Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-15 / 63. szám

Pali viz­és gázvezeték-szerelő lesz Amikor rátalálok Popol Pálra a Békéscsabai 611-es Ipari Szakmunkásképző Iskola folyo­sóján, éppen az egyik tanárával beszélget. kérdésekre, amelye­ket később hozzá intézek, nyíl­tan és láthatóan szívesen vála­szodat. — Az igazság az, Jiogy ne­kem eszem ágában sem volt ezt a pályát választani. A Kemény Gábor Szakközépiskola gépjár­mű-villamossági szakára jelent­keztem. Ide nem vettek fel és amikor az autó-, motorszerelő szakmában próbáltam tovább tanulni, Dtt is betelt a létszám. Azt hiszem, erre szokták mon­dani, hogy két pad közé estem. Végül víz- és gázvezeték-szere­lő lettem. — Megbánta? — kérdezem, bár az arcvonásai mögött húzó­dó derű nem erről árulkodik. — Az első évben közömbösen fogadtam- mindent. Nem érde­kelt különösebben mindaz, amit csináltam, de azért lemaradni sem akartam. Aztán most, a második évben, amikor elkezd­tük a kimondottan szakmai dol­gokat csinálni, lassan, de biz­tosan, szinte napról napra bon­takozik ki előttem munkám minden szépsége és nehézsége. Szeretem, hogy olyan/ kézzel­fogható, amit csinálok: megnyi­tok egy csapot, abból folyik a Víz és ez az én munkám ered­A befolyásos ember 'Az egyik, vállalat részlegve­zetőjével beszélgettem. Munká­jával kapcsolatban egy közel­múltban tartott vizsgálat több rendellenességét tárta fel Ma­gatartása is kifogás alá esett. Miután elköszöntem tőle, las­san, elgondolkozva lépkedett az irodaház lépcsőin. Az udvaron megálltam, szétnéztem. Észre­vettem néhány embert egy gép­kocsinál. Rakodtak. Odamentem hozzájuk, hogy megkérdezzem tőlük mi a véleményük a rész­legvezetőről. A két rakodó ér­tetlenül nézett rám. Megvonták a vállukat, mintha mondták volna: nekik nincs véleményük, ez az ügy nem rájuk tartozik. — Nagyon rendes ember — szólalt meg ekkor háta mögött egy rfbagas, bőrdzsekis férfi. A raktáros. Kérdőn néztem rá. — Rendes ember — ismétel­te, majd határozott hangon foly­tatta, mint akinek kiforrott vé­leménye van a feletteséről és azokról, akik a vizsgálatot ve­zették. — Precíz ember, nem tű­ri el a lazsálást. Magánéletében is ilyen. Fogához ver minden garast. Nem csoda, hogy telik neki erre is, arra is. De éppen ezért sok az irigye. Múltkor is volt kerem vizsgálat. Minket is kikérdeztek, de mi csak jót mondtunk róla. Mert ez az igazság. Én csak tudom! Való igaz. Hiszen a raktáros majdnem tíz éve dolgozik a részlegnél. Biztosan jól ismeri az itteni körülményeket, tehát hitelt kell adni a szavának. Hátha tévedtek azok, akik a részlegvezető ügyét vizsgálták. Felületesen és felelőtlenül jár­tak el. Ilyesminek nem szabad előfordulnia. Kár, hogy nem kérdeztem meg a raktáros hevét. Szeren­csére éppen velem szembe jön a portás. Neki tettem fel a kér­dést. A portás idős ember. Egé­szen a közelembe lépett, s le­halkította a hangját. — Befolyásos ember az, kérem, — Hogy-hogy? — A részlegvezető sógora, ér­ti már?! Értem. Most már értem t~di) ménye... Ez mindig büszke­séggel tölt el. Szeme vidáman csillog a szemüveg mögött, ahogy ma­gyaráz, miközben az örökké mozgó emberek nyugtalanságá­val helyezkedik a fotelben. Pali egyben az iskola KISZ titkára is. Talán épp soha nem nyugvó, mozgékony természeté­nek köszönheti, hogy a mozgal­mi életben is megállja a he­lyét. Tele van energiával, terve­ket sző... — Nemrégen azt javasoltam, hogy szervezzünk a KlSZ-fiata- lokkal pályaválasztási tanács­adásokat. Biztos vagyok benne, hogyha én, vagy bármelyik is- kolátársam beszél a munkájá­ról, részben mert a korkülönb­ség nem nagy, részben pedig azért, mert nap mint nap ben­ne élünk abban amit csinálunk, sokat könnyítenénk a pajtások­nak a választásban. Én csak vé­letlen