Békés Megyei Népújság, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-15 / 139. szám

A kitüntetett város A hőskor emlékeh előbb a nyakig érő sár, a három szám­mal nagyobb gumicsizma, a tégláktól sebesre tépett tenyér, aztán az első épület, az első üzem, aztán a munka első ered­ménye, az első csapolás. Nemegyszer akaratlanul is elhangzik a kérdés: hitted-e, hogy ez lesz Dunaújvárosból? Persze,- hogy hittük. Hittük, mindannyian. Pedig fantasztikusnak tűnt a terv, hiszen csak öt esztendő­vel voltunk túl az országot ro­mokba döntő, az ország gazda­sági életét teljesen megsemmi­sítő háborún. Ám Dunaújvároshoz több erő ts lendítette az országot. Elő­ször is a Szovjetunió testvéri segítsége. Tudjuk, hogy a Dunai Vasművet ezer szovjet mérnök es technikus tervezte, akkor re­kordnak számító nyolc hónap alatt. Tudtuk, hogy mindezen túl, onnan nélkülözhetetlen nyersanyagokra is mindig szá­míthatunk. S még a kétkedők­be is hitet öntött az ország legjobbjainak szinte ember­feletti akarása, lelkesedése. Hit­tük, hogy ez a város, benne az ipari óriás jobban kell Magyar- országnak, mint a falat kenyér. A szegénység felszámolásához nélkülözhetetlen, a szocialista iparosításhoz nélkülözhetetlen, a szocializmus építéséhez nél­külözhetetlen. S hogy mennyire igaz volt a hit, íme néhány adat: a 13 ezer főt számláló nagyüzem nyersvasból és acél­ból az országos termelés 38 százalékát, a durva és finom acéllemezből 92 százalékát, a hegesztett csőből pedig száz százalékát adja. Hogy mit jelent ez? Annyit, hogy a gépek, tárgyak között, amit a mai ember keze érint, aligha akad olyan, amin vala­milyen formában ne lenne ott a dunaújvárosi munkás keze nyoma. S ha már a dunaúj­városi munkásról szólunk, di­cséret helyett álljon itt szintén egy adat: a Vasmű dolgozói már öt esztendővel ezelőtt, a 20 esztendős jubileum tiszteletére visszafizették az államnak az indulásra kapott költségeket Méltán tüntették ki a Munka Vörös Zászló rendjével a Du­nai Vasművet, mindazokért a sikerekért, amelyeket az elmúlt negyedszázad alatt elért mind­azokért az eredményekért, ame­lyekkel hozzájárult a magyar népgazdaság, a magyar ipar fej­lődéséhez. A Dunai Vasmű a kohászat első szocialista nagyüzeme. Tisztelet Dunaújvárosnak is. Szeretjük, miénk, mert ő a szo­cializmust építő ország első szo­cialista városa. Becsüljük, mert példáján születtek az ifjabb szocialista városok. És példáján születnek majd a következők is. Gratulálunk a születésnapon, gratulálunk a kitüntetéshez. A hideghengermű részlete (MTI -foto — Horváth P. felvételei) (Foto: Béla Ottó) A Vasmű madártávlatból Ebed utáni szieszta az öregek napközi otthonában Almáskamarás! rózsanyílás Állok a tanácsháza előtt. A nyers ízű, alföldi szelektől át­járt, I napfényben fürdetett fa­luban nyugalom és békesség uralkodik. A főtéren a sok színben pompázó rózsaligetben gyönyörködöm. A hosszú, szé­les utcákban a járda előtt szin­tén nyiladozó rózsabokroK bó­logatnak barátságosan. A nagy ablakos iskola előtt, a hű­vöst adó gesztenyefák alatt a gyerekek rögtönzött aszfalt- rajzversenyt rendeznek. Egy fiatal tanító néni „zsűrizi” a műveket. Nézem az udvaron játszó, zsibongó gyermeksere­get, s önkéntelenül Almáska­marás történetére gondolok. Mert hányatott múltja van en­nek az 1660 lelket számláló fa­lunak, hiszen lakói a történelem folyamán gyakran cserélődtek. A település eredetileg Kamarás­pusztához tartozott, amelyet 1884-ben kezdtek benépesíteni. Első lakosai Elekről idekerült német jobbágyok voltak, akik húsz-húsz hold földet kaptak családonként dohánytermesztés­re. Először 80 család telepedett le, majd mintegy 16 környékbeli községből költöztek ide újabb telepesek. 