Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-24 / 172. szám
! MA: SEGÍT A MEGYEI NÖVÉNYVÉDŐ ÁLLOMÁS (3. old.) A ITT EREDMÉNYEI ÉS FELADATAI (4. old.) GARANCIÁLIS JAVÍTÁSOK — BOSSZÚSÁGOKKAL (5. old.) A tárgyalóasztalnál Európa Jól haladnak az előkészületek a Mezőhegyes! Cukorgyárban Kétezer hektárral nagyobb területen a tavalyihoz hasonló jó termés várható Európa és valószínűleg a legszélesebb értelemben vett nemzetközi kapcsolatok történetében is egyedülálló, korszakalkotó pillanat lesz, amikor július 30-án, közép-európai' idő szerint délelőtt tizenegy órakor Helsinkiben összeül a nagy európai csúcskonferencia. Természetesen a találkozó igazi jelentőségét nem az önmagában is egyedülálló formai körülmények adják meg — hanem a politikai tartalom! Mindenekelőtt arra kell emlékeztetni, hogy a helsinki csúcstalálkozó egy rendkívül hosszú, szívós és a tizenkettedik óra utolsó percéig tartott küzdelem eredménye volt. Nem lehet elfelejteni, hogy az 1969-ben elhangzott budapesti felhívás után még azért is heves harcot kellett vívniuk a szocialista országoknak a vezető tő^és országok politikusaival, hogy a biztonsági konferencia egyáltalán összeüljön! Amikor az első, mesterségesen emelt politikai gátakat sikerült áttörni. Helsinkiben a konferencia első szakaszán megfogalmazták a legszélesebb alapelveket, s Kék könyv formájában tárták őket a részvevők elé. Ez rendkívüli elvi jelentőségű eredmény volt, de csak a legszélesebb kereteket jelölhette meg. Hogy mennyire így volt, azt mutatta a konferencia második, Genfben tartott tényleges munkaszakasza; 1973 szeptembere óta szavakig, zárójelekig és pontosvesszőkig menő vitákat folytatott, hogy az általános alapelveken belül létrehozza az európai békés egymás mellett élés gyakorlati kódexét Voltaképpen már 1975 tavaszára világos volt, hogy néhány tőkés ország delegációja csak „hátvédcsatát'’ vív. A szocialista diplomácia következetes elvi szilárdsággal párosuló türelme képes volt elérni, hogy elvi engedmények nélküli, rugalmas kompromisszum jöjjön létre a legfontosabb , vitás kérdésekben. Ugyanakkor a nemzetközi helyzet és az erőviszonyok általános változása tagadhatatlanul az eddiginél hajlékonyabbá tette az amerikai és számos nyugat-európai delegáció magatartását is. Ha most, utólag a kedvező fordulatot, a nagy áttörést keressük az eseményekben, akkor valószínűleg a politikai kérdések elsődlegességének elismerését kell kiemelnünk! Az évek óta folytatott vita talán leglényegesebb elvi ellentmondása ott húzódott, hogy a szocialista országok diplomáciája a politikai alapkérdéseket tartotta elsődlegesnek és szüntelenül rámutatott arra, hogy a többi vitatéma (gazdasági és kulturális kérdések, valamint a konferencia intézményesítésének ügye) csak a politikai döntés függvénye lehet. Végső elemzésképpen a különböző magatartást tanúsító tőkés partnerek ellenérvei és manőverei mind akörül csoportosultak, hogy valamilyen részletfeltétel előzetes teljesítésétől tegyék függővé magát a politikai döntést. Végeredményben a legbonyolultabb részletkérdésekben is sikerült megfelelő megoldást találni. A kulturális, tájékoztatási, nevelésügyi, emberi kapcsolatok vitájában éppen úgy, mint a hadgyakorlatok előrejelzésének kérdésében. A kompromisszumos megállapodások azonban mind úgy születtek, hogy a politikai kérdések elsődlegessége