csöppentem ide, s bizony annak idején nagyon elkesered­tem. ^Az csak a szerencsén múlt, hogy most elégedett vagyok. Az lenne persze a legjobb, ha ide is hozhatnánk a gyerekeket, hogy még élményszerűbb le­gyen számukra mindaz, amit el­mondtunk. Így remélem nem járnak úgy, mint én, s biztos léptekkel indulnak majd el pá­lyájukon. Tanulmányi eredményéről is kérdezem. Félévben 4-es volt. A kérdésre, hogy szeret-e tanulni, őszintén válaszol: •— Azt nem mondhatnám. De most már eljutottam odáig, hogy belátom a fontosságát, azt, hogy csak az én érdekem a tudás megszerzése. Ha elvégzem ezt az iskolát, tovább képezem magam, elhatároztam, hogy a központi- fűtés-szerelést is megtanulom. A szakmai tárgyakat egyébként szeretem, és a matekot is, pe­dig abból 3-asom volt. — Mi az, amit még szívesen csinál? — A TASIC-ban focizok, most is oda megyek háromnegyed 4- re. Ezenkívül szeretem a verse­ket, néha szavalok is. Van egy gitárom. Két „vízműs” sráccal szoktam össze járni és ilyenkor együtt éneklünk, játszunk... — Hogy van minderre ideje? — Okosan be kell • osztani. Mindenre jusson egy kevés. Van, mikor percről percre kiszámí­tom, hogy mit csinálok egy nap. — Ki szokta segíteni a tanu­lásban és a mozgalmi feladatok ellátásában? — A tanulásban néha anya. A KISZ-munkában — s itt egy percre elborul az arca — már nehezebb munkatársat találni. A fiatalok egy része még nem lát­ja a szépségét annak, hogy ifjú­kommunistának vallhatja ma­gát. Én úgy gondolom, több munkára és nagyobb lelkesedés­re lenne szükség. Nem tudom, ez máshol hogy van, talán én vagyok túl szigorú... Egyre gyakrabban nézi az órá­ját, nem tartom fel tovább. Edzésre siet... Nagy Ágnes Megjeleni a Bűvár márciusi száma A természet barátainak ké­pes folyóiratában ezúttal érde­kes riportokban számolnak be a távoli tájakon járt magyar kutatók a tanzániai Szerengeti vadrezervátumban, az ausztrá­liai kuringiai nemzeti park ős­vadonjában, valamint madár- , hanggyűjtő úton az erdélyi ha­vasokban szerzett élménydús tapasztalataikról. Az olvasók -ugyancsak érdeklődéssel olvas­sák majd a termőtalajról, az embernek a környezeti ártal­makhoz való alkalmazkodó­képességéről, hazánk ritka ha­lairól és a csodabogyoról meg­jelent cikkeket is. A különféle rovatok közleményei a termé­szet- és környezetvédelem ha­zai és külföldi, híreiről, az ifjú környezetvédők tevékenységé­ről, a növény- es állatkertek életéről számolnak be és gya­korlati útmutatásokat nyújta­nak a házi kér fészked őknek. ak­varistáknak, a kutyák és a díszmadarak tulajdonosainak. Vadfajtából új burgonyatörzs A burgonyában általában kevés a fehérje. A keszthelyi Agrártudományi Egyetem ku­tatói, dr. Sárvári István tudo­mányos osztályvezető irányí­tásával most azon dolgoznak, hogy növeljék a fehérje ará­nyát az új fajtákban. A kuta­tók nagy fontosságot tulajdo­nítanak ennek, mert a burgo­nyafehérje minősége egyen­lő értékű a húsban levő fe­hérjével. A keszthelyi kutatók kísér­letei az idén már biztató eredményt hoztak. Néhány vadfajtából sikerült olyan Sf burgonyatörzset előállíta­niuk, amelynek kétszerte na­gyobb a fehérjetartalma, mint a köztermesztésben levő bur­gonyáknak. Az új törzs fe­hérjetartalmában megközelí­tette a babot. A kutatók genetika! vizs­gálata és kisüzemi kísérletei azt bizonyítják, hogy a meg­figyelés alatt levő új tör­zsek vírusmentesek, általá­ban jobban ellenállnak a be­tegségeknek, mint a közter­mesztésben levő fajták. (MTI) Vasúti alagút Űjabb vasúti alagút épül a Mecsekben, a Budapest—Pécs vasútvonalon. A Bányászati Akna- mélyító Vállalat pécsi üzemegysége az év elején megkezdte a munkálatokat Hetvehely és Bükkősd között, ahol csaknem négyszáz méter hosszú alagutat éoit. A vasúti vonalkorszerú- sítésben ez a hét kilométeres szakasz mintegy kétszázötvenmillió forintba kerül (MTI fotó—Bajkor József felv.