Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-08 / 158. szám
Sporílo^észlnmdó 1 Bcs. Városi LK női csapófa és megyénk válogatottja nagyszerűen szerepeit TV-JEGYZET A Szojuz—Apolló program Remekül szerepelt a békéscsabai Városi Lövész Klub felnőtt női csapata az országos bajnokságon Budapesten. A Győrit Királyné, Várócziné Fekete Mária és Eattai Katalin összeállítású gárda ezüstérmet nyert 1473 köregységgel a standard puska 3x20 löjjjps összetett számban. Igen jó 'eredményt ért el a felnőtt férfi kisöblű • sportpuska go lövés fekvő számában Rontó Endre is, aki 590 körrel az ötödik helyet szerezte meg, • • • Befejeződött az MHSZ országos vezetőségének hatfordulós Honvédelmi Kupa lövészversenye. A járási-városi, majd megyei vetélkedők után az országos döntőt Nagykőrösön rendezték meg. Békés* megye válogatottja Somogy és Szabolcs megye mögött az igen előkelő harmadik helyet szerezte meg a húsz induló között. Békés megye’ válogatottját a következők alkották; puskás számok; Csendes Ferenc, Rákóczi Annamária (Bcs.) Kiss János, Szendrei Róza (Sarkad), Szálkái Imre, Dudás Magdolna (Békés), pisztoly számokban Králik András, Litavecz Béla, Szűcs Tibor, Kocsis Mária (Bcs.), Kakas Margit (Sarkad), Tar Mária (Békés). A csapatverseny végeredménye ez volt: 1. Somogy megyei MHSZ 1860, 2. Szabolcs megyei MHSZ 1838, 3. Békés megyei MHSZ 1837, 4. Baranya megyei MHSZ 1818, 5. Veszprém megyei MHSZ 1767, 6. Győr-Sop- ron megyei MHSZ 1745 körrel. Az egyéni helyezettek között az alábbi Békés megyei sportlövők szerepeltek: 2. helyezettek; Pudás Magdolna (lp., 20 lövés — 165 kör), Szálkái Imre (lp., 20 lövés — 168 kör), Rákóczi Annamária (kispuska, 20 lövés — 178 kör), Kiss János (kispuska, 20 lövés — 186 kör). 3, helyezettek.- Szűcs Tibor (lp., 20 lövés — 144 kör), Kocsis Mária (lp., 201 lövés — 139 kör). 4. helyezettek; Litavecz Béla (lp., 30 lövés —« 144 kör), Csendes Ferenc (kispuska, 20 lövés — 180 kör). 6. helyezett; Tar Mária (lp., 20 lövés — 135 kör). Szerepelt még a helyezettek között Szendrei Róza, Kakas Margit és Králik AndrásA Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalatnál már hagyományosnak számit az a kéttűse verseny (20 pisztolylövés és kézigránát dobás), melyet minden évben az építők napja tiszteletére rendeznek a szocialista brigádok között. A szakszervezeti bizottság és az MHSZ lövész klubjának közös, egy hónapig tartó versenyén 35 férfi és kilenc női csapat indult Békéscsabán. Lebonyolítottak ezenkívül egyéni viadalt is. A rendezők az 1—3. helyezetteket szép tiszteletdíjjal jutalmazták. A tömegsport népszerűsítését jól szolgáló két tus a versenyen a négytagú csapatok mindegyike dicséretet érdemek Eredmények. Csapatverseny. Kők. 1. Bcs. 3- sz. üzem József Attila brigád (Rákóczi A., Gyi- mesi, Medvegy, Kilvádi) 671. 2. Bcs, l, sz. Zrínyi Ilona brigád I. (Csabainé, Liptákné, Bencsik, Wégnerné) 641, 3 Bcs. 3. sz. Ku- lich Gyula brigád (Kecskeméti- né,' Szabóné, Uhrinné, Havan- csák) 612. 4. Központ, Március 8. brigád. (Kováesné, Dévényl- né, Mochnácsné, Kutiné) 558. 5. Bcs. 2. sz. KISZ ifjúsági (Ska- liezkiné, Fábiánná. Ménesi, Pa- nieska) 544, Bcs. I, ez. Zrínyi Ilona brigád II. (Rutiné, Dénes- né, Rattainé, Medovarszki) 516 körrel. Férfiak. Bcs. 1. *s. Asztalos János brigád (Felföldi, Varga, Kokavecz, Rákóezi) 846, 2. Bcs. 3. sz. Kulich Gyula brigád (Mecskó, Csétai, Kriskó, Kován) 749, 3. Gépgyártó üzem Radnóti Miklós brigád (Bogi, Mikló, Kovács Z; Kovács S.) 743, 4. Bcs, 3. sz, József Attila brigád (Frankó, Gubényi, Barankai, Horváth) 734. 