Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
HARMINC s#ESZTENDE3E fel 49. Mézet adok tűzifáért Utolsó magyarországi ellen támadás Uikra indultaik 1945. március 6-án a németek. A lehetőségekhez képest a legnagyobb erővel. Csiina János írja Makótól Sopronig című könyvében: *A támadás pillanatában 431 ezer emberrel, 5 630 löveggel és aknavetővel, 877 harckocsival és rohamiloveggel, 900 páncélozott szállítójárművel és 350 repülőgéppel rendelkeztek a hitleristák. A szovjet csapatokhoz képest csaknem még egyszer annyi harckocsijuk volt együtt itt a Dunántúlon, de egyebekben valamelyest gyengébben állták.” A Vörös Hadseregnek a közvetlen harcon kívül figyelemmel kellett lennie a polgári lakosság érdekeire is. Március 11- én kelt a 3. Ukrán Front had- táptörzsf önökének parancsa: „Mind az ígásállaitolkiat, mind pedig a helyi lakosságét szigorúan csak olyan korlátozott mértékben szabad igénybe venni, amilyen elengedhetetlenül szükséges a Vörös Hadsereg elsőrendű szüikiségleteinielk kielégítéséhez.” Közben már szerveződött a nemzeti hadsereg. A miskolci hadifogolytábor önkénteseinek egy csoportját Jászberénybe irányították. Széni Imre így emlékezik vissza március 15-re: „Az egyik fegyveres őr beszólt a vagonba, hogy a szakasz sorakozzék ebédre. Ez gyorsain ment. Nagy csajkacsörömpölés közben leugráltunk a kocsiból és sóvárogva, kíváncsi figyelemmel lestük, mit kanalaz a szakács az odahozott kondorból. Nagy volt az öröm, mert jó zsíros rizsashúst kaptunk. Ilyet bizony már régien ettünk. Az étel íze egészen újszerűén hatott. Igen elégedettek voltunk.” Ritkábban adódtak ilyen örömei a polgári lakosságnak. Erről — igaz, mellette az élet egyebekben mind jobban kibontakozó újjáéledéséről is — adnak bizonyságot az Orosházi Hírek március 10—11. számainak hirdetései. Az első a munkakezdés igényéről, a vállalkozó szellem feléledéséről tanúskodik: „Használható keltetőgépet vásárolunk vagy bérbe veszünk — Községi Élélmiszerüzem, Vasút utca 10 —14.” A következőben a tanon- cok oktatásáról olvashatunk: „A szakirányú fiú és leány iparos és kereskedő tanonciskolában a tanítás folyó hó 12-én ismét megkezdődik. Kérem a tanonc- tartó mestereket, szíveskedjenek tanoncaikat a jelzett napon délután 5 órára az iskolába küldeni. — Hiolecsíka Gyula igazgató.” S kommentár nélkül az alábbiak: „Jó állapotban levő mély gyermekkocsit vennék, esetleg angóra gyapjúért” — „Mézet adok tűzifáért” — „Csecsemő részére cukrot keresek tűzifáért cserébe”. A vésztői Nemzeti Bizottság felső szerveinek egyebek mellett ezeket javasolta március 11-én: „4. Az újonnan felállított nemzeti hadseregben politikai biztosok kinevezését és a rendőrlegénység demokratikus szellemű átképzését; 5. A földreform igazságos, méltányos és gyors végrehajtását; 6. A pénzintézetek állami ellenőrzését, valamint az ármentesítő társulatok államosításának végrehajtását.” (daniss) 12 BÉKÉS ! A nemzet hálája és elismerése 1 947. szeptember 14-én a Szabad Nép hírt adott arról, hogy a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottsága határozatot fogadott el, amelyben javasolta a kormánynak, hogy a tudomány, a művészet és a technikai fölvirá- goztatásnak elősegítése érdekében minden év március 15-én Kossuth-díjjal jutalmazza az alkotó munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozókat. Azokban a hetekben a legtöbb újság hasábjait a pártok viszálykodásáról és a politikai kulisz- szatitkokról hírt adó beszámolók töltötték meg, s a Kossuth- díj létesítéséről szóló információ szinte elveszett az éles harci zajban. Pedig nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar közvélemény többségét az ilyen közlések akkor már jobban érdekelték, mint az úgynevezett politikai szenzációk. Hogy miért? Nem sokkal előtte zajlottak le az országgyűlési választások, amelyek során a Kommunista Párt jelöltjei kapták a legtöbb szavazatot. Akik a Kommunista Pártra szavaztak, azok az alkotó munkára adták voksaikat és joggal várták az újságoktól, hogy a közfigyelmet is erre irányítsák, a nép érdekeit szolgáló hároméves terv teljesítését szorgalmazzák, az elért eredményekről folyamatosan számoljanak be. A Kommunista Párt röviddel a választások után nyilvánosságra hozta kormányprogramját, amelyből egyértelműen kitűnt, hogy minden erőfeszítését