Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-28 / 150. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! A MEGYEI PAATBIZOYTSAG tS A MAG fi' TAKÁCS LAPJA ^NÉPÚJSÁG* Autóbuszos országjárások — Sok belföldi tára — Nyaralás Jaltában Kevés felhő Várható időjárás ma estig: Általában kevés felhő, eső nem valószínű. Mérsékelt, változó irányú, megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—XG, legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok közöttr Évforduló Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. június 28-án született — és 62 éves korában halt meg — Leon Kruczkowski. kétszeres Állami- díjas lengyel drámaíró, a Lengyel írók Szövetségének nemzetközi Lenir.-békedíjjal kitüntetett elnöke, a Béke-világtanács tagja. — KÜRTÖK A KAMA! AUTÓGYÁRNAK A veszprémi Bakony Műveknél elkészült az a harsonakürt-kollekció, amelyet a kámai autógyár megren delésére sorozatban gyártanak majd. A szovjet teherautógyárral a Budapesti Nemzetközi Vásáron kötöttek megállapodást, melynek értelmében 1980-ig összesen félmillió magas és mély hangú kürtpárt juttatnak el a szovjet üzembe. Június 29-én. vasárnap délelőtt 10 órától rendezik meg az orosházi Petőfi Művelődési Központban a II orosházi beatfesztivált megelőző megyei döntőt. Ezen tíz együttes es egy szólista vési részt. beat, jazz-rock és folk-beat kategóriában. Hallhatják majd a jelenlevők a mezőberényi, a gyomai, a mezőmegyeri művelődési ház, az orosházi határőrBőkés megyedék bei- és külföldi táraasutazásairil- kaptunk tájékoztatást Bodnár Tibortól, az IBUSZ megyei irodájának helyettes vezetőjétől. Mmondot üa, hogy júliusban igen sok csoport indul kirándulásra, országjárásra, illetve külföldi üdülésre. A zsadányi általános iskolások július 1-én utaznak autóbusszal Pécsre és környékére, ahol hart; napot töltenek. Az Orosházi Üveggyár tíz szocialista 'brigádja közül negyedikként a Szamuely Tiborról elnevezett kollektíva szántén elsején ' és szintén Baranyába megy, s többek között Pécs, Harkány, Aba- liget nevezetességeivel ismerkedik. A gyárból ötödikként a Marx brigád Veszprémbe és kör nyékére látogat majd el, július 25-től 27-ig. Észak-Magyarországot tűzte ki útioélul a magyarbánhegyesi ÁFÉSZ 40 dolgozója: háromnapos autóbuszos útjukon — július 4-től — miskolci, aggteleki, egri Létesítményeiket, történelmi emlékeket, természeti szépségeket keresneík fel. A osanádapácal Széchenyi Tsz 42 dolgozója Pécsre és a Balatonhoz utazik július 10-tőI 12-ig tartó autóbusz-kirándulásán. A külföldi utazások között népszerűvé válik a jaltai. A Fekete-tenger partján fekvő szép jutnak tovább a július 18-19-1 II. orosházi beatfesztiválra, amelyen a Dunától keletre fekvő megyék legjobb zenekarai szerepelnek. A rendezők vasárnap reggel 8 és 9 óra között fogadják a versenyzőket. —szék liusban két Békés megyei csoport is indul, 30—30 résztvevővel. Július 2-án szállnalk repülő gépre a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet tag jai, hogy nyolc napot töltsenek Jaltában, a békéscsabai forgá- esológyáir-beliek. pedig 2j-én kezdik el a szintén nyolcnapos fe kete-temgerparti üdülésüket. A Dál-Békós megyei Tsz Szövetség és az IBUSZ szervezésében július 18—26-ig harmincam vesznek. részt repülővel egy NDK- beli nyaraláson. — A felsorolás természetesen nem teljes, az említetteken kívül még számos kirándulásra kerül sor júliusiban — mondotta befejezésül az IBUSZ-iroda helyettes vezetője. Vitaszek Egy pillanatra Pálinkára — kísérőnek Jól esett még négy üveg sör, S oly erős lett tőle menten, Akár csak egy magyar ökör. Biciklire pattant aztán . . * Egy traktor jött vele szembe, Ö meg neki, mint egykor a Szélynalomnak Don Quijcfte. —or. — NYEREMÉNYBETÉT- KÖNYV-SORSOLÁS. Az Országos Takarékpénztár június 30-án, hétfőn délután fél hatkor Szolnokon rendezi meg a nyereménybetét-könyvek idei, második negyedévi sorsolását. A sorsoláson a június 28-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetét-könyvek vesznek részt. — VEZETŐSÉGI ÜLÉS. A Gépipari Tudományos Egyesület Békés megyei szervezetének vezetősége .július 1-én. kedden délután 3 órától tartja ülését Békéscsabán, a