Békés Megyei Népújság, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-15 / 87. szám
A szocialista országok diákjai Moszkvában Leonyld Brezsnyev üzenete a találkozó résztvevőihez Moszkvában, a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában hétfőn délelőtt megkezdte munkáját a szocialista országok nemzetközi diáktalálkozója. Jelen vannak a tanácskozáson Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára, VjacseSzlav Jeljutyin szovjet felső- és középfokú szak- oktatási miniszter, Mihail Prokofiev közoktatásügyi miniszter, az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió közép- és felsőoktatási minisztériumának felelős munkatársai. A tanácskozáson megjelentek a szocialista országok moszkvai nagykövetségének képviselői, köztük számos nagykövete heonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a KB nevében üdvözletét küldött a diáktalálkozó résztvevőihez. Emlékeztetett arra, hogy a diáktalálkozó jelentős történelmi évfordulók küszöbén jött létre. 105 éve született Lenin, az első szocialista állam megalkotója, akinek a munkássága hozzájárult a történelem legnagyobb fordulatának, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetnek a megindításához. A szocialista országok népei ugyancsak ezekben a napokban készülnek a hitleri fasizmus és a japán militarizmus felett aratott győzelem 30. évfordulójának megünneplésére. A szovjet nép győzelme a Nagy Honvédő Háborúban meggyőzően tanúsította, hogy a szocializmus a béke. a demokrácia és a társadalmi haladás megbízható támasza. „A szocialista társadalom korlátlan lehetőségeket nyújt az ifjúságnak a művelődésre, a minden oldalú harmonikus fejlődésre, az ihletett, alkotó és valóban szabad munkára •— mutatott rá üzenetében az SZKP KB főtitkára. — Önökre, a szocialista országok egész ifjúságára, a munkások, parasztok és a népi értelmiség fiaira, leányaira az a feladat vár, hogy folytassák a szocializmus és a kommunizmus építését. Ehhez mindenekelőtt sokoldalú szakismereteket kell szerezniük, mélyrehatóan és alkotó szellemben el kell sajátítaniuk a marxista— leninista elméletet, a világkultúra kínoséit, a legteljesebben fel kell használniuk a tudomá3 a pán—kínai szerződés Hétfőn kicserélték Toikióban a japán—kínai béke- és barátsági szerződés japán, illetve kínai szövegének tervezetét Ezzel gyakorlatilag befejeződött a szerződés megkötésére irányuló tárgyalások előzetes szakasza és megkezdődhet a befejező tárgyalás a két ország képviselőd között. A kambodzsai nemzeti felszabadító erők hétfő reggel kiterjedt tüzérségi és aknatámadást indítottak Phnom Penh katonai célpontjai ellen. Ezit megelőzőleg Sak Sutsakhan, a katonai junta vezetője bejelentette, hogy a junta folytatni kívánja a háborút. Közben a hazafiak erői áttörték az ellenfél védelmi állásait. Phnom Penh nyugati részén, utcai harcok robbantak ki. Dél-1 nyos-technikal forradalom vívmányait és a szocialista gazdálkodási rendszer előnyeit. A szilárd kommunista meggyőződés, .a magasrendű erkölcsi vonások és a mélyreható ismeretek ötvözete, továbbá a társadalmi fejlődés minden jelenségének osztályólláspontról való megítélése különbözteti meg a szocialista társadalom szakemberét, aki mindenek fölébe helyezi a párt és a nép érdekeit.” Leonyld Brezsnyev végül kifejezte azt a reményét, hogy a mostani találkozó elősegíti a szocialista országok diák- és ifjúsági szervezetei barátságának további erősítését. Ezután Jevgenyij Tyazselnyi- kov, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára tartotta meg beszámolóját Tyazsel- nyikov a lenini Komszomolnak az egyetemi éá főiskolai ifjúság kommunista nevelése érdekében végzett tevékenységével foglalkozott. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, az ifjúsági szövetség egész tagsága, valamint a magyar egyetemi és főiskolai hallgatók nevében Orosz Éva, a KISZ Központi Bizottságának tagja, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója köszöntötte a küldötteket. Tovább éleződött a politikai ■feszültség ,a hét végén Portugáliában : Portóban, Vissubam és Guardában jobboldali és szélsőbaloldali elemek a választási kampányban összeverekedtek és a rendőrségnek is be kellett avatkoznia. Az alkotmányozó nemzetgyűlési választásból kizárt és pártként betiltott „Proletariátus Pártja Újjászervezésének Mozgalma” (MÍIPP) Lisszabonban provokatív értekezletet tartott és „fegyveres forradalom” ki- robbantására szólította fel a portugálokat. Annaldo Matos, a maoista mozgalom főtitkára — a félreértések elkerülése végeit — közölte, ennek a „forradalomnak” a fegyvereit mindenekelőtt a Portugál Kommunista Párt és a fegyveres erők mozgalma ellen kell fordítani. Megfigyelők megjegyzik, hogy a portugál maoista mozgalomnak nincs tömegbázisa: vagyis nem a tömegekre gyakorolt befolyásával, hanem zavarkeltő, feszültséget szító akcióival, kihívóan provokatív antikommu- nista, demokráet »ellenes magatartásával veszélyezteti a deelőtt 4 Phnom Penh-f légierő kötelékeibe tartozó egyik T—28- as repülőgép bombákat dobott I a vezérkar épületére, amelyben a katonai junta tanácskozott. A robbanások 50 tisztet és katonát öltek meg. Phnom Penh több körzetében tűzvész pusztít A Pochentong repülőtér a felszabadító erők ellenőrzése alá került. A repülőteret őrző katonák egy része megfutamodott, a többiek fogságba esték. (TASZSZ) j Badapsstre érkezett Nikola Kmezics A magyar kormány meghívására vajdasági kormányküldöttség érkezett vasárnap hazánkba Nikola Kmezicsnek, a jugoszláv vajdasági szocialista autonóm tartomány végrehajtó tanácsa elnökének vezetésével. Falu végi Lajos pénzügyminiszternek, a Magyar—Jugoszláv Együttműködési Bizottság magyar tagozata elnökének és Nikola Kmezicsnek, a jugoszláv vajdasági szocialista autonóm tartomány végrehajtó tanácsa elnökének vezetésével hétfőn a Parlamentben megkezdődtek a gazdasági együttműködés továbbfejlesztési lehetőségeiről folytatott tárgyalások. A delegációk a nap folyamán megtekintették a Bábolnai Állami Gazdaságot Javul az SDP-FOP helyzet Ülést tartott hétfőn délelőtt Bonnban a Kereszténydemokrata Unió Országos Elnöksége, hogy értékelje a vasárnapi schleswig-holcteini tartomány választások eredményeit. A választásokon a CDU másfél százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint négy esztendeje, a koalíciós pártok viszont megerősödtek. Bonni politikai megfigyelők ebből azt a következtetést szűrték le, hogy megállt az uniópártok előretörése, és az f3PD—FDP a soron következő választásokon — május 4-én — megőrizheti, sőt megerősítheti pozícióit. moknatikus fejlődést. Az MRPP politikájával a reakció szolgálatába Szegődött. A választási kampány új „színfoltja” a jobboldali—szélsőjobboldali Demokrata Szociális Centrum (CDS) hét végén tartott két gyűlése: Galvao de Meló tábornok, a Brazíliába menekült Spinola jó barátja, aki tavaly szeptember 28-ájn aktívan közreműködött a szélsőjobboldali államcsínykísérlet megszervezésében, s altit március 11-én rövid ideig letartóztattak, Vlseuban felszólította híveit, hogy harcoljanak egy „szabad Portugáliáért”. De Meló Spinóláék március 11-i sikertelen államcKÍnykísérlete után kijelentette: 6 jobban tudta volna megszervezni a pucesot. Szodat-interjű Szadat egyiptomi elnök interjút adott a Borba és a Politika című Jugoszláv lapnak. Az egyiptomi államfő az interjúban kiállt amellett, hogy az el nem kötelezett országok is képviseltessék magukat a közel-keleti rendezést célzó genfi békekonferencián. Szadat — az egyébként már ismert egyiptomi álláspontról szólva — kijelentette: „A konferenciát meg kell tartani és j azon helyet kell biztosítani az el nem kötelezett országok kép- ! viselőinek.” Az egyiptomi elnök egyúttal közölte: hamarosan ellátogat Jugoszláviába, hogy a közel-keleti válság megoldásának módozatairól tárgyaljon Tito elnökkel. (Reuter) 2 Már Phnom Penhben folynak a harcok Éleződik a feszültség Portugáliában tím üssüssb Tovább tart a felszabadító erők ofíenzívája Oéi-V.elnamban A dél-vietnami nép felkelése és a felszabadító fegyveres erők ofíenzívája március eleje óta erélyes megtorlásban részesíti a Thieu-rendszernek a