Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

ft tia'5í£3g szoljáfelüan

Május 5«: 0 szovjet sajté napfa

Messzire kéMő, szerény kis tábla a Petőfii-szobor mellett álló Duna-parti ház falán: Novosztyi Sajtóügynöifcség Magyarországi Irodája. A tizenötödik éve működő — s orosz nevének kezdőbetűiről világszerte APN-kónt ismert — sajtóügynökség moszkvai központjában egy kis piros pontocska jelzi a térképen ezt az irodát. Nyolcvankét ilyen irodát tart fenn az APN az öt kontinens országaiban, arra önmagában, is jelzi: a világ legnagyobb sajtóorgánumai közé tartozik. Cikkeit, könyveit, dokumentumfiilmjeit és totóit 110 országban 65 nyelven terjesztik, 104 nagy hírügynökséggel és sajtóügynökséggel, 120 kiadóvállalattal, 183 rádió- és tv-társasággal tart kapcsolatot, 119 sajtóbulletint, 53 folyóiratot, hét napilapot s évente több, mint 300 könyvet és brosúrát ad, ká.

Bent, a többemeletes épület néhány földszinti szobáját elfoglaló budapesti irodában a snap minden szakában zajos, pezsgő az élet. Telexgép kopog, fordítóik, szerkesztők hoe- zák-viszák a cikkek, riportok kéziratait — s szinte megállás nélkül szólnak a telefonok. Nyi- kolaj Zabelkim, az iroda vezető, je hol magyarul, hol oroszul válaszd a vonal túlsó végéről jövő kérdésekre, kéréseikre. A másik szobában Nyikolaj Jugov, az iroda helyettes vezetője, aki régi ismerőse a magyar újságíróknak, éppen a Hazafias Népfront saij tóosztályának munkatársával tárgyal.

— Kétszázhusaotmyofle magyar lap és folyóirat szerkesztőségével állunk kapcsolatiban — mondja Nyikolaj Zabelkin, miközben elnézést kér, hogy a beszélgetést minduntalan megszakítják a telefonok. — Nagyon sokrétű az együttműködésünk a rádióval és a televízióval, sőt a könyvkiadókkal is. A mi közreműködésünkkel jelentek meg a Kossuth és a Zrínyi könyvkiadók gondozásában Zsukov marsall világszerte nagy érdeklődést keltett visszaemlékezései, s közös munkánk révén adja ki hamarosan a Kossuth Könyvkiadó Pjotr Vlagyi- mirov „Kín® különleges körzete” című, rendkívül érdekes könyvét is.

Közben s szerkesztőség titkárnője a budapesti APN-iroda legújabb sajtóbulletinjeit teszi az asztalra. Az egyik ezek közül a KGST-országok gazdasági együttműködéséről szóló híreket, információkat ; tartalmazza, a másik, amely az MTI- vel közösen készül, a szociális- ! ta országok életéről ad színes krónikát, a harmadik pedig, amely a Szovjet élet címet vise- j li, és kéthetenként — a Központi Sajtószolgálattal közös ki- j adásban jelenik meg a megyei lapok számára, a Szovjetunió társadalmi, gazdasági és szellemi életéről, a szovjet embereik mindennapjairól közöl cikkeket, riportokat.

Nagy halom boríték az egyik asztalon: a napi posta. Levelek iskoláktól, úttörőcsapatoktól, üzemektől, szocialista brigádoktól; levelek az APN magyar nyelven — kéthetenként 90 ezer példányban — megjelenő lapja, a Fáklya olvasóitól. Fotókat kérnek iskolai, üzemi faliújságra, érdekes szovjet emberekről cikkeket, vagy a magyar—szovjet barátság ápolásának egy-egy érdekes helyi eseményét írják meg.

— Egy ilyen XwélibőS értesül- ; tünk például arról — mondja Nyikolaj Zabelkin —, hogy a szombathelyi 125. számú katonai kórház orvosai, ápolói 1945 márciusában hogyan mentették j meg 50 szovjet sebesült katona életét, akikre géppisztollyal vadásztak a városban a németek.

Amikor erről beszél, észreve- ' hetően elérzékenyül Nyikolaj i Zabelkin. Maga is katonaként élte át a háború nehéz éveit — mellén a Szovjetunió Hőse kitöm fietés csillog — ő is részt vett Magyarország felszabadításában. Sok személyes élmény fűzi városainkhoz, Halváinkhoz, megannyi epizódot őriz 1944— 45-ös emlékei között a magyar családok segítőkészságéről, jóleső, baráti gesztusokról. Azóta sok új barátot, ismerőst szerzett nálunk, már „ős-budapestiként” tartják számon kollégái: mostl harmadszor dolgozik huzamo- f sabb ideig az APN budapesti irodájában. Könnyedén, fiatalosan és fáradhatatlanul végzi a szerteágazó, figyelmet és törődést kívánó napi feladatait, mert szíve szerinti ez a munka: a népek közötti barátságét és megértést szolgálja.

