Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-11 / 35. szám

VÍVÁS Átütő orosházi siker a területi bajnokságon Debrecenben rendezték meg a területi vívóbajnokságot, ahol megyénk vívói nagyszerűen sze­repeltek. Különösen az Ch. Spartacus kardozói tettek Jd magukért, hiszen az első három helyet Ök foglalták el. A versenyen Csongrád, Bács, Pest, Hajdú-Bihar és Békés me­gye bajnokságának első nyolc helyezettjei indulhattak, akik közül a vidékbajnokságon való indulás Jogát az 1—12. helyezet­tek vívták ki. örvendetes, hogy ebben a névsorban négy oros­házi és két békéscsabai verseny­ző is szerepel. Megyénk vívósportjának fej­lődését az országos szövetség Je­lenlevő képviselői Is érdeklődve figyelték. Ez nem is csoda, hisz a mostani területi verseny alap­ján úgy tűnik, az orosházi kard­vívók kezdik átvenni a területi rangelsőséget. (Eddig igen biz­tosan Szeged volt a sor álén.) Amint fentebb írtuk, Debrecen­ben, a legjobb 12 kardozó között hat Békés megyei szerepelt. A mieink ezt az arányt a nyolcas «döntőben is megtartották, hi­szen itt négyen léptek pástra. A fegyvernemenként! eredmé­nyeket értékelve egyértelmű, hogy az Oh. Spartacus kardozói taroltak. Az egy héttel korábbi megyei, bajnokság kilences dön­Dr. Bándy Rezső tőjében hét orosházi lépett pást­ra. Ezúttal Debrecenben dr. Bándy Rezső veretlenül vezetett és csak két klubtársa, az ifjúsá­gi Dér Lajos és Barta József tu­dott vele lépést tartani. Így a döntő utolsó harmadában már csak az volt a kérdés, hogyan alakul az egymás közti sorrend. A végeredmény így alakult: X. dr. Bándy, 2. Dér, 3. Berta. Di­cséret illeti Ancsin Lászlót, a Bcs. VTSK versenyzőjét is, áld a területi viadal legfiatalabb részvevője volt. Hatodik helye­zésével ismét bizonyította, hogy igen tehetséges, fejlődőképes és jövője csak szorgalmán és ver­senyzői magatartásán múlik. Női tőrvívóink közül Nagy Andrea' hatodik helyezése ör­vendetes. Látszik, hogy verseny­ről versenyre fejlődik. Számára a fizikai erősödét ugrásszerű fejlődést jelentene. Fiatal férfi- tőrözőínk számára — bár tehet­ségesek — még nagy feladatot jelentett a felnőttverseny. összegezve: a Békés megyei vívók még sohasem értek el ilyen jó eredményt a területi bajnokságon. Érthető tehát, hogy a szakvezetők Is nagyon kíván­csian «árják á március 8—ö-én, Salgótarjánban sorra kerülő vi­dékbajnokságot. Reméljük, ví­vóink tartják jó formájukat! • * * A területi bajnokságon a me­gyei tőrbajnok Osgyán György (Gyulai Erkel Glmn.) is jogosult lett volna indulni, de a verseny­ző családi gyász — édesapja ha­lála miatt — nem léphetett pást­ra Debrecenben. A»*1aUleni»% A dlákbajnoksájrii jelentjük - EndrMSn a felszabadulási sportzászlúért versenyeztek A megyei tanács művelődés- ügyi osztálya rendezésében Gyu­lán került sor a középfokú isko­lák megyei asztalitenisz-bajnok­ságára. A győzteseken és helye­zetteken kívül, átlagon felüli já­tékáért említést érdemel Szán­tó János, Szpisják Tibor (mind­ketten Bcs. Rózsa F. Gimn.), Szombati Zoltán (Bcs.), Magony József (Vésztői Gimn.) és Nagy Gábor (Gyulai Kertészeti Szak- középiskola). Eredmények. Fiú egyéni (40 Induló). 1. ViSki Ákos, 2. Czina József (mindketten Oh. Táncsics Gimn.), 3. Lukács Tibor (Elekl Gimn.), 4. Varga Sándor (Oh. Mg. Szakközépisk.). Fiú páros (18). 1. Czina József—Viski Ákos (Oh. Táncsics Gimn.), 2. Tóth Viktor—Szkaliczki János (Gyulai 613. sz. XTSK), 3. Szántó János—Szpisják Tibor (Bcs. Ró­a fiatalok zsa F. Gimn.), 4. Lukács Tibor— Jambrlch János (Eleki Gimn.). Lány egyéni (16). 1. Andrékó Csilla, 2. Varga Éva (mindkettő Oh. Táncsics Gimn.), 3. Csjeí- nylk Teréz (Bcs. Rózsa F. Gimn.), 4. Zarándl Ibolya (Bcs. Vásárhelyi Pál Szakközépisk.). Leány páros (8). 