Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-04 / 129. szám
A közvélemény képviselői üléseznek Prágában fiz ország vezetői fogadták a KNDK búcsúzó nagykövetét Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke búcsúlátogatáson fogadta Pák Gjong Szűnt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki június 3-án végleg elutazott Budapestről. (MTI) Kedden a prágai Károly-pa- lotában megnyílt a Varsói Szerződéshez tartozó országod közvéleménye képviselőinek ünnepi gyűlése. A találkozót az európai szocialista országok katonai és politikai védelmi szövetsége rhegalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartják. Az ünnepi gyűlésen reszt I vesz a CSKP Központi Bizottságának, a csehszlovák kormánynak és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizott- j ságának a küldöttsége. Helyet foglaltak az ülésteremben az: európai szocialista országok I küldöttségei. Hazánkat Bugár : Jánosnénak, a Hazafias Nép- j front Országos Tanácsa alelnö- kének vezetésével társadalmi : küldöttség képviseli. (CTK) Ford Olaszországban Leone olasz köztársasági elnök többek között a következő szavakkal fogadta kedden az amerikai áLlamfőt: „A brüsz- szeli csúcsértekezlet megerősítette az atlanti szövetség tagjai közötti összetartozást. Olaszország a nyugat-európai közösséghez fűződő létérdekei, vaia- mint a földközi-tengeri térségben elfoglalt központi helyzete révén azt kívánja és azon igyekszik, hogy ez az összetartás erősödjék, javuljon az Atlanti-óceán két pártja között a megértés és együttműködés.” Leone szerint ez a feltétele mind a nemzetközi enyhülés folytatódásának, mind a közel-keleti konfliktus békés megoldása megtalálásának. A nyugat-európai egyesülési törekvések az olasz államfő véleménye szerint nem állnak ellentétben az atlanti összetar- J tással, hanem kiegészítik azt. ' Ford válaszában kijelentette: római megbeszélései azt a célt szolgálják, hogv „megerősítsék a NATO-csúcsértekezleten kialakult összhangot, az atlanti szövetség célkitűzései iránti kölcsönös elkötelezettséget.” A megbeszéléseken Ford a közel-keleti helyzettel kapcsolatban pozitívan értékelte salzburgi találkozóját Szadat egyiptomi elnökkel, az olasz vezetők pedig feltétlen támogatásukról biztosították az amerikai . diplomácia erőfeszítéseit ebben a térségben. „Olaszország általában döntőinek és meghatározó jellegűnek tekinti Amerika szerepét a nemzetközi életben” — jelentette ki Leone. Mind az olasz köztársasági elnök, mind a kormányfő szavai. amelyeket az amerikai elnökhöz intéztek, azt tükrözték: az olasz vezetés lemond minden önálló szerepről, alárendeli Olaszország nemzetközi kérdésekben elfoglalt álláspontját Washington akaratának. A megbeszélések után Ford J a Vatikánban találkozott VI. j Pál pápával, majd az esti órák- j ban hazaindult az Egyesült Ál- J tárnokba. (MTI) Szadat véleménye az izraeli Anvar Szadat egyiptomi elnök hétfőn este Salzburgban értesülve a? izraeli kormány döntéséről, hogy némileg csökkenti a Szuezi-csatorna keleti partjának övezetében állomásozó csapatainak létszámát és néha ny mérfölddel visszavonja az ott elhelyezett nehéz- fegyverzetét. „a béke felé vezető lépésnek” nevezte ezt a dön- i test. Amennyiben Izrael to- j vnbbi, a béke megteremtésé- j nek szándékát ielző lépéseket I tesz, Egyiptom fontolóra veszi • az izraeli áruknak a Szuezi- ' csatornán való szállítása kérdését — jelentette ki Szadat a { CBS amerikai rádiótársaságnak adott interjúja során- (Reuter) * * * A .kairói A1 Akhbar és AJ Ah”am kedden Szadathoz közelálló személyekre hivatkozva lépésről részleteket közölt a salzburgi | egyiptomi—amerikai csúcstalál- | kozó megbeszéléseiről. Így az A1 Akhbar azt írta, hogy a két államfő a térség térképét igénybe véve vitatta meg a Sínai- félszigeten esedékes egyiptomi—izraeli csapatszétválasztás második szakaszával kapcsolatos kérdéseket. Az A1 Ahram ehhez hozzáfűzi, hogy az egyiptomi és az amerikai fél „több elképzelést és alternatívát terjesztett be. s ezekből kiindulva egyfajta