sértetlen és érintetlen maradt. Így a konferencia legértékesebb eredménye kétségtelenül a politikai kérdések zömét magában foglaló magatartási kódex. Az illemszabály-gyűjtemény egyebek között leszögezi az államok szuverén egyenlőségét; a lemondást az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről; a határok sérthetetlenségét; az államok területi épségének megóvását; a viták békés rendezését; a belügyekbe való be nem avatkozást. Genfben a hosszú munkaviták során ezeket az alapvető politikai döntéseket, valamint a függvényükként kezelt gazdasági, katonai, kulturális problémákat olyan részletességgel öntötték formába, amilyenre eddig még nem volt példa. Ez azt jelenti, hogy a vázolt kérdésekben nem az ENSZ alapokmányában vagy más nemzetközi dokumentumokban már meghatározott gondolatok újrafogalmazásáról van szó, hanem egy hallatlanul sokoldalú, részletes magatartási kódexről, amely a kontinens életének jóformán minden vonatkozására kiterjed, s amilyet a diplomáciatörténelem eddig még nem ismert. Ennyiben a helsinki csúcs által megkoronázott össz-európai konferencia világtörténelmi jelentős í'ű \z. Az európai földrész, ahol a hatalmi súrlódások két világháború lángját lobbantották fel, ezzel a konferenciával történelmének új szakaszához érkezett. Az „össz-európai kódex” szellemében kibontakozó együttműködés, amely a tőkés világ el- 'ső számú hatalmának, az Egyesült Államok elnökének aláírását is magánviseli majd, óriási — és talán döntő — lépés abba az irányba, amelyet a szocialista diplomácia így fogalmaz meg: visszafordíthatatlanná tenni a nemzetközi enyhülés folyamatát A Mezőhegyest Cukorgyár körzetében gazdálkodó mezőgazda- sági üzemek az elmúlt esztendőben — Békés és Csongrád megyében — összesen 9600 hektár területen termesztettek cukorrépát. A szerződéskötések alapján a gyár erre az évre. mintegy 12 ezer hektárnyi cukorrépatermő területtel számolt. A rendkívüli időjárás, a sok csapadék azonban a terveket némiképp módosította.- A felmérések szerint ugyanis a belvíz a két megyében több mint 600 hektáron pusztította ki a termést. Legjobban a csongrádi területek szenvednek a sok esőtől, míg megyénkben legfeljebb 100 hektárnyi cukorrépát ért belvízkár. A cukorgyárban mindenesetre fokozott ütemben készülnek a szezonelőkészítő karbantartási munkálatokkal, annál is inkább, mert a tavalyihoz képest 2000 hektárral nagyobb vetésterületen az elmúlt évihez hasonló jó termést várnak. Az előzetes felmérések 330—370 mázsás hektáronkénti termésátlagot ígérnek. A cukorrépa betakaríását előreláthatólag augusztus utolsó hetében kezdik a gazdaságok és a betakarítókra az idén is rendkívül nehéz körtymények várnak. A sok csapadék miatt a gaz, a gyom mindenütt felverte a földeket. A nehézségeken sokat könnyíthet az, ha a szövetkezetek és a gazdaságok — akár társadalmi erő igénybevételével is — mér most megkezdik a répaföldek gyomtalanítását. Könnyítést jelent az is, hogy sokat javultak a betakarítás technikai feltételei is. A kun- ágotai Bercsényi Tsz és a med- gyesegyházi Haladás Tsz most vásárolt egy-egy nagy teljesítményű szovjet /cukorrépa-beta- karító gépsort, ezenkívül nyolc új francia gépsor is érkezik a megyébe az ez évi betakarítás kezdetére. A Mezőhegyesi Cukorgyár körzetének Békés megyei gazdaságai így összesen 51 gépsort üzemeltetnek majd, amelyek egy nap alatt