1. Varga Éva— Bélád! T. (Oh. Táncsics Gimn.), 2. Zarándl Ibolya—Mihallk ŰVa (Bcs. Vásárhelyi Pál Szakközép* isk.), 3. Csjernyik Teréz—Makís Éva (Bcs. Rózsa F. Glmn.), 4. Gyurkó M.—Kovács Edit (Bcs. Közgazdasági Szakközépisk.). Endrödön a Cipész Szövetkezet KISZ­szervezetének kezdeményezésé­re rendezték meg a község fia­taljainak asztalitenisz-bajnoksá­gát A Felszabadulási Sport- zászló-verseny keretében több mint 40-en mérték össze tudásu­kat, ügyességüket. A nők egyéni versenyét Va- luska Mária nyerte Ambrózi Jo­zefa és Pályi Katalin előtt. A férfiaknál Kurilla Károly győ­zött, Ágoston Sándor végzett a második, Pelyva Gergely a har­madik helyen. A párosoknál így alakult a sorrend. 1. Ágoston István—Ágoston Sándor, 2. Po- lányi Imre—Szabó Béla, 3. Ivá- ny! Lajos—Iványi Lajösné. A serdülők versenyében Varga Ist­ván, Bacsa Attila és Koloh Béla bizonyult a legeredményesebb­nek. A győztes csapatnak Járó dí­jat, a Cipész Kupát a névadók nyerték, a további helyezettek értékes könyvjutalmat kaptak. (Sztanyik) Argentina eleget tesz vállalt kötelezettségének Zürichben ülésezett a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szervező bizottsága. Az 1878. évi labdarúgó világbajnok­AsztaliteniszYB Calcuttában hétfőn este be­fejeződött a 33. asztalitenisz vi­lágbajnokság női csapatverse­nye. A Kínai NK együttese 3:2- re verte Dél-Koreát és ezzel megszerezte a világbajnoki cí­met. Japán 2:0-ás magyar veze­tés után 3:2-re győzött váloga­tottunk ellen, így Magosék a ne­gyedik helyen végeztek. A női csapat-világbajnokság végeredménye: 1. Kínai NK, 2. Dél-Korea, 3. Japán, 4. Magyar- ország, 5. Anglia, 6. Szovjetunió, 7. Jugoszlávia, 8. Csehszlovákia, 9. Románia, 10. NSZK, 11. Fran­ciaország, 12. Svédország, 13. Bulgária, 14. Lengyelország, 15. Indonézia, 16. India. Férfiválogatottunk Japánnal mérkőzött és — 5:l-es győzel­mével megszerezte a vb 5, he- ígéfi I ság volt a téma. Végleg eldőlt, hogy Argentína eleget tesz vál­lalt kötelezettségeinek és zök­kenőmentesen le tudja bonyolí­tani a világbajnokságot. Pedro Elaido Vasquez, Argentína sport- és turisz­tikai minisztere, valamint dr. Martin Noel, az Argen­tin Labdarúgó Szövetség képviselője nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az or­szág 1978-ban méltó keretek és körülmények között ren­dezi meg a világbajnoksá­got Most már csak az a kérdés, hogy a döntő mezőnye 16 vagy 20 csapatból áll-e? Argentína a húszas mezőnyt javasolja. Vég­legesen ebben a kérdésben a FIFA-bizottsóg legközelebbi, áp­rilis 29-én és 30-án tartandó dakarí ülésén döntenek. Á világbajnokság menetrend­je már elkészült. A FIFA 142 tagországa 1975. augusztus 31-ig nevezhet. A selejtezők csoport- beosztását az ősszel készítik el. A döntőbe jutást tisztázó selej- I tezőkre 1976. január 1. és 1977. december 1. között kerül sor. Az esetleges semleges pályán sorra kerülő „pótselejtezőket” 1977 decemberében kell lejátszani. A világbajnoki döntő cso­portbeosztását és sorsolását 1978 januárjában készítik el. A döntő első mérkőzését 1978, június 1-én játsszák Buenos Airesben. A döntő a mezőny létszámától függően 25—29 napos lesz. Kijelölték a világbajnoki dön­tő stadionjait is. Buenos Aires: River Plate-stadlon (Jélenleg 53 ezer nézőt fogad be, 1978-ra 70 ezres lesz), Velez-stadion (52 ezerről 80 ezerre), Rosario: Vá­rosi stadion Í18 ezerről 45 ezer­re). Cordobában 52 800, Mendo- zában pedig 60 000 nézőt befo­gadó új stadiont építenek. Az argentin kormány biztosí­totta a FlFA-t arról, hogy a sta­dionok 1977 végéig elkészülnek. Joao Havelange, a FIFA brazil elnöke bejelentette, hogy az idén is megrende­zik a labdarúgó világnapot: június 11-én vagy 18-án Rio de Janeiróban Dél-Ámerika —Európa válogatott