Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
DMITRIJ OSZT Külz A BÉKE ELSŐ NAPJA A HABOR0 véget ért. Estefelé köd és apró szemű eső hullott. Csendes, ráérős eső, belefolyt a tan- kőik nyílásaiba, a halott katonák arcáról lemosta a sarat és a vért, a rozsdás drótokról vörösen csöpögött alá. Eljött hát a béke, a béke első napja. Ogyimcev egyedül beiktatott a balti német városka szélén a tengerparti úton. Nők haladtak el mellette. Leszegett fejjel, mintha nem akarták volna látni a szovjet katonát. A sarkon, a gyógyszertár előtt féllábú katona álldogált. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de aztán egy cigarettacsikkért akart lehajolni a földre, a mankó miatt azonban a mozdulat nem sikerült. Amikor ismét felnézett, szemében gyűlölet izzott Ogyincev szótlanul kínálta meg cigarettával a rokkantat. Most döbbent rá először, hogy ha vége van a háborúnak, a németek közül sokan nehezen fogják megszokni az új helyzetet. Amint kiért a városból, megállt. Szétnézett. A közelben valamiféle raktár lehetett, a gödrökben mindenféle limlom, ócska vaságyak, üvegdarabok, rongyok halmaza. A távolban, a tengeren két német hajó még mindig égett... Sátorlapját leteritette egy borókafenyő alatt és leült, hátát nekitámasztotta a fának. Egy darab kenyeret falatozott. SZERETETT VOLNA egy kis időre egyedül, csendben, nyugalomban maradni. Ellőtte széles mező terült el, agyonégetett lövészárok, távolabb szétlőtt tankok. A sáros földön német katonák holttestei hevertek. Papírdarabokat sodort erre-arra a szél. A halottak között hirtelen észrevett két szovjet katonát is. Tankosok voltak, egymás mellett feküd- , tek. bőrsisakban, kezeslá- hasban — a háború utolsó napján. Legszívesebben rájuk szólt volna: „Mit csináltok itt, fiúk! Ugorjatok talpra, béke van! Bélié van!” ... Ebben a pillanatban 1 géppisztolysoroaát hallat- I szott. A kiégett tankok fe- < 161 lőtt valaki. Hirtelen le- i kapta a fejét és elkesere- . detten várta a következő > lövést. Most nem az bcsz- szantotta legjobban, hogy megölhetik. A halált már természetes dolognak tartotta, de felháborította, hogy most lő rá valaki, a béke első napján, hogy esetleg itt kell meghalnia, nem a csatában ... Néhány perc múlva valóban. ismét lövés dörrent. Aki lőtt, valahol a tankok alatt bújhatott meg, de most nem a századosra lőtt, hanem az úton motorkerékpáron közeledő katonára. Ez a sorozat hosszabb is volt, mint az első. Amikor a sorozat elhallgatott, Ogyincev megállapította, hogy a bajtársának nem esett baja. A századostól néhány lépésié hasalt le a lövászórokban, miután leugrott a motorkerékpárról. — Szóval még lőnek... ? — kérdezte Ogyincev. — Lőnék — felelte a katona —, már kétszer próbáltak lelőni ... pedig már béke van. Ez így szándékos gyilkosság! Nem így van, százados elvtárs? — De igien... — válaszolta Ogyincev. — Kis híja, hogy le nem lőttek mindkettőinket. — És éppen ezen a napon ... a béke első napján — folytatta keserűen a katona. Cigarettatárcát vett elő és rágyújtott. — Felháborít ez a dolog! Egyre csak azt hajtogatom magamban, hogy béke van, béke van... és akkor egyszerre csak golyók fütyülnek a fülem mellett... Felállt, eldobta a cigarettáját és nehézkes léptekkel elindult arra, amer- ről a lövöldözés történt. — Százados elvtárs, legyen szíves nézzen a motoromra, én megnézem, ki lövöldözött. — Veled