Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-02 / 52. szám
HB 9 KOROST AJ KULTURÁLIS MELLEKLET VITA: Hz alkotói közérzet — vidéken — Könnyű az írónak, költőnek — mondta a minap egy vidéki színész —» forintos bélyeg segítségével kapcsolatot tarthat bármelyik fővárosi napilapipal vagy folyóirattal, írásai bárhol megjelenhetnek, de mit csináljon, aki szakmája miatt helyhez van kötve, átmenetileg legalábbis, ^mint a színész, a képzőművész, az iparművész és a többi ... A kérdésfeltevés, s általában az egész problémakör megközelítésének torz volta miatt idéztem egy személyes beszélgetésnek ezt a részletét Példaként az olyan szemléletre, amely „i gazi”-nak mégiscsak a fővárosban végzett alkotómunkát tartja. Ilyenfajta szemlélet mindig volt ma js tapasztalható és nem valószínű, hogy a közeljövőben megszűnik. Olyan országban, amelynek a felszabadulásig tulajdonképpen csak Budapest volt az egyetlen nagyvárosa, természetes, hogy ennek a szemléletnek és magatartás- formának a nyomai sokáig élnek. Kár volna a jelenhont — szellemi otthont is értve ezen — teremteni számukra vagy terhes feladatnak tekintik a velük való foglalkozást? Mint az összetett kérdésekre általában, erre sem lehet kereken igen-nel vagy nem-mel felelni. Nem lehet olyan féleképpen minősíteni, hogy vidékein támogatják a művészetet vagy nem támogatják, esetleg közepesen támogatják. Ez nevetséges volna. Valamennyi írásból — még a panaszoknak hangot adókból is! — kitűnik, hogy egy-egy terület felelős párt- és állami vezető testületéit manapság mind jobban foglalkozrtatja az ott folyó szellemi (szűkebbre vonva a kört: művészeti) élet, s erejükhöz mérten támogatják annak erősítését. Ez a támogatás azonban néha még túlságosan hivatalos jellegű, kötelezően „távolság tartó” bizonyos helyeken. Rendszerint ott, ahol mostanában kezd kialakulni művészeti, irodalmi élet, szerveződik a táj szellemi erőit összefogó helyi közlöny, folyóirat, egyéb O'düsszeuszként Somoskői Lajos Összevegyült sorsomban a mélység, a magasság, elmozdult helyéről a Sarkcsillag is, mely hazafelé mutatná nekem az irányt, csillagtalanul megyek Pénelopém: hűséged után. Vízóceánokról vízóceánokra hajózom, űróceánokról vízóceánokra hajóz om, s hajóm csonkult hajó, vitorlám se vászon, én feszülök helyén magam viharától. séget szigorú szavakkal ostorozni; attól nem szűnik sneg. Tényéktől, érvektől előbb. Mostanában gyakran írnak e kérdésről folyóiratok, megyei lapok. A szerzők általában nem a fővárosi és a vidéki lehetőségek között vonnak párhuzamot, hanem azt vizsgálják: milyen az alkotói közérzet vidéken, a megyék, városok mit tesznek a kulturális légkör teremtéséért, azért, hogy az irodalmi- művészeti élet felpezsdüljön vagy ahol korábban is élénk volt, ne veszítsen erejéből. S elemzik: mi az oka annak, hogy több városból alkotók „szöknek” el más városokba vagy éppen Budapestre. A kérdést tehát helyesen teszik fel, a felelősségteljes megnyilatkozásokban nyomuk sincs a „vidék—főváros” gyakran mesterségesen ébren tartott, s nemegyszer oly sok bajt okozó ellentétének. * * O Magyarázatot — bizonyítékot, ha tetszik — ott keresünk, ahol van: a városok, a megyék miként beesülik a maguk alkotómű- \sészeit, igyekeznek-e ottkulturálns fórum. Gyakorlatlanság, bizalmatlanság néha egvenlő arányban keveredik — de aa első sikerek és eredmények általában eloszlatják ezeket. Gyakran nagyobbak a problémák ott, ahol nagy tradíciója van a szellemi életnek, de a pillanatnyi anyagi vagy egyéb lehetőségek gátolják a fejlesztést Például: hány országrész van, ahová szívesen mennének Budapestről képzőművészek, iparművészek — nemcsak átmenetileg alkotni, hanem megtelepedni, de nincs megfelelő művészlakás. Nyilván ebből a felismerésből adódik, hogy a legtöbb megye és nagyváros — gyakran kisebb városok is — ebben a tervidőszakban több művészlakás