Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-16 / 64. szám
! Vörös Csillag félék Úttörő-rendezvények a Forradalmi Ifjúsági Napokon A Magyar Űttörők Szövetsége hagyományaihoz híven, a ! KISZ-szel karöltve, méltóképpen készül a tavasz forradalmi 5 napjainak megünneplésére. Az idei rendezvényeknek különös je- S len tőséget ad a párt napokban ülésező kongresszusa, valamint « a felszabadulás 30. évfordulója. Vörös Csillag játék az összefoglaló neve azoknak a tevé- S kenységeknek, melyeket március 18. és április 20. között fognak ; a pajtások az évfordulók és a pártkongresszus tiszteletére végre- ; hajtani. A pajtások „titkos parancsok” formájában értesülnek a jj feladatokról, melyek közt szerepel ünnepi tisztelgés, a szocia- S lista építőmunka eredményeinek akadályversenyszerű megis- : mérésé, társadalmi munka, az úttörők kétéves expedíciós mun- ; kájának önértékelése és a felszabadulást köszöntő tábortűz. A • vörös csillag 5 ágát jelképező öt feladatot az ország valameny- í nyi úttörője egyszerre hajtja végre. I A aemesmedvesí áttörő találkozóra az ország minden részéből jönnek pajtások, hogy képviseljék az egymilliós űttőrő- közösséget. Több mint kétezren köszöntik az utolsónak felszabadult magyar községben a 30. évfordulót. Április 3-án este kigyull a szabadságot köszöntő hálatábortűz Nemesmedvesen, melyet szerte az országban újabb és újabb tábortüzek követnek. Másnap díszünnepségen hangzik majd el a Magyar Üttörők Szövetségének díszparancsa, mely „Őrizzük a lángot” címmel a„Szabadság tüzének” őrzésére, a 30. születésnapjára készülő úttörőmozgalom köszöntésére és a következő úttörőév mozgalmában való részvételre szólít fel. Itt adják át a megyék küldöttei azokat az orosz nyelvű albumokat, melyeket a felszabadítóknak, illetve a felszabadító hősök unokáinak készítettek a magyar úttörők és kisdobosok. Az ünnepséget kulturális és sportprogramok követik. Ne- mesmedvesre érkezik a lenini páncélautó és haditechnikai bemutató is nyűik. iEae»ssfflaaee®g3S8ega09S0Q0Bas®t3Q©Dflr]9S(3!2BCi®BffifiS0BSíseao£BaE7] Szocialista szerződés a számítástechnikáért Gálaest Dobozon & RXS35 Kupont] Bizottsága felhívta a fiatalokat, vállaljanak védnökséget a számítógépek, a számítástechnika hazai elterjesztése felett Ebbe a programba .tűik bele az a szocialista szerződés, melyet a Békés megyei KÖJÁL számítóközpontja és a budapesti VBKM Vfhlesz gyár „Március 15.” Ifjúsági Szocialista Brigádjának fiataljai kötöttek. Az ifjúsági brigád a gyár nyomtatott áramköröket előállító üzemében dolgozik és vállalták, hogy társadalmi munkában elkészítik a Békés megyei számítóközpontnak szükséges pa- néLokat. Aki már látott egy bonyolult műszerhez vagy szállítógéphez szükséges áramköri lapot, az tudja, milyen nagy jelentőségű ez a felajánlás. Ennek a szerződésnek a létrejötte nélkül a hosszú átfutási idő és a magas költségek szinte lehetetlenné tették As *8a6 Iközöe megbeszélés a nyomtatott áramköri üzem laboratóriumában •lQCíftra3QOn0OSQO0QQ0000QG}00QQQ000QQ000G3BQ0E3(3BQ0EBe0®SS000BSQ0O0{?nSP!i'f?rie9yQS9(<Bll3RI®0SfflS®fJS®fflI Rl-remfenénr kaláka Békéscsabán volna a számítóközpont fiatal- ■ jainak fejlesztő munkáját. Ápri- • iísbass vendégül látják Békés- § esabán a Március 15. brigád tag- | jait és remélik, így még job- : ban elmélyül a barátság. I Az 1969-ben alakult KaWca- együttes minden alkalommal kedves vendége a csabai fiataloknak. Legközelebb holnap, hétfőn este találkozhatnak ismét velük a békéscsabai ifjúsági is úttörőház nagytermében A delfinek „logikusan** gondolkodnak a Tízek Klubja vendégeiként. Az este hét órakor kezdődő előadásukon verseket játszanak — zenével. Weöres Sándor, József Attila, R. Burns, Csanádi