Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

DMITRIJ OSZT Külz A BÉKE ELSŐ NAPJA A HABOR0 véget ért. Estefelé köd és apró szemű eső hullott. Csendes, rá­érős eső, belefolyt a tan- kőik nyílásaiba, a halott katonák arcáról lemosta a sarat és a vért, a rozsdás drótokról vörösen csöpö­gött alá. Eljött hát a béke, a bé­ke első napja. Ogyimcev egyedül beikta­tott a balti német városka szélén a tengerparti úton. Nők haladtak el mellet­te. Leszegett fejjel, mint­ha nem akarták volna lát­ni a szovjet katonát. A sar­kon, a gyógyszertár előtt féllábú katona álldogált. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de aztán egy cigarettacsikkért akart le­hajolni a földre, a mankó miatt azonban a mozdulat nem sikerült. Amikor is­mét felnézett, szemében gyűlölet izzott Ogyincev szótlanul kínál­ta meg cigarettával a rok­kantat. Most döbbent rá először, hogy ha vége van a háborúnak, a németek közül sokan nehezen fog­ják megszokni az új hely­zetet. Amint kiért a városból, megállt. Szétnézett. A kö­zelben valamiféle raktár le­hetett, a gödrökben min­denféle limlom, ócska vas­ágyak, üvegdarabok, ron­gyok halmaza. A távolban, a tengeren két német ha­jó még mindig égett... Sátorlapját leteritette egy borókafenyő alatt és leült, hátát nekitámasztot­ta a fának. Egy darab ke­nyeret falatozott. SZERETETT VOLNA egy kis időre egyedül, csend­ben, nyugalomban marad­ni. Ellőtte széles mező te­rült el, agyonégetett lö­vészárok, távolabb szétlőtt tankok. A sáros földön né­met katonák holttestei he­vertek. Papírdarabokat so­dort erre-arra a szél. A halottak között hirte­len észrevett két szovjet katonát is. Tankosok vol­tak, egymás mellett feküd- , tek. bőrsisakban, kezeslá- hasban — a háború utolsó napján. Legszívesebben rájuk szólt volna: „Mit csináltok itt, fiúk! Ugorjatok talpra, béke van! Bélié van!” ... Ebben a pillanatban 1 géppisztolysoroaát hallat- I szott. A kiégett tankok fe- < 161 lőtt valaki. Hirtelen le- i kapta a fejét és elkesere- . detten várta a következő > lövést. Most nem az bcsz- szantotta legjobban, hogy megölhetik. A halált már természetes dolognak tar­totta, de felháborította, hogy most lő rá valaki, a béke első napján, hogy esetleg itt kell meghalnia, nem a csatában ... Néhány perc múlva va­lóban. ismét lövés dörrent. Aki lőtt, valahol a tankok alatt bújhatott meg, de most nem a századosra lőtt, hanem az úton motorke­rékpáron közeledő kato­nára. Ez a sorozat hosszabb is volt, mint az első. Amikor a sorozat elhall­gatott, Ogyincev megálla­pította, hogy a bajtársának nem esett baja. A száza­dostól néhány lépésié ha­salt le a lövászórokban, miután leugrott a motor­kerékpárról. — Szóval még lőnek... ? — kérdezte Ogyincev. — Lőnék — felelte a ka­tona —, már kétszer pró­báltak lelőni ... pedig már béke van. Ez így szándé­kos gyilkosság! Nem így van, százados elvtárs? — De igien... — vála­szolta Ogyincev. — Kis hí­ja, hogy le nem lőttek mindkettőinket. — És éppen ezen a na­pon ... a béke első nap­ján — folytatta keserűen a katona. Cigarettatárcát vett elő és rágyújtott. — Felháborít ez a dolog! Egyre csak azt hajtogatom magamban, hogy béke van, béke van... és akkor egy­szerre csak golyók fütyül­nek a fülem mellett... Felállt, eldobta a ciga­rettáját és nehézkes lép­tekkel elindult arra, amer- ről a lövöldözés történt. — Százados elvtárs, le­gyen szíves nézzen a mo­toromra, én megnézem, ki lövöldözött. — Veled megyek — mondta Ogyincev