Technika Házában. Július: szovjetuniábeli üdülőhelyre juTíz együttes és egy szólista az orosházi beatfesztivál megyei döntőjén Jubileumi hónap az Univerzálnál * ség, a gyulai ifjúsági ház, a Békéscsabai . Kötöttárugyár zenekarát, az orosházi Dzsuvox, a gyulai Flamingó, az eleki Tri-, kolor és a békéscsabai Family együttest, valamint az orosházi Kovács Ferenc szólistát. A felsoroltak közül hármán — GÁZTECHNIKÁI TANFOLYAM. Július 1-én kezdődik Békéscsabán, a Technika Házában a gáztechnikái tanfolyam. A reggel 9-kor induló oktatási a MTESZ szervezi. Az idén ünnepli a Békés megyei Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat megalakulásának negyedszázados évfordulóját. A jubileum alkalmából július hónapban engedményes vásárt, divatbemutatóval egybekötött műsort, kiállításokat rendeznek. Június 30-tól öt hétig különbö-' ző árucikkeket kínálnak 20 százalékkal olcsóbban * a megye minden Univerzál szaküzletében. Július 15-én Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban neves fővárosi művészek közreműködésével divatbemutatót tartanak. Másnap, július 16-án nyílik szintén a megyeszékhelyen a közgazdasági szakközépiskolában az Otthon és család elnevezésű kiállítás. Itt szoba- és konyhabútorokat, lakástextíliákat, gyermekruházati cikkeket, bébiholmikat mutatnak be. Ugyanitt ismerkedhet meg a közönség a korszerű kozmetikai és háztartási árukkal, ahol értékes szaktanáccsal is ellátják az érdeklődőket. I Köszönetnyilvánítás í'ajö szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, Ismerősöknek, a nagyon ■ jó szomszédoknak, akik szeretett' lérjem, édesapám, apósom, LIPTÁK JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.' Ezúton mondunk köszönetét Megyeri Sándor körzeti kezelőorvosnak. valamint a Szabadság Tsz vezetőinek és dolgozóinak, a Szolnok—Bt-kés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vezetőinek és a nehéz-vegyi- raktár összes dolgozóinak. A gyászoló család Ügyeletes riporterünk jelenti: LOVASKOCSINAK ÜTKÖZÖTT Június 26-án, a kora délelőtti órákban Gyula és Elek közötti útszakaszon Tóth János (32 éves dobozi lakos) tehergépkocsijává] hátulról nekiütközött Tokai András (44 éves gyulai lakos) által hajtott lovasfogatnak. A baleset során a fogat hajtója súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset ügyében a vizsgálat szakértőbe vonásával folyamatban van. HALÄLOS BALESET OÉVAVÁNYÁN Június 27-én délelőtt 10 órakor Dévaványa belterületén Erdős Lajos (76 éves, Dévaványa, Béke u. 19 szám alatti lakos) a tanácsháza kapubejárójából kerékpárjával figyelmetlenül. féktávolságon belül a közúton szabályosan közlekedő ifj. Gőzön Sándor (22 éves, Gyoma, Körösi Csorna Sándor u. 24. szám alatti lakos) által vezetett tehergépkocsi elé kanyarodott. A baleset során Erdős Lajos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset ügyében a vizsgálat folyamatban van. ITTASAN MOTOROZOTT Közlekedési vétség miatt indult eljárás Tari Sándor (19 éves, Gyoma, Dózsa Gy. u. 36. szám alatti lejkos) ellen, aki Kö- rösladányban segéd-motorkerékpárjával közepes fokú alkoholos állapotban vett részt a közúti forgalomban Tanácstagi alap odaítélése A megyei tanács legutóbbi ülésén a már rendszeresített megyei tanácstagi alap odaítélésére (amely 100 ezer forintnál nem lehet magasabb) több megyei tanácstag tartott igényt az általuk képviselt községek részére. így: Máté Sándorné: a mezőhegyesi általános iskolai kollégium berendezésének biztosításához 200 ezer forint összegű pótelőirányzat jóváhagyására tett előterjesztést. Csanálosi László Elek (nagyközség részére az iskolai testnevelés fejlesztése érdekében tornatermi berendezések és egyéb tornaszerek beszerzésére 200 ezer forintot, dr. Kraitinger Márton Szeghalom nagyközség részére 100 ezer, Bálint János né Doboz nagyközség részére 70 ezer. Házi Albert Okány község részére 100 ezer, Frankó János Csatoacsúd község részére 200 ezer, Hornok Nándorné Hunya részére 200 ezer, Jámbor Ernöné Vésztő nagyközségi Tanács részére 200 ezer, Kozák Sándor Füzesgyarmat nagyközség támogatására 100 ezer, Hotz Györgyné Kevermes részére 100 ezer, Pribelyszki Jánosné