1946-ban a német aj­kú lakosság 95 százalékát kite­lepítették a faluból, újabb csa­ládok jöttek „szerencsét pró­bálni” az ország szinte minden tájáról. És kezdődött az új élet. Persze sok gonddal, bajjal, de nagy reményekkel, tervekkel. Sallai Károly, a falu jelenlegi tanácselnöke már akkor egy éve itt lakott, a szomszédos Nagykamarásról költözött át családjával együtt. Az akkori időket visszapörgetve arról be­szél, hogy az idetelepült fiatal lakosság nem tudott gyökeret verni a községben. Elsősorban azért, mert ipari vidékről jöt­tek, nehezen boldogultak a föld­del. Az idősebbek azonban meg­szerették a falut, részesei, segí­tői lettek fejlődésének, gyara­podásának. Negyvenkilencben alakították meg a Sallai Tsz-t, a negyvenhárom család 468 hold földön gazdálkodott. Ebben az évben villanyt, új óvodát, böl­csődét kapnak, az új iskolát, kultúrházat, könyvtárat 53-ban létesítették. Az 55 év körüli tanácselnök vékony, szikár ember. Saját sorsán is lemérhető a tenni tudó, tenni akaró emberek élet­útja. A szülői házban hatan voltak testvérek. Hamar megis­merkedett a nehéz fizikai mun­kával. A tsz-ben volt gyalog­munkás, állattenyésztő, raktá­ros és legutóbb anyagbeszerző. Közben elvégezte az általános iskola 7—8. osztályát, 67-ben pedig 47 éves fejjel leérettségi­zett a közgazdasági technikum levelező tagozatán. 1973 áprilisa óta a község tanácsának elnöke. Szavai nyomán kirajzolódik a megvalósult tervek, megoldásra váró elképzelések térképe. Raj­ta nagybetűvel jelölve az állo­mások: honnan indultak, hová érkeztek és merre tartanak. A keresőképes lakosságnak a fele a termelőszövetkezetben, a má­sik fele pedig ipari üzemekben dolgozik. Eljárnak a megye- székhely téglagyárába, a Bar- neválhoz, Szegedre a ken­dergyárba és Medgyesegyházára a BŐRTEX, valamint a vasipari szövetkezetbe. Tehetik, jó a közlekedés, most már Békéscsabára is köz­vetlen autóbuszjáratuk van, Sallai Károly felém bök a ceru­zájával, mert itt azért van egy kis bökkenő. Kunágotára reggel 7 órakor indul busz, utána csak délben, jó lenne még egy jára­tot beiktatni, hiszen sűrűn akad dolguk Kunágotán az almásiak- nak. Bizony kevés kisiparos van a faluban. A férfiak nyiratkozni is a szomszédos községbe jár­nak. Az iskolában 130 ezer fo­rintos beruházást kellene elvé­gezni, zuhanyozót és egyéb szo­ciális létesítményt építeni. De nincs kivitelező, aki elvállalná a munkát. Pedig 300 gyerek egészségesebb, kulturáltabb éle­téhez járulnának hozzá. A ta­nácselnök persze optimista, hi­szi és tudja: ezek a gondok is megoldódnák, ugyanúgy, mint az előzőek. Van a faluban egy iparcikk-, két élelmiszer-, egy- egy kenyér- és zöldségbolt, A két presszó mellett létrehoztak egy éttermet is, az ételt Kun- ágotáról hozzák, egy ebéd 8,70 forintba kerül. Tavaly június­ban adták át az öregek napközi