építését tervezik. Néhol ezek már meg is valósultak. S egyik sem áll bérlő nélkül: a tanácsok a megmondhatói, hogy hányán — főleg fiatalok! — jelentkeznek. Néhány városban, ahol különösen élénk a zenei élet, zenetanárok számára létesítettek — némi túlzással „lakótelepet”. (A Dél-Ma- gyiarország című szegedi napilap egyik cikk® — tanácsi jelentés alapján — megemlíti például, hogy „bár a főváros szívóhatása mindig erős volt, most új tényezőként kezd hatni Kecskemét zenei életének fejlődése ...”) Maga az elvándorlás, ha szellemi értékekről van szó, nem kedvező, kiváltképpen annak a területnek, amelyet elhagynak. De természetes, hogy ahol jobbak az alkotás körülményei — ezen anyagi feltételek is értendők — oda szívesen mennék. o « o A vitát követve (amely még korántsem fejeződött be) úgy látszik, ma már városok versengéséről is szó van Név nélkül megemlítjük annak a nagy iparvállalatnak a példáját, amely gazdaságilag ugyan szabályszerűen, sőt felettes hatósága engedélyét és támogatását megnyerve, alkotóházat létesített és két művész- házaspárt hívott meg — a megyeszékhelyről. A mód, nem vitatható, kissé önkényes volt, meglehet nem is hagyják szó nélkül, de a maga „bürokráciamentes” lebonyolításában mégis jelez valamit. A kulturális szemlélet erősödését. Törekvést arra, hogy az ipar- vállalat alkotókat nyerjen meg, munkásai körébe művészeket telepítsen. S nem is önző célokból, nemcsak azért, hogy az ott folyó munkát ábrázolják — erre egyébként bajos parancsot adni —, hanem mert remélik, hogy a művészek részt vesznek az üzemi közművelődési munkáiban, fogékony emberekkel megszerettetik a művészetet, segítik az amatör képzőművészeti körök tevékenységét Amint a témával foglalkozó cikkekből, tanulmányokból látszik: vannak városok, amelyek tervszerűen, szívósan dolgoznak azon, hogy minél több irodalmárt, művészt vigyenek a városukba. Tudják, hogy a szellemi élet széles körben gyűrűzik, felpezsdíti a közéletet, és tudják azt is, hogy az alkotóművészeknek hagyományteremtő ereje van. Nemcsak a mára gondolnak, hanem a holnapra, sőt a holnaputánra is: a példa vonzó lehet, a következőkben többen jönnek majd, s mind szívesebben. Igaza van annak a cikkírónak, aki azt mondja, hogy tulajdonképpen nem is a befogadó megyén vagy városon múlik egy-egy vidékem élő művész sorsa, hanem a saját tehetségén. Igaza van — de csak részben. Tény, hogy a tehetség az elsődleges, de igen sok múlik a közegen, amelyben a mű útjára indul. Mennyi mindent tehet egy város azért, hogy az ott született alkotások szélesebb körben ismertté váljanak, hogy az alkotónak közönsége, méltányoló tábora legyen 1 Ne csak a „hivatalos” propaganda-lehetőségeket említsük, hogy a mű ismertetése helyet kapjon a városról szóló könyvekben, prospektusokban stb., hanem azt 's, hogy példának szolgáljon másoknak, ösztönző, követendő példáinak a vele való foglalkozás. (Gondoljunk a Pécsi Balett és Pécs város viszonyára: létrejöhetett volna-e ez a ma már világhírű vállalkozás anélkül, hogy a város a kezdet kezdetétől nem segíti, támogatja az együttest, jó szóval, anyagi eszközökkel, bizalommal és figyelemmel?!) Az alkotói közérzet két tegfontosabb komponense, hogy miként tekinti közegének, alkotói keretének az illető művész, író városát, — s miként tekint rá az. Utóbbi — a közönség megbecsülésén kívül — elsősorban természetesen a vezető testületek magatartásában jut kifejezésre. Figyelemmel követik-e a munkáját? Kap-e jó szót, megbecsülést, bátorítást; erkölcsi és anyagi ösztönzést? Nagyon sok múlik munkájuk elismerésén, szeretetten vagy közömbös fogadtatásán. • * * A téma roppantul szerteágazó; a most folyó elmélkedések, viták is csak egy- egy részletkérdést ragadnak ki. Alig esett még szó a vidéki művészek munkáját követő kritikai megnyilatkozások — a néha érthetetlen visszhangtalanság — elemzéséről, a fiatal