Gerendás részére 100 ezer forint összegű pótelőirányzat engedélyezését kérte a megyei tanácstagi alapból. A megyei tanács a körülményeket figyelembe véve a tanácstagi alap terhére Mezőhegyes, Elek, Szeghalom, Vésztő, Füzesgyarmat nagyközségek, Gerendás, Okány, Csabacsűd, Hunya, Kevermes községek részére 100—100 ezer forintot, Doboz nagyközség részére 70 ezer forintos pótelőirányzatot biztosított. Egyben utasította a pénzügyi osztály megbízott vezetőjét a további intézkedések megtételére. Köszöntjük írén nevű olvasóinkat Az Irén név a görög eiréné (béke) szóból származik. A mai napon ünnepük még névnapjukat: Cirus, Erina, Gyula, Hektár, Iréneusz, Iringó, Jerne, Laura, Laurencia, Leó, Leon, Leoni- dász, Levente, Szeréna, Szeré- nusz, Szironka és Tivadar is. — ÜTTÖRÖHAJÖ. Június 30- án érkezik hazánkba a Ra- deczky úttöröhajó, amely a bulgáriai Silistrából indult el. fedélzetén nyolc ország nyolcvan úttörőjével. A hajó a felszabadító szovjet hadsereg útját követi Pozsonyig. — ROMLIK A FONT. Három nap egymás után esett a font- sterlingnek a dollárhoz és a főbb nyugat-európai valutákhoz viszonyított árfolyama. A tőzsde-jelentések szerint a font árfolyama 1971 decembere óta most csökkent a legalacsonyabb szintre. Színházi hírek A hét első napján érkezett haza tíznapos dunántúli vendégszerepléséről a Békés megyei Jókai Színház társulata. Bár a békéscsabai színház már nyári szünetet tart, a társulat még tart vidéki előadásokat. Szombaton, június 28-án este 7 órakor a szarvasi művelődési házban, július 4-én, pénteken este pedig a tótkomlósi szabadtéri színpadon láthatja a közönség Nóti Károly: Nyitott ablak című háromfelvonásos, zenés bohózatát. Az idei színházi évad július 7-én zárul: ekkor tartják az utolsó társulati ülést. — RÉGI DIÁKHAGYOMÁ- NYÓKBÓL táplálkozik Sopronban az öntevékeny művészeti csoportok munkája. Az irodalmi színpadok, színjátszócsoportok, dalosok időről időre fellépnek a nyilvánosság előtt. Pénteken az öntevékeny képzőművészek — festők — szobrászok, fafaragók — kiállítása nyílt meg a soproni Pataki István Ifjúsági Házban. Tizenkét alkotó mutatkozott be akvarelljeivel, olaj- festményeivel, szobraival és fafaragásaival a soproniaknak és a 18. soproni ünnepi hetekre érkező vendégeknek. — A GÖDÖLLŐI AGRÁRTUDOM ÁNYI Egyetem mezőgazdaság-tudományi karán pénteken tartották meg az oklevélki - osztó-ünnepélyt, amelyen 26 mezőgazdaság-tudományi doktort avattak és 157 végzett hallgatónak adták át diplomáját. (MTI) Ajándéksorsolás a totózóban A békéscsabai totő-lottóki- rendeltség május 27-től meglepetéssel szolgál vásárlóinak: mindazok, akik négy totóvagy lottószelvényt vásároltak, illetve 13,20 forint értéknek megfelelő kollektív totót vettek, egy-egy sorsjegyet is kaptak. Mint megtudtuk, tegnapig ily módon mintegy 30 ezer sorsjegy került forgalomba, tu- lapdonosaik közül talál majd gazdára az ajándéksorsolás főnyereménye, egy Szokol rádió, és még 4 nyereménytárgy. A sorsjegyek kibocsátása a mai napon fejeződik be, a húzás pedig július 4-én, pénteken este 6 órától lesz a kirendeltségen. A békéscsabaihoz hasonló ajándéksorsolást tartanak még Orosházán is. —szék — MAGYARNÓTA—CIGÁNY- DALESETET rendez július 10- én 20 órai kezdettel a békéscsabai téglagyár művelődési háza (Orosházi út 32. Tel.: 11- 665 mell.: 95. Népi zenekar közreműködésével fellépnek: Gaál Gabriella, Bojtor Imre, Urbán Kati, Tekerem Sándor. Konferál: Tajnai Margit. Jegyek elővételben kaphatók a művelődési ház irodájában Lottói yeröszámoli 17, 50, 58, 65, 84 A június 30-i tárgynyereménysorsoláson a 24. játékhét szelvényei vesznek részt. Bmjfíwg, HIPUJSAG i Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: ENYEDI G. SÁNDOR FŐSZ ER K ESZTÖ-HELYETTK3 DEÁK GYULA . Szerkesztőség: 560J Békéscsaba. Postafiók HL Telefon: 12-196. 12-296 Kiadja a Békés megye) Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiők 111. Telefon- 11-021. 11-051 FELELŐS KIADÓ: LEHOCZKY MIHÁLY Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél előfizetési díi egv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda, Békéscsaba Igazgató: Háromszéki Pál Index: 25 051 i '