&. a

Levél Taskentből

A Békés megyei Eszperantó Bizottság levelet kapott a tas- kenti Tudósok Házának vezetőitől.

A levélben Petro Poliscsuk, az eszperantó bizottság elnöke, a

szövetség elnökségi tagja és Di- íaram Dzsalalaova, a taskenti Tudósok Házának eszperantista elnöke köszönti a Békés megyei eszperantistákat és a többek között a következőket írják;

„Kedves magyar testvéreink!

Az Üzbég Barátsági és Kulturális Nemzetközi Kapcsolatok Szövetsége, a taskenti Tudósok Házának Eszperantó Klubja nevében szívből üdvözlöm önöket és megyéjük valamennyi dolgozóját abból az alkalomból, hogy a szovjet hadsereg harminc évvel ezelőtt szabadította fel az önök országát a német fasizmus igája alól. Nekünk, a szovjet eszperantistáknak népünk első soraiban kell lennünk, hogy erősítsük a két nép testvéri barátságát, segítsük népeinket, pártjainkat és kormányainkat a békéért vívott harcban.

örömünkre szolgál, hogy nekünk, szovjet és magyar eszperantistáknak lehetőségünk van arra, hogy közvetlen kapcsolatokat alakítsunk ki a nemzetközi nyelv segítségével.

Kívánunk a megye minden eszperantistájánák, a testvéri magyar népnek erőt, egészséget, sok sikert nemes munkájukhoz, a szocializmus építéséhez, a békéért és a nemzetek közötti barátságért folytatott tevékenységükhöz.*

A MEZŐGÉP VÁLLALAT OROSHÁZI GYÁREGYSEGE felvételre keres, azonnali belépéssel férfi segédmunkásokat, lakatos és gépszerelő szakmában betanított munkásokat, forgácsoló, lakatos, festő, hegesztő szakmunkásokat.

Munkabér megegyezés szerint.

44 órás munkahét, kéthetenként szabad szombat. Üzemi étkeztetést, munkásszállást, vidékről vállalati autóbusszal való utaztatást biztosítunk.

Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi előadójánál, OROSHÁZA, CSORVÁSI ÜT.

Békési zeneiskolások Romániában

Szeretnék elmesélni egy szép történetet. Nem sokat belőle, csak azt, ami most fontos. Sok gyerek a szereplője, meg néhány felnőtt. A békési zeneiskola igaz- gatója, a felesége és a tanárok közül többen.

Az igazgató neve Fejes Antal. Nagyszerű muzsikus, csellóművész, Kodály zenepedagógusi szíve és következetessége sűrűsödik benne. A felesége a gyerekeknek csak Zsuzsa néni, és vagy áhítattal nézik, vagy úgy nevetnek rá, mint az édesanyjukra.

Velük történt az, amit elmesélek.

Tavaly kezdődött. Ahogy egyre többen jártak a határmenti Aradon, kiderült, hogy a barátság számos lehetőségét rejti a két közeli táj; ahogy a Körösök partján is ugyanúgy zöldell a füzes, mint amott, a Marosén. Hogy az emberi formálódás legszebb vidékeit járja be itt is, ott is az, aki életét arra szén te1 i, hogy mindig csak adjon, hogy a legnagyobb öröme a mások öröme legyen.

Éteri szavak, túlzás, túlfűtött lelkesedés — mondhatná bárki, aki olvassa. Azt hiszem, kicsit igaiza is van, de hát valahol jelzés a szép szó, a néha jobban áradó mondatfüzér lényege; de a valóság igazságát meg nem hamisítja.

Azt mondja Tudor Ekaterina, az aradi zenelíceum párttitkára: „A barátságunk híd a népek között, színes, felejthetetlen. Szeretnénk, hogy ugyanazt érezzék itt, Aradon, amit mi éreztünk Békésen, tavaly áprilisban

A hírt kellett volna előbb elmondanom, azt, hogy miként került majdnem ötven békési kislány és kisfiú, zeneiskolai növendék Aradra, április 26-án?

A barátság hídján mentünk. Jöttek előbb az aradiak, tavaly áprilisban, és kamarazenekarúk roppant sikerű hangversenyen szerepelt a békési kultúrházban, másnap a kamutiban. Nem túlzás ez sem! Ez a zenekar Joszip Jung karnagy vezetésével hamarosan Angliába megy, és Londonban lép pódiumra, onnan pedig Skócia várja őket. Hogy kitűnő zenekar, erre ez a;legjobb példa. *

Szóval a két iskola: a k$zép- fokú aradi és az alapfokú békési egymásra talált. A két igazgató, Fejes Antal és Ion Zahu (a

legvidámabb zeneiskolai igazgatók között is a legvidámabb, és a szervezők között is a legjobb) gyorsan megértették egymást. A kapcsolat megszületett.

