Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-08 / 81. szám
\ A minél jobb élelmiszerellátásért I megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat eredményei, tervei Hit leérnek az úttörők? Dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár az V. országos úttörőparlamentről A Békés megyei Élelmiszer i Kiskereskedelmi Vállalat legfon- ' tosabb célkitűzése immár évek óta, hogy a lakosságot egyre jobb, magasabb színvonalon lássa el áruval. Ennek a célnak az érdekében alakítja ki a vállalat árpolitikáját js. Az élelmiszeripar és a nagykereskedelem árváltozásain túl saját árrésüket a tavalyi évben nem emelték és az idén sem terveznek változtatást. Múlt évi forgalmuk 585 millió forint volt, 6,2 százalékkal magasabb az 1973. évihez képest. A megyében 123 üzletet és mintegy 50-—70 úgynevezett idény jellegű mellékboltot tart fenn a vállalat. Ezeknek a esöp- nyi kis üzleteknek a forgalma meglehetősen kevés. Az ott lakók azonban így nem kényszerülnek az igen messze levő nagyobb boltokba, áruházakba az alapvető élelmiszerekért Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy felvilágosító tevékenységükkel a vásárlói ízlések megváltoztatásával segítsék az egészséges táplálkozási szokások kialakulását. A túlfűszerezett ételek mellett — ahol erre lehetőség van — mind gyakrabban szerepel a konyhakészen kapható mélyhűtött vagy fagyasztott baromfi, a hal, a jó minőségű konzervek. Hentesárukból 1974-ben 8,2 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban. Ha- sonlóképffen tovább javult a tej és tejtermékek forgalma. Tejfölből 12,5 százalékkal, joghurtból, kefirből egynegyedével kelt el több, mint az azt megelőző év hasonló időszakában, ami nagymértékben a minőség javulásának tulajdonítható. Étolajból margarinból, éppen a korszerű táplálkozási szokások meghonosodása következtében 15 százalékkal fogyott több, mint az előző évben. Zöldségből 20, gyümölcsből 12,3, burgonyából pedig 5 százalékkal került nagyobb mennyiség a vállalat üzleteibe, mint egy évvel korábban. A választékosabb és az alacsonyabb ár kialakításánál nagy jelentősége van a közvetlen beszerzéseknek. Tavaly például S vagon burgonyát és 13 vagon almát hozlak be ily módon Szabolcs megyéből. így egész télen olcsón — kilogrammonként 4,80 forintért — árulták a jó minőségű almát. örvendetes az is, hogy az üdítő italok forgalma egy év alatt csaknem 20 százalékkal nőtt. Rapszodikus viszont a diabetikus és a bébiételek ellátása. A választék és a minőség a gyártó ■vállalatok, valamint az import- beszerzések akadályozása miatt nem mindig kielégítő. A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a rá háruló feladatok ellátásában elsősorban a törzsgárdára és a szocialista brigádokra számít A létszám a tanulókkal együtt meghaladja a 900-at. A tanulók képzését oktatóboltokban végzik. A megyeszékhelyen és Orosházán 3, Gyulán 2, Szarvason és Békésen 1, általában korszerű ABC vagy nagyobb egységben minden lehetőség megvan az ,j utánpótlás neveléséhez, oktatásához. Sokat tesz a vállalat annak érdekében is, hogy bolthálózata minél gazdagabb legyen. Tavaly 938 négyzetméterrel növelték az üzletek alapterületét. Részben új, részben meglevő egységek létrehozásával, illetve bővítésével. Elkészült Békésen egy korszerű ABC-áruház, Gyulán a Béke