párizsi békemegállapodást sértő akcióit. A 4. katonai körzetben Saigon környékén és a deltavidéken tovább folytatják offenzí- vájukat a felszabadító csapatok. A sikeres akciók következtében Dél-Vietnam területének több mint háromnegyed része felszabadult. A pánikszerűen menekülő Thieu-katonaság erőszakos la- kosságkitelepítő akciói ellenére a lakosság fele (3,3 millió ember) a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány által, ellenőrzött területen él. A „menekülők megsegítése” és „szükség esetén az amerikaiak elszállítása” ürügyén a vietnami partok közelében tartózkodik az Egyesült Államok 7. flottájának 4 repülőgép- és 4 helikopter- anyahajója, több torpedórombo- lója és partra szálló hajója is. Dél-Vietnam, Vietnam ideiglenes demarkációs vonallal a 17. szélességi foktól délre eső része, 170 850 kmt területű, 18,3 millió lakosú ország, a DIFK, illetve a saigoni rendszer közigazgatása alatt áll. A lakosság 85 százaléka vietnami, de kínai, khmer, moik, a malájokkal rokon hegyi törzsek és franciák is találhatók. Erősen mezőgazdasági ország. A saigoni rendszer bruttó hazai termékének 60 százalékát hadiipari szolgáltatások, 27 százalékát mezőgazdaság és 13 százalékát ipar adja. Fő termékei: a rizs, a kaucsuk, a tea, kinin, cukornád és a juta. Állatállományát a szarvasmarha, bivaly, sertés, kecske, juh teszi ki elsősorban. A mezőgazdaság termelése 1960 óta visszaesett. A DIFK által ellenőrzött kerületeken a földosztás következtében a kisbir- tok a Saigont rendszer uralma alatt levő országrészben .megvalósíthatatlan földreform-törvény szabotálása miatt a nagybirtokrendszer a jellemző. A bábrendszer ipara Saigon környékén koncentrálódik, élelmiszer-, textil-, fűrész-, kaucsuk- és papírfeldolgozó iparból áll. A jelentősebb üzemeket a francia, tajvani, USA, japán, olasz és i NSZK tőke ellenőrzi. A felsza- ! badított területeken a lakosság I ellátása szempontjából nélkülöz- j hete ti en helyi ipart (szappan-,' gyufa-, gyógyszer-, papír-,' épkor- és faszéngyártást) szervezték újjá. Az ország ásványi kincsei még jórészt feltáratlanok. Az 1802-ben francia misszionáriusok segítségével létrehozott Vietnami Császárságot Francia- ország 1858-tól fokozatosan ellenőrzése alá vonta. Japán kapituláció és az 1945. augusztusi népfelkelés után Vietnam egész területén, 1945. szeptember 2-án megalakult a VDK. Az új állam ellen intézett francia intervenció, az ország déli részén létrehozta az ún. „Vietnam” államot. 1945 decemberében a VDK északi része ellen végrehajtott francia támadásra megkezdődött a vietnami nép 8 éves háborúja, amely a francia hadsereg 1954- es Dien Bien-Phu-i vereségével ért véget. Az 1954. július 21-i genfi egyezmény értelmében Északot és Délt az 1956-ban megszervezendő általános választásokig, ideiglenes demarkációs vonallal választották eL Az Egyesült Államok befolyásának erősödése a 17. szélességi foktól délre az ún. „Vietnami Köztársaság” megalakulásához vezetett. A nép ellenállásának letörésére mind erőseob. amerikai részvétellel megkezdődött a vietnami háború. 1960-ban Dél-Víetnarh területének 1/3 részén népi hatalom jött létre. Az ellenállás irányítására 1960. december 20-án megalakult — 30 haladó pártot és szervezetet egyesítő— a Dél- Vietnami Nemzeti Felszabadítást Front, amelynek a félmilliós Vietnamban harcoló amerikai expedíciós hadsereg felett aratott sikerei 1968 májusában a tárgyalóasztalhoz kényszerítették az Egyesült Államokat. A felszabadított - területen 1969. május 10-én megalakult a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány, amely katonai és diplomáciai síkon folytatta a harcot Dél-Vietnam felszabadításáért. Az Egyesült Államok és a Thieu-rendszer rákényszerült a fegyverszüneti állapot tudomásulvételére és 1973. január 27-én Párizsban aláírta a „Megállapodás a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról” című okmányt. A saigoni rendszer a megállapodást nem hajtotta végre a felszabadított területek bombázásával, területszerző támadások szervezésével folytatta a háborút 1975. ÁPRILIS 15.