Békés Megyei Népújság, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-01 / 51. szám

Elnapolták a Biztonsági Tanács ciprusi vitáját Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön folytatta a ciprusi kérdés vitáját, majd kellő egyetértés és általános elfogad­ható határozattervezet híján meghatározatlan időre elnapolta ülését. Az eddigi viták során kikris­tályosodott néhány vélemény, amelyek munkaokmányokban öltöttek testet. A ciprusi kül­döttség által felvázolt dokumen­tum javasolja, hogy a Biztonsá­gi Tanács követelje az ENSZ határozatainak végrehajtását, különösen az idegen csapatok Ciprusról történő kivonását és valamennyi menekültnek szü­lőhelyére való visszatérését, Ciprus ezenkívül Javasolja, hogy a Biztonsági Tanács ne­vezzen ki saját kebeléből egy tárgyalócsoportot, amely közvet­lenül részt venne a válság meg­oldására irányuló tárgyaláso­kon. Törökország és a NATO- körök azonban hevesen ellen­zik ezt a javaslatot A csütörtöki vitában felszó­lalt egyebek között Tanzánia, Románia, az Egyesült Államok, Kína és a Szovjetunió képvise­lője. fcm Batcu román delegátus javasolta, hogy a BT keressen új utakat az érdekelt felek tár­gyalásai sikerének biztosításá­hoz. Felvetette azt a lehetőséget, hogy célszerű lenne bevonni a balkáni és a Földközi-tengeri országokat, mint amelyek köz­vetlenül érdekeltek a térség biztonságában. John Scali ame­rikai fődelegátus üdvözölte Waldheim főtitkár szándékát, hogy hozzájárul a tárgyalások űj körülmények között való elő­mozdításához. Scali sajnálkozá­sát fejezte ki a ciprusi török kö­zösség vezetőinek egyoldalú döntése miatt, ami a közössé­gek tárgyalásainak megszaka­dásához vezetett. Huang Hua kínai fődelegátus megpróbálta elvonni a BT fi­gyelmét a tárgyalt probléma lé­nyegéről. Ismét elcsépelt szov- jetellenés koholmányokkal ho­zakodott elő és támadta a Szov­jetunió külpolitikáját. Jakov Malik, a Szovjetunió ENSZ- képviselője visszautasította rá­galmait és rámutatott, bogy a kínai' küldött ezekkel a kiroha­násokkal csupán azt akarja lep­lezni, hogy nem óhajtja keresni a ciprusi kérdés igazságos meg­oldását. Peking örül a helyzet bármilyen kiéleződésének, mert abban reménykedik, hogy ösz- szeütközés történik az Egyesült Államok és a Szovjetunió kö­zött. Ezek viszont hiú remé­nyek. A BT ciorusi vitájában a 15 részvevő állam közül 11-nek képviselője szólalt fel. Túlnyo­mó többségük kiállt a Ciprusi Köztársaság függetlensége, szu­verenitása és területi sérthetet­lensége mellett és támogatta a Makariosz elnök vezette törvé­nyes kormányt. Glavkosz Kleridesz, a ciprusi képviselőház elnöke azzal vá­dolta Törökországot, hogy sem­mibe veszi az ENSZ határoza­tait •; fegyveres erővel akarja saját megoldását rákényszeríte­ni a ciprusiakra. Osman Otcay török nagykö­vet, értesülések szerint olyan jegyzéket körözött az ülés után a BT tagjai között, amelyben visszautasított minden olyan javaslatot, hogy a ciprusi tár­gyalásokat külső részvevők be­vonáséval szélesebb keretek kö­zött folytassák. (Reuter) Lorenz elrablói „jelentkeztek"* Hallattak magukról Peter Lo­renz nyugat-berlini CDU-vezető elrablói, a DP A hírügynökség városbeli irodájába egy fény­képet juttattak el, amely a ke­reszténydemokrata politikust szemüveg nélkül, egy ágyon ül­ve ábrázolja. Az aláírás; „A június 2. mozgalom foglya”, A név nyilvánvalóan arra em­lékeztet, hogy 1967. június 2-án Nyugat-Berlinben egy, a perzsa sah elleni tüntetés során agyon­lőtték Benno Ohnesorge diákot. (UPI) A „szomszédról a francia baloldal A kormány gazdaságpolitikája elleni harcra szólítják (el a dolgozókat A francia baloldali pártok összekö.