Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-25 / 121. szám

írnak idején már arrőt Ismertek Kóródi Gábort, hogy hirtelen jár az esze, a keze, Amdkor egyezer az uradalomba szegődött el, mondta is néki jó öreg szomszédja: „Nem neked -való hely az”. Feljebb lökte kalapját: „Már miért nem nekem való?” — Tudod te azt — nézett rá az öreg —, hogy mi­ért mondom. Nevezz meg nekem egy olyan cselédet, akit a béresgazda nem ütött még meg. — Az sem isten, hogy látatlanul bántson —. álla­pította meg Kóródi Gábor. Miután az uraságtól kapott lakásba bepakolta bú­torát a család, felesége hozzálátott a rendezgetéshez, ó pedig jelentkezett a béresgazdánál. — Látod ezeket a hordókat? — intett oktatóan a béresgazda a nyitott szán felé. — Kocsikenőcs van bennük. Egy ökrös szekér ki ne menjen a majorból úgy, hogy tele ne rakd kenőccsel az oldalára akasztott tartályt. Ez is a te munkád. Megértette Kóródi Gábor, ha elszegődött, ezt is csi­nálnia kell, mert a fatengelyes szekerek úgy nyikorog­nának, ha az ökörhajtök nem kennék azokat mindig kulimásszal, hogy az isten is belesüketülne. Hanem aztán egy meleg nyári napon, mikor Kóródi Gábor méregette az egyik hordóból a hosszú nyelű ka­nállal a kenőcsöt és a sorban álló ökrös szekerek ol- daltartalyiait töltögette, arra ment a báresgazda ás LUCERNA | ÉS ZABSZALMA Cserei Pál novellája f megállt mögötte. Majd belenézett az egyik szekér kenöcstartályába, miután Koróda Gábor odaszalt az ökörhajtónak, hogy mehet. — Hát ez meg mi az úristen! — terpesztette szét a lábát a béresgazda. — Csak mutatónak raksz bele? — Két ujjnyi sem hiányzik abból gazduram — válaszolt Kóródi Gábor és mintha mi sem történt volna, újra belementette a hosszú nyelű kanalat a ke- nőcsös hordóba, hogy a következő szín elé gördülő ökrös szekér tartályát kezdje megrakni. Ennek láttán a béresgazda olyat kiáltott, mintha a lapockája alá kést döftek volna, — Betapasztom a pofád,, te kutya! — s közben ma­gasra lendítette lapát tenyerét és Kóródi Gáborhoz ugrott. A következő pillanatban pedig a kocsikenőcs- csel telemert hosszú nyelű kanál a béresgazda arcához vágódott, miközben Kóródi Gábor zömök teste meg­rándult és csattant érces hangja: „ Be ám az anyá­dét!” — És ott hagyta a hüledező ökörhaj tékát, meg a béresgazdát, aki kétrét hajlott hirtelen s a szemé­ről, szájáról a kocsikeeőcsöt kapargatta le. Amint az uraságtól kapott lakáshoz közeledett Kó- nödi Gábor, megrándult a szája sarka, szakadna le az ég, újra költözködhet a család, aminek csak az ötéves Gabi és a hároméves Pityu örúL Azok élve­zik a felfordulást. Amikor aztán negyvenötben az urasági erdőirtás­ból kimérlek Kóródi Gábornak hat holdat, belemar­kolt a humuszos földbe s a mellette álló, akkor már tizenöt éves Gabi és a tizenhárom éves Pityu elé tar­totta a tenyerét: „Most jönne gazduram; ezzel tapasz­tanám be a pofáját” A gyerekek ismerték a hosszú nyelű kenőcsös ka­nál történetét és nagyot kacagtak, miközben várták, hogy apjuk újra elmeséli, miként kapargatta a sze­méről, szájáról a kocsikenőcsöt a béresgazda. Ezzel eddig még nem teltek be. De Kóródi Gábornak nem volt most erre ideje. Azt kellett számiba vennie, ho­gyan műveli meg a földet. Bár a kaszán, a fagereb- lyén, vasaill án és a három kapán kívül csak a saját karját, a feléségéét és a két gyerekét vehette szám­ba. Meg az egye» ekét Az urasági földművelő esz­közökből jutott az neki, amikor szétosztották azo­kat. Nagy is volt az öröm a családban, amikor az elöljáróság kihirdette, hogy az uraság rideg tehenei­ből igényein) lehet. Mégpedig azzal a kikötéssel, hegy ugyanabban a súlyban kell majd az elöljáróságnak visszaadni. Melyiket egy év múlva, melyiket két év múlva. Ha kevesebb súlyú lesz, a különbözetiét az igénylőnek meg kéül fizetni, ha több lesz, azt az elöljáróság megtéríti. A használatért nem kell fi­zetni semmit sem. Gabi és Pityu ugrándoztak és nyújtott hangon kia­báltak : „Te-hén-ke ... te-hén-ke...” Nehéz lett volna igazságot tenni, hogy melyik te­henet kapja, mert volt olyan, amelyikre öten pá­lyáztak. Ezért cédulákra írták