ezer vagon cukorrépát képesek felszedni. A gyár — terv szerint — szeptember 2-án kezdi meg a cukorrépa feldolgozását és a kezdeti időben csak a napi kapacitásnak és biztonsági, tartaléknak együttesen megfelelő 400 vagon cukorrépát vesz át, de ezt a mennyiséget fokozatosan emeli majd egészen a csúcsteljesítményt jelentő napi 900 vagonig. Ez utóbbi körülbelül október 10-e körül következik be és tart november közepéig, a betakarítás várható befejezéséig. A fennakadások elkerülésére a Mezőhegyesi Cukorgyár 1500 vagon cukorrépát ad át feldolgozásra a dunántúli cukorgyáraknak, a szántóföldi szállításoknál pedig a honvédségi gépkocsik segítségére számít. Mindezek mellett az átvevő telepek korszerűsítésében, a rakodás gépesítésében is nagyot lépett előre a gyár a felkészülési időben. A telepek felújítására 18 millió, a gépek vásárlására 3 és fél millió forintot fordított. Mggyarbánhegyesen a külső állomáson új út épült, korszerűsítették a telep világítását és mintavevő berendezést állítanak üzembe. Dombegyházán és Tótkomlóson új szovjet répa- prizmázógép fogadja majd a gépkocsikat, Magyarbánhegyesen 15 ezer tonna répa tárolására alkalmas szellőző berendezés „áll munkába”, a battonyai Dózsa Tsz átvevőtelepén pedig nagykarbantartás folyik. Ebben az esztendőben kezdi meg üzemelését a gyári rekonstrukció során beépített új lengyel diffúziós berendezés is. amelytől a feldolgozás ütemének növekedését várják, illetve azt, hogy január végére a cukorgyári idény zavartalanul befejeződik. A korai kezdés elősegítésére a gyár 600 tagú kollektívája kommunista műszakokkal gyorsítja a karbantartási munkálatokat. Külön , említést érdemel, hogy ugyancsak az ez évi idényben lép üzembe a 80 tonna napi kapacitású új répaszelet-szárító is, amelynek folyamatos működése mellett is naponta legalább 350 tonna nyersszelet vár elhelye- I zésre. A gondok enyhítésére a gyár szeptember végéig a háztájinak és a tsz-eknek egyaránt 50 százalékos árengedménnyel adja a nyersszeletet. K, E. V. Egymilliós árukészlettel Megnyílt Erzaébethely első ABC áruháza A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat új önkiszolgáló ABC-áruházát tegnap, szerdán délelőtt ünnepélyes keretek között- nyitotta meg Krizsán Miklós, a vállalat* igazgatója a megyeszékhely munkáslákta kerületében, Erzsébethelyen, az Orosházi úton. A megnyitón a város párt- é» állami vezetőin kívül részt vettek a : meghívott élelmiszeripari, kereskedelmi szakemberek is. Az áruházat a békéscsabai Városi Tanács költségvetési és építőipari üzeme építette 2,5 millió forintért. A berendezés pedig több mint 200 ezer forintba került. Az új, korszerű ABC-áruház Erzsébethely első ilyen üzlete, amelyre már régen várnak az ötödik kerület lakói. A kenyér, péksütemény, tej és tejtermékek, zöldség és gyümölcs mellett találnak itt a vásárlók hentesárut, mélyhűtött baromfit, konzerveket, üdítő italokat Ezenkívül a testápoláshoz szükséges kozmetikai áruk, mosó- és tisztítószerek, apró háztartási cikkek is rendelkezésre állnak. A mintegy 320 négyzetméter alapterületű eladó- és raktár- területtel rendelkező üzletben a megnyitás napján egymillió forint értékű árukészlet volt. A tervek szerint az áruházban a 16 kereskedelmi dolgozó — két műszakban — havonta 1,2 millió forintot forgalmaz majd. :*W» :iSäß-: Gazdag áruválaszték a csemegeosztályon Fotó: Szekeres