ő bizottsága csütörtökön este tartott ülésén elhatározta, hogy a baloldali pártok — a Francia Kommunista Párt, a szocialista párt és a baloldali radikálisok mozgalma — már­cius folyamán széles körű kam­pányt indítanak, hogy a mun- kahe'yek védelmére és az inf­láció ellen harcra mozgósítsák a franciákat. Ennek keretében az ország száz városában közös gyűléseket tartanak és a megyeszékhelye­ken közös sajtókonferenciákat rendeznek. Az ülésen a három párt kép^ viselői közös nyilatkozatot fo­gadtak el. A nyilatkozat rész­letesen elemzi a jelenlegi hely­zetet és rámutat, hogy a válság, amely az egész nemre'közi ka­pj ta1 Ista rendszer válsága, egy­re súlyosabbá válik. Francia- országban a kormány — a nagy pénzügyi és mari csopor­tok érdekeinek védelmében — újabb áldozatok vállalására akarja kényszeríteni a népet. A baloldali pártok harcra szó­lítják fel a dolgozókat e po litika ellen, és konkrét javas­latokat tesznek a munkahelyek védelmére, az infláció megfé­kezésére. Így a többi között javasolják az árak rögzítését, a mozgó bérská’a bevezetését, a közösséget szolgáló gazdasági beruházások előmozdítását és a közös programban javasolt ál­lamosítások — így a bank- rendszer és a vezető nagyipari trösztök köztulajdonba való vé.e’ének — végrehajtását. Az ülés után Paul Laurent, a Francia Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagia ki­jelentette. hogy a Francia Kom­munista Párt nagyon pozitívnak. tekinti a most hozott határoza­tot, amely lehetővé teszi, hogy a baloldal világos és határo­zó'! kampányt indíthasson a kormány politikája ellen és mozgósíthassa a dolgozókat a munkanélküliség és az infláció e'leni harcra. (MTI) Sajnálatos nézeteltérés Egyiptom és a PFSZ között nyilatkozott a pénzügyminiszter Az osztrák fővárosban befe­jeződtek a magyar—osztrák pénzügyi tárgyalások, s ebből az alkalomból pénteken Falu­végi Lajos pénzügyminiszter nyilatkozóit az MTI bécsi tudó. sítójának. — Hogyan értékeli a két or­szág gazdasági és pénzügyi kapcsolatát? — Magyarország és Ausztria között a gazdasági kapcsolatok mondta Faluvégi Lajos pénz­ügyminiszter — az elmúlt évek­ben különösen dinamikusan fejlődtek, vállalataink jól hasz­nosítják a két ország hasonló gazdasági fejlettségéből és a fö'drajzi szomszédságból adódó előnyöket. 1974-ben az árufor­galom több mint ötven száza­lékkal haladta meg az előző évit Jól fejlődnek pénzügyi kapcsolataink is. Az osztrák pénzügyi életben elismert a több mint fél évszázada Bécs- ben működő, magyar tulajdon­ban álló bankunk, a Central Wechsel und Kreditbank AG. Tevékenységével hasznoson já­rul hozzá a kétoldalú és a ke­let—nyugati kapcsolatok bőví­téséhez. — Milyen Jelentőséget tulaj­donit a bécsi pénzügyi tárgya­lásoknak? — A magyar—«sztrák pénz­ügyi tárgjalások során áttekin­tettük a két országot kölcsönö­sen érintő pénzügyi kérdéseket Korábbi megbeszéléseink ered­ményeként ez alkalommal kor­mányaink megbízásából egyez- | menyeket írtunk alá a kettős adóztatás elkerü'ésére a jöve­delem, a hozadéki és a vagyon­adók, valamint a hagyatéki és öröklési' adók terén. Az új, korszerű, a mai nemzetközi követelményeknek jobban meg­felelő és a jövőben az együtt­működésre szélesebb kereteket biztosító egyezményekben az adóztatás eszközeivel kívánjuk elsősegítenj a két ország terü­letén működő osztrák, illetve magyar vállalatok és a közös érdekeltségű gazdasági társulá­sok tevékenységének kibonta­koztatását — Vannak-« kihasználatlan lehetőségek a magyar—osztrák kooperációban? — Jelenleg több mint ötven koopo-ációs egyezmény van, és néhány további, nagyobb együttműködés körvonalai is kirajzolódtak, ezeket azonban a lehetőségekhez mérten még nem kamatoztattuk. Osztrák részről készség van az iránt, hogy harmadik piacokon közös tevékenységet fejtsünk ki gépi berendezések, beruházási javak szállításával. Ezáltal kölcsönö­sen kiegészíthetik vállalataink rsós,7cVí-fer*'hníVai Wheta?