fel, melyik tehén mi­lyen, aztán összesodorgatták azokat és berakták egy szakajtóba. ÉS azt a tehenet vihette, mindenki, ami­lyen jelzésű cédulát húzott ki a szakajtóból. Azon a cédulán, amit Kóródi Gábor húzott ki, ez állt: „Nagy szarvú vöröstarka”. De bizony a télen, nyáron szabadban élő marhák leszegték fejüket és elira- modtak, ha ember közeledett feléjük. Ezért Kóródi Gáborét is a karám sarkába hajtották, hosszú kötél­re hurkot kötöttek és azt vetették a nyakára Hatan veselkedtek neki a kötélnek, egy pedig a végét a karámoszlopra tekerte, hogy a szarvára láncot köt­hessenek. _ Most már a miénk vagy —- akasztotta le a lán­cot a karám rúdjáről Kóródi Gábor és lassan a há_ rommázsámyi kétéves üszőhöz közeledett. Mert az volt, nem borjadzott még. A mikor az üsző mellé ért, az hirtelen elóreugnott és 8 márts orra bukott s az üsző az egyik csülkével beletaposott az oldalába. A többiek gyorsan az el­lenkező irányba rángatták a kötelet. — Szakadna le az ég — állt fel oldalát tapogatva Kóródi Gábor. — Karikát az orrába! Otthon ketten az orrába fűzött karikával tartot­ták féken az üszőt, amíg a szarvára kapcsolt lánc­cal a vastagabb eperfához kötötte Kóródi Gábor. Mert két eperfa volt az udvarukon. Amikor etetni akarta Kóródi Gábor az üszőt, csak annyira közelítette meg hogy vasvillával elébe dob­hassa a lucernát. És úgy itatta, hogy hosszú nyelű la­páttal elébe tolta a csebret. Olykor oda is vágott an­nak a lapáttal, vasvillával, mert az a nyelvét is ki­lökte, amikor közeledett hozzá és úgy döfött bele szarvával a levegőbe. Mondogatta is Kóródi Gábornak a felesége: „Ne bántsd azt a jószágot. Azzal csak vadul.” És amikor egyszer hazament az erdőirtásról, a kapuban dermedten állt meg, fekete arca fakóvá vált, mert a felesége az üsző szarva tövét vakargatta. Az meg olykor feljebb is emelte a fejét és nyalogat­ta az orrát. Amikor Kóródi Gábort észrevette a felesége, ott­hagyta az üszőt és elébe sietett, jöjjön csak jöjjön, kész az ebéd. Az most nem szólt semmit, csak ebéd közben kezdte 'mondani, hogy mi is jutott az eszé­be. — A sógorák se mennek sokra az egy tehénnel; ke­vés tejet ad, hiszen ezek nem tejelők, inkább hús­nak valók. Azért kell azokat különböző időben vissza­adni A kettővel meg elboldogulna mind a két csa­lád. Az ekét is jól bírnák együtt. A felesége gondolkozva hallgatott és csak akikor szólt, amikor felállt az asztaltól, hogy eknoeogassa az edényt. — Jól gondoltad, Gábor.­Másnap hajnalban a sógorral kiszedték a kisebb eperfát, a törzsét elvitték a bognárhoz. Jármot csi­náltattak belőle. Az eperfa megmunkálva szép, mu­tatás. Miután kész lett a járom, befogták a két jószágot s az eperfatömköt lánccal a járomihoz kötöt­ték. — Hadd szokják együtt a terhet — mondta Kóródi Gábor, amdkor a két asszony, a felesége és annak a húga odamentek nézni, hogy ők ketten mit művel­nek. A sógor kinyitotta a nagy kaput, ő meg egy' darab kötéllel rácsapott a két jószágra: „No, csálé!” — és a jármot jobbra-balra taszította, mivel arra hamarabb értek volna ki a faluból. De a tehenek (most az üszőt is tehénnek nevezték) balra fordultak és úgy eliramodtak, mintha kilőtték volna őket. Kóródi Gá­bor, meg a sógora és a két gyerek, akik mindig ott settenkedtek körülöttük, utánuk eredtek, ahogy csak a lábuk bírta Nem sokára félelmetes visítás tört ki az utcán, menekült mindenki amerre látott, mert a láncra kötött eperfatönk az útnak hol az egyik olda­lára, hol a másik oldalára sodródott. És göringyek, tégladarabok repültek jobbra-balra. Kóródi Gábor minden erejét megfeszítette, hogy el ne maradjon a kísérteti fogattól. Gabi is vele tartott, de a sógora és Pityu a falun kívül, az országúton "Tár egy jó kilométerre lemaradtak. & csak a hét kilométerre levő szomszédos falun túl érték utói ama­zokat, meg a kísérleti fogatot, ahol a tehenek kime­rültén nyúltak már ed a poros kövesúton. Megpihentek, azután felbökdösték a teheneket. Kó­ródi Gábor a kötéldarabot, amellyel rájuk csapott a próbaút előtt, a járomhoz kötötte és úgy vezette azo­kat. A többiek csendben kísérték'a