Imre, Tamlcó fiirató Károly, Nagy László és Móra Ferenc müveinek megzenésített változa- i tói szólalnak meg, megannyi | ritkán hallott hangszeren. A Tí- I zek Klubja a Forradalmi Ifjú| sági Napok alkalmából rendezi £ meg azt a hangversenyt a város S KISZ-alapszervezetei részére. A felszabadulás 30. évfordulójának tiszteletére a KISZ gyulai járási bizottsága és a Járási Hivatal művelődésügyi osztálya nagyszabású kulturális vetélkedőt rendezett, meMáshol is lehel csinálni... Endrődön a „Lenin” Termelő- szövetkezetben a 37 fiatalból álló KISZ-alapszervezet nemrég elhatározta, hogy a tsz minden tagját bevonják a március 15-i évforduló megünneplésébe. Eddig csak a fiatalok emlékeztek meg az 1848-as forradalomról. Most egy húszperces műsort állítottak össze és vettek fel magnetofonra, amelyet március 13-án, 14-én, illetve 15- én a szövetkezet minden üzemegységében lejátszottak. A dolgozók mindenhol örömmel és érdeklődéssel fogadták a fiatalok műsorát, ezért elhatározták, hogy az endrődi csendőrsortűzre és felszabadulásunk harmincadik évfordulójára hasonló módon felkészülnek majd. A kezdeményezés jó, máshol islehet követni. •■BSBBKHaBaaaaaaaaaaaaaaHBaBBBaaaaaBanas^ A Mini Magazint összeállította Lányai László lyen a gyulai járás fiataljai vettek részt. A legjobbak ma, vasárnap este 7 órakor gálaesten mutatják be tudásukat a dobozi művelődési házban. Békés megyei diáknap Egy új, remélhetőleg hagyományossá váló rendezvényre kerül sor március 21-én Orosházán. Délelőtt 10 órakor kezdődik a művelődési központban az L Békés megyei diáknap. Ezen a napon a megye minden részéről jönnek Orosházára a fiatalok, hogy összemérjék tudásukat a különböző művészeti ágakban. Az iskolai és területi versenyek legjobbjai dönMk el most, hogy kik vehetnek részt a Erkel Diákünnepein. Vers- és prózamondásból, 43-an, 9 diákszínpad. 17 szólóénekes, 29 hangszeres szólista mutatja be tudását. Ez utóbbi produkcióknál érdekesség, hogy örvendetesen nőtt a népi hangszerek megszólal'atói- nak száma. A citerások, furu- lyások mellett köcsögdudával is fellép egy versenyző. A közönséget még néptáncosok. kamarazenekarok, folk- és pol-beat énekesek és egy bábegyüítes szórakoztatja majd. A zsűri arany, ezüst és bronz fokozatokat ad majd ki. Akik arany fokozatot érnek el, azokat meghívják az EDÜ-re és ott adják át a díjat, MHHMHHIimiHMIHNHMIUHHIHHIHHnniI A delfin ma kétségtelen SÍ az idomárok és a magatartáskutatóik kedvenc állata. Szovjet tudósoknak a Fekete-tengerben élő álLaitaókíkal sikerült bizonyítaniuk, hogy a delfin még logikus gondolkodási képességgel is ssendélkezik. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a delfinek a leigimbelligen- s»bb élőlények köaé tartoznak. Agyuk időegységenként több információ feldolgozására képes, mint az embert agy. A Fekete- tengerben élő egyik delfin-fajta agyának súlya nagyság tekintetében az emberszabású majoménak felel meg. A delfinek, amelyek biológiailag a bálnafajtáikhoz tartoznak, készségesen kötnék kapcsolatot és az emberrel szemben barátságosan viselkednek. Az idomított delfinek teljesítményeiről és improvizációdról nem csupán népszerű filmek szólnak, hanem tudások is vizsgálják a jelenséget. A moszkvai egyetem tudásai ízt vizsgálták, milyen az állatok intellektusa Ezen azt a képességet értik, hogy a környezetben érzékelt jelenségeket logikus módon összekapcsolják, és ennek megfelelően értelemszerűen cselekedjenek anélkül, hogy idomí- tás vagy tapasztalatok útján tanulták volna A delfinek egyes játékiaá azt ejtetik, hogy ezek az állatok számukra szokatlan körülmények között is képesek logikus sorrendben feladatokat megoldani. Megfigyelték például őket, amikor megpróbáltak egy ten- iglTrfnr levő sziklahasadékból íruírénátkat kiemelni. A murának húsa ízletes, ezért már a régi Rómában is nagy medencéikben tenyésztették őket. Az egyik delfin először fogott egy mérges tüskéjű halat, s betolta a hasadékiba, így a muréna kénytelen volt elhagyni rejtekhelyét. Ekkor a másik delfin elkaphatta. Az olyan magasain fejlett élőlények, mint a delfinek, teljes megítélésében figyelembe kell venni az egyéni összjstruktúrát is, tehát azt, amit az embernél személyiségnek nevezünk. Vannak például figyelmes, vállalkozó kedvű állatok, amelyek maguk is kitalálnak különböző játékokat, és igen változatos módon kommunikálnak gondozóikkal. Mások kevésbé vállalkozó kedvűek, könnyebben ingerelhetők és kevésbé figyelmesek. A szovjet kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a delfinek intelligencia tekintetében a legfejlettebb gierinces állatokhoz tartoznak. Messze meghaladják a kutyákat, és megközelítően a eerkoff majmok szintjén állnak. Ez utóbbiak azonban majmok és fejlődéstörténe- tileg igen közel állnak az emberhez. A delfinek viszont rendkívül specializált vízi állatok. Ez a jelentős életmódbeli különbség a szovjet kutatók véleménye szerint mindig is nehézzé teszi majd az ember számára, hogy felismerje és megfelelően értékelje rendkívüli értelmi teljesítményeiket és LnteLli- ganciáiuk&h Fiatafoft areftépesarnofta Aki a virágot szereti. Hafk szavú, barátságos lány Elek Magdolna Régebben a bútorgyárban dolgozott, de azt a helyet ott kellett hagynia, mert nem bírta a gyakori huzatot. Mindig beteg volt — Egyik régi osztálytársam ajánlotta a gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalatot Azt mondta, itt csodálatos virágok varrnak, és a szegfűnek olyan hosszú szára van, hogy én olyat még nem is láttam. Gondoltam megpróbálom, így kerültem ide 1971-ben. Nem csalódott. Szeret itt lenni, hiszen munkájával kivívta az elismerést. A növények szépen fejlődnek a keze alatt. — Legjobban azt szeretem, amikor szedjük a virágot. .Csodálatos látvány a csokorba fogott szegfű, amit én és munkatársaim ápolunk, gondozunk ilyen széppé. Magdi már önállóan végzi munkáját. Ebben, mint kérdésemre elmondja, sokat segített Teri néni, a részleg vezetője, aki munkába állásakor, szeretettel fogadta, s ha valamit nem tudott megcsinálni, mellé állt, elmagyarázta, megmondta, mit kell tennie. — Február 4-e óta szakmunkásképző tanfolyamra járok, ahol a dísznövény termesztést tanulom. Az éghajlattan és a géptan egy kicsit nehéz, de megéri a fáradságot. ideje van. Sarkadról jár be dolgozni. Reggel fél 6 órakor keL, hogy elérje a vonatot 7-től háromnegyed 4-ig dolgozik. Csiak fél 6-kor megy vonata Sarkadra, így általában fél 7-re ér haza. Otthon, ha nem kell segítenie, akkor tanul. Szórakozni ritkán mehet, nincs rá ideje. Mindezen kívül a vállalat KlSZ-szerveze- tében faliújság-felelős, s a vállalt társadalmi munkákban is részt vesz. Február 23-án például a húsüzemnél segített téglát hordani. — Ha sok időd lenne, mit csinálnál legszívesebben? Kicsit gondolkodik, aztán válaszol: — Szeretnék kirándulni, a szabad levegőn lenni. Ha otthon vagyok, szívesen segítek a főzésben, bár még nem nagyon tudok. Kertészkedni is szoktam. Sokszor mondják a szüleim, én értek a virágok gondozásához, ügyeskedjek a kertben. Magdiék hárman vannak testvérek. Kilencéves kishúgát már egyszer behozta a munkahelyébe és a kislánynak tetszett, amit látott. Édesanyja, aki egyébként háztartásbeli, örül, hogy a lánya ilyen jó helyen dolgozik. Az átlagosan 1700 forintos kereset is jól jön, amit Magdi mindig haziaad, —Persze, ha ruha, cipő kell, snegvehetem magamnak, de így jobb, hiszen édesanyának öt ember ellátásáról kell gondoskodnia «. A. I