Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-10 / 108. szám

A pedcrgőgűs írja: A pályaválasztásról Örökzöld téma, mi újat lehet erről még mondani? A pedagó­gusok munkájának legjobb ér­tékmérője 4— mondják sokan, s nekik van igazuk. Mert tulaj­donképpen mit is tesz akkor a pedagógus, amikor tanítványá­nak és szüleinek elmondja, hogy az adott egyén szerinte erre a pályára (vagy hozzá hasonlóra) alkalmas? Mérleget készít. Három és fél év tapasztalatait (ötödik osztálytól a nyolcadik osztály félévéig) teszi arra a mérlegre, melyen sok száz lehe­tőség van. És ekkor a pedagó­gus nemcsak mér, hanem „megméretik” is. Vajon ered­ményes volt-e az eltelt időszak? Sikerült-e a gyermekben azokat a képességeket kibontani, fel­színre hozni, erősíteni, tovább­fejleszteni, melyek predesztinál­ják további pályáját. Van­nak szkeptikusok is, akik sze­rint ebben az életkorban — ép­pen az életkori sajátosságokból eredően — lehetetlen még azt felelősséggel eldönteni, hogy ki milyen pályára alkalmas. Esetenként elfogadható az ő vé­leményük is, dé globálisan sem­miképpen, mert ha ez a véle­mény — egy tantestület eseté­ben — egyöntetű, akkor az már nevelési, pktatási fogyatékossá­gokat takar. Éppen ezért a to­vábbiakban hagyjuk figyelmen kívül a szkeptikusok kérdőjele­it, s próbáljunk a valóban meg­levő kérdőjelekre koncentrálni. Az első — gyakorlatilag el­döntetlen (elméletileg eldön­tött!) kérdéskomplexum a szülő —gyermek—pedagógus triumvi­rátusa a döntésben. A szülők egy jelentős része még ma is mást akar gyermekéből, mint amire annak kedve van vagy képes. A két felet igyekszik ki­békíteni a pedagógus, hozzáad­va az ő véleményét, ami eseten­ként nem oldja meg a gordiusi csomót, hanem újabbakat te­remt. (Sokszor szembeállítja a gyermeket a szülővel, a szülőt az iskolával.) Pedig mindenki „jót” akar, csak másképpen és más alapon. A szülő azért akar „Jót”, mert nem akarja, hogy gyermeke is annyit küzdjön az életben, mint neki jutott osztályrészül. (Pedig annyit, bárhova kerül, úgysem fog, mert alap jaiban válto­zott meg minden!) A gyermek azért akar ,,jót”, mert ő oda akar menni, ahova a barátja, barátnője is megy, rokonai él­nek — és nem utolsósorban —, jól lehet keresni! És ekkor lép a „színre” a pedagógus, aki a képességek alapján ad ötleteket. Iparitanuló-iskolát javasol, mert a gyermek szereti a manuális te­vékenységet; egészségügyi pá­lyát javasol, mert érdeklődése az élővilág felé orientálódik; szakközépiskolát javasol, mert jól megy — az átlagosnál sok­kal jobban! — a matématika. Egyszóval megkezdődik az a „kötélhúzás”, mely legalább fé­rőin irányba történik, de egy eredője kell legyen. Közben megjelennek a különböző isko­lák, üzemeik beiskolázási fele­lősei, filmet vetítenek, gyárlá­togatásra invitálnaik, ami — önmagában — nagyon jó és hasznos dolog. De amit ők nem látnak: hétfőn még „gépszere­lő leszek”, pénteken már (mert csütörtökön a cipőgyárban vol­tunk) „felsőrészkészítő”, mert olyan szép a leányszállás a gyárban. Gondolom érzékelhető az} a „dobódás”, az a vívódás, mély ilyenkor a lelkekben zaj­lik. Pedig mindenki jót akar. Egy dolgot azonban sokan elfelejtenek kimondani. A dön­tő aiz legyen a pályaválasztás­nál, hogy a pályát választó gyermeknek mihez van kedve, mit szeretne szívesen csinálni, melyik az a terület, ahol ké­pességeit a maga és a közösség javára a legjobban kamatoz­tatni tudja. S mielőtt magam is örök­zöld kérdéseket fogalmaznék, újra — befejezésül — néhány gondolatot, úgy érzem, szólnom kell az egészen szűk értelem­ben vett pályaalkalmas­ságról. Nem a fogalom meg­szokott értelmében (hiszen er­ről fentebb szóltam), hanem fiziológiai értelemben. Mert az ép testben ép lélek klasszikus megállapítása ma is érvényes lenne, ha nem ott tar­tanánk, hogy sorköteles fiatal­jaink 30 százaléka alkalmatlan a katonai szolgálatra, különbö­ző egészségügyi károsodások következtében. Az már persze a „véletlen” szeszélyes játéka, hogy az iskolák 30 százalé­kának nincs tornaterme, de a két százalékarány között na­gyon is sok összefüggés