fogatot A próbaút után bárki közel mehetett az üszőhöz, mert az a sógor tehenével együtt jámboran húzta a terhet. Csináltattak is a bognárral egy új kocsit, a kovács pedig megvasalta. És úgy állapodtak meg. hogy három napot az egyiknél lesz a fogat, három napot a másiknál. Mindig az eteti a két jószágot, akinél lesz. Így boldogul mind a két család. Történt aztán egy napon, hogy Kóródi Gábor ak­kor ment el a sógorához, amikor annál volt a fogat Amint benyit a kapun, látja ám, hogy sógora a sa­ját tehene elé lucernát tesz, az övé elé meg zab- * szalmát. Amaz, amint észreveszi, elébe ment, nehogy rájöjjön a csalafintaságra. — Gyere beljebb Gábor — invitálta a lakásába só­gora. — Jóformán mindig csak a szabad ég alatt ta­lálkozunk. Kóródi Gábor megállt mint a eövek, s hirtelen meg­rándult a szája sarka. — Szakadna le az ég — fordult a teheneik felé. —■ Láttam, amit láttam — és gyors léptekkel indult a nyári jászol felé. — Ne hártelenkedj. Gábor! — ment utána a sógorra. — Ami közös, felezzük — kötötte el a jászoltól az úszót. Aztán úgy szólt a sógorának, hogy az ellen nem lehetett apelláta. — Ideadod a tehenet, amíg hazaviszem a kocsit. Be is fogta rögtön a jószágokat és köszönés nélkül elment. Miután hazaért, az eperfához kötötte az üszőt és a sógorra tehenét, azután a kamrából kivitte az udvarira a fűrészt Először a jármot vágta ketté, majd ácsceruzáwal hosszában vonalat húzott a kocsi fenékén. Ezután leszedte a kerekeket, az oldalakat es kétfelé rakta. A tengelyeket, is. A kocsi fenék- deszkáit a ceruzával megjelölt vonalakon fűrészelte el. Aztán a kocsirúd hosszában húzott az ácsceruzá­val vonalat és annak a nyomán fűrészelte ketté. A felesége akkor érkezett haza a gyerekekkel, ami­kor két csomóban volt már a kocsi. Szilvát voltak szedni. Gabi targoncán tolt be egy kétfülű kassal szilvát. Pityu és az édesanyja karjukon hoztak egy- egy piaci kosárral. — Istenem, mit csináltál?! — csúszott le Kóródi né karjáról a piaci kosár és összecsapta a kezét. — Feleztünk a sógorral. Szólhatsz is néki. Azt a csomót vigye, amelyiket akarja. Közben a targoncához ment. Kivett a kétfülű kas­ból egy szilvát, belekóstolt és elégedetten mondta: «Jó szilva; nagyon jó szilva.” Mikok Katalin versei! VERSEK túskeerdő csipkeerdő töviserdő karom erdő csontig vérben mégis megyek fejemet is le sem hajtom párom van csak uram nincsen korbácsommal egyet sújtok azzal magamat találom korbácsommal kettőt sújtok aki bántott azt találom mikor még egyet lesújtok mindkettőnket eltalálom az a korbács fonjon össze az a tövis vesszőzzön meg mikor sebeit szaggatom az én vérem bugyogjon fel átkot hagyjak magam után odvat hagyjak magam után késsel kellessék ítivájni aki általlépne engem horgas tüske legyek benne • ♦ • ki ha útnak índui elindulnék véle ki ha lefeküdne fölébe hajolnék ki ha elfáradna szájamból itatnám ki ha szólna hozzám arany ágat szólna ki ha szólnék hozzá ezüst gyökért látna sose nézne hátra ki ha megérkeznénk tovább elindulna ki ha megérkezne célhoz velem jutna * ♦ • alszik a séta cipőmben alszik a lift számkivetetten merre találom az álmot kincskereső jaj hova tettem alszik a hajcsat a fűben alszik meleged a zsebembe* merre találom az álmot kincskereső jaj hová lettem Frivol Táncos lábbal körbejárlak nem is látlak csak kívánlak hadd lássalak már vidámnak varázwerssel babonázlak Hűvös kézzel megbűvöllek varázslatos körbe öllek mesebeli kis öbölnek hullamai kiömölnek Adok neked varázsvesszőt ha kell suhints vele kettőt minden dolgok eredendők lábunk nyomán szerelem nőtt Szólító Nyáron vártam szerelemre hűvös vízben égetőre meleg zápor.zv hogora forró kavics-sistergőre megégett a szerelem ősszel vártam szerelemre mesék mélyén dalolóra fahasábon guggolóra vízfodorban borzongora kifakult a szerelem Télen váriam szerelemre hó alatt melegedőre tavasz parazsán kelőre kora-zöldjét bújtatóra elfagyott a szerelem Tavaszon is arm vártam széllel hajlobogtatóra parti lépcsőn kardiára lávaüveg-olvasztóra langyos volt a szerelem $ afa »fi® af# m&m #£• ege aga *£%

Next

/
Oldalképek
Tartalom