Így következett el 1975. április 26-a, a békési zeneiskolások első aradi vendégszereplésének napja. Elkövetkezett teli izgalommal, hetekig tartó készülődéssel, gyors levélváltásokkal, személyes megbeszéléssel.

És itt meg kell állnunk megint egy pillanatra. Nem mellőzhetem, hogy ne elmélkedjek arról: mit jelent egy-két sugárzó egyéniség a kulturális életben? Törvényszerű, hogy ilyenek szülessenek, hogy odaállja- nak egy-egy kisebb közösség élére és évtizedekig a csodálat tárgya legyenek: hogyan csinálják? Mitől van az, hogy ahol addig alig történt valami, most minden megpendül, tódulnak az emberek, és virágba szökken az emberek szívének jobbik fele?

Nincs okom arra, hogy szépeket mondjak két emberről, és miért is tenném. De ha kevesebbet mondanék, mint amit Fejes Antal és Zsuzsa néni megérdemelnek, nem lennék igazságos.

Valami több kell, mint a zeneiskolai oktatás: tudták. Valami több kell, és az megmozdít minden jó szándékú embert, hiszen a muzsika is nagyhatalom. A muzsika csoda, szárnyakat ad az embernek, nem ismer országhatárokat.

Itt kellene kezdenem a történetet, amit elmesélni szeretnék.

Kodály Mester hangját hallották ők is: „legyen a zene mindenkié!” Az utak százezerfélék. A felnőttekhez, a gyermekekhez.

Nem is gondolták évekkel ezelőtt, arriikor először tanultak meg egy gyermekoperát, hogy beláthatatlan lehetőségek nyílnak előttük. Hogy a gyerekek a dal, a muzsika bűvöletében magukkal ragadják a felnőtteket is, hogy az ember, amíg hallgatja őket, teljesen átváltozik, hogy gondolataiból előbújnak a gyermekkori emlékek, a tiszta örömök kertje, a szülői ház, a föld, ahol nevelkedett, a barátok, a közeli társak, a napok, hónapok és évek, amit élünk, és rajtunk múlik, hogyan...

Most is gyermekoperával jöttek a békési gyerekek, és megtisztelték az aradi zenebarátokat azzal, hogy április 26-ra tették a premier napját.

Délután 5 óra, zenepalota. Kökéndy Józsefné zenetanár és Ion Zahu üdvözlik a közönséget (a hangversenyteremben nincs üres szék), közíik a műsort, és máris felsorakozik a bevezető részt, a Tücsökzenét éneklő kiskórus. Szinte elvesznek a hatalmas színpadon, de aztán... gyermekhangok gyönyörűsége ringatja a hallgatót. „Hej páva, hej páva, császárné pár vaja...” Taps, megállíthatatlannak tűnő taps. A palota virágosra festett ablakain áttör a napsugár, és odahull a színpadra. Bérezi Jutka zongorázik, Balázs Jenci klarinéton játszik™,

És következik a nagy szám: „Áradj, napsugár!” Gyermeík- opera, zenéjét Steiner Béla szerezte, szövegét Fejes Antalné írta. A Zsuzsa néni. Mai történet A színen a zeneiskola egyik osztályának tanulói. Közöttük Panni, a rakoncátlan — a szép hangú, ügyes Pankotai Magdi énekelte —, aki nem akar tanultai» muzsikálni, csak a csínytevésben leli örömét. Tanulság végül: a közösség a rakoncátlan Panniből is jó tanulót csinál... Köztük a tanár szerepét éneklő Kö- kéndi József meleg baritonja a gyermekszeretet ragyogása. A zenekart Fejes Antal vezényli. A békési gimnázium kamarakórusa énekel.

Sok a dicséret? Lehet. De mi, akik ott voltunk, akik az előadás utáni virágeső és taps részesei lehettünk, talán még a kisebb hibákat is elfelejtettük azonnal, mert ez a délután a sikerek délutánja volt.

A vendéglátó zenelíceumban hatvan tagú kórus fogadja a békésieket. A tehetséges és csupa muzikalitás Gavril Campan tanár vezényli ezt a kórust, hogy megmártózhassunk Brahms Szerenádjának dallamában, hogy tapsolhassunk Kodály és Bartók műveinek és Makoviczky János békési tanácselnök elmondhassa: „Barátság és szeretet, amit hoztunk. Köszönjük a tapsot, a zenepalota hangulatát, hogy azzal vártak minket, amivel mi érkeztünk.”

(Befejező rész a keddi számunkban)

Sass Ervin

Jelenet a gyefmekopexátoél