a lét- fontosságú terv teljesítésére összpontosította. A Kommunista Párt tudatában volt annak is, hogy a vele koalícióra lépett többi pártok mögött tömegesen sorakoznak fel azok az erők, amelyek a hároméves terv teljesítését a nemzet egyik legfontosabb feladatának tekintik. Ezért a Kossuth-díjak odaítélését a kommunisták nem kötötték úgynevezett pártszempontokhoz: egyetlen mércét állítottak fel, hogy a díjat azok kapják, akik a nemzeti újjáépítés bármelyik területén kimagasló teljesítményt tudnak felmutatni. Mindez logikusan következett a Kommunista Párt korábban megfogalmazott alapelveiből. A kommunisták ugyanis kezdettől fogva úgy befolyásolták a politikai életet és a közszellemet, hogy személyek, csoportok, testületek és intézmények értékelésében az egész nép érdekében végzett munka legyen az irányadó. A Kossuth-díjak létesítése pedig közvetlenül azt a célt szolgálta, hogy személy szerint is kiemelje és a nemzet megbecsülésével övezze mindazokat, akik munkájukkal évről évre kiemelkedő módon járulnak hozzá az országépítő tervekhez, a társadalmi haladáshoz, hazánk jó hírének növeléséhez. rdemes felidézni az PHi 1947. szeptember 14-én nyilvánosságra hozott javaslat indoklásának egy részét : „Kormányprogramunknak a takarékosság sarkalatos része. Az állami kiadások minden garasát fogunkhoz kell verni... De nem takarékoskodhatunk a kiemelkedő szellemi és fizikai teljesítmények erkölcsi és anyagi elismerésével. Azok a tudósok, művészek, írók, munkások, gazdák, akik a maguk munkaterületén kimagasló eredményeket értek el, rászolgáltak a nemzet hálájára és elismerésére. Annak a 25 húszezer és 50 tízezer forintos díjnak a költségeit, amelyet a legkiválóbbak megju- talmazására szánunk, a céltalan, a kihívó és antidemokratikus luxuskiadások és pazarlások megszüntetésével bőségesen meg tudjuk szerezni...” A Kommunista Párt javaslatát törvénybe iktatták. Elsó alkalommal 1948. március 15-én kerültek szétosztásra a Kossuth- díjak a nemzeti újjászületés és újjáépítés legjobbjai között. A munka, az alkotás, a tehetség megbecsülésének érvényesítését a hároméves terv lényeges alkotó elemeként tartja számon leg- újabbkori történelmünk. épi államunk — azóta szélesebb körben is — “*■ intézményesítette ezt az elvet. Azok, akik a maguk munkaterületén kimagasló eredményeket értek el, az idei márciuson is részesülnek a nemzet magas elismerésében. — k — Az elnökasszony Az idén lesz 22 éve, hogy gimnáziumi tanulmányainak részbeni befejezése után két hétre elvállalta a földművesszövetkezet egyik bolti pénztárosának helyettesi tósét. Ezt követte egy kis kitérő, amikor az aikkoni termán yforgjail- mí vállalat gádorosa telepéneik adminiszt- rá torna lett. De 1956 februárjában bérszámfejtő és SZTK-ügyintéző munkakörben már a földön űvesszö- vetkezetnél találjuk. Azóta is megmaradt szülőfalujában, Gádoroson és a szövetkezetét sem cserélte fel más munkahellyel. Hét évvel ezelőtt a szövetkezet igazgatósága munkaügyi csoportvezetőnek, 1970-ben belső revizornak, 1971-ben pedig közgazdasági osztályvezetőnek nevezte ki Matyej Pálnét. Egy évvel később — 1972-ben — a gazdasági osztály vezetője lett. Élete legnagyobb sorsfordulójához azonban a múlt év február 28-án érkezett el A községben megtartott szövetkezeti részközgyűléseken ekkor választotta meg a tagság Maityejnét az ÁFÉSZ elnökévé. Neon volna azonban teljes a kép, ha elhallgatnánk, hogy ez az energikus asszony mindig magas mércét állított maga elé. 1967-ben érettségit tett, 1968- ban sikeresen fejezte be a marxista—leninista esti középiskolát. Ezt követte egy középfokú áruforgalmi szaktanfolyam, majd 1972-ben jó eredménnyel vizsgázott a megyei pártiskola speciális kollégiumának közgazdaMéhészeti muzeum ■ ■ ■ Méhészeti múzeum nyílt a j grúz fővárosban, Tbilisziben. A \ több száz kiállítási tárgy között * ősrégi méhkasok, különböző for- ! májú kaptárak, méhészfelszere- ! lések, méhészeti termékek, köz- : tűk mézből és viaszból készített ■ orvosságok szerepelnek. Külön kiállítási részt rendez- • tek be a híres, 15 országba ex- : portált grúz szürke méhnek. Ez a : méhfajta több aranyérmet szer- ! zett az erfurti, a bukaresti és a ! moszkvai nemzetközi kiállíta- : son. Külön tárlókban láthatók a ; méheket ábrázoló vagy méhé- ; szeti témájú bélyegek, boríté- t