Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-24 / 146. szám

I z enyhülés a világpolitika fő irányzata Kilenc szocialista ország képviselőinek , közleménye A szocialista országok nép- frontmozgalmainak és szerve­zeteinek képviselői háromnapos budapesti tanácskozásukat kö­vetően hétfőn elutaztak ha­zánkból. A képviselők a tanácskozás­ról közösen elfogadott közle­ményt hoztak nyilvánosságra. A közlemény a következőket mond­ja: 1975. július 18—20. között tar­tották második nemzetközi ta­nácskozásukat Budapesten a Bolgár Hazafias Front, a Cseh­szlovák Nemzeti Front, a kubai forradalom védelmére alakult bizottságok, a Lengyel Nefnzeti Egységfront, a Magyar Hazafias Népfront, a Mongol Béke- és Barátsági Szervezetek Szövet­sége, a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja, a Román Szocialista Egységfront és a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége képviselői. A tanácskozáson eszmecserét folytattak a szocialista demok­rácia fejlesztése és a külföldre irányuló propaganda-munka kérdéseiről. A két témában foly­tatott megbeszéléseken részt vett a Vietnami Demokratikus Köztársaság ' Hazafias Front­jának megfigyelője. A résztvevők a találkozót hasznosnak tartják, fontosnak tekintik a kétoldalú kapcsola­tok erősítését és a jelenlegihez hasonló többoldalú tapasztalat- csere folytatását. A tanácskozás — együttműkö­dési készségének hangsúlyozásá­val — üdvözli a világ különböző országaiban működő mindazon szervezeteket és mozgalmakat, amelyek a társadalmi haladá­sért. a nemzeti függetlenségért, a demokratikus jogokért, a bé­kéért és a biztonságért folyta­tott világméretű küzdelemben érdekelt valamennyi haladó erő összefogására törekednek. A tanácskozáson részt vevő küldöttségek megelégedéssel ál­lapítják meg, hogy az enyhülés — döntően a szocialista orszá­gok külpolitikájának és vala­mennyi haladó, békeszerető erő törekvéseinek eredményeként — a világpolitikai " fejlődés fő irányzata lett. Kifejezik mély meggyőződésüket, hogy az eu­rópai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet és az ott elfoga­dásra kerülő dokumentumok történelmi jelentőségűek lesznek a nemzetközi kapcsolatoknak a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányában fog­lalt elvek szellemében történő átalakításában. A képviselt társadalmi szer­vezetek és mozgalmak támogat­ják az európai közvélemény képviselői II. közgyűlésének brüsszeli felhívásában foglalt nemes célok megvalósítását: Megelégedéssel állapítják meg. hogy Indokínában — több évtizedes fegyve­res harc után — a nem­zetközi szolidaritásra támaszko­dó hős vietnami, kambodzsai és laoszi nép történelmi győzelmet aratott, s ezzel a térségben a helyi reakció és a nemzetközi imperializmus súlyos vereséget szenvedett. Ez a győzelem újabb lehetőséget teremt Ázsia és az egész világ békéjének, bizton­ságának megerősítéséhez. Kife­jezik további szolidaritásukat a testvéri vietnami néppel s In­dokína többi népeivel: Kinyilvánítják szolidaritásu­kat az imperializmus ellen a társadalmi haladásért, a terü­leti Integritásért és a nemzeti függetlenségért hősiesen küzdő arab, afrikai és latin-amerikai népekkel. Mélységesen elítélik a fasiszta diktatúrákat, szolidari­tásukról biztosítják a chilei ter­ror valamennyi áldozatát — kommunistákat, szocialistákat, radikálisokat és más demokra­tákat —. mindazokat, akik a fa­sizmus ellen harcolnak. Csatla­kozva a haladó nemzetközi köz­véleményhez követelik, hogy szüntessék meg a népek elleni terror-cselekményekét, és bo­csássák