sugárúti csemegét és az 5-ös számú árudát újították fel. Jelenleg Békéscsabán, Erzsébet- helyen és Gyulán, a Budrió lakótelepen épül modern ABCA kohó- és gépipari vállalatok, elsősorban a 25 kiemelt nagyvállalat, elkészítették részletes takarékossági tervüket. Ezeket most összegezték és elemezték a KGM-ben. A KGM-vállalatok ez évi, mintegy másfél milliárd forint értékű összes, anyagmegtakarításuk 54 százalékát a műszaki fejlesztéssel érik el. Egyedül a gyártás- és gyártmányfejlesztéssel több mint 520 millió forintot, újítások bevezetésével további 190 milliót, licencek és Know-How-ok vételével pedig csaknem 80 milliót takarítanak meg. Néhány vállalat szocialista brigádjai a munkaversenyben felajánlották, hogy a még hatékonyabb gazdálkodás érdekében bevezetik az „önmeózást”, a szerelés közbeni részellenőrzést. A legnagyobb hengereltáru- felhasználók felülvizsgálták szabási és darabolási terveiket. Ennek eredményeként az idén 113 millió forint értékű koksz- szál, 70 millió forintnyi rúd- idomacéllal és csaknem 100 millió forint értékű alumínium és réz félgyártmánnyal kevesebbet használnak feL A Szerszámgépipari Művek 1975-ben 21,3 millió forintos anyagmegtakarítást tervez, többek között tőkés importanyag helyettesítéssel. A Lenin Kohászati Művek dolgozói meg- s kezdték az elektroacél-gyártás- « nál keletkező hulladékok fém- • tartalmának hasznosítását. Az energiatakarékosságra 13 « áruház. A megyeszékhelyen az , Univerzál áruház komplexumában kap helyet egy élelmiszeráruház is, amelyet már építenek a Tanácsköztársaság útján. Az elmúlt évben került sor a 44 órás munkahét bevezetésére, ami nagy erőfeszítéseket igényel a vállalattól, hiszen a nyitva tartási idő ennek ellenére sem változott. A nehezebb munkák megkönnyítese érdekében folytatták a kisgépesítést. Szeletelők, kézi kocsik és egyéb berendezések vásárlására kétmillió forintot költöttek. A több mint félmilliárdos évi forgalmat lebonyolító vállalat 1975-ben is mindent megtesz annak érdekében, hogy az ellátás színvonalát emelje. Ebben az évben 627 millió forint értékű élelmiszert szeretnének eladni, ami 1974-hez képest 7,3 százalék forgalomnövekedést jelent. Seres készített terveket. E vállalatok nagy része már az elmúlt évben is jelentős mennyiségű energiát takarított meg, jórészt a kongresszusi versenyfelajánlások teljesítésével, a DH-munkarendszer terjedésével és. más szervezési intézkedésekkel. A KGM-ben a múlt évi megtakarítások figyelembevételével összesítették a terveket, s így ezek két évre vonatkoznak — jelentős hányadukat tehát már teljesítették a kohászati üzemek és gépipari vállalatok. Az energiamegtakarítás két évre szóló összértéke 700 millió forint, szénből például 590 ezer tonnával, kokszból 286 ezer tonnával kevesebbet használnak fel. Mindez éves szinten az összenergiaköltség ötszázalékos csökkentését jelenti. (MTI). look sűrűn köpködték a lövedékeket. S azon a dombon is fröcskölték a tüzet az ágyúk, aimer- refelé át alkart vágni a sötétben. Csak az volt érthetetlen: miért nem indulnak el a tankok? Nem mernek ezek elindulni. Biztosan jelentették a kémek, hogy T—34-esek vannak odaát. Mintha balfelől is hallott volna ágyúzást. Csak most nézett figyelmesebben arra: persze, hogy ott is vibrál az egész látóhatár a tor- kolattüzektől. És ez