Békés Megyei Népújság, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-13 / 163. szám
ROLL... Téelirémárusítás Békéscsabán, az István király téren «•MBsaaMMMm>*i«K*cmciii«!HiHa>iH»»«HHtBBUCcu»«iBUHBaHineiHHftauinM» Vállizóai) felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő. Már kevesebb helyen, főként az ország keleti telében záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, helyenként megerősödő északi, északnyugati szél. A zivatarok idején átmeneti szélerősődés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 24—29 fok között. Évforduló öt évvel ezelőtt, 1970. július 13-án halt meg — 82 éves korában — Hikádé Aladár, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja. Már 1905-től bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s a vasas szakszervezet, majd a szociáldemokrata párt tagja lett. A világháború alatt a Lipták-féle gépgyárban dolgozott, csakhamar főbizalmi lett. Egyik szervezője volt az 1917—18-as nagy háborúellenes sztrájkoknak, 1918 nóvemberében pedig az elsők közt lépett be az akkor szerveződő KMP-be. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a kispesti munkástanács elnökeként, majd 1919 áprilisától a Budapesti Forradalmi Törvényszék politikai vádbiztosaként vett részt az ellenforradalmi erők elleni küzdelemben. E tevékenységéért a kommün erőszakos megdöntése után a fehérterror bírósága nyolc évi fogházbüntetésre ítélte. A Szovjet-Oroszország által kezdeményezett fogolycsere útján 1922-ben sikerült szabadulnia, s ettől kezdve a szovjet fővárosban dolgozott. Csak 1955- ben tért haza és — hajlott kora ellenére — szinte halála napjáig pártmunkát végzett. — tjJ ÜZEM. A veszprémi Bakony Művek — amely a Zsiguli és a Polski Fiát-alkatré" szék gyártásában nemzetközi hírnevet szerzett — egyre nagyobb létszámú munkásgárdát von be tevékenységébe. A termékeik iránti kereslet állandóan nő, s ennek arányában bővíti a munkáslétszámát a gyáróriás. Kertán most hozta létre ötödik vidéki telephelyét, ahol a korszerű műhelycsarnokba® 200-an dolgoznak — TÖBB A PRIMŐRÁRU. A MÉR. az idén 16 száalékkal több primőrárut forgalmazott az elmúlt évinél. Szabad földi zöldségfélékből, burgonyából,' vöröshagymából és gyümölcsből pedig összesen 700 vagonnal többet vásárolnak fel ebben az esztendőben, mint egy évvel korábban. , — HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk július 12-i, szombati számának harmadik oldalán hírt közöltünk Keleti Éva fotóművésznő kiállításának megnyitásáról. A hírben sajnálatos névelírás történt. A fotóművésznő nevét tévesen Kállai Évának közöltük. — AZ OROSHÁZI ÁFÉSZ vetőmagboltja az idei első fél évben 25 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint a múlt év hasonló időszakában. Ugyan-, csak 25 százalékkal teljesítette túl a bolt az előző évhez képest az 1974-es bevételét is. Jelenleg a növényvédő szerekből adnak el a legtöbbet, és keresettek a gazdasági kisgépek is. — SZÁZHÚSZ FÉLE ÚJSÁG. FOLYÓIRAT A KÖNYVTÁRBAN. Az orosházi városi könyvtárba féléves szünet után ismét járnak július 1-től magyar nyelven megjelenő külföldi lapok is. Így az olvasóteremben százhúsz fele újság, folyóirat — közöttük 15—17 gyermekújság — közül válogathatnak az olvasók. — MEGTÉRÜLT A KÁR. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatóságának mezőkovács- házi járási fiókja az elmúlt hónapban egymillió 444 ezer forintot fizetett ki a károsultaknak. — ÜJ KÖNYVTÁR. Medgyes- bod záson a tervek szerint ez év augusztusában adják át az új Felszabadulási Emlék- könyvtárat. A kulturális intézményt a község lakossága társadalmi összefogással építette. — A SZAKMUNKÁSTANULÓKKAL számos gyár, üzem, szövetkezet társadalmi szerződést köt. Az orosházi szakmunkásképző intézet tanulóinak 30— 35 százaléka kap ilyen megállapodás alapján ösztöndíjat. Néhány munkahely, például az