otthonát, ahol 20 idős ember el­látásáról gondoskodnak. És 73- ban sikerült azt is elérni, hogy négy év szünet után ismét ál­landó orvosa legyen a község­nek. * * * Sallai Károly a telefonhoz lép. Felhívja a tsz-irodát, pontosab­ban Nagy Lajost, a termelő- szövetkezet és a község párttit­kárát. Amikor belép az irodába, kissé meglepődöm. Fiatal ember, 30 éves. Jánoshalmáról költöz­tek ide, 1946-ban. A kétegynázi szakmunkásképzőben végzett, 1963-ban lépett be a Sallaiba mint mezőgazdasági gépszerelő. Ez év január óta van jelenlegi funkciójában. Az idén a május 19-i jelölő gyűlésen a 21-es vá­lasztókerületben tanácstagnak jelölték. Amikor arról kérde­zem: mit jelent neki ez az újabb feladat, szerényen, meg­fontoltan válaszol. Mert a vá­lasztókerület az ő számára a szüleit, a barátait, az egész Dó­zsa utcát és környékét jelenti, ahol felnőtt, emberré csepere­dett. Ha megválasztják, tudni fogja, mi hiányzik az itt élők­nek, mivel könnyíthetne a sor­sukon. Lesz mit csinálni társa­dalmi munkában is, az iskolá­ban, az óvodában, az utak és a játszótér építésénél. Ebben az évben 300 ezer forint értékű társadalmi munkát vállaltak az almásiak. Gondoljuk csak el: a tanács egész évi községfejlesz­tési alapja mindössze 140 ezer forint. * * * Az 1300 hektár földterületen gazdálkodó Sallai Termelőszö­vetkezet az utóbbi években megerősödött. Fő ágazatuk a növénytermesztés. Az átlagter­més évente 3—4 százalékkal emelkedik. Tavaly cukorrépá­ból 415, vöröshagymából 256 mázsa termett hektáronként. Az egy dolgozó tagra jutó átlagos jövedelem a közösből 25 ezer forint volt. Az idén. fejezik be hatmillió forintos beruházással egy 270 férőhelyes tehenészeti telep építését. Mindezeket Pálfi János • főagronómustól tudom meg útközben, a gépműhely fe­lé haladva. Szélverte, barna ar­cán mosoly suhan át, amikor arra invitál: nézzem meg, ho­gyan dolgoznak a November 7. brigád tagjai. A műhely előtt hatalmas kombájnok sorakoz­nak. Körülöttük kék munkaru­hás, olajos kezű emberek szor­goskodnak. Szerencsére van al­katrész, így időben elkészülnek, jöhet az aratás — mondják töb­ben. Kecse Károly, a brigádve­zető helyettese 28 éves fiatal­ember. Két év óta dolgozik itt, azelőtt Csabára járt az építő­ipari szövetkezetbe. Mindent megcsinál: esztergál., hegeszt, gépet szerel, nyáron pedig felül a kombájn nyergébe, aratja a gabonát. Arról beszél, hogy az idén szeretnék elnyerni a szoci­alista címet. Évente négy-öt­millió forint értékű javítást vé­geznek* időre és jó minőségben. Patronálják az óvodát, iskolát, szak- és szépirodalmi könyve­ket olvasnak, politizálnak. Az 56 éves Hankó Pál az új társa­dalombiztosítási törvényt emlí­ti. Ö ugyanis pontosan július 1- én, 60 éves korában megy nyug­díjba, mint az iparban dolgozók. Szót váltunk még a tanulásról, a családról, a fiatalokról, a megváltozott életről. Delet harangoznak. Az embe­rek gépkocsiba, motorra ülnek éá elindulnak a faluba ebédel­ni... Seres Sándor Minden mennyiségben kapható a kondorosl ÁFÉSZ vas-műszaki boltjában: — 22-es tűzi horganyzott lágyhuzal — horganyzott tüskés huzal 150-es rabitz háló A TÜZÉP-telepen: állványfa, bőrdeszka, gömbrud, akácrönk és fűrészáru Nagy készlettel várjuk kedves vevőinket

Next

/
Oldalképek
Tartalom