a vibrálás már messze elnyúlik, messze a. jj háta mögé. s „Ä, az nem, létezik, — gon- ! dolta hitetlenkedve. — Én ép■ pen onnan jövök ... legalábbis ■ most olyan, mintha... de igen, S igen, arrólfelől jövök én, a mö- • gött a lapos tetejű domb mö- ; gött, emlékszem, ott bukott le a nap. De ez nem létezik, ott nem lehet front Amerre jártaim, front nem volt sehol; észrevettem volna én azt.” „Ügy van, a Tigrisek is — jutott az eszébe. — Minek jötAz Oktatási Minisztériumban meghatározták azokat a tennivalókat, amelyek az V. országos úttörőparlamen t fórumán elhangzott javaslatok nyomán az állami szervekre hárulnak. Ezzel kapcsolatban dr. Goszto- nyi János oktatási államtitkár elmondta a sajtó képviselőjének: Az űttöffőparlamenten többször elhangzott, hogy jobban meg kell ismertetni a szülőkkel az úttörőmozgalmat, s jobban be kell vonni őket a csapatok munkájának segítésébe. Több olyan kérdés is felmerült, amit az Oktatási Minisztériumnak az Úttörő Szövetséggel együtt kell megoldania. Például a közhasznú fizikai munka támogatását, az osztályfőnöki munka fejlesztését és a feltételek javítását a szabad idő fel- használásához. Jogosak azok az észrevételek is, amelyek kifogásolják, hogy még mindig nem valósultak meg kellő következetességgel a rendtartásban, a korábbi állásfoglalásokban megfogalmazott követelmények. Számunkra ez az úttörőparlamentek egyik legnagyobb tanúsága. Ebből következik, hogy az irányítás minden szintjén konkrétabban, hatékonyabban és nagyobb felelősséggel kell az úttörőszervezetre vonatkozó állami intézkedéseket végrehajtani. — A t problémák között sok szó. esett a kirándulásokról is. A rendtartás csak a tanulmányi kirándulásokkal foglalkozhat, amelynek szervezése, lebonyolítása az iskola feladata. Egyetértünk azzal, hogy az úttörőki- rámdrulások szervezésébe sokkal jobban vonjuk be a szülői munkaközösségeket, s ehhez iskoláink vezetői és az osztályfőnökök nyújtsianak nagyabb segítséget. Helyeseljük azt is, hogy a tanulók a kirándulásokhoz szükséges anyagiakat lehetőleg maguk teremtsék élő. — Az egyik szekció az Életünk az iskolában témakörrel ték volna erre, ha a front arra van?...” A hangokon nem lehetett biztosan eligazodni, hallatszik-e hátulról is a dörgés. Olyan érzés volt hallgatni a frontzajt, mintha kömyes-körül mindenütt ágyúk mennydörögnének. De akárhogy nézte: azok tor- kolattüzek. Balra, hátul is ugyanúgy vib- ráltak-lüktettek a fények a látóhatáron, mint szemben előtte, a dombok mögött. Azaz már szemben egészen halvány a tűz- koszorú: beleolvad a rózsásan földerenigő pirkadatba. Fázósan összébb húzta magán a takarót. Tovább nézelődött, töprengett, s észre sem vette, hogy letisztulnak előtte a hajnali szürkületben a domboldalak, mintha a párázó ködök nyelték volna el őket, úgy eltűntek, mint a katonák. Előbb csak az tűnt fel, hogy ritkul a tüzelés ideátról („Elfogyott a lőszer...?”), majd amikor oldódott a hajnali homály, és szemét erőltetve kereste az erdőszélen sorakozó tankokat, akkor látta, hogy sehol egy tank, se ágyú, se katona, semmi. Csak a friss túrkálások — foglalkozott. Itt merült fel a kérdés — a magatartás és a szorgalom elbírálását illetően, hogy a minősítésben hogyan értékelhető az úttörő-közösségben végzett munka? Erről a témáról a szakemberek is hosz- szan