5. Bcs. I. sz. tmk L brigád (Kubovies, Andó, Zám- bó, Szabó J.) 716, 6. Bcs. I. sz. Kandó Kálmán brigád I. (Csu- lik, Békészki, Fajó, Kovács) 673 körreL Egyént. Nők. t. Csabai Mihály né (Bcs. 1. sz.) 231, 2. Dan- czik Jánosné (Gépgyár) 215, 3. Rákóezi Annamária (Bcs. 3. sz.) 209, 4. SkaMczki Károlyné (Bcs. 2. sz.) 204, 5, Lakos Zsuzsanna (Bes. 2. sz.) 203, 6. Kecskeméti Mihályné (Bcs. 3. sz.) 196 körrel. Férfiak. 1. Csullk János (Bcs. 1. sz.) 236, 2, Szakanya Sándor (Gépgyár) 233, 3. Piat- kó János (Bcs. 3. sz.) 232, 4. Rákóczi István (Bcs. I. sz.) 232, 5. Hovarka Sándor (Bcs, 2, sz.) 228, 6. Szabó József (Központ) 233 körreL Tizennégy évvel ezelőtt tekintett le először ember „isteni magasságból” bolygónkra, a Földre. Több tízezer évvel ezelőtt tekintett fel először az akkor tudatosodó, homo sapiens- szé váló ember az „isteni magasságokba”. A két időszámnál még megdöbbentőbb az az arány, ami az első emberek és a ma emberének agyában tu• dúsként felhalmozódott. S mindennek egyetlen mondatban megfogalmazható indítéka van: egyre többet'ismerni meg a világból Mélységében és magasságaiban is. A televízió kétségtelenül a legalkalmasabb eszköz arra, hogy ezerszemével megmutassa mindannyiunknak — és a kétkedők számára is! — a fenti gondolatok Példáját. Igen, így nagybetűsen. S ezt a Példát így nevezik: Szojuz-Apolló progTelevizló BUDAPEST: 17.13 Műsorismertetés. 17.is Hírek. 17.» A Villa Hadrian* romjai- NSZK dokumentumaim. 17.ss Óvodások fllroműsora. IS.SS A világ nagy cirkuszai. A* oroszlánok cirkusza. 18.50 Folyékony kristályok. 19.10 Hektóm. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hírado. ao.oo idősebbek is. elkezdhetik... Tévótorna (iám.). ».0« A postamester. Szovjet film. 91.10 Szojuz—Apollo. Riport- műsor. HL réez. 21.SO Tv-híradó — X 93.00 Arany Mokka nemzetközi kerékpáros pályaverseny. BUKAREST: 15.00 Románia—-Jugoszlávia női kézi labda-mérkőzés. 16.S5 Kulturális újdonságok. 17.00 Mezőgazdaság. 18.00 Tv-glóbuss. 18.20 A legkisebbeknek. 18,80 Tv-híradó. 19.00 Szárnyaló melódiák. 19.30 Tv- riport. 19.50 Színházi est. »0.50 Nemzetközi csillagok, A Román Televizlé Szerkesztősége a műsorváltoztatáa jogát fenntartja! BELGRAD: 16.38 Magyar nyelvű nőnapié. w,ss Közjáték. 17,30 A világ nagy állatkertjei — népszerű- tudományos film. 18.18 Zene, zene. 18.48 A felismerés pillanata. 19.15 Rajzfilm. 19.98 Riport. 30.00 Dokumentumaim. 91-la Az élet legfontosabb napja — filmsorozat. 99.05 Mozaik. Rádió Allavdö műsorok« KOSSUTH RADIO« 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Zenés műsor. 8.00 Hírek. 8.30 Hírek. \ 7.00 Krónika. 7.10 KSrzeti Időjárás. 7.3o Oj könyvek. 3.00 Hírek. 3.05 Műsorismertetés. 10.00 Hírek. Lapszemle. ILOo Hírek. 15.00 Hírek. 16.00 Világgazdaság hí- reL 17.00 Hírek. 18.00 Esti krónika 18.30 Hírek. (Csak vasárnap). 90.00 Hírek. (Csak vasárnap). Jl.oo Hírek. 33.00 Hírek. 94.00 Hírek. 0.38 Himnusz. 0.JS Hírek. (Csak szombaton). PETŐFI RADIO: 4.30—8.0* Azonos ram. A tudás azok számára lehet csak félelmetes, akiknek ismeretlen gyökerű. A rendszeresen, legutóbb szombaton koraeste, legközelebb ma este kilenc óra 10 perckor jelentkező sorozat csillagász, fizikus, orvos és geológus résztvevői, valamint Ipper Pál műsorvezető olyan közvetlenül, szinte mindenki számára közérthetően elemzik és körülrajzolják, át- meg átjárják századunk/ e hatalmas szabású Példájának előzményeit és történetét, hogy aligha maradhat kétség a nézőben. 