megyek — mondta Ogyincev és elindult a katona előtt. De a iába, mintha sarat taposott volna, nehezen mozdult. Szinte hallotta saját szívének dobogását és szájában a halál közelségének keserűségét érezte. Lassan, feszült figyelemmel lépdeltek a sáros mezőn, az apró szemű esőben. ELMENTEK már egy darabig, amikor rádöbbenek, hogy aki eddig mesz- saebbről lőtt rájuk, most bevárja, bogy közelebb érjenek és biztos célpontként Lőheti le őiket. Levetették magukat a földre és kúszva haladtaik tovább. Talán egy órája kínlódtak már a mezőn, benéztek a tankok nyílásain, megnézték a halottakat, kinyitották a gépkocsik ajtajaif, de sehol nem találtak senkit. A katona azt ajánlotta, hogy pihenjenek egy kicsit, de ő máris indult egy távolabbi tank felé. Átlépett egy halott németet, aki nyitott sziemévei mintha Ogyineevet nézte volna. A százados egy gépkocsi lépcsőjére ült és várt. Csakhamar pisztolylövést hallott és utána kiáltást: — Jöjjön, százados elvtárs, elfogtam! Futott a tankhoz, ahol a motorkerékpáros katona guggolt és vele szemben egy fiatal német hadnagy, kigombolt, sáros köpenyben. Hátiáit a tank lánctalpának vetve, cipőtlen lábával nyomorultul nézett ki. Időről időre oldalra bukott. A katona megfogta erősen a vállát, egyik kezévei üres hüvelyeket mar-' költ fel a földről. — Itt a bizonyíték! Szagolja csak meg, még mindig füstszagú! A németre ordított; — Miért lőttél ránk? Vége a háborúnak! Felállt, néhány lépést tett hátra. A német rémülten, könyörgő tekintettel nézett Ogyincevre. — Várjon! — parancsolt a katonára. — Hagyja, hadd térjen magához! — Jól van, várok. De azt mondja meg, hogy miért lőtt ránk? Talán nem tudja, hogy már béke van? Ki parancsolta neked, hogy ránk lőjél? — fordult ismét a katonához. Felemelte a pisztolyát, de nem lőtt. — Még nem volt elég a vérből? Ha kevés volt neked, áldozd fel a magadét! Eii is tudok lőni... De leengedte a pisztolyát. Egy ideig szótlanul álltak, majd a katona szólt rá a németre: —- Gyerünk! ELINDULTAK. Elkísérték a foglyot az egyik egységhez. Amikor az átadás megtörtént, . megálltak a folyó partján. Lehúzták a csizmájukat és térdig gázoltak a vízbe. Olyan jólesett a friss víz, mint valamikor gyermekkorukban. Hosszan, alaposan megmosakodtak, mint valami nagyon nehéz és nagyon piszkos munka után. Talán észre sem vették, hogy elállt az eső. Amikor felöltözködtek, rágyújtottak és elszívtak egy cigarettát a nagy csöndességben. Még mindig alig tudták elhinni, hogy véget ért a háború. Antalfy István , fordítása Szlotta András Zebegény Soha sincs vége Tomka Mihály Kiszakadt egy fűszál tövét keresgeti boglyáról boglyára kapaszkodik szélbe széna-szító szélbe sose-menedékbe Otthon Áléit minden, holdfény ring a plafonon, kék térítőn gyúródik a csend — anyám alszik így.,. „30 év - 39 könyvtár” Felszabadulási emlékkönyvtárak minden megyében Az elmúlt óv elején történt, hogy egy Békés megyei község, Medgyesbodzás vezetői elhatározták: hazánk felszabadulásának ?0. évfordulóját új könyvtár építésével teszik emlékezetessé. Segítséget kértek ehhez a megyei tanácstól, illetve a Művelődésügyi Minisztériumtól. A Békés megyeiek tervét a minisztérium felkarolta és kezdeményezésüket országos akcióvá fejlesztette a „30 év — 30 könyvtár” pályázat meghirdetésével Az ilyen, szinte versengés jellegű könyvtárépítési mozgalom nem új keletű