—KS)— Fekete Gyula: A fiú meg a katonák Virágzik az ikolya ; es az aranyeső Békéscsabán A szokatlanul meleg márciusa ; napokban az átlagosnál keráb- ; ban élednek a növények. Bé- j késcsaba széltől védett élőkért- j jeibe beköszöntött a ta- j vasz. Megjelentek a tavasz hír- i nőkéi, virágzanak az ibolyák, az \ arany esőbokrok, a papkesz­tyűk, rügyeznék a rozsa bokrok is. Az árokpartokon és a kerí­tések tövében a vadvirágok bontc ik ki szirmaikat. Egyebek között virágzik a kutyatej és számos más apró mezei virág tarkítjr az árokpartok zöld pá­zsitjait * 29. A szélén vezetett el a köves- út, nem a központon keresztül. Még jó is, hogy nem vezetett be a központba, mert úgy el­fogytak róla a menekülök, hoz­zájuk már nem igazodhat. Kér­dezősködnie kellene, merre to- yább. S épp azt nem tudja né­metül megkérdezni, merre van Magyarország ? Hogy még ez a község sem Magyarország, azt már előbb látta egy útjelző tábláról. De utána is idegen város jön, mert az volt kiírva: GRENZE 7 km Ma egész úton senki sem szólt hozzá. Igaz, a leventesap­kát mindig eldugta, ha jöttek. Most sem szólította meg sen­ki a kútnál. Artézi kút volt, jól teleitta magát. Ahogy a szélső házsornál el­haladt, kanyarodott az út. Kitá­rult előtte megint a határ, s ak­kor vette észre, hogy a városnak ezen a szélén rengeteg civil dol­gozik, többnyire asszonyok. Lö­vészárkokat ástak, amerre csalt ellátott a kertek végén. Az út mentén meg gödröket, ahol meg lehetett bújni, s a Fauszt-graná­De megunták azután a né­metek a győzködést — vagy si­etniük kellett az ásással —, mert elengedték. Itt már csakugyan közelről hallatszott az ágyúzás. Lehetséges, hogy most már a front jön. Azt magyarázhatta a katona. Pedig jó lett volna elérni Ma­gyarországot még a front előtt. Ha itt találják az oroszok, még azt hihetik róla, hogy ő is né­met. Ki tudja, abban a magányos épületben már lehetnek oroszok is megbújva És lelövik, ha meglátják. Honnan tudhatnák azok, hogy ő nem német. * Kibányászta a kebeléből a le- ventesapkát Az oroszoknak is tudni kell azt, hogy ez magyar sapka. Se­hol nem látott ilyen sapkát Né­metországban. Most. érne sokat a prémsapka, az érne a legtöbbet. Arra nem lőnének akármilyen messziről se az oroszok. Megint elmaradt a kutya. A városban nem. maradt él, a gödröt ásó civilek között sem. Akkor ott sunyított. szorosan a nyomába szegődve. Fél ez, nyil­ván, az emberektől. Most nem füttyögött néki, csak leült az árokparton. Na­gyon el volt fáradva. Ropogtatta a nápolyiit, s néze­lődött. A dombokon túl lehet a front. Ha találkozik az oroszokkal, az lesz az első, hogy érdeklődik Grisa után. Palkóvnyik Szinyi- cin alatt szolgál — elég, ha ennyit mood, így könnyű less tot a civil is kilőheti a tank­ra. Látta ő már, ahogy civil em­bereket tanítottak, hogyan kell a kályhacsövet szorítani a hónuk alá és ho­gyan kell belőle kilőni a Flauszl- gránátot. Pakk — és a tanknak vége. Ö is ott sündörgött, de neki nem adtak ilyen kályha­csövet, pedig alig pár évvel idősebb gyerekeknek már adtak. De neki még nem, ő még nem számit leventének. Hiába a sap­ka. ' Szólt néki valamit egy civil. De nem magyarul. Aztán egy katona — német egyenruhás — intett, hogy áll­jon meg. A hanghordozásából kihallotta, hogy kérdez valamit. — Megyek hazafelé — s mu­tatott arra, amerre Magyaror­szágot gondolta. — Pasli haza. — Ahé, mátyár... — mond­ták a civilek — Pu! Pu!... Ruszki szóidét, pu, pu! — A katona megmagya­rázta, hogy az oroszok lelövik. — Engjem neon. Tudok én be- zélni velük. Persze nem értette a katona, és csak mutogatott; — Pu! Pu!... Kaputtj (

Next

/
Oldalképek
Tartalom