művészek sorsáról, a velük szemben támasztott helyi követelményekről. Később nyilván sor kerül ezek taglalására, és felmerülnek majd közös továbbgondolásra érdemes új motívumok is. E közbeszolással mindössze azt kívántuk jelezni, hogy fontos társadalmi kérdésről folyik a szó, amikor a vidéki alkotói közérzetről beszélünk. Kívánatos volna, hogy mind többen szólaljanak meg, mert az érett mérlegelés és az azt követő cselekvés csak úgy képzelhető el, ha minden valós gond terítékre kerül. Tamás István ünő», rértareift, eerataraW Szlotta Andress kiállítása A Békés megyei Népújság kihelyezett kamara tárlat-sorozatának keretében február 26-án, Csorváson nyűt meg Szlotta András grafikus kiállítása. A mostani tárlat egy több éves sorozat megújulásának része, amit az is jelez, hogy az eddigi gyakorlattól eltérőién nem a megyeszékhelyen, hanem — a művelődési ház vezetőinek segítségével — Csorváson rendeztük meg. Tettük ezt azért, hogy egy- egy alkotót ne, csak a szűk szerkesztőségi előcsarnokban, hanem a szélesebb közönség előtt is bemutassuk, s mind több emberhez vigyük közelebb a képzőművészetet. A szándék, a kiállító személye és a helyszín szerencsés találkozása, hogy Szlotta András első önálló kiállítása szülőfalujában, Csorváson van. Több mint két évtized után tért vissza, hogy számot adjon arról, miként gazdálkodott tehetségével. A képzőművészet iránti érdeklődése a középiskolában kezdődött. Résztvevője volt Orosházán, a Kerti Károly által vezetett stúdiumoknak, amelyek tehetséges fiatalok sorát érlelték. Kerti Károly nemcsak az alapis- mereket tanította meg, hanem fellobbantotta benne a művészet iránti szenvedélyt, a tudás iránti vágyát. Ezzel felvértezve került a főiskolára, Szioita András Öregség ahol 1959-től 1962-!g tanult. A körülményei. úgy hozták, hogy tanulmányait a családfenn- • tartás gondja miatt abb; kellett hagynia. Az önművelést azonban nerr hagyta abba, festett rajzolt, dekoratőr szakmát tanult. Volt segéd ■ munkás, dolgozott a hajójavítóknál, ahol megtanulta tisztelni, szerein, a munkásembert. Aztái: tengerész lett, nem ifi annyira a kalandvágy, hanem az új, az ismeretlen iránti érdeklődés miatt, hogy aztán Alexand - ria és Velence után Orosházán kössön ki. E:: a táj, ez a közösség adta számára az első élmé nyeket, és ez teremti mej! ma is az alkotó munká • hoz szükséges légkört Hazatérve tagja lett a fiatal orosházi festői:' csoportjának, amelyben sajátos helyet foglal el. A kezdeti bizonytalankodás után az egyéniségének legjobban megfelelő grafikában talált magára. A szigorú rendet követelő fekete-fehér rajzol: tükrözik az alkotó önmagával szemben támasztott szigorúságát, alaposságát is. Ehhez az igényességhez gazdag én e. lemvilág, lírai látásmód, jóértelemben vett naturális ábrázolás kapcsolódik. Képeiről derűs nyugalom árad, ám ez a nyugalom merevedik mozdulatlanságba, gondolatokat, érzéseket fejez ki. tartalmat hordoz. A Ze- begényi utcán hallani véljük a lépteket, a Be- ne-patak partján a víz csobogását, az Öregség című kép pedig egy élet emlékeit sűríti, a távolodó múlttól a megmaradt, megfogható jelenig. Aktjai, portréi az árnyalt részletekkel, ezek hang- súlyozásával a valóságot adják vissza. A linók, rézkarcok után, vagy talán ezekkel együtt, az utóbbi években mindjobban vonzódik a ceru zarajzhoz, amely még alkalmasabb az érzelm, gazdagság kifejezésére, még nagyobb fegyelmet, igényességet követel. Számára a művészet nem gesztus, hanem felelősség, amit csak kellő alázattal, munkával lehet művelni, csiszolni, mint ahogyan az ekevas sem a dörzspapírtól, hanem a szántástól, a munkától lesz fényes. Emberi tulajdonságai, tehetsége, szigorú önműveléssel szerzett ismeretanyaga művésszé érésének biztosítéka. Erről az érésről, a kibontakozásról ad most számot szülőfalujában, amely tetszéssel fogadta alkotásait. Seleszt Ferenc
