Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-12 / 85. szám
TV-JEGIZET Színházi hírek Eled a vásárváros csQeiBsaezassisisitssQiesgaBaQBBseiiBaKiaaesaBaoaaQBSBBBaaaaBaaaeaHcaQeBss a „táblás” házakról Rövid idő alatt „nagykorúvá” lett a Nyitott boríték című kritikai tv-műsor. Molnár Margit ■műsorvezető-szerkesztő valóban az úgynevezett kényes témákhoz nyúl, hozza azokat a nagy nyilvánosság színe elé. A csütörtök esti, ez évi második Nyitott boríték központi témája az 1KV, azaz ikávék voltak. Köztük a békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat zseniális” újítása... A műsorban hangzott el, hogy egy-egy ilyen, nyugodtan mondhatjuk: a városképet csúfító, legfeljebb az önmutogatás eszközéül szolgáló sárga cégér közel ezer forintba került. S mert e táblák — méreteikben és kivitelükben — feltétlenül öncélúak, a vállalat felesleges pénzéből készítette, s szereltette fel. Ha Békéscsabán csak száz ilyen tábla van (sokkal több van!), akkor ez már százezer■ forint. Ebből a pénzből pedig körülbelül ötezer facsemetét lehetett volna ültetni, háromezer kötetes könyvtárat vásárolni, legalább öt Tíz ÁFÉSZ az egyesülést A februárban és márciusban megtartott résziközgyűléseken tíz ÁFÉSZ tagsága mondta ki az. egyesülést, illetve nagyobb gazdasági erőt képviselő szövetkezethez történő csatlakozását. Az említetitek közül is legjelentősebb a gyomai és az endrődi ÁFÉSZ egyesülése. Egyesülés útján talált egymásra továbbá a battonyad és a dambegyházd ÁFÉSZ. Ugyanakkor a kunágo- tai és a mezőhegyesi ÁFÉSZ Mezőkovácsházához, a kétegyhg- zi Gyulához, a békésszentand- rási Szarvashoz, a köröstarcsaá Mezőberényhez, a békéssámsoni Tótkomlóshoz, a buesai Szeghalomhoz csatlakozott. Az említett szövetkezetek közös tevékenységüket április elsejével kezdték meg. A szóban forgó egyesülések és csatlakozások következtében 34- ről 25-re csökkent a megye fogyasztási szövetkezeteinek a száma. Ez azonban még korántsem végleges. Az idei első negyediskolai szertárát felszerelni. Vagyis: ennyivel lettünk szegényebbek, és helyében „gazdagabbak” a csúf világító táblákkal. E három példa hallatán felvetődhet az olvasóban: mi köze a facsemetékhez, könyvekhez és szertárakhoz a csabai IKV-nek? Azokhoz közvetlenül válóban semmi. De ugyanakkor számtalan példát olvasunk, látunk és hallunk arról, hogy egy. egy vállalat és üzem miképpen segíti az iskolákat, a városok szépítését, gyermekintézményeket és így tovább. És — sajnos! j — nem állunk még ott, hogy ilyen és ehhez hasonló haszon- { tálán és felesleges kiadásokat megengedhessünk . magunknak! Mindez bizonyára nem jutott! eszébe sem a „táblafeltaláló- j nak”, sem a táblák felszerelését engedélyező hivatalnak. Így pedig a piros betűs reklámok nem fényt, hanem sötétségei árasztanak! (Nemesi) mondta ki megyénkben évi részközgyűléseken mondta ki az egyesülést a vésztői és a zsadányi ÁFÉSZ, úgy hogy a konkrét együttműködést 1976. január 1-ével kezdik meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jövő év első napjaitól 24 fogyasztási szövetkezet lesz megyénkben. A vésztői és a zsadányi ÁFÉSZ, jóllehet ebben az évben még külön tevékenykedik, de már egy elnök irányításával. Az eddigi egyesülésiek és csatlakozások azonban a MESZÖV- elnökség ' első lépcsős elképzelését tükrözik. Az élet más területein végbemenő szellemi és anyagi erők koncentrálása feltételezi, hogy további egyesülésekre, csatlakozásokra kerüljön sok az ÁFÉSZ-ak, sőt a takarékszövetkezetek (között. Ügy is mondhatjuk, hogy már érlelőd- ijek megyénkben e szövetkezetek további egyesülésének feltételei. Baikus Imre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Békéscsabai városi Tanács V. B. pénzügyi osztály pályázatot hirdet fo pénzügyi, előadni munkakor betöltésére Pályázhat: közgazdasági érettségivel rendelkező férfi, aki sorkatonai szolgálatát letöltötte. Fizetés: a 15/1973. MüM számú utasításban foglaltak szerint. Jelentkezés: írásban, részletes önéletrajz csatolásával folyó év április 15-ig a pénzügyi osztály vezetőjéről. 266147 fiz Hifiid; Kisfal- fis Gázipar? Gépgyár felvételre keres 2—3 műszakra esztergályos szakmunkásakat 3 műszak vállalása esetén 20 százalék éjszakai pótlékot + 192,— Ft/hó műszakpótlékot fizetünk. Utazási költség és albérleti hozzájárulást biztosítunk — kollektív szerződésünk előírása szerint. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi előadójánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. 279303 Az esztendő első BNV-jét, & beruházási Javat szakvásárát május 21—29. között rendezik. Az Albertirsai úti vásárvárosban már javában tartanak az előkészületek. A BNV főterén 5290 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnokot építenek a KIP- SZER szakemberei. Képünkön: akrobataügyességet kivált & csarnok tetőszerkezetének összeszerelése ÍMTI—fotó, Bara István felvétele — Kgji Űj kiadvány Vendégjáték Debrecenben — Öj bemutatók készükben A Bélkés megyei Jókai Színház társulata is részt vesz a IX. debreceni színházi napokon. Az április 13-ig tartó eseménysorozatban színipadi bemutatók, szakmai tanácskozások, művészközönség találkozók Szerepelnek. A debreceni Csokonai Színház közönségének két Sarkadá Imre darabot, egy-egy Dosztojevszkij-, Osztrovszíkij-, Stok-művet, valamint egy összeállítást mutat be a Huszonötödik, a Madách, a kaposvári Csiky Gergely, a házigazda Csokonai és a Békés m. Jókai Színház együttese. A bemutató-sorozatot a Békés megyei Jókai Színház előadása zárja: holnap, vasárnap este Izidor Stok: Az élet megy tovább című drámáját játsszák. Másnap, hétfőn délután Lovas Edit igazgató, Szentirmay Éva, Bicstoey Károly és Körösztös István színművészek találkoznak a debreceni közönséggel, * * * A Jókai Színházban két űj bemutatóra is készülnek. Május 2-án Sarkadi Imre: Ház a város mellett című drámáját adja elő a társulat. Jelenleg a dráma ; próbái folynak Karinthy Márton rendező vezetésével. A főbb szerepeket Szentirmay Éva, Áts Gyula és Gálfy László alakítja. Hazánkban először mutatnak be május 5-én japán mesedarabot. Tanaka: Különös kaland a Vazul cirkuszban fcímű mulatságos játékát láthatják a gyerekek. Ez az előadás egyben magyarországi ősbemutató is lesz. A mesejátékot Szász Károly rendezi,- a díszlettervező Csinády István, a kosztümtervező pedig Láng Rudolf KI az igazi?! Vidám, zenés üzemi történet A SZOT Munkavédelmi Propaganda Központ Művészegyüttese Békés megyében 20 válla-, lat, üzem, gazdaság dolgozóinak mutatja be Szuhay Balázs és Kolozsvári Ernő Ki az igazi?! című vidám, zenés üzemi történetét. Rendező: Rátonyi Róbert érdemes művész. A vígjáték a munkavédelmi előírások megismerésére, a balesetek elkerülésére, a munkahelyi magatartás szabályaira — nevettetve — tanít * Ma Orosházán és Telekgerendáson, 13-án Mezőberényben és Szeghalmon, 14-én Békésen, 17- én Gyulán, 18-án Körösladány- ban és Szeghalmon, 23-án Orosházán és Medgyesbodzáson, 25- én Békéscsabán, 28-án Békéscsabán és Mezőhegyesen, 29-én pedig ismét Békéscsabán tart előadást a művészegyüttes. A Kner Nyomda felvesz gyors-, gépirét Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9. Terv- és munkaügyi osztály. 449921 10 Az iskola fennállásának negyedszázadát öleli fel a békéscsabai Szlovák Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium közeflműltban megjelent évkönyve. A fényképekkel illusztrált kiadvány azonban nemcsak az iskola mai és egykori diákjainak és nevelőinek érdekes olvasmány, hanem «tígwSaaoftnak, akik figyefemmel kísérik a szlovák nemzetiségiek életét, nem* zetisógi politikánk megvalósul lását. Az évkönyv kétnyelvű; m érdekes, színes cikkek, beszámolók magyarul és szlovákul íródtak. Tiszántúli Talajjavító Vállalat megyei irodája, Szarvas, Budai R A. *. S. m. alatt felvesz: — T—108 lánctalpas traktorvezetőket és fo tanfolyamra tamilógép-vczeíőkeí. —* Vontatóvezetőket. — Faipari szak- és betanított munkásokat, Jelentkezés személyesen vagy önéletrajz beküldésével FÉRFIFEHÉRNEMÜ-GYÁR OROSHÁZI ÜZEME 1975—76-os oktatási évre fehérnemükészilö szakmunkástanuló -felvételi hirdet Jelentkezhet: minden 14. életévét betöltött, 8 ált. iskolai végzettséggel rendelkező lány. Tanulmányi idő: 3 év. Tanulmányi idő befejezése után kezdő kereset 1600—1700 Ft + szakmunkáspótlék, továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet a 612. sz. Szakmunkásképző-Intézetnél, Orosházán vagy Férfifehémemű-gyár orosházi üzeme, Orosháza, Előd a 1. 279367 B75„ ÁPRILIS. 13.