ÄFOR nagyszénási üzeme ipari tanulóinak 85 százalékával tanulmányi szerződést kötött. Tanácstagi fogadóóráit Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán, július 14-én 17— 18 óráig a 13-as választókerületben, Tanácsköztársaság útja 30. szám alatt Prókai Ferenc: 18—19 óráig az 54-es választó- kerületben, Szőlő n. 71. szám alatt, Kardos András. Korszerű, síkkötött felsőruházati cikkek — Új alapanyagok — Növekszik a termelékenység A Gyulai Kötőipari Vállalat a IV. ötéves tervi textil- és ruházati ipari rekonstrukció keretében jelentős fejlesztést és korszerűsítést valósít meg. Az elmúlt években a vállalat hozzálátott egy 37 millió forintos fejlesztés megvalósításához. Mintegy 9,5 millió forintos költséggel épül a két háromszintes üzemrész, melyek összes alapter rülete 1600 négyzetméter. Az új létesítményben helyezik majd el az NDK gyártmányú, lyukkár- tyavezérlésű automata síkkötö- gépeket, varrógépeket, speciális gépeket, valamint a konfekcionáláshoz szükséges egyéb technikai berendezéseket. Az előzetes tervek szerint a beruházást két év múlva fejezik be, s évente körülbelül 120 tonnával több korszerű alapanyagú kötött felsőruházati cikket adnak a hazai és a külföldi piacokra. A fejlesztéssel egyidőben a tervezők foglalkoznak új alapanyagok — mint például a bükié és a Noppos FÁN fonalak — felhasználásával. Ezenkívül még néhány műszálas alapanyaggal Közlemény A Békéscsabai város» Tanács V. B. egészségügyi osztálya felhívja a város lakóinak figyelmét, hogy a városi ivóvízhálózat szennyezettsége megszűnt. A Békés megyei KÖJÁL laboratóriumának vizsgálatai alapján az ivóvízminták negatívak, ezért az előző felhívásunkban elrendelt ivóvízforralást feloldjuk. — TÖBB MINT NYOLC ÉS FÉL MILLIÖ NYERSTÉGLA készült együttesen 1975 első felében a Tégla- és Cserépipari Vállalat két orosházi gyárában. Az I-es gyárban — ahol az éves nyerstéglagyártási terv nyolc és fél millió darab, az elmúlt hat hóhónapban négymillió 153 ezer készült. A Il-es számú gyárban az első félévi terv négymillió darab volt, és ezzel szemben négymillió 371 ezer nyerstéglát állítottak elő. és azok különböző összetételével is kísérleteznék. Az új üzemrészek átadásával, a korszerű gépek üzembe helyezésével mintegy 60 millió forinttal lesz majd magasabb a vállalat árbevétele. A fejlesztés befejezése után a technológiai sorrend és a munka szervezésével a IV. ötéves terv időszakához képest mintegy 40 százalékkal növeltszik a vállalat termelékenysége. »HaHixaiiiiiamiaiiBEiiftifiinKiiitn \ Egy pillanatra j S Vendéglátó. Telefon cseng. ! 5 Kérdezi egy hang: hizlalda? : 5 A vendéglős meg elámul, * 5 Ahogy e furcsa szót hallja. ■ ■ ■ ■ ■ | Hogy magának ez hizlalda... i 5 — Kezdi aztán a kérdezett — ; 5 Akkor kérem az biztos, hogy jj 5 Nálunk még ön nem étkezett. ; Köszőntjíik a mai Jenő és a holnapi Örs nevű olvasóinkat A mai Jenő a hatodik honfoglaló magyar törzs neve Bíborban született Konsztantinosz bizánci császárnak „A birodalom kormányzásáról” című műve szerint Az Eugén névvel az 1830: as években azonosították. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Herkules, Kap- lony, Milda, Sára, Sarolta, Szi- las, Szilvániusz, Szólát, Szórád, Szovát, Üdvöske. A holnapi Örs néiv régi magyar személynévből származik, ez pedig egy „férfi”, hős jelentésű török alapszó — s kicsinyítőképzős származéka. Az Árpádkorban gyakori személynév. Első ismert előfordulása Béla király Névtelen jegyzőjénél található. Több dunántúli helységnév is ebből a személynévből származik. A holnapi napon ünnepük még névnapjukat: Emánuel, Esztella, Ferenc, Henrik, Herkules, Jusz- tusz, Ladomér, örsi, Stella, Vladimir, Zalán. Rendőrségi hírek Július 11-én, 13 óra 30 perckor Vésztőn a Révay és a Bartók Béla utca kereszteződésében történt baleset. Kincses Mihály (34 éves, Vésztő, Ősz utca 20. szám