mérkő­zést játszanak. Békés megyei Állami Építőipari Vállalat FELVESS: D kategóriájú gépkocsivezetőt, motorszerelőt Jelentkezés: Békéscsabán a enwvásí kávésát melletti garázsban. TOVÁBBÁ FELVESZ: kőműves, szigetelő, festő, parkettás, üvegező, burkoló, tetőfedő és bádogos szakmunkásokat, valamint a Gyulai Húsipari Vállalat kiemelt építkezéséire kublkosbrigádokat. Megfelelő számú Jelentkezés esetén naponta gépkocsival tör­ténő hazaszállítást biztosítunk. Jelentkezni: Békéscsaba, Kadnczy a. 4. Munkaügyi Osztály. Közületek munkaerőigénye Takarítónőt napi S érái munkán, egy férfi raktári dolgozót felvétsünk. pi£&t, MKMowta, nénin St á. n • se rutátok, figyelem i A Bauxtt- kuutó vállalat «s unt—Tt-ee tanévre felvétett hirdet mély­re rá asakmán. A képié* he­lye: Várpalota tál. zz. ipari azakmunkézképzd intézet, fuv tatátok: az Ipari tanúiét Ösz­töndíjon felül plun tánadalod ösztöndíjat n te fűnk, szerződés- kété* ecetén. Ösztöndíj es L évsen sm Ft—íooe rt-ig. ha- gyene* kollégiumi ellátás, munksrohs-Juttatzs. Jelentke­zés: levélben vagy zzemélye- sen Bauxttkutaté Vállalat. Mii Balatonalmádi, siess, és elet. esstály. 1MU» see OJ fonodánkban lányokat Pa- nénének 15. év felett betaní­tunk. Szállodásáéra elhelyezés, magas kereseti lebetdiég, «tu­bád szombat hazautazást térí­tés. írásbeli Jelentkezésre rész­letes tájékoztatást küldünk, új­pesti Gyapjúszövögyár. IMf Budapest, IV., Berni dl 1. Aranyhomok SaállodS. Kém- kémét. felvételre keres tzak- képsett és betanított ssakáesot, kézilányt, konybemisaárzzt, Jelentkezés: Arányhomok beál­lottá munkaügyi osztályán. Kerekemét tsjttl ■ eon Fiuk! Jelentkezzetek toxtü­ayomO tanulónak I Textilnyo­mé szakmunkástanulónak to- lentkezhet minden i általános lakóút végzett fid, aki irii. december Sl-lg nem tain ke U. életévét és az egészség­ügyi követelményeknek meg­felel. Tanulóidé: I év. Jut­tatások; havi s<tt,— n társa­dalmi ösztöndíj, tanulmányi eredményiéi függé tanulmányt ösztöndíj. 7ér— rt-eg térítés el­lenében kollégiumi elhelyezés, napi háromszori étkeztetéssel, Ingyen munkaruha áa tan­könyv. Kezdd szakmunkásatok hstvi keresete nzb—ttne,— Ti, a gyakorlott textilnyomó Hóé— 1000.— rt-ot Is megkeres. Je­lentkezni lehet: PNYV Gold­berger Textilnyomógyár, IMS Budapest, Fényes A. u. SS. Tő­le fon: tsg-tél. Az érdeklődők­nek minden felvilágoeftáss megadunk. sm. earn Asenstott felvételre keresünk t tmk-lakátost, gzerátánkétzltót, marést, néi és férfi gépmun- kást, gyén- és gépírónál, sta­tisztikust, érettségizett né) dol­gozókat, technológust, szer­keszt«« (mérnök vagy techni­kus). Jelentkezés: Kézlsxer- számgyár Omega gyéregys. Üzemgazdasági osztály. (Vi­dékről levélben). Budapest, IV., Labdarúgó t, á, (Dézsa- stadion mögött), 4SM előnyön feltételek mellett, korszert) gépek kezeléséra lé «ven felüli nöl dolgozókat fel­veszünk és betanítunk fonó­nak. szövőnek, caévélőnek. Fel­vételre keresünk továbbá u éven relüll női ée férfi segéd­munkásokat. Vidékieknek mi­nimális térítés ellenében szál­lást biztosítunk. Bővebb tájé­koztatást levélben is adunk. Le­vélcím: Pamuttextillel]veik Ba­nal Gyára, műnk sáré.gazdálko- dáa, U<tt Budapest, postaitok *L sün A Békéscsabai Kötöttárugyár fölvess: I fő segédfdtdt és I fd csőszerelőt. Jelentkezés a vál­lalat munkaügyi osztályán, x ess DKG AZ békéscsabai ittrem- deltáége, Kétegyházl üt, felvé­telre keres gyakorlattal ren­delkező raktárvezetőt s érán, I tó pénzbezzedőt éz agy fő adminisztrátort s érás foglal­koztatással. Jelentkezni liebet a fenti urnán. «m*M • eo A Gyulai Bpftdlpaurt válla­lat (élvezz villanyszerelő ezek- és betanított mjuabéao- kas. Jelentkezés: Gyula, me­nyet M. Ót U. Munkaügyi csoport. inaméi

Next

/
Oldalképek
Tartalom