*gei- ket, jobban kihasználhatják a termelőkapacitásokat és egyesít­hetik anyagi erőforrásaikat, hogy mindezekkel növeliék versenvkénességüket a nemzet­közi piacokon. Vállalataink e lehetőségeikét akkor aknázzák ki még jobban, ha nagyobb operativitást tanú­sítanak, az ajánlatokra hama­rabb visszatérnek, jobban al­kalmazkodnak a műszaki­technikai idényekhez A kínált berendezésekhez felajánlott hi­telfeltételeknek pedig össz­hangban kell lenni a nem-’et- kö’d piacokon kialakult szoká­sokkal 2 BMjmm 1975. MÁRCIUS 1, „Sajnálatosnak” minősítette csütörtökön, a késő esti órákban Bejrútban Faruk Kaddumi, a Palesztinái Felszabadulási Szer­vezet politikai osztályának ve­zetője Anv^r Szadat egyiptomi elnök PFSZ-szel kapcsolatos döntését Az egyiptomi államfő közölte, hogy nem fogadja a PFSZ V. B. küldöttségét, s ehelyett azt követeli, hogy a teljes végrehajtó bizottság, élén Jasszer Arafat elnökkel utazzék Kairóba, ha tárgyalni kíván vele a palesztinai problémáról, s a közös egyiptomi—palesztinai po­litikáról. „Szerettük volna, ha Szadat elnök előbb alaposan megfon­tolta volna e kényes döntést..” — mondta Kaddumi. Egyetértett azonban azzal, hogy „a jelenlegi légkör nem alkalmas az egyiptomi—palesz­tinai párbeszéd megindítására” Ezért a PFSZ maga is úgy dön­tött, hogy „későbbi időpontra halasztja a dialógust”. A Wafa hírügynökség jelen­tette, hogy a PFSZ V. B. kon­Phnora Penh-1 katonai forrá­sokból származó értesülés sze­rint a Lón Nol rezsim csapatai péntekre virradó éjszaka újabb két stratégiai ponton szenved­tek érzékeny vereséget a Népi Felszabadító Erőktől. Kemény ütközet után és légierejük tö­meges bevetése ellenére fel kel­lett adniuk Tuol Leapnál levő erődített állásukat, amely a Pochentong légitámasznont és egyben a fővárosi repülőtér leg­fontosabb védelmi állását jelen­tette, Phnom Penhtől északra Építtetők, fitsvelem! Mezőberényben a II. sz. Téglagyárban Jóidét értékesítünk 10 Ft/m3 egységáron, gépjárműre rakva. Kiadás: munkanapokon 7 órától 15.30 óráig. zultádóikra Bejrutba hivatta Szaed Kamalt, a szervezet po­litikai osztályának helyettes ve- zetőjét, • valamint Rabhi A vadat; a Fatah kairói képviselőjét. Az A1 Ah ram című kairói na­pilap pénteken egyiptomi for­rásra hivatkozva, azt írta; Egyiptom alaptalannak tekinti és visszautasítja a PFSZ-nek a kissingeri közel-keleti politiká­val kapcsolatos bírálatát, » szeretné tudni, mi rejlik bí­rálat hátterében”. E fejlemények előeményeihes tartozik, hogy a PFSZ Végre­hajtó Bizottságának a hét ele­jén Bejrútban tartott tanácsko­zásáról kiadott közlemény ® kissingeri politikát „az arab üggyel szembeni bűnös összees­küvésnek” minősítette, s figyel­meztette az arab kormányokat, „kerüljék el az amerikai csap­dát”, vagyis akadályozzák meg az Egyiptom, Szíria és a PFSZ egységének megbontására, a részmegoldásokra, az arab terü­letek izraeli megszállásának szentesítésére irányuló mester­kedéseket. pedig elvesztették a Mekong ke­leti partján levő Prek Luongot Prek Luong elfoglalása pedig azt jelenti, hogy a Népi Erők közelebb hozhatják tüzérségü­ket az ostromlott fővároshoz. James Schlesinger amerikai hadügyminiszter a képviselőház katonai megajánlási albizottsá­gában csütörtökön kijelentette, hogy a Lón Nol rezsim további amerikai segítség nélkül körül­belül egy hónapon belül össze­omlik. (MTI) A Békéscsabai Lakásszövetkezet felvesz SZOBAFESTÖ-MAZOLÓ- TAPÉTAZrt SZAKMUNKASOKAT. Jelentkezés; Békéscsaba, Kulich It V/80. 449220 I felszabadná erük sikerei Kambodzsában A nyugat-berlini rendőrség minden gépkocsit átvizsgál, Ke­resik Peter Lorenz, a CDU elnökének elrablóit

Next

/
Oldalképek
Tartalom