és elin­dult a katona előtt. De a iába, mintha sarat taposott volna, nehezen mozdult. Szinte hallotta saját szívé­nek dobogását és szájában a halál közelségének kese­rűségét érezte. Lassan, fe­szült figyelemmel lépdel­tek a sáros mezőn, az ap­ró szemű esőben. ELMENTEK már egy da­rabig, amikor rádöbben­ek, hogy aki eddig mesz- saebbről lőtt rájuk, most bevárja, bogy közelebb ér­jenek és biztos célpontként Lőheti le őiket. Levetették magukat a földre és kúsz­va haladtaik tovább. Talán egy órája kínlódtak már a mezőn, benéztek a tankok nyílásain, megnézték a ha­lottakat, kinyitották a gép­kocsik ajtajaif, de sehol nem találtak senkit. A katona azt ajánlotta, hogy pihenjenek egy ki­csit, de ő máris indult egy távolabbi tank felé. Átlépett egy halott néme­tet, aki nyitott sziemévei mintha Ogyineevet nézte volna. A százados egy gépkocsi lépcsőjére ült és várt. Csakhamar pisztolylövést hallott és utána kiáltást: — Jöjjön, százados elv­társ, elfogtam! Futott a tankhoz, ahol a motorkerékpáros katona guggolt és vele szemben egy fiatal német hadnagy, kigombolt, sáros köpeny­ben. Hátiáit a tank lánc­talpának vetve, cipőtlen lábával nyomorultul nézett ki. Időről időre oldalra bukott. A katona megfogta erő­sen a vállát, egyik kezé­vei üres hüvelyeket mar-' költ fel a földről. — Itt a bizonyíték! Sza­golja csak meg, még min­dig füstszagú! A németre ordított; — Miért lőttél ránk? Vége a háborúnak! Felállt, néhány lépést tett hátra. A német rémülten, könyörgő tekintettel nézett Ogyincevre. — Várjon! — parancsolt a katonára. — Hagyja, hadd térjen magához! — Jól van, várok. De azt mondja meg, hogy miért lőtt ránk? Talán nem tud­ja, hogy már béke van? Ki parancsolta neked, hogy ránk lőjél? — fordult is­mét a katonához. Felemelte a pisztolyát, de nem lőtt. — Még nem volt elég a vérből? Ha kevés volt ne­ked, áldozd fel a magadét! Eii is tudok lőni... De leengedte a pisztolyát. Egy ideig szótlanul álltak, majd a katona szólt rá a németre: —- Gyerünk! ELINDULTAK. Elkísér­ték a foglyot az egyik egy­séghez. Amikor az átadás megtörtént, . megálltak a folyó partján. Lehúzták a csizmájukat és térdig gá­zoltak a vízbe. Olyan jól­esett a friss víz, mint va­lamikor gyermekkorukban. Hosszan, alaposan megmo­sakodtak, mint valami na­gyon nehéz és nagyon pisz­kos munka után. Talán észre sem vették, hogy el­állt az eső. Amikor felöl­tözködtek, rágyújtottak és elszívtak egy cigarettát a nagy csöndességben. Még mindig alig tudták elhin­ni, hogy véget ért a hábo­rú. Antalfy István , fordítása Szlotta András Zebegény Soha sincs vége Tomka Mihály Kiszakadt egy fűszál tövét keresgeti boglyáról boglyára kapaszkodik szélbe széna-szító szélbe sose-menedékbe Otthon Áléit minden, holdfény ring a plafonon, kék térítőn gyúródik a csend — anyám alszik így.,. „30 év - 39 könyvtár” Felszabadulási emlékkönyvtárak minden megyében Az elmúlt óv elején tör­tént, hogy egy Békés me­gyei község, Medgyesbodzás vezetői elhatározták: ha­zánk felszabadulásának ?0. évfordulóját új könyvtár építésével teszik emlékeze­tessé. Segítséget kértek eh­hez a megyei tanácstól, il­letve a Művelődésügyi Mi­nisztériumtól. A Békés me­gyeiek tervét a miniszté­rium felkarolta és kezde­ményezésüket országos ak­cióvá fejlesztette a „30 év — 30 könyvtár” pályázat meghirdetésével Az ilyen, szinte versen­gés jellegű könyvtárépíté­si mozgalom nem új kele­tű hazánkban. A felszaba­dulás negyedszázados év­fordulójára