megállapodásra jutottak abban, hogy a következő lépés az izraeli visszavonulás lesz Sínai-ról és Goimról, egybekapcsolva egy átfogó rendezéssel, és azután következik a genfi békeértekezlet” — idézi az A1 Ahram Szadat környezetének egyik tagját, (AB) A Bike-világtaníics elnökségének kiáltványa A Beke-világtanacs elnökségének hétfőn véget ért ülésszaka kiáltványt intézett a világ összes békeszerető erőihez azzal a felhívással, hogy fékezzék meg a fegyverkezési i hajszát, tegyék visszaíordítha- i tatlanná a nemzetközi enyhülés folyamatát és biztosítsák a tartós békét az egész világon. Az enyhülés új lehetőségeket teremtett korunk leghalasztha- 1 tatlanabb problémáinak megoldására, a konfliktusok és feszültségek tűzfészkeinek felszámolására — emeli ki a kiáltvány. — Az enyhülés életbevágóan fontos tényező a népek erőfeszítéseinek fokozásához a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért folytatott harcukban. A fegyverkezési hajsza aka- J dályozza leginkább az enyhülés folyamatának visszafordíthatatlanná tételét és még mindig magában rejti az atomkatasztrófa veszélyét, A fegyverkezési verseny súlyos terhei, a néptömegek vállára nehezednek és a megélhetési költségek állandó növekedését. inflációt, gazdasági válságot eredményeznek. A kiáltvány követeli az atonies más tömegpusztító fegyverek betiltását, az általános és teljes leszerelést, valamint a leszerelési világkonferencia mielőbbi összehívását A békeszerető erők összefogva leküzdhetik azokat az akadályokat, amelyek a tartós és igazságos béke megteremtésének útjában állnak, örökre száműzhetik az emberiség éle- j téből az agressziót, az elnyo- i mást és a kizsákmányolást, a nélkülözést — hangsúlyozza a BVT elnökségének kiáltványa. (TASZSZ) Haza akarnak lépni a vietnamiak az Egyesült Államokból — „Nagytakarítás’* Saigonban Dél-vietnamiak és kambodzsaiak, akik a háború utolsó napjaiban — az amerikai propaganda hatására — hagyták el hazájukat, száz- és ezerszám jelentették be, hogy vissza akarnak térni otthonukba. Ez tűnik ki az ENSZ menekült- ügyi főbizottságának a világ- szervezet székhelyén hétfőn közzétett nyilatkozatából. A menekültügyi főbiztosság nyilatkozatából az is kitűnik, hogy a 13 000 dél-vietnami és 1160 kambodzsai közül, aki a* Egyesült Államokban már nem táborokban él, szintén sokan szeretnének visszatérni hazájukba. Amerikai sajtójelentések szerte! számos dél-vietnami és kambodzsai állampolgárt, akit röviddel a háború befejezése előtt szállítottak Guam-szigetére és az Egyesült Államokba, akarata ellenére hurcoltak el hazájából. • * • A saigonr Felszabadulás Rádió kedden közölte, hogy a fő városból további 4300 személy tért vissza korábbi lakóhelyére, az ország középső részében levő tartományokba. Ezzel mintegy 18 700 főre emelkedett a forradalmi hatóságok segítségével szülővárosaikba és szülőfalvaikba vissza telepített sze- mélyek száma. A saigoní rádió továbbá beszámol arról, hogy a fővárosban megindult nagyszabású tisztogatási kampány keretében a saigoni utcák 52 900 kilométeres szakaszáról takarították él a háborúban felhalmozódott szemetet és hulladékot. A forradalmi hatóságok egyik fő fe’adatuknak tekintik a gyermekvédelmet és a Syer- : meknevelést. Az úi típusú ok- j tatásban messzemenően érvényesítik Ho Si Minh tanítását, forradalmi elveit, amelyeknek lényege a haza 's a nép szereteti a Jó tanú - és a 1ó munka a fegye- -zettség, a szerénység, ® becsületesség és j bátorság Kéksisakosok Újsághír: Az ENSZ Biz. tonsági Tanácsa hozzájárult a szíriai—izraeli tűz- szüneti vonal mentén, a Golan-fennsík térségében állomásozó rendkívüli ENSZ-erők mandátumának hat hónappal való ! meghosszabbításához. ENSZ-megl’igyclő a Golan-ma- gaslaton Gyakorlatilag ez annyit jelent. hogy a világszervezet népszerűén „kéksisakosoknak” (merthogy kék a ENSZ lobogójának az alapszíne is) nevezett katonái további fél éven át őrködhetnek ott a tűzszünet megtartásán. Előzetesen ehhez hozzájárult a szíriai kormány, hiszen Szíria területen tartózkodnak. A Golanon mintegy 1200 ENSZ-katona állomásozik: svédek, dánok, írek, peruiak, hinduk és mások, köztük a szocialista Lengyelország egy alakulata Is. Feladatuk: a lehetőség szerint megakadályozni a szemben álló felek közötti fegyveres összecsapásokat, illetve bekövetkezésük esetén megállapítani a felelősséget. Áprilisban a BT hozzájárult a Sínai-félszi- geten állomásozó — azonos összetételű és feladatú — 4200 főnyi ENSZ-orö mandátumának a meghosszabbításához, de — Egyiptom kérésének megfelelően — csak három hónapos időszakra. Egyiptom azonban bejelentette, hogy június 5-ével j megnyitja a forgalom előtt a Szuezi-csatornát, amivel békés j szándékát demonstrálta. Így. : hacsak váratlan fordulat nem I következik be, „csendes nyárnak” néz elébe a Közel-Kelet. Némi garanciát nyújt ehhez az alkalmanként, ad hoc összehívott ENSZ-csapatok jelenléte. Nem szabad megfeledkezni arról. hogy 1967 tavaszán Izrael éppen a világszervezet erőinek a Sínaiból (egyiptomi követelésre) történt kivonását tekintetté „oknak” agresszív háborúja elindításához. Nem először, és nem csak a közel-keleti térség vonatkozásában olvashattuk a nagy világégés óta elmúlt 30 esztendő alatt az „ENSZ békefenntartó tevékenységéről” szóló híreket, kommentárokat. Szögezzük 3e azonban már elöljáróban, hogy az iménti' meghatározás az ENSZ Alapokmányában nem szerepel és a pontos meghatározása körül ma is vita folyik. Tény azonban, hogy — a világszervezet ilyen jellegű gyakorlati akciói nyomán — a fogalom polgárjogot nyert a köz- használatban és a hivatalos ENSZ-dokumentumokban is. Az ENSZ-csapatok szolgálati nyelve az angol, de az alegységek természetesen saját anyanyelvűket használják. íratlan szabály: a nagy hatalmak nem vezényelhetnek saját egységeket a kéksisakosok közé. Az ENSZ békefenntartó erők főparancsnoka a mindenkori ENSZ- főtitkár. Az ENSZ-ben egészen a 60- as évekig az USA „szavazógépezete’' érvényesült. Ezzel, valamint ügyrendi manőverekkel sikerült az ENSZ cégére alatt néhány dicstelen „békefenntartó hadműveletet” is lebonyolítani. Ilyen volt a a koreai háború, ahol az ENSZ „hadvise'ő félként” soknemzetiségű erőit az USA segédcsapataként vetette be. Hasonlóképpen az imperialisták és a gyarmatosítók érdekét szolgálta 1960-ban az ENSZ- csapatok beavatkozása a kongói polgárháborúba. A szocialista és az el nem kötelezett országok szívós diplomáciai küzdelmének eredményeképpen azonban a mindig alkalomszerűen kialakuló ENSZ békefenntartó haderő számos alkalommal pozitív szerepet játszott. Így volt ez Nagy-Britannia, Franciaország és Izrael 1956-í szuezi agresszióját követően, 1964 óta Cipruson, ahol 3500 ENSZ-katona igyekszik megakadályozni a görög és török népközösség közötti ellenségeskedések kiú'julását. Hasonlóan hasznos az ENSZ-erő mostani jelenléte a Közel-Ke « térségében is. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az ENSZ nem „világkormány” s nem kényszerítheti rá akaratát szuverén államokra. Hadereje is ezért inkább morális, mint harci erőt képvisel. A fegyverzete is ennek megfelelő — könnyű és védelmi jellegű — s íratlan törvény, hogy az ENSZ-katona csak önvédelemből lő. Az ENSZ-erő bevetése vagy jelenléte sehol sem bizonyult. eddig radikális gyógyszernek a helyi bajok orvoslására. Inkább a felkorbácsolt szenvedélyek lecsil’apítását szolgáló „priznicnek” tekintendő. Ez utóbbi hasznosságát azonban hiba lenne lebecsülni. Pálfi Viktor Elmarad ai arab Az Arab Liga több tagálla- i mának kérésére valószínűleg elhalasztják az eredetileg 1ú- nius 28-ra Mogadishuba összehívott arab csúcstalálkozót. Az értekezlet elhalasztását elsőnek Szudán kérte, hivatkozva j árra. hogy a közel-keleti vá'ság rendezése felé mutató, jelenlegi fejlemények fényében a 1ú- niusi dátum túl korai lenne egy közös arab stratégia kidolgozásához. Szudán véleményé- fees most Egyiptom, Szaúdcsűcsértekezlet Arábia. Tunézia, Marokkó, Libanon. Oman, a Jemeni Arab Köztársaság, Katar és Kuvait is csatlakozott — közölték hétfőn Kairóban, az Arab Ligához közelálló körökben. (Reuter)