van. Miért hoztam élő ezt a kérdést? Mert úgy érzem, hogy min­den pályaválasztást ott kell megalapoznunk, ahol ma még ezek a számok „kiabálnak”. Mert hiába az orvosi diploma, a szakmunkás-bizonyítvány, ha tulajdonosa egészségileg nem teljes értékű tagja a társada­lomnak. A heti három testne­velési óra is csak egy lehető­ség, ha azt nem olyan körül­mények között hasznosítjuk, mely rendeltetésszerű. Summa- summárum, oktatás- és neve- léspoiitikai kérdéseink futnak sokszor zátonyra — eredménye­inket rontva —, amíg az egé­szen csak 70 százalék értendő. Szilárd Adám Népgazdaságunk legfontosabb feladatai az V. ötéves terv időszakában Dr. Drecin József OT-elnökhelyettes előadása Békéscsabán Százhatvannál több résztvevő jelenlétében tegnap, pénteken délelőtt Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottsá­gának titkára, a MTESZ megyei szervezetének elnöke nyitotta meg Békéscsabán, a városi ta­nács dísztermében a műszaki fejlesztési hónap egyik kiemel­kedő rendezvényét. Megnyitó­jában megemlékezett a győze­lem napjának 30. évfordulójá­ról, s kegyelettel szólt azokról a hősökről, akik életüket áldoz­ták a népek szabadságáért. Ezután dr. Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese tar­totta meg előadását. Az előadó „A népgazdaság legfontosabb feladatai iaz V. öt­éves terv időszakában” c. előadá­sában elöljáróban elmondta, Hogy a népgazdaság következő középtávú tervén már javában dolgoznak, s e munkában hasz­nosítják a XI. pártkongresszus határozatainak útmutatásait. A tervezés természetesen számol a tőkés világgazdaságban ki­alakult energia- és nyersanyag- helyzettel, inflálódással is. Részletesen szólt ezután a fej­lesztési célok jó meghatározá­sának és az export-arány növe­lésének szükségességéről, a KGST országaihoz fűződő kap­csolataink továbbfejlesztéséről. A mezőgazdasági termelésben újabb erőfeszítéseket kell ten­ni a termielvényefc: mindenek­előtt a hús és a szemes termé­nyek feldolgozásának növelésé­re, ezzel is bővítve export­lehetőségeinket. Legfontosabb feladataink az V. ötéves tervben — mondotta — a munka és a termékek mi­nőségének javítása, a beruházá­sok megvalósításának gyorsítá­sa és a hatékonyság növelése. Mindehhez elengedhetetlen — hangsúlyozta — a vezetés szín­vonalának emelése, a munkai- fegyelem erősítése, a műszaki haladás meggyorsítása. Ehhez viszont olyan emberék kelle­nek, akik felelősséggel dolgoz­nak és őrködnék a tervfegye­lem és a népgazdaság érdekei­nek érvényesítésén. Előadása után Drecin élvtárs a jelenlevők kérdéseire válaszolt majd a rendezvény Csatári élv­társ zárszavával fejeződött be 0». P » Tudósítás ot középiskolából Ballag már a vén diák,. Sok ezer gimnazista, szakkö­zépiskolás búcsúzik iskolájától, az alma matertől. „Ballag már a vén diák...” — hangzik fel az ének a középiskolák folyosóin, udvarán. Megyénk öt középisko­láját kérdeztük meg a ballagási ünnepségről: A BÉKÉSCSABAI SZLOVÁK TANÍTÁSI NYELVŰ GIMNÁZIUM a huszonhatodik tanévet zárja az idén. Csütörtökön este a szlo­vák kollégiumban bensőséges házi ünnepségen búcsúztak el társaiktól a nemzetiségi anya­nyelvű, most maturáló diákok. Az iskolában délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepség: Chleb- nyiczky János igazgató és Bél- teky Csabáné osztályfőnök hu­szonöt érettségi előtt álló tanu­lónak kíván további sok sikert életükhöz, munkájukhoz. A GYULAI KERTÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 22 ballagó diákja este rendezi meg a bankettot is. Közülük tí­zen felsőfokú tanintézetekben folytatják tovább tanulmányai­kat, a többiek zömmel megyénk termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban, élelmiszeripari üzemeiben, kertészeti vállala­tainál hasznosítják a zöldség- és gyümölcstermesztésről, a szőlő­termesztésről, a dísznövényte­nyésztésről tanultakat. A balla­gás napját vidám szerenád zárja: I A VÉSZTŐI GIMNÁZIUMBAN az idei, tizenkettedik tanévben 32 diák végzi el a negyedik osz­tályt. A hagyományos, délután fél 4 órakor kezdődő ballagási ünnepség után az ifjúsági klub­ban úgynevezett rongyosbálat rendeznek. A tavalyi, akkor első ízben megtartott vidám, tréfás est tapasztalatai ma este is nagyszerű hangulatot ígérnek. A BÉKÉSCSABAI SEBES GYÖRGY KÖZGAZDASÁG! ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA végzős hallgatóitól Pillér Sándor, igazgató búcsúzik (jélelőtt 11 (órakor. A jövő közgazdászai, ke­reskedelmi szakemberei megko­szorúzzák az iskola névadójá.- nak, Sebes Györgynek emléktáb­láját. Vándor­A KISZ KB Vörös zászlajával kitüntetett SARKADI ADY ENDRE GIMNÁZIUM, NÖVÉNYTERMESZTŐ és Állattenyésztő SZAKKÖZÉPISKOLA szintén délelőtt 11 órakor ren­dezi meg a ballagási ünnepséget. A három negyedikes osztály 72 tanulója és a 21 levelező hall­gató elhelyezi a hála és a meg­emlékezés virágait a Lenin- szobornál. A végzős diákok egy csoportja a nagyközségi párt- bizottság és tanács vezetőit ke­resi fel, hogy megköszönjék azt a munkát, amit zavartalan tanu­lásuk érdekében végeztek. A sarkadi tanintézet és a község visszavárja a most érettségire készülőket, az ősztől egyetemen, főiskolán tanulókat. De a vidám­ság sem hiányzott a ballagásról: pénteken délután vidám menet­ben járták végig a negyedikesek Sarkad utcáit. IN. L.1 JEGYZET VITAKOR A békéscsabai H. kerületi pártalapszervezet május 8-án, csütörtökön este tartott vitakör megkezdése előtt a vitakör vezetője néhány szó­val megemlékezett a fasiszta Németország össze­omlásáról, amelynek az egész világra halált, pusztulást hozó katonai vezetői 30 évvel ezelőtt feltétel nélkül kapituláltak. Ezt követően kezdő­dött meg az MSZMP XI. kongresszusának az életszínvonalról, a szociálpolitikai .feladatokról szóló határozati rész vitája. Miközben folyt az eszmecsere, föl-fölvillant bennem a vészterhes időszak sok-sok borzalma. Egyebek közt 1944 ta­vasza, amikor a szarvasi Janecskó Pál (Pali bá­csi) lakatost és másokat elhurcolták szülőváro­somból. Janecskó Pali bácsi nem tért vissza töb­bé! S fölvillant bennem, amikor az 1940. május elsejei zárt körű ünnepséget a szarvasi Mun­kásotthonban ezekkel a szavakkal zárta: „Ráz­zuk le a rabbilincseket!” Szavainak külön hang­súlyt adott azzal, hogy öklével az asztalra ütött. Kívül, a teremajtóban két csendőr állt, akik hir­telen megfeszítették puskaszíjukat és az előadó­asztalnál ülő szolgabírósági tisztviselőre paran­csot várva néztek, mit kell most tenniük. Ezután a félfeudális magyar társadalom állapotát klasz- szikusan kifejező József Attila Hazám című köl­teményének két sora villant föl: („Ezernyi fajta népbetegség / szapora csecsemőhalál”). Miköz­ben szép rendben, sorban mondták az elvtársak, mi is történt felszabadulásunk óta a nép élet­színvonalában, szociális ellátásában. Az egyik elvtársnő arról beszélt, hogy az idén tavasszal üdülni volt, s ott csupa kisgyermekes anyákat látott. A másik elvtársnő azt ecsetelte, ha három­családos anya megy üdülni, akkor az egyik gye­rekért nem kell téríteni semmit sem. Az i ilyen szociálpolitikai intézkedésekben fejeződik ki a XI. kongresszus határozatának az a tétele, misze­rint a több gyermekes „családok élvezzenek meg­különböztetett támogatást, övezze őket közmeg­becsülés”. „Nem is álmodtunk olyanról — mondta az egyik elvtárs —, hogy ha most az anya 3 éven belül két gyermeket szül, és igénybe veszi a gyermekgondozásra biztosított időt, akkor 1700 forintot kap havonta”. S a párt politikája követ­kezetes megvalósulásának folyamatát tükrözi programnyilatkozata is, amely megállapítja: „A gyermekintézmények hálózatát úgy kell fejlesz­teni, hogy minden család, amely igényli, elhelyez­hesse gyermekeit bölcsődében, óvodában vagy napközi otthonban”. Igaz, hogy a programnyilat­kozat nem volt ennek a vitakörnek a tárgya, de miként ^ három évtized eredményeire épül a je­len, úgy a ma eredményeire épül a jövendő. A mi világunk látni, láttatni engedi azt is, ezt is. Így kapnak értelmet a proletariátus nemzetközi himnusza, az Intemacionálé azon szavai, melyek szerint: „A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már”. «Csere® {Fotó; Demény Ggraúai

Next

/
Oldalképek
Tartalom