hirdetett „100 falu — 100 könyvtár” el­nevezésű mozgalomban száz könyvtár létesült. Két évvel ezelőtt pedig a Pe- tőfi-emlékév keretében 60 könyvtárat építettek vagy korszerűsítettek az ország­ban. Az idei, a 30. évforduló es az MSZMP XI. kong­resszusa jegyében született könyvtárépítési vállalkozás céljaiban még az említett két akción is túlment: a „100 falu — 100 könyvtár” pályázat — mint neve is jelzi — csak a községeket ölelte fel; Petőfi-emlék- könyvtárak városokban is létesültek ugyan, de a szakszervezeti könyvtárak kívül maradtak az akción, — a mostani, a 30. évfor­dulóval összefüggő felsza­badulási emlékkönyvtár pá­lyázat viszont falusi, váro­si és üzemi könyvtáraikra egyaránt kiterjed. A „30 év — 30 könyv­tár” címmel meghirdetett pályázatot a Kulturális Mi­nisztérium, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa ’és az Állami Ifjúsági Bizott­ság tette közzé. A felté­telek szerint azok a taná­csok és szakszervezeti bi­zottságok, amelyek vállal­ták, hogy a felszabadulási emlékév során új könyv­tárat építenek vagy a meg­levőt az országos követel­ményeknek megfelelően ki­bővítik: elnyerhetik a „Fel­szabadulási emlékkönyv- tár” címet. Ezzel egyszeri központi anyagi segítséget is kapnak a könyvtár szín­vonalas kialakításához, ál­lományának fejlesztéséhez. A pályázati felhívásnak a vártnál nagyobb vissz­hangja támadt: csaknem 100 községi-városi tanács és szakszervezeti bizottság vállalta a feltételek telje­sítését A pályázat elbírá­lása a közelmúltban meg­történt: a „30 év — 30 könyvtár” mozgalom nagy eredménye, hogy az ország 19 megyéjében és Budapes­ten összesen nyolcvan (61 tanácsi és 19 szakszerveze­ti) könyvtár kapott támo­gatást a központi alapból. Ha pedig azt tekintjük, hogy a központi támoga­tásként szétosztott 6,5 mil­lió forintnak csaknem az ötszörösét fordítják a ta­nácsok és a szakszervezeti bizottságok könyvtárak épí­tésére. fejlesztésére — ak­kor kézzelfoghatóan bizo­nyítható ennek az akció­nak a jelentősége. Melyik fontos területe­ken várható a „Felszaba­dulási emlékkönyvtár” pá­lyázat hatására a könyvtári szolgálat bővülése, javulá­sa? Ezt a célt például a munkásság környezetében (munkahelyén, lakóhelyen. vrí-’Tpótlasi területein) nem­csak a 19 sikeresen pályá­zó szakszervezeti könyvtár szolgálja, hanem II városi lakótelepi könyvtár, továb­bá a közös tanácsú falvak székhelyközségeiben létesü­lő so. a 21 könyvtár, ame­lyeket hivatásos könyvtá­rosok vezetnék. Az emlékkönyvtárak egy részé olyan helyeken léte­sül, ahol a könyvtár lesz a környék egyetlen köz­művelődési intézménye. Ezért jelentős, hogy a pá­lyázati feltételeik a közössé­gi művelődés formáinak — irodalmi, művelődési cso­portok, ifjúsági klubok, művelődési körök — alakí­tására és foglalkoztatásá­ra, valamint zenei részle­gek, zenei sarkok szerve­zésére is buzdították az in­tézményeik vezetőit. Az utóbbi cél támogatására a Kulturális Alap számottevő különösszeget juttatott ze­nei szakmai alapjából. En­nek hatására 27 könyvtár­ban zenei részleg vagy ze­nei sarok létesül, 32 könyv­tár pedig a klúbtevékeny- ség megszervezését vállal­ta. A közösségi művelődés elő­jelei tehát biztatóak. Most már az intézmények fenn­tartóinak — a tanácsok­nak, szakszervezeti bizott­ságoknak — további gon­doskodásán és figyelmén múlik, hogy a Felszabadu­lási emlékkönyvtárakban színesebbé, tartalmasabbá váljon a munka. Gerő Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom