Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-15 / 63. szám
Új otthonában fogadja a Kiskunhalast a Bcs• Tanács*Agyagipar SK labdarúgócsapata APRÓHIRDETÉSEK A nemrégiben sorra került VTSK-Agyagipar fúzió után az új egyesület NB III-as labdarúgócsapata — a Bcs. Tanács- Agyagipar SK együttese — két mérkőzést játszott, s hazai pályán, azután Szarvason megállva helyét, három pontot gyűjtött. Gyócsi Lászlóval, a TASK technikai vezetőjével beszélgettünk a csapat előtt álló feladatokról. — Egységes csapat kialakításán fáradozunk — mondotta Gyócsi László. — Az a cél, hogy a volt AMTE-játékosokat olyan edzettségi szintre hozzuk, hogy minél hamarabb az átszervezett együttes tagjai lehessenek. Azt szeretnénk elérni — zökkenő- mentesen —, hogy jó kollektívává váljon az együttes és megfelelően képviselje a nagy múltú munkáskerület színeit! — Milyen csapatokat szer»-, peltetnek? — kérdeztük. — Jelenleg öt csapatunk van. Az NB III-as gárdát Lós József, a tartalékcsapatot Mitykó András irányítja. Az ifiket továbbra is Félix József edzi. A két serdülőegyüttes tagjaival Pa pp Gábor foglalkozik. Ügy látjuk, jó szellemű, tehetséges fiatal gárda jött össze. Így minden bizonnyal meg tudjuk valósítani célkitűzésünket, azt, bogy a jövőben csak saját nevelésű labdarúgók szerepeljenek nálunk! — Kikből áll az NB III-as keret? — Jelenlegi keretünk 26 tagú. Kapusok: Gulyás, Kovács, Oláh, Stúber. flátvédek: Harmati, Hancsák, Gaál, Laczó I., Laczó II., Kolarovszki (az AMTE-ből), Urda, Kiss, Bödő, Lukoviczki. Középpályások:, Hajas, Bunda, Sportműsor SZOMBAT Spartafcíátl. A Vas-, Térn- ee Vű- tumősi part Dolgozók szakszervezetének megyei szakmai döntője (asztalitenisz és sakk), Békéscsaba, DÉMÁSZ (Tanácsköztársaság útja), 9.00. Á KPVDSZ megye) szakmai elöntője (asztalitenisz, sakk), Békéscsaba, Építők kultúrotthon (Trete rt u.), 9.00. A Termelőszövetkezeti Spartakiád megyei döntője '(sakk, asztalitenisz), Orosháza, 1. sz. iák., 14.00. Értekezlet. A megyei labdarúgó szövetség szezonnyitó értekezlete, Békéscsaba, SZMT-székház, 9.00. Úszás. A Gyulai SÉ ünnepi versenye, Gyula, Várfürdő. 11,00. VASÁRNAP ' Labdarúgás. NB III. Gyulai SE— Kecskeméti SC, 15.00, Tompa. Bcs. TASK—Kiskunhalas, Bessenyei u., 16.00. Tóth ú. Előkészületi mérkőzések: oh. Kinizsi— Oh. Dózsa Tsz, 0.30, Honvéd Dózsa SE—Medgyes- bodzás. 14.30, Dévavúnya—Gyónta. 15.00. Nagy L, Szeghalom—Bcs. Építők, 15.00. A Csabacsűdi TSZSK jubileumi tornája Csabacsüdön, 13.00: Nagyszénás—Békésszentandrás, 15.00: Csabacsűd—Kondoros. Vívás. Területi serdülő és ifjúsági kardverseny, Békéscsaba, Rózsa Ferenc Gimnázium, 9 00. Területi ifjúsági, serdülő, fiú és leány tőr, valamint jtórbajtőrverseny, Békéscsaba, Kemény Gábor Szakközép- iskola, 9.00. Asztalitenisz. Négy megye Seg- jobb pedagógus versenyzőinek vetélkedője, a Pedagógus Szakszervezet megyei bizottságának rendezésében, Békéscsaba, 10. sz. iák., 9.00. Sportlövészet. A MEDOSZ Szak- szervezetének megyei felszabadulá- , !Asi versenye, Békéscsaba, városi lőtér, 9.00, Teke. NB I. Szegedi AK—Bcs. Előre Spartacus, női, 11.00. NB n. Gyulai SE—Salgótarjáni öblösüveggyár, fém. Gyula, kórházi pálya, 1.00. Kosárlabda. NB TI. Debreceni •tSB—Szarvasi Főiskola Spartacus, női, 11.00. Kézilabda. Az WTS. évi Békés megyei kézilabda-bajnokság sorsolása, Békéscsaba, Kórház u. 4., sporthi- «***, SM». Zahorán, Soős, Kuti I-, Palotai. Csatárok: Varga M., Rétlaki, Kuti II., Varga B., Turcsek, Perei. Távozott Kolarovszki (aki a VTSK-ban szerepelt), Filipi- nyi és hasonló gondolattal foglalkozik — értesülésünk szerint — Bárdos. A vasárnap pályára lépő csapatot az edző" csak közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki a fenti keret tagjai közül. — Milyen a szakosztály Bessenyei utcai létesítmény-ellátottsága? — Az öltözők, fürdők felszerelése meglehetősen hiányos. Ezek felújítása, pótlása folyamatban van. Vezetőségünk tervbe vette, hogy még ebben az évben hozzákezd az 1500 férőheA megye három szakosztálya indította versenyzőit a 14—17 éves vívók megyei bajnokságán. A két korcsoportban megrendezett verseny tájékoztatást nyújtóit a sportkörök utánpótlásnevelő munkájáról, s egyben válogató volt a nyári ifjúsági—serdülő edzőtáborokra is. A 1—4, helyezettek jogot szereztek a körzeti viadalon való részvételre. A serdülő lányoknál — holtverseny után — jó teljesítménynyel Bodai Krisztina nyert. A serdülő fiúk közül Galli Zsolt (tőrben) és Pluhár János (kardban) nyújtott figyelemre méltó teljesítményt. A legszínvonalasabb küzdelmet az ifjúsági lányoknál láthattuk. Hármas holtverseny után — végül is — az esélyes Nagy Andrea megérdemelten nyert a hosszú ideig betegeskedő Szász Györgyi élgtt. Kellemes meg! epetést okozott az ifik között először szereplő Kováts Éva — (harmadik helyezésével). Benkő Attila elsősége minden kétséget kizáróan megérdemelt! Ifi kardban Kozák Frigyes az edzések kihagyása miatt csak szoros küzdelemben, holtverseny után tudta megszerezni az első helyet, klubtársa, Mucza Sándor előtt, akinek második helye a szorgalmas edzések jutalma. Eredmények. Serdülők. Leány tőr. 1. Bodai Krisztina (Oh. Sp.), 2. Kazár Éva (Bcs. TASK), 3. Márton Orsolya (Oh)., 4. Máté Erzsébet (TASK). Fiú tőr. 1. Galli Zsolt (TASK), 2. Pluhár János (Gyulai Erkel Gimnázium), 3. Csetneki István (TASK), 4. Bagi György (Gy.). Kard. 1. .pluhár Kosárlabda Budapesti Orvostudományi Egyetem-Szarvasi Főiskola 73:58 (37:30). Főiskolás kosárlabda-bajnokság, férfi. Budapest. Játékcsamok. V.: Gllly, Vitéz. Szarvas: Szabó (17), Dályai (17), Cora (a), Kézi (8), Szalontól (6). Csere: Czinege (2), Deák. Edző: Szirony Pál. A gépjármű meghibásodása miatt a szarvasiak csak késve érkeztek Pestre és bemelegítés nélkül léptek pályára. Szünetig egyenlő erők küzdöttek, később két játékos kipontozódása miatt a szarvasiak csere nélkül maradtak — és nem tudták tartani az orvos-egyetemiek jó nevű. magas játékosait. A szarvasiak minden játékosa dicséretet érdemel, különösen Szalontai, aki sérülten is játszott. Az izgalmas körülmények közt lejátszott főiskolai találkozó után egy nappal később — Szalontai György irányítása mellett — a kiskunfélegyházi Kiskun Kupán szerepeltek a főiskolás fiúk. A kupát az NB It-es Pécsi MSC nyerte Szolnok és Kiskunfélegyháza előtt, a szarvasiak a negyedik helyen végezték. lyes fedett lelátó megépítéséhez és az állóhelyek folyamatos rendbe hozásához. Az -elnökség azon fáradozik, hogy a sportolási feltételek biztosítottak legyenek a Bessenyei utcai pályán! Szeretném még végezetül elmondani azt, hogy a korábban kibocsátott pályabelépők már csak a holnapi, Kiskunhalas elleni mérkőzésre érvényesek. A legközelebbi, hazai mérkőzésünkre pedig — már új belépőket bocsát ki a klub. Kérem szurkolóinkat, továbbra is biztassák a csapatot! A fiúk nevében Ígérhetem, hogy a TASK együttesel valamennyi bajnoki osztályban — mindent megtesznek a kék-fehér színek sikeréért! (V. J.) János (Gy.), 2. Beck Zoltán (Oh.), 3. Berta Lajos (Oh.). Ifjúságiak. Leány tőr. 1. Nagy Andrea, 2. Szász Györgyi, 3. Kováts Éva, 4. Szabó Mariann (valamennyien TASK). Fiú tőr, 1. BenkŐ Attila, 2. Galuska Zsolt, 3. Moldovány Illés (valameny- ■nyien Gy. Erkel). Kard. I. Kozák Frigyes, 2. Mucza Sándor, 3. Almási Imre, 4. Horváth Imre (valamennyien TASK). A holnap délelőtt sorra kerülő körzeti versenyen sok szerencsét kívánunk fiatal vívóinknak! Bizakodnak a pécsiek A» Nb I-es labdarúgó-bajnokság inai, 18* fordulójának párosítása a következő: Vasas—Salgótarjáni Bányász, Fáy u., 14.30, Csepel—Diósgyőri VTK, Csepel, 16.30', Bp. Honvéd-Tatabányai Bányász, Kispest, Honvéd-pálya, 17.20, Haladás VSE— Üjpesti Dózsa, Szombathely, 1430, Pécsi MSC—Békéscsabai Előre Spartacus, Pécs, 14.30, Bába ETO—Ferencváros, Győr, 14.30, Videoton— Zalaegerszegi TE, Székesfehérvár, 14.30. Szabadnapos; MTK-VM. A Bcs. Előre Spartacus tartalékcsapata 12.30 órakor kezd Pécsett, A viharsarki gárda előkészületeiről lapunk tegnapi számúban Irtunk. Most Lázár Lajosnak, a Dunántúli Napló sportrovat-vezetőjének rövid interjúját közöljük, amelyet a Pécsi MSC vezető edzőjével, dr. Dunai Jánossal készített. — Kitűnően sikerült a tavaszi rajt, hisz legyőztük a hatszoros magyar bajnok ÍJjpesti Dózsát, a Haladást Szombathelyen, csak a ZTE-tŐl szenvedtünk vereséget. Zalaegerszegen is megfelelő volt a játék, de kihasználatlanul marad- • tak a helyzetek. Tudjuk, hogy a Békéscsaba olyan csapat, mely gyakran okoz kellemetlen meglepetést ellenfeleinek. Ráadásul a tavaszi kezdés nem úgy sikerült számukra, ahogy szerették volna, így bizonyára javítani szeretnének negatív mérlegükön. Küzdelmes mérkőzésen, szoros eredményt és pécsi győzelmet várok. % Hét. közben Tóth az A-válogatott- ban, Kocsis pedig az U-válogatott- ban szerepelt, így nem voltak ott a Kaposvár elleni edzőmérkőzésen szerdán, ahol biztatóan játszott a csapat. Ugyancsak hiányzott a Zalaegerszegen megsérült Zombori is. Zornbon csütörtökön kezdte el az edzéseket és remélem ott lesz szombaton a kezdő csapatban. Ha játszhat a kitűnő középpályás, akkor nem változik a ZTE ellen szerepelt csapat, tehát: Katzirz — Rótt, Kocsis, Engloner, Tóth — Dárdai F., Konrád, Zomfcori — Kiás,' Bálint, Bencsik. Hogy kik lesznek a tartalékok? Ezt csak a 1 pénteki edzés után döntöm el*, 3 szobás, pados, szép családi ház, két udvarral, nagy telekkel betegség miatt, elfogadható áron eladó. Békéscsaba. 311.. Galamb 4. 146129 Újkígyós, Kiss u. 21. sz. ház eladó. Érdeklődni: Ancsin György. Újkígyós, Dohány u. 15. alatt. ___449499« H áz eladó. Békéscsaba. HL kér.. Lorántffy_u. 6ő._sz._________449496 K iskerekű CM-es Wartburg eladó. Mezőberény, Gyomai u. 15/a._____ P —70-es személygépkocsi, kis fogyasztású, műszaki vizsgára előkészítve. gyári pótalkatrészekkel, olcsón eladó. Babetta kismotort beszámítok. Érdeklődni: Fiiredi. üvegbolt, Békéscsaba, Orosházi 95 L Jó állapotban levő. világos hálószobabútor eladó. Érdeklődni • délelőtt, vasárnap egész nap. Békéscsaba, Trefort 14.__________449560 7 oo négyszögöl beépíthető telek eladó vagy bérbe kiadó (kertészkedésre is alkalmas). Érdeklődni: Békéscsaba, Kazinczy u. 2. C. lh. Hl. em la. ajtó. 449662 Békés, Szarvasi út 4«. számú fél ház. három szobás, két kamra, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: vasárnap (16-án) délelőtt. ____ M űszaki vizsgázott 408-as Moszkvics eladó. Békéscsaba. iLencsési lt. L-rtg. B. lh L 5. 002308 1FA-FRAMÖ kis teherautó, rendszám nélkül, jó állapotban, olcsón eladó._MezőberényÁrpád _u._ 48. _ ID rendszámú \világos Wartburg Limousine, ki tűhő állapotban eladó, Megtekinthető a Kulich lt-i mezőgazdasági termékbolt melletti parkolóhelyen Békéscsabán, szombaton 1—2-ig, vasárnap 3—i-ig (telefon :_13-244h._________________449608 E lcserélném 2 nagy szobás, fürdőszoba. konyha, spájzos lakásomat 1 szobás, összkomfortosra, I. emeletig. Békéscsaba, Bartók B. 24. Naponta Iá órátóL vasárnap egész ^nap.________________________449490 T rabant Combi eladó. Békéscsaba, Kazinczy 3. D. 18.__________440692 B ékéscsabán gyümölcsös tanya eladó, 1 kataszter földdel Békéscsaba, Körgát sor., szociális otthon. Fabó Mihály.______________-1496695 E ladó nagy garázs kövesút mellett és sötét hálószobabútor. Érdeklődni: szombat, vasárnap; Békéscsa- ba, József A. (KISZ) lt. 3/1. x UC-s Trabant Limousine eladó. Orosháza, Balassa Pál utca 24. __ F él ház eladó, beköltözhető. Békéscsaba, _ Berényi _ út I3._______449604 M otorkerékpár-utánfutó eladó. Békéscsaba, Kulich, Gyula lt. 18. B. I. L________________________449492 Nyugdíjas munkabíró szakácsnőt, főzőnőt balatoni étkezdébe idénymunkára felveszek Mándiné, Székesfehérvár, Ady Endre u. 11.___ G yökeres szőlő kapható. Békéscsaba. Árpád sor 62. 449498 Jelentős* anyagiakkal társulnék jól jövedelmező yállalkozáshoz. ..Tiszr tességes haszon’* jeligére a békés- osabal hirdetőbe.____________449683 G ázolajbojler eladó. Békéscsaba, V., Pozsonyi 110.____________449541 E gyszobás udvari fél ház eladó. Békéscsaba. Zöldfa utca 37. szám. Érdeklődni: 35. szám alatt.__449542 K étszobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Békéscsaba, Kulich lt. V/8. A._ I. 3._______________449574 M agas törzsű és alacsony rózsatövek. Babetta motor, nagyboconádi kantárak eladóit. Gyulaújvári, Felszabadítók ú. 65.________449899 N emrégiben beköltözött szövetkezeti vagy OTP-s lakást vennék Békéscsabáit, OTP-átválLalással. Ajánlatokat: ,.Lakás” jeligére a békéscsabai hirdetőbe.____________449655 B ékekert bérbe kiadó. Békéscsaba, Kis rét 50/11. _______________449654 1 éves félvér kancacsikó eladó, Nagyrét, _T._ 22188. Veszelka.__ -449652 Rövid húrú páncéltőkés zongora el- adó. Békéscsaba. Gyöngyösi u_90- Újra festett, diószinű, 8 darabból álló hálószobabútor eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. Szőlő u. 96.___ M ezőmegy er (VII. kerület) - Kurta sor 19 sz. alatt bikabor.iü eladó (7 hónapos).__________________449646 Ü j kazán eladó és kert kiadó. Bé- késcsaba,_jPozsonyi_u. 71. 449534 Z szobás, fürdőszobás, kertes, ió- szágtartásra alkalmas ház és 500-as keltető eladó. Békéscsaba, V. kér.. V arsányi 14. (Franklin _uteából). __ E gy fekete corwald kan eladó. Békéscsaba. HL, Zöldfa 41._____449481 B ékéscsaba, Wagner 107. sz. ház, azonnal beköltözhetően eladó.___x „ Fáklya” kombinált szobai garnitúra eladó. Békéscsaba, V., Pozsonyi | ti. 39.__________ 449538 E ladó Békéscsaba. Jókai u. 61. sz. fél ház.__________________ 4496638 T elek eladó. Békéscsaba, Szarvasi ti 32 ^ 4496643 1 darab 3 éves sodrott vasderes kancacsikó eladó Békéscsaba. Tenged ik U. 44. 449642 Ezüstfenyő-csemete eladó. Érdeklődni : Békéscsaba, VI., Micsurin U 4/1.______ 449676 E lcserélném 2l/a szobás egyedi, gázos, szövetkezeti lakásomat magánházra. Ajánlatokat: ..Megegyezéssel’» jeligére, a hirdetőbe. 449678 tűszerű Komár Moped és 223-as Warszawa sürgősen eladó. Békés. Li_Drága út 51.______ 449672 . Eladó, különálló, kétszobás, összkomfortos házrész, 10O négyszögöl telekkel. Budapesttől V* órára. Cím: ifi. Szabó Sándor, Pomáz. Kossuth u._8._______________449601 1 /3 házrész eladó, beköltözhető. Békéscsaba. Szarvasi út 6. Érdeklődni: V., Landler Jenő 80. 449615 Telek eladó, tervrajz és építési engedéllyel. 20 köbméter, alapba való téglával, Gyulán, Hajós u. 7. (Nagy- román város). Érdeklődni: Parkétteremben._________________153883 ^ G yulavári, Rákóczi u. 48/a. szám alatti házhely.' 'alappal és* közmű- vesítve, eladó. Érdeklődni: Szabadkígyós. Erdészház, Szilágyi._______ 2 50-es MZ motorkerékpár utánfutóval eladó. Gyula, Czinka Panna ut 46. - 449602 Eladó 382 négyszögölön fekvő fél ház. állattartásra kiválóan alkai- mas. Békéscsaba. Dobozi u. 42,____ E gyszobás, összkomfortos, békéscsabai. lakótelepi lakás, azonnali beköltözéssel, készpénzért eladó. Ajánlatokat „Földszintes” jeligére, a békéscsabai hirdetőbe. ________4496^ B ékéscsaba, Jókai u. 45. szám alatti ház, beépíthető telekkel el- adó. Érd.: Tolnai u. 2. B. U. em. ‘ 3.._este 5_után.______________449665 Kétszobás, kertes ház, hálószobabútor, konyhabútor, heverő, villanysütő eladó. Szabadkígyós. József A. u. 3. Érd.: Gorkij u. 1. x Kétszobás, hallos, új típusú ház* 738 négyszögöl', 400 tőke lugasszőlö- vel, beköltözhetően eladó. Érd.: Mezőberény, aumijavitó műhely. Szabadság _________ 449662 Fiatal házaspár. 2 szobás, összkomfortos, bútorozatlan lakást bérelne, maximum 1 évre. Békéscsabán. Ajánlatokat: „Sürgős* jeligére, a békéscsabai hirdetőbe. _______449661 F ehér néma kacsák, texán galambok eladók. Fiatalok előjegyezhe- tok. Békésasaba, V., Bem u. 38. UC forgalmi rendszámú Wartburg Limousine, fehér, eladód Kovács Mátyás. Békés, Széchenyi tér 13. Érd.: 16 után és vasárnap vagy napközben, a 105-ös telefonon.« Vetőmagburgonya (rózsa) eladó. Békéscsaba, V. ker„ Könyves u. 59 360 négyszögöl telek eladó. Nagy Sándor utcában. Érdeklődni.: Bé~ kéiscsaba, Gy£ri utca 43. Balogh András. ____________ 449680 M élv gyermekkocsi eladó. Békés- csaba, V., Mátyás király utca 27 > ÜJjkígyós, Szt. István 14/1. számú félkész hóz, sürgősen, fizetési kedvezménnyeL eladó.________- 449625 B ékéscsaba, VI., Körgát sor 8. hé» és egy eoOrtas Trabant eladó._____ T rabant eladó, Békéscsaba. Körgát _sor 19. • 449619 Idős beteg asszony mellé, állandó elfoglaltsággal ápolót keresünk. Érdeklődni: hétköznap este hat után és vasárnap nyolcból tizenkettőig. Békéscsaba, Kulich lakótelep 29. C. lépcsőház, IV. 12. ______449609 B ékéscsaba. Micsurin u. 6/a. sz. alatti két szóba, összkomfortos családi ház, beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a helyszínen. minden szombaton* ló—16-ig: ósr vasárnap 10—16-ig.____________________449610 T elek, építési anyagokkal eladó. Mezőmegyeren. Érd.: du. .16 órától. _Békés csaba, _Áchim u. 2. ez. _alatt. 7 db 4 hónapos süldő eladó. Bé- ^ kés csabai Tanya 91/4. (homokbányánál), ________ 449613 F iat Coupé eladó, Békéscsaba, Szepesi u. 3. sz.______________449497 1 T írsz., fehér Zsiguli, hibátlan, eladó. Érdeklődni: Gyula, Katona József tér 3., délután 16 órától, vasámap egész nap. ______153871 K étszobás ház eladó. Békéscsaba. _L._Tessedik_út 18.____ 449558 R enault—10, CZ rendszámú, kitűnő műszaki állapotban eladó. Dr. Fekete. Méhkerék. Érdeklődni: egész jnap.________________________449566 H áz eladó, elfogadható áron. Békéscsaba, Rózsa F. 38. Érdeklődni: Békéscsaba, V„ Jósika u. 22. újkígyós, Fő utca 39. számú ház, kerttel, jó helyen, eladó._____440539 B ékéscsaba, Gellert utca 12. szám alatti ház, azonnal beköltözhetően, , eladó. Érdeklődni: ugyanott, bárxnikor.______________________449561 R edőnyös, hármas ablak eladó. Békéscsaba, Kulich Gyula _u._5._____ H áromnegyed utcai házrész, olcsón és részletre is eladó. Békéscsaba, Zrínyi utca 2. 449603 Eladó Simson Stár motorkerékpár, 7 000 kilométert futott, príma állapotban és két darab használt férfi- kerékpár. Békéscsaba, Fürst Sándor u. 16.__________________602310 Gyula. Réz József u. 2 szám alatt- fürdőhöz közel, 180 négyszögöles, jó fekvésű házhely eladó._______153865 A békéssámsoni Előre Mg Tsz eladásra kínál 3400 db melegágvi ablakkeretet. kevés üveggel. Érdek- jalődni: Békéssámson, Előre Mg Tsz. Kulima Jánost főkönyvelőnél. x Kötegyánban, Ságvári u. 24. sz. alatti ház. melléképülettel, nagy kerttel eladó. Érdeklődni; levélben: dr. Dér Sándomé. 6400 Kiskunhalas. Vasút U. 6. 443538 Kettő darab 10 hónapos bilca eladó. Szabadkígyós. Cseretelep 10. iskola mellett. Kurgyis. QQ2298 Lakótelepi két. szoba, összkomfortos lakás eladó. „I. emeleti” jelegére,lapki ad óbai _________002291 6 01-es Trabant eladó. Békéscsaba. Achim lt. 31. 1. em. 5;______002292 IK rendszámú Zsiguli eladó. Bé- késcsaba, Lugosi u 8. 449650 500-as szalagfűrész, gumi kerékre szerelt, egy fázisú, vülanymotorral. 500-as keltetőgép és csibe-élőnevelőketrec eladó Gyula. Béke sugárút 55/b.________________________153881 M urony. Ady Endre utca 8. sz. ház eladó. Megtekinthető: március 15.. 16. 00230(3 Termelőszövetkezeti tájborok minden mennyiségben kaphatók. Bé- késesaba. Halna! utca 3., borpince. 700 700 négyszögöl föld eladó, Békéscsaba, Vörösmarty u. aß- ússzam. A serdülő és ifi vívőbajnokságrél jelentjük