alatti lakos) segéd-motorkerékpárját ittasan vezette, s nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a jogosítvány nélkül közlekedő Bagó Mihály (30 éves, Vésztő, Vasút utca 5. szám alatti lakos) motorkerékpárosnak. A baleset során Bagó Mihály és utasa Tarkó István (22 éves, Vésztő, Munkás utca 20. szám alatti lakos) nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A két járműben a kár körülbelül 2200 forint. * * * Ugyancsak július ll-én 19 óra 45 perckor Békéscsabán, a Dobozi úton erősen ittas állapotban motorkerékpárral közlekedett Molnár Elek (32 éves, Doboz, Vöröshadsereg utca 26. szám alatti lakos), s elütötte az előtte kivilágítatlan kerékpárral közlekedő Kovács Istvánt (20 éves, Békéscsaba, Vandhát 23—24. szám alatti lakos). A baleset során Kovács István súlyos, de nem életveszélyes, míg Molnár Elek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. * * « Ezen a napon történt baleset Békóssámsonban is. Este negyed kilenckor a község belterületén, a Szabadság úton előzés közben nem tartotta be a kellő oldaltávolságot személygépkocsijával Rádai János (22 éves, Orosháza, Móricz Zsigmond utca 31. szám alatti lakos), s elütötte az előtte szabálytalanul kivilágított kerékpárján közlekedő Hanyecz István (48 éves, Békéssámson, Vörös katonák u. 27./a szám alatti lakost). A baleset következtében Hanyecz István nyolc napon túl gyógyuló súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetek ügyében folyik a vizsgálat fás- Műanyag IS? Több mint másfél millió forint értékű műanyag reklámfelirat, embléma fél ér alatt Az országban egyedül az Orosházi Vas-Műanyagipari Szövetkezetben készülnek vákuumformázott, hátsó festésű kivilágítható műanyag táblák, reklámfeliratok, emblémák. A szövetkezet reklámtábla-részlegének idei tervében hárommillió Ft értékű áru gyártása szerepel, s az első fél évben vajamivel több mint másfél millió forint értékű terméket szállítottak a megrendelőknek. Évek óta legnagyobb vevőpartnerek közé tartozik a Fővárosi Közlekedési Vállalat, amely kivilágítható KRESZ-táb- lákat rendel az orosházi szövetkezettől. A Fővárosi Neon Vállalatnak vákuumformázott műanyag előlapokat gyártanak, az AFIT-nek, az ÁFOR-nak emblémákat, a benzinkutaknak minőségjelző táblákat készít az üzem, de kikerült innen sok ezer házszám- és utcanév tábla is. A Fővárosi Közlekedési Vállalat megrendelésére pl. öt és fél ezer autóbusz- és villamosmegálló- hely-jelzőtáblát gyártottak. A részleg ez évi kapacitását szinte teljes mértékben lekötötték már. — ÜJABB MAMMUT-AGYAR. Százhatvan centiméter hosszú mammut-agyarat találtak a karcagi téglagyárban agyagbá- nyászás közben. Párját három évvel ezelőtt ugyancsak a környéken találták meg. A körzetben folytatják a kutatást a helyi múzeum munkatársai. — DISC-JOCKEY JAMINA- BAN; Kedden este hat órától ismét változatos programú műsorával szórakoztatja a békéscsabai fiatalokat a tégla- és cserépipari vállalat művelődési házában Lengyel Lajos lemezlovas. Lottótájéksztaíó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 28. héten öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatos szelvények száma 67, nyereményük egyenként 70 ezer 342 forint. A háromtalálatos szelvények száma 7006, s nyereményük 387 forint. Két találatot 199 ezer 691-en értek el, nyereményük 17 forint. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP megyei bizottság» . és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FÖSZERK ESZTö- HELYETTES DEÁK GYULA Szerkesztőség; 5603 Békéscsaba. Posta fiők llí. Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megye» Lapkiadó Vállalat 5603 Békéscsaba. Postafiők 111. Telefon- 13-021. 11-051 FELELŐS KIADÖ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dH egv hónapra- 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató- Háromszéki Pál Index: 25 051