Békés Megyei Népújság, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-14 / 111. szám

Világ proletárjai» egyesüljetek! ■m3 MÁJUS 14., SZERDA XXX. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM NÁCS LAPJA A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A Fokozottabb ellenőrzések mm Iparcikk-kereskedelemben Saftólálékostatö a iogfaistói érdekvédelemről Testvérpártok értekezlete Az európai földrósz történe­te nem ismer még egy hason­lóan hosszú, „nagy háború” nél­küli időszakot, mint azt, amely a második világháború befeje­zése óta telt eL ÉS nem para­doxon, ha ehhez hozzátesszük: nem volt még alkalom, amikor egy emberöltőnél rövidebb idő alatt hasonlóan mélyreható változások meírtek volna vég­be, mint e földrészen három évtized alatt Mindez elválaszthatatlan a nemzetközi erőviszonyok ala­kulásától, s a földrész kom­munista és munkáspártjainak tevékenységétől. Ezek a pár­tok nagyon különböző körül­mények közt harcolnak ugyan­azért a nagy célért. Napról napra tanúsítják, mélységes fe­lelősségérzetüket, azt, hogy készek minden erejüket a bé­ke, a haladás, a demokrácia és a szocializmus ügyét szolgáló föladatok megvalósításának «zentelnl Napjainkban, ami­kor olyan sok irányzat és is­kola kerül szembe a krízissel — a kommunista mozgalom sorai szilárdulnak, új erőkkel gazdagodnak; a marxizmusr— leninizmus nincs válságban, 1987-ben a csehszlovákiai Karlovy Varyban 24 testvér­párt tartott értekezletet. Hadd idézzünk a teljesség igénye nélkül az akkori nyilatkozat­nak az európai biztonság „kel­lékeiről szóló részéből. „Szük­séges — állapította meg a nyi­latkozat — a jelenlegi euró­pai határok, főképpen az Ode­ra—Neisse-határ, valamint a két német állam közötti határ sérthetetlenségének elismerése; — a két szuverén és egyen­jogú német állam a — Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság — létezésének elismerése, ami szükségessé teszi, hogy az utóbbi mond jón le az egész Németország képviseletének igényéről; — annak a lehetőségnek ki­küszöbölése, hogy a Német Szövetségi Köztársaság bár­mely formában, így például az úgynevezett „európai”, ^.sokol­dalú” vagy „atlanti atomhad­erő” keretében nukleáris fegy­verhez jusson.” Mint látható, ezek reális cé­lok voltak. Azóta mélyreható változások mentek végbe a nemzetközi helyzetben. Ezek közös alapja az erőviszonyok fordulata volt a szocializmus, a haladás javára. Az imperializ­mus kénytelen volt elismerni stratégiai egyenlőségét a szo­cialista országokkal, azt, hogy a korszakos társadalmi for­dulat eredményei e földrészen többé nem fordíthatók vissza. Ez a felismerés kijózanítóan hatott a tőkés világ felelős ve- m&mm iß. Megkezdődött Euró­pa kapitalista és szocialista ré­sze között a békés egymás mellett élés és együttműködés érvényesülése s napjainkra ez a folyamat jelentős eredmé­nyeket hozott: olyan államközi egyezmények szólnak erről, amelynek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Megkezdő­dött az európai biztonsági és együttműködési konferencia, amelynek harmadik, záró sza­kaszára, várakozásunk szerint, a legmagasabb szinten, s a közeli időszakban sor kerül. Az enyhülés egyre kedvezőbb körülményeket biztosít a mun­kásosztály nemzetközi küzdel­méhez és ezzel együtt a nem­zeti keretekben folyó osztály­harcához. Ezt a megállapítást igazolják a Portugáliában és Görögországban végbemenő változások. Amikor az államközi viszo­nyok fejlődését figyelemmel kísérjük, azt is megállapíthat­juk: soha nem volt olyan nagy különbség a válság sújtotta tő­kés Európa s a földrész szo­cialista része — a stabilitás övezete — között, mint napja­inkban. Ilyen körülmények közt az enyhülés sikerei, az előrehala­dás új lehetőségei, de nem kü­lönben az ellenőrök is meg­követelik a helyzet felmérését, a tanácskozást közös dolgaink­ról. (Az ellenerőkről szólva: tény, hogy a szocializmus elő­retörésének nyomán Európá­ban is aktivizálódtak bizonyos szélsőséges erők. Portugáliában ellenforradalmat szerveztek, Olaszországban gyalázatos neofasiszta merényleteket és a jobboldali Strauss sem csinál titkot abból, hogy szeretne ha­talomra jutni a Német Szö­vetségi Köztársaságban.) Európa kommunista és mun­káspártjai között a tanácsko­zásra Berlinben kerül sor. Az előkészítés tervszerűen folyik. A napirenden a béke, a biz­tonság és a társadalmi hala­dás időszerű feladatai szerepel­nek majd. Az MSZMP, amely mindig aktív résztvevője volt a testvérpártok nemzetközi összefogásának, abban a szel­lemben készül e tanácskozásra, ahogy ezt a XI. kongresszus határozata megszabta, amikor rámutatott: a kommunista mozgalom egységének erősíté­sére fontos eszköznek tekinti azokat a tanácskozásokat, ame­lyeket a testvérpártok a világ különböző térségeiben — az egyes földrészeken és öveze­tekben folyó osztályharc sajá­tos céljaiból kiindulva rendez­nek. Ezen az elvi alapon tá­mogatja az európai testvérpár­tok értekezletének megtartását. %, E= Dr. Lugosi Lajos, az Orszá­gos Kereskedelmi Felügyelőség vezetője keddi sajtótájékoztató­ján az országos ellenőrzési mun­káról adott képet. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a főfelügye­lőség elsősorban a hibáik feltá­rására, megelőzésére törekszik, ezért adatai is szinte csak a fo­gyatékosságokat tükrözi. Összes­ségében azonban megállapítha­tó, hogy a rendszeres és szigo­rúbb ellenőrzések nyomón a korábbinál kevesebb a szabály­talanság a kereskedelemben, ör­vendetesen csökkent a fogyasz­tók szándékos megkárosítása, de még sok a tennivaló a gon­datlanságból, a tájékozatlan­ságiból, a szervezetlenségből származó jogos kifogások or­voslása érdekében. Az OKF a múlt évben 20 or­szágos ellenőrzést szervezett, megyei felügyelőségei pedig 124 helyi vizsgálatot tartottak, 26 000 alkalommal ellenőrizték a vál­lalati, szövetkezeti központokat, í azok üzlethálózatát. Ezenkívül j 3500 vásárlói panaszt is meg­vizsgáltak. A központi vizsgá­latok 80 százaléka — foglal­kozott — különös tekintettel a múlt évi hatósági árváltozások­ra — az árakkal, ,az árképzés­sel, a vállalatok árfegyelmével. Rendszeresen ellenőrizték a gyermekellátási cikkeik értéke­sítését, a különféle termékek minőségét, a vásárlási körülmé­nyek alakulását, a garanciális kötelezettségek érvényesülését, megvizsgálták az ipar és a ke­reskedelem kapcsolatát stb. Ál­talános tapasztalat, hogy a köz­ponti intézkedések hatására a gazdálkodó szervek maguk is többet foglalkoznak az ellenőr­zésekkel. A kereskedelmi felügyelősé­gek különböző hanyagságok, mulasztások miatt több mint ötezer esetben intézkedtek, a felelősségre vonások a korábbi­aknál szigorúbbak voltaik. A vizsgálatokat követően összesen. 2,9 millió forint bírságot rót-' tak ki, ebből egymillió forint az árakkal kapcsolatos hiányos­ságok következménye volt, ezenkívül 5,6 millió forintot vontak él árszabálytalanság miatt a vétkes kereskedelmi váll. álatoktól. A felügyelőségek több területen eredményesen léptek fel a jogszabályok meg­sértésére irányuló törekvések, a fogyasztói érdekeket sértő ma­gatartás, mulasztás ellen. Fi­gyelemre méltó eredménnyel járt a kistelepülések és a mum- káslakta körzetek áruellátásá­nak, választékának vizsgálata, amélynek nyomán a SZÖVOSZ és a minisztérium külön intéz­kedéseket hozott például a gyakoribb áruszállításra, az üz­letek jobb felszerelésére. A színvonalasabb ellenőrzés sok hiányosságot, problémát Hétfő délutántól újabb orszá­gos tanácskozásnak ad helyet Békéscsaba. A MTESZ Szerve­zési és Vezetési Tudományos Társaság pénzügyi és ellenőrzési szakosztálya ugyanis itt tartja országos munkaértekezletét. A tanácskozás célja: tájékoztatást adni az eddigi munkáról és a további feladatokról, valamint kialakítani a megyei szerveze­tekkel és szakosztályaival a még szorosabb együttműködés formáit. A tanácskozás, amelyet a Ku- lich Gyula Ifjúsági és Úttörő- házban tartanak, dr. Takács Já­nosnak, az SZVT megyei szer­vezete elnökének vezetésével kezdte meg munkáját, majd Körösfalvi Pál köszöntötte a megyei pártbizottság és a MTESZ megyei szervezete el­. tárt M ez iparcikfc-értéteesí- í tésiben. Ezért, s mert a szakma fogalma erőteljesen fejlődik, a jövőben fokozzák az ellenőrzé­seket az iparcikk-kereskedelem-. bein. A garanciális ügyintézést az ipari szervizekben is meg­vizsgálják. Rendszeresen figye­lemmel kísérik az olcsóbb ter­mékek és a legikerasettebb cik­kek kínálatát. Az idénynek megfelelően vizsgálat indult a zöldség-, gyümölcsikereskede- lemben, ellenőrzik a hús- és húskészítmény-ellátást, és to­vább folytatják az ellenőrzése­ket az idegenforgalmi területek, kereskedelmi és vendéglátóipa- ri hálózatában. Ezen belül most először megvizsgálják az ide­genforgalmi hivatalok és az uta­zási Irodák tevékenységét, egyebeik között az utazások ár­képzését, a fizetővendég-szoí- gálatot. nőksége nevében a résztvevőket Ezután Badacsonyi György, a Pénzügyminisztérium főosztály­vezető-helyettese, az SZVT pénzügyi és ellenőrzési szak­osztályának elnöke adott is­mertetést a szakosztály szerve­zetéről és működéséről, majd to­vábbi szakmai előadással folyta­tódott a munkaértekezlet. Ked­den délelőtt a vidéki szervezetek és szakosztályok munkájáról hangzottak el tájékoztatók. A munkaértekezlet résztvevői dél­után Gyulán megtekintették a húskombinát építkezését, majd ellátogattak a húsüzembe. Az országos munkaértekezle­ten, ma, szerdán délelőtt az együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket és feladatokat beszé­lik meg. Zöl d la h a r i bők y«b®t akaritá s A medgyesbodzási Kgyetértés tsz területein is megkezdődött a feodorka betakarítása. A frissen hágott zöldtakarmányt készítik el® a tsz-tagok elszállítás*» tg®to: Deményi Háromnapos tanácskozás kezdődött Békéscsabán

Next

/
Oldalképek
Tartalom