hazánkban. A felszabadulás negyedszázados évfordulójára hirdetett „100 falu — 100 könyvtár” elnevezésű mozgalomban száz könyvtár létesült. Két évvel ezelőtt pedig a Pe- tőfi-emlékév keretében 60 könyvtárat építettek vagy korszerűsítettek az országban. Az idei, a 30. évforduló es az MSZMP XI. kongresszusa jegyében született könyvtárépítési vállalkozás céljaiban még az említett két akción is túlment: a „100 falu — 100 könyvtár” pályázat — mint neve is jelzi — csak a községeket ölelte fel; Petőfi-emlék- könyvtárak városokban is létesültek ugyan, de a szakszervezeti könyvtárak kívül maradtak az akción, — a mostani, a 30. évfordulóval összefüggő felszabadulási emlékkönyvtár pályázat viszont falusi, városi és üzemi könyvtáraikra egyaránt kiterjed. A „30 év — 30 könyvtár” címmel meghirdetett pályázatot a Kulturális Minisztérium, a Szakszervezetek Országos Tanácsa ’és az Állami Ifjúsági Bizottság tette közzé. A feltételek szerint azok a tanácsok és szakszervezeti bizottságok, amelyek vállalták, hogy a felszabadulási emlékév során új könyvtárat építenek vagy a meglevőt az országos követelményeknek megfelelően kibővítik: elnyerhetik a „Felszabadulási emlékkönyv- tár” címet. Ezzel egyszeri központi anyagi segítséget is kapnak a könyvtár színvonalas kialakításához, állományának fejlesztéséhez. A pályázati felhívásnak a vártnál nagyobb visszhangja támadt: csaknem 100 községi-városi tanács és szakszervezeti bizottság vállalta a feltételek teljesítését A pályázat elbírálása a közelmúltban megtörtént: a „30 év — 30 könyvtár” mozgalom nagy eredménye, hogy az ország 19 megyéjében és Budapesten összesen nyolcvan (61 tanácsi és 19 szakszervezeti) könyvtár kapott támogatást a központi alapból. Ha pedig azt tekintjük, hogy a központi támogatásként szétosztott 6,5 millió forintnak csaknem az ötszörösét fordítják a tanácsok és a szakszervezeti bizottságok könyvtárak építésére. fejlesztésére — akkor kézzelfoghatóan bizonyítható ennek az akciónak a jelentősége. Melyik fontos területeken várható a „Felszabadulási emlékkönyvtár” pályázat hatására a könyvtári szolgálat bővülése, javulása? Ezt a célt például a munkásság környezetében (munkahelyén, lakóhelyen. vrí-’Tpótlasi területein) nemcsak a 19 sikeresen pályázó szakszervezeti könyvtár szolgálja, hanem II városi lakótelepi könyvtár, továbbá a közös tanácsú falvak székhelyközségeiben létesülő so. a 21 könyvtár, amelyeket hivatásos könyvtárosok vezetnék. Az emlékkönyvtárak egy részé olyan helyeken létesül, ahol a könyvtár lesz a környék egyetlen közművelődési intézménye. Ezért jelentős, hogy a pályázati feltételeik a közösségi művelődés formáinak — irodalmi, művelődési csoportok, ifjúsági klubok, művelődési körök — alakítására és foglalkoztatására, valamint zenei részlegek, zenei sarkok szervezésére is buzdították az intézményeik vezetőit. Az utóbbi cél támogatására a Kulturális Alap számottevő különösszeget juttatott zenei szakmai alapjából. Ennek hatására 27 könyvtárban zenei részleg vagy zenei sarok létesül, 32 könyvtár pedig a klúbtevékeny- ség megszervezését vállalta. A közösségi művelődés előjelei tehát biztatóak. Most már az intézmények fenntartóinak — a tanácsoknak, szakszervezeti bizottságoknak — további gondoskodásán és figyelmén múlik, hogy a Felszabadulási emlékkönyvtárakban színesebbé, tartalmasabbá váljon a munka. Gerő Gyula