vitatkoztak. Á vita lényege találkozik a gyerekek igényével, azzal, hogy a pajtások magatartásának elbírálásakor elsősorban a közösség érdekében végzett munkát vegye figyelembe. Mi ezzel egyetértünk, mert a közösség érdekében végzett munka megítéléséhez az órán, az iskolán kívüli, az utcai és az otthoni magatartás egyaránt hozzátartozik. Egyetértünk azzal az igénnyel Is, hogy az úttörőcsapat önkormányzati szerveinek módot kell adni arra, hogy javaslatot tegyenek a szorgalmi és magatartási jegyekre. — A gyerekek okos, jó javaslata, hogy ahol meg lehet oldani, ott néhány perces tornával kezdődjék a tanítás. A frissítő torna-percek jelentőségét a tanterv-módosítás irányelvei is hangsúlyozzák. Az ügyeletesi munka valóban önkéntes úttörőmegbízatás legyen, és ne csak az iskola „legerősebb tanulói”, a nyolcadikosok lássák azt el. Szeretnénk, ha az ügyeletesi munka nem csupán a külső rendre, a fegyelemre és a tisztaság megtartására szorítkozna, hanem kiterjedne saját közösségük törvényeire, fegyelmére. Felvetették a gyerekek, hogy még nem valósult meg a rendtartás által is előírt önkéntes énekkari tagság. Nyilván az úttörőcsapatnak, az énektanánnak felvilágosító, nevelő szavára is szükség van ahhoz, hogy a gyerekek önként vállalják az énekkari munkát, de semmi szín alatt nem lelhet egyetérteni azzal, amit panaszként elmondtak, hogy elégtelen osztályzatokat is kapnak az énekkaré próba elmulasztáséért. (MTI) becsapódások? — foltjai a szántóföldek egyszínű csíkjain. A dübörgés észrevehetően csendesedett, és a torkolattüzek koszorúját már végképp elmosta a reggeli fény. S ahogy a kelő nap valahonnan a dombok mögül felsugárzott, szemben, jobb kéz felől, a dambhaj- latban megjelent egy tank. Ilyen messziről nem láthatta jól, de biztosan érezte, hogy az T—34-es. Aztán jöttek, csapatostul. Számolta, de hamar belezavarodott. Szerencséje volt, a patak miatt kikerülték ezt a részt a tankok. A visszavonulók is, a támadók is. Füst csapkodott ki a tankok ormányából, jóval előbb, mint a durranást hallotta. De lecsillapodott lassan az ágyúzás a közeli, és a távolabbi is. Már külön oda kellett figyelni egy dörrenésre — ez valahol, nem túl messzire történt —, felhőnyi por és füst gomolygott a köves- útról, éppen őrét, ahol a patak keresztezd. A hidat robbantották fel? Megrettent. „Altkor meg hogy megyek át?... Ki tudja, hol van híd legközelebb... és ugyanígy felrobbanthatják azt is...” A Dunán is felrobbantották a hidakat — jutott az eszébe. —• És ha a Dunánál nem állt meg a front, majd éppen egy ilyen gilisztányi pataknál fog megállni. „Ha pedig a front átjön a patakon akárhol, őrét én is átmehetek.” Megnyugodott ettől, s megérezte, hogy éhes. Nem kell most már takarékoskodnia az ennivalóval.' Mert ha a patáknál Ganz Villamossági Művek Relé Gyára, Gyula felvételre keres gyakorlattal rendelkező, közgazdasági végzettségű — számvitel! csoportvezetőt. — adminisztrátort (gépírói gyakorlattal), bérszámfejtőt, t—- szerszámkészítő szakmunkásokat, , —■ raktári anyagkiadót. Jelentkezni lehet: Gyula, Ferencesek tere 153343 Több mint másfél milliárd forint értékű anyagmegtakarítás a KGM-vállalatoknál kohászati és 78 gépipari üzem bsssdsib ®as0®fflffia)®cc®E®®»a)a)a®aa««E®< Fekete Gyula; A fiú meg a katonák 46. Jobbra, az erdőszélien, a tan/ I I