szabadon a bebörtönzött hazafiakat. A jelenlevők kifejezik elha- [ tározásukat, hogy hozzájárulnak valamennyi szocialista ország testvéri egységének és együtt­működésének erősítéséhez. Azon munkálkodnak, hogy a világ or­szágai közötti kapcsolatokban megerősödjék a bizalom,, a nem­zeti szuverenitás tiszteletben tar­tása. az erőszak alkalmazásától való tartózkodás, a határok sért­hetetlensége, a területi integri­tás, a belügyekbe való be nem avatkozás, az emberi jogok tisz­teletben tartása, a népek egyen­jogúsága és önrendelkezési joga, a viták békés rendezése, vala­mint az együttműködés elvei alapján az egész világ békéjé­nek érdekében. A tanácskozás munkájában részt vett küldöttségeket az a meggyőződés vezeti, hogy szer­vezeteik egész tevékenysége hozzájárul a szocializmus és a béke ügyének diadalához. Púja Frigyes Kuvaitban tárgyal Púja. Frigyes külügyminiszter Szó bah Al-Ahmed Al-Dzsaber külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Ku- vaitba érkezett. Púja Frigyest a kuvaiti repü­lőtéren Husszein államminiszter, valamint a külügyminisztérium magas rangú tisztviselői fogad­ták. jelen volt Ferró József, a Magyar Népköztársaság kuvaiti nagykövete. Külügyminiszterünk ma kezdi meg tárgyalásait vendéglátójával, Szaibah Al-Ahmed Al-Dzsaber külügyminiszterrel. Edvard Kardelj Budapesten A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására hétfőn rövid bará­ti látogatásra Budapestre érke­zett Edvard Kardelj, a Jugq* szláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségé­nek, valamint a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaság elnökségének tagja. A KGST és a Duna-bízottság együttműködése Nyikolai Faggyejev. a KGST titkára, illetve Vaclac Mora- vec, a Duna-bizottság elnöke és Friebrich Frölichs thai, a Duna- bizottság titkára hétfőn Buda­pesten aláírta a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa és a Duna-bizottság együttműködési megállapodását. A megállapodás előirányozza a rendszeres együttműködést a két szervezetet kölcsönösen érintő, a Duna menti hajózás- ' sál kapcsolatos kérdésekben. Titkárságuk útján a két szer­vezet rendszeres kapcsolatot tart egymással, s tanácskozáso­kon, konferenciákon megvitat­ják a közös érdekű kérdése­ket. (MTI) Á Horvátországi Magyarok Szövetségének kitüntetése Fennállásának 25. évfordulója alkalmából a „Testvériség egy­ség ezüstkoszorús érdemrend­del” tüntette ki a Horvátor­szági Magyarok Szövetségét Joszip Broz Tito jugoszláv ál­lamfő. A magas kitüntetést vasárnap Eszéken dr. Ivó Margan, a Szocialista Szövetség (nép­front) Horvátországi Választ­mányának elnöke nyújtotta át Merki Ferencnek, a Horvátor­szági Magyarok Szövetsége el­nökének. Dj\ Ivó Margan ez alkalommal mondott beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a szö­vetség tevékenységével „hozzá­járult Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei teljes egyenjogú­ságának biztosításához”. Abból az alkalomból, hogy a Vietnami Nemzetközi Ellen­őrző és Felügyelő Bizottság be­fejezte küldetését, Nguyen Duy . „ , , Trinh, a VDK és Nguyen Thl Az ünnepség után a Horvát- S Binh asszorly, a DIFK külügy. országi Magyarok Szövetsége megtartotta 11. közgyűlését, melyen elnökké ismét Merki Ferencet választották meg. Mint ismeretes, a Jugoszláviá­Szovjet—szíriai együttműködés Damaszkuszban aláírták a Szovjetunió Kommunista Párt­ja és az Arab Újjászületés Szo­cialista Pártja (Szíriai Baath Párt) 1975—■*1976, évi együttmű­ködési tervét. A dokumentum aláírása alkal­mából. elhangzott beszédében