kok, ex librisek és címkék. Kü- : lön vitrint kapott a külföldi * szakirodalom is. A múzeum irányítása alatt S módszertani munkaközösség dől- : gozik. A munkaközösségben hí- ; vatásos és amatőr méhészek, • főiskolai hallgatók véleményt : cserélhetnek problémáikról, de j előadásokat is hallgathatnak. ; (BUDAPRESS—APN) S Fekete Gyula: A fiú meg a katonák 24. Végre egy nő lépett ki az ajtón, s összehajtogatott papírt nyomott a markába. — Itt a lépcsőn lemész, aztán jobbra fordulsz, aztán keresztül az udvaron... — ilyesmit hadarászott a nő, s mire végigmondta, ő már rég elfelejtette az elejét. Magasra festett szemöldökű nő volt, szépnek szép meg fiatal, de mégis az a nem- szereíem-fajta. Az ilyeneknek jut eszébe először az óvóhelyen is, hogy „Ez a kölyök el- tetvez”, meg „Ki tudja, hol csavargóit, betegséget is hozhat” — amióta a városban rekedt a legtöbb rosszindulatot az ilyen pipiske nők részéről tapasztalta. Mint ahogy a legtöbb jóindulattal is nők voltak iránta, de azok az óvóhelyi asszonyságok, vendéglői konyhalányok, utcai járókelők — egyszer kalapos úrhölgyek, másszor kendős nénik — valami okból egészen másfajta nők. Magára maradva a folyosón, többször is átböngészte a géppel írott szöveget: Kiskorecz Testvér! Ezt a gyereket, e levél átadóját, amely egy menekült egyén az átmenetileg megszállt Országrészből, részesítse a zsidóholmikból néhány szükségesebb dolgokban. (Azaz ruhanemű). Kitartás! Éljen Szálasi! Pecsét, valamilyen aláírás: körzetvezető-h. Sokáig téblábolt a folyosón, az egyenruhások rá sem hederítettek. Végtére egy takarítóasszony vette pártfogásába, és elvezette, keresztül az udvaron, a hátsó épület alagsorába, a raktárhoz. Vörös képű, tuskófejű ember volt Kiskorecz. testvér, s az orra olyan lyukacsos, mint a gumiszivacs. Amikor megtudta, hová való, felélénkült: — Nem ismered a bátyámat? Kiskorecz Imre. Kocsmáros... Az alvégesi zsidókocsmában. — Ismer em hát sági tagozatán. Még ebben az évben — vagyis 1972-ben megkezdte a mérlegképes tanfolyamot, melynek utolsó vizsgáira ott- jártunkkor készült. És amire kevesen vállalkoztak volna, a már említett mérlegképes oklevél megszerzésének finisében, vagyis a múlt év szeptemberében megkezdte tanulmányait a hároméves Marxista—Leninista Esti Egyetemen, melynek első félévét kitűnő vizsgaeredmény- nyel zárta. És miközben Matyej Pálné mindent elkövet azért, hogy még alkalmasabba tegye magát az elnöki tisztség ellátására, állandóan keresi a szövetkezet eredményes működésének lehetőségeit. Mert azt akarja, hogy az ÁFÉSZ jól szolgálja Gádoros szövetkezeti tagságát, 5200 fős lakosságát. Feszített tanulása és a szövetkezet gyarapítása mellett azt már csak a „sorok mögött” említi, hogy, tagja a községi pártbizottságnak és népi ülnöik. Amikor megkérdeztem, nem találja-e soknak azt, amit magára vállal — hiszen az említetteken túl nemcsak feleség, hanem két gyermek édesanyja is — ügy válaszolt: „A férfiak mellett a nőknek — még manapság is — állandóan bizonyítaniuk kell. Csak így fogadnak el bennünket partnernek. A munkában, feladataim ellátásában én szeretnék a férfi vezetők partnere lenni. Ha nagy- nagy erőfeszítések árán. is, talán sikerül.” Bafkus Imre Névről nem ismerte, de látni látta már. És beszélték a faluban, hogy „az a matyó” kapta meg a Három Rózsa kocsmajogát, amikor Terikééket deportálták. Jobban megnézte a tuskó- fejűt, nemigen hasonlítottak egymásra. Legfeljebb, hogy annak is veres az óira. De nem ilyen lyukacsos. Rengeteg holmi egymásra zsúfolva a polcokon. Valamikor, még iskolás kora előtt látott ennyi drága holmit a szomszéd faluban, egy országos vásáron, a kétoldalt sorakozó csíkos sátrak polcain. A nyilas közelebb lépett a dróthálós ablakhoz, s némán mozgó szájjal még egyszer át- morzsolgatta a foga közt a levelet. — Aztán mi leszel, ha megnősz? T- Háát. Nem tudom én még. — Jójó. De mi szeretnél lenni? — Hát. Katona. — Fasza gyerek vagy te. Hungarista leszel, igaz? Megvonta a vállát. Az valami újfajta katona lehet, nem hallotta még. — Mi a fene. Tán még azt se tudod, mi az a hungarista. — Hát... valami katona. ♦— Több az, öcskös, mint a katona. Mert a katona csak a háborúban katona. A hungarista meg a békében is katona. És nemcsak a fronton, hanem a hátországban is katona... Hát 1875. MÁRCIUS 9.