4 Magyar Televízió történetének talán a legsikerültebb ismeret- terjesztő műsorát láthatjuk négy fejezetben. Átgondolt, ügyesen szerkesztett tájékozta- tó. És kíváncsian várjuk a negyedik, az utolsó részt: az egyenes közvetítési az' összekapcsolt űrhajók fedélzetéről. (—esi) a Kossuth rádió műsorával, 11.09 Hírek. 13.00 Hírek. 13.47' Vízállásjelentés. 11.30 lílrek. 18.30 Hírek. 16.00 Hírek. (Csak vasárnap). l6.3o Hírek. 17.30 Hírek, 18.00 Hírek. 18.54 Jó éjszakát, gyerekek! 30.09 Esti krónika. n. 34.00 Hírek. KOSSUTH RADIO: 8.20 Népdalók, 8.81 Harsán a kürtszói 9.27 Gluck: Orfeusz, Korb. 10.05 Gyerekeknek! 12.35 Melódiakoktél. 14.00 Kórusok. 14.17 Az álomtótó fiú. Mesejáték 14-49 Epeklő Ifjúság. 15.10 Barokk muzsika. 16.05 zenei műsor. 16.18 Törődni kell velük. H, 16.38 Nép! zene. 17.05 Fiatalok Stúdiója. 17.20 Fúvóssene. 17.34 Vendégségben. 17.59 Bartók: 1L zongoraverseny. 18.30 A Szabó család. 19.28 sanzon-tökör Párizsból, n. 10.53 Nóták. 90.28 A Swingle együttes műsorából. *0.48 Thomas Mann évei. xi. 92.30 Bumm és Cadillac. L 12,30 Hangverseny. O.lö Táhedalok. PETŐFI RADIO; 8.05 Beethoven« Prométheusz. 9.03 Slágermüzeum. 9.50, Kritikusok fórumé. 13,03 Magyar táncokról, 13.23 Hangverseny, 13.03 Törvénykönyv. 13,20 Opera- részletek, 13.40 versek. 14,00 Kettőtől hatig, ia.10 Titkon innen, tltkon túl. Hl. 13.50 Holnap közvetítjük. 19.20 Csepel főiskolája. 19.40 Hang- versenyközvetités. Kb. 21.23 Riportműsor. Kb. 21,48 Operettrészletek, 32.90 Burnusz te Cadillac. L 22.30 Hangverseny, 0.10 Tánodalok. Mozi Békési Bástyaj. 6-kor: Fennakadva a fán, S-keri La Maneha lovagja. Békéscsabai Brigád: puha ágyak, kemény csaták. Békéscsabai Szabadság: Vérdíj Kovpajt fejére. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Ralu hercegnő hozománya. fél s-kor: Madárijesztő. Gyulai Erkel: A fekete farmer. Gyulai Petőfi: Ptedo- n«, a zsaru. Orosházi Partizán: fél 6-kor! Sötét Torino, fél 8-kor: Hét tonna dollár, szarvast Tánesies: 6-kor: A banditák alkonya, S-kor« A betörés. IIÍIIIVIHHillllVlIIVVIPIIIIIIIINHNINHIIIIIVIIiaillllllllVIfll «PMMIRIVMffMMf A múlt hét végén lejátszott Békéscsaba—Zrenjanin férfi- és női mérkőzéssel zárult a kézUabdá- sok tavaszi szezonja Jugoszláv sportbarátaink pénteken délután utaztak vissza Nagybecskerek- re. Araint azt a küldöttség vezetője, Sziralcs Branlszlav és a férfi osapat kapitánya, Barislcs Bos- ko elmondotta, jól érezték magukat megyénkben, s kellemes élményekkel távoztak. Külön megköszönték a csabai Nenádov Emília közvetlen, kitűnő tolmácsolását, s azzal búcsúztak: — viszontlátásra jövőre, Zrenjaninban! Felső képünkön a Békéscsaba—Zrenjanin női, alsó fotónkon pedig a Békéscsaba^—Zrenjanin férfitalálkozó résztvevőit, • a vezetőket láthatják olvasóink. 0«mj Hocziszti László) A Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi VáUala! Békés és Csongrád megyei Irodája értékesítésre felajánlja . az alant felsorolt gépek elfekvő alkatrészeit: MTZ—45, CSEPEL 350—450, DUMPER 5 T, ALTALAJLAZÍTÓ HF 3 • SCRÄPER 0—459. Pírdeklődni’ lehet: Szarvas, Csabai út, in. k-, 222. s2 telephelyünkön vagy telefonon; * hétköznap: 7—16-ig, szombat kivételével Telefon: 430. Ügyintéző; Szilágyi. v