a szovjet küldöttség vezetője, Bo­risz Ponomarjov rámutatott, hogy a Szovjetunió és Szíria népei között, a két párt között a barátság és az együttműkö­dés szilárd kötelékei jöttek létre és ezek kiállták az idő próbá­ját. Ponomarjov kifejezte azt a meggyőződését, hogy a do­kumentum aláírása elő fogja mozdítani a két ország közötti kapcsolatok további erősödését és fejlődését. ban élő magyarok közül mint­egy 36 ezren élnek a Horvát Szocialista Köztársaságban, a legtöbb magyar nemzetiségű la­kos, több mint 420 ezer a vaj­dasági autonóm tartományban él. Vietnami köszönet Magyarországnak minisztere levélben fejezte ki köszönetét, azon országok kül­ügyminiszteréinek — Így Púja Frigyes magyar külügyminisz­ternek — a párizsi megállapo­dás végrehajtása érdekében ki­fejtett tevékenységükért, ame­lyek tagjai voltak a Nemzetkö­zi Ellenőrző és Felügyelő Bi­zottságnak. A szocialista gazdasági integráció fejlesztéséért >i I a Budapesten megkezdi so- rönlevő idei" ülésszakát a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa. A szervezethez tartozó kilenc szocialista ország kormányfőinek találkozóját, a mostani tanácsülés munkáját túlzás nélkül minősíthetjük már előre kiemelkedő jelentőségű­nek. Hiszen a mostani magas, szintű tanácskozásra a KGST- országok folyó ötéves ter­vének utolsó, és az új közép­távú tervidőszak előkészítő­megalapozó esztendejében kerül sor. Tegyük hozzá: olyan törté­nelmi korban, amikor a szocia­lista és a kapitalista világgaz­dasági rendszer ellentétes irányú fejlődése — eddigi, több mint negyedszázados párhuzamos fennállása óta — még soha nem volt ennyire éles és kontrasztom A tőkés világgazdaság a má­sodik világháború óta jelenleg legváiságosabb időszakát éli át. Az energia- és nyersanyiagkrízis robbanásszerű premierje után a száguldó infláció, a valutáris- pénzügyi bizonytalansóg, a stag­náló termelés és a növekvő munkanélküliség jellemzi a leg­fejlettebb tőkés országokat. A tőkés válságjelenségek a két vi­lággazdasági rendszer egymásra­utaltsága és kölcsönhatása foly­tán természetszerűleg a KGST- országokban és így hazánkban is okoztak és okoznak bizonyos, nem lebecsülhető nehézségeket. Ám e negatív hatások — aho­gyan ezt a tőkés világsajtó is elismerte — jelentősen növelték a KGST-országök egymásrautalt­ságát, fokozták összeforrottságu- kat és együttműködésük hatás­fokát. Közismert, hogy hazánk­ban is a szocialista országokra támaszkodva sikerül fenntartani a gazdasági növekedés töretlen ütemét, teljesíteni az eredeti ter­veinket a termelésben, a fejlesz­tésben, az életszínvonal emelé­sében, A KGST Végrehajtó Bizott­sága a ma megnyíló bu­dapesti tanácsülésen be­számol a tagországok állandó képviselőinek egyesztendős tes­tületi munkájáról. E munka ha­tásfokát, a megtett intézkedé­sek eredményességét meggyőző­en bizonyítja, hogy a tagorszá­gok sikeresen teljesítik ötéves terveiket. A K GST-országok együttes ipari termelése tavaly 35 százalékkal haladta meg az 1970. évi szintet. (Ugyanezen időszak alatt a közös piád or­szágok ipari termelése 17 szá­zalékkal növekedett.) Az ipari, a mezőgazdasági termelés és a nemzeti jövedelem növekedése tavaly szintén töretlenül dinami­kus volt, s a nehézségek elle­nére a beruházás és a fogyasz­tás a terveknek megfelelően to­vábbfejlődött a szocialista or­szágokban. (Az USA ipari ter­melése 0,6. Angliáé és Japáné 2—2 százalékkal csökkent 1974- ben az előző évihez képest.) A KGST-országok kormányfőd szokásos évi tanácskozásukon a vb beszámolóján túl, a szo­cialista nemzetközi