megsza­baduljon terhétől. Igen ám, a dobás olyan szerencsés volt, hogy roggyant térddel, súly­pontját elveszítve, nem tudott erőt kifejteni, a kő meg nagy volt és makacs. A rángatássa! csak annyira jutott, hogy a ra­kás másik oldalán feléledt a tűz, szikrázni kezdtek a zsarátnokok, lilás fények lobbantak elő a ha­mu közül. Mindennek a fészkét Dénes nem láthatta, mert a tűz­rakást eltakarták a kövek, em-

Next

/
Oldalképek
Tartalom