gazdasági együttműködés legidőszerűbb kérdéseit is megvitatják. így most a budapesti tanácsülésen áttekintik az energetikai együtt­működés helyzetét és feladatait, valamint az 1976—1980. évi nép- gazdasági tervek koordinálását; s az új öt eszrtendős időszakra tervezett sokoldalú integrációi intézkedéseket. ­E témakörökben a többi test­véri országgal egyetemben hazánk is messzemenően érdekelt. Energiagazdálkodásunk biztonságában meghatározó je­lentőségű a Barátság olaj-, a Testvériség gáz-, a Béke villa­mostávvezeték. Újabban etilén- vezeték kapcsolja össze hazán­kat a Szovjetunióval, az NDK-t Csehszlovákiával. Ezek háló­zata 1990-ig nyolc KGST-ország 19 petrolkémiai kombinátjára terjed ki, jelképezve a kibonta­kozó integrációs folyamat táv­latait és lehetőségeit. Az együtt­működésben rejlő nagy lehető­ségek részbeni kiaknázását cé­lozza készülő új ötéves népgaz­dasági tervünk, amelynek szin­te valamennyi fejezetét áthatják a kooperációs és szakosítási fel­adatok, az integrációs elképzelé­sek és intézkedések. K öszöntjük a hazánk főváro­sában ülésező Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csát, üdvözöljük a testvéri szo­cialista országok kormányfőit és képviselőit és sok sikert kívá­nunk munkájukhoz. K. i. Chilében erősödik a népi ellenállás A chilei junta katonai egy­ségei rábukkantak a népi el­lenállás egyik jelentős központ­jára: egy szokásos „tisztogató akció” során Atacama megyé­ben. Pedro Alevodod házában 650 láda dinamitot, nagy meny- nyiségű fegyvert, rádió adó­vevő berendezéseket, valamint a junta elleni harcra felszólító röplapokat találtak. Vasárnap estig 52 személyt tartóztattak Harminc napja a világűrben PjötiA Klímák és Vitait] Sze- vásztyjanöv — a Szál jut—4 szovjet tudományos orbitális állomás második személyzete — harmincadik napja dolgozik a világűrben. Vasárnap az űrhajósok — komplex berendezések segítsé­gével — tudományos és nép gazdasági feladatok megoldása szempontjából f -ntos fénykép- és színképfelvétele. .** készítettek a Föld felszínéi. a Volga-vi- dék. a Kaukázus, aZ orenburgl terület és a közép-ázsiai köztár­saságok _ körzeteit fényképezték. A hétfő az orvosi kísérleteik napja volt. Teljes nyugalmi ál­lapotban alapos elektrokardíP gráfiai vizsgálatokat végeztek a személyzet mindkét tagján. Ezenkívül az űrhajósok légtele­nített űröltözékek felhasználásá­val végeztek funkcionális viza gálátokat. A két kozmonauta egészségi állapota jó. Az űrállomás fedél­zeti rendszerei előírásszerűén működnek A Szaljut—4 foly­tatja útját le. Mindannyian az ellenállás „Kék farkas" elnevezésű cso­portjához tartoztak. Ezt a nevet viselte az a terv is, amelynek alapján katonai objektumokat támadtak volna meg. A tervek között szerepelt továbbá fegy­verek szerzése, falusi és üzemi sejtek kialakítása és a népi fel­kelés helyi irányítása. A kör­zet katonai parancsnokának vé­leménye szerint „ez volt a leg­nagyobb fogás” a katoftai puccs óta A santiagói El Mercurio a junta szócsöve — a tényeket elferdítve — hangulatot igyek­szik kelteni a nerui haladó kor­mány ellen, azt állítva, hogy a „fegyveres kommunista csopor­tot Limából irányították”. A mexikói lapok vasárnap vezető helyen ismertették a meggyilkolt chilei elnök özve­gyének az Allendéről elnevezett mexikóvárosi könyvtár ava­tásán elhangzott beszédét. Al- lende asszony elmondotta, hogy Chilében 90 ezren sínylőd­nek börtönben, yiaíd meggyő­ződését fejezte ki. hogy ..köze­leg a nap. amikor a zsarnok felett győzni fog a nép". ✓

Next

/
Oldalképek
Tartalom