Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-08 / 33. szám
Szókimoncfóan Tóval » párttaggyfllés előtt kérdeznék meg: az egyik párttagot: ml a véleménye a. szovet- . kezet vezetéséről, a pártszervezet és a tsz vezetősége, valamint az elnök és a pártszervezet kapcsolatáról? A megkérdezett részletezte bányán, milyen megbízatásban dolgoznak az alapszervezetben, s a tsz választott vezetőségében milyen a párttagok aránya, kezdeményező készsége. Hogyan, milyen eredménnyel képviselik a párt politikáját és így tovább, Amikor a kérdés második részéről, az alapszervezet és a tsz-elnök kapcsolatáról keltett volna elmondania véleményét, megrekedt. Szóhoz sem tudott jutni. Pedig a járási titkár szerette volna hallani, mennyire nyílt, őszinte önmagához, a párthoz, s azokhoz az elvtársakhoz, az egész szövetkezethez, akiknek ügyéért dolgozik. A világ dolgaiban élesen látő emberben valami szorongó érzés fejlődhetett ki az elnök iránt, mivel a következőket mondta: „ö az én kenyéradó gazdám, róla ezért csak jót mondhatok”. Az elnök munkájáról, magatartásáról, kommunista elvhűségéröl őszintén szükséges beszélnünk, mert tetteiben a pártot képviseli, megbízatásával 500 vagy még ennél is több család boldogulását szervezi. A pártnak, a társadalomnak nem mindegy, hogy abban a bizonyos tsz-ben milyen az alkotó munka légköre. O! an kenyéradó gazdaféléé-e, vagy pedig a párt szövetkezeti politikáját jól szolgáló, tisztességesen demokratikus! A tsz-elnök a szövetkezetbe tömörült parasztcsaládok ügyének, társadalmi felemelkedésének szervezője. Nem ö a kenyér- ado gazda, hanem azok, akik erre a funkcióra annak idején érdemesnek tartották, akik erre neki bizalmat szavaztak. Ezt a bizalmat nyilván azért kaphatta meg, mert társai őt találták maguk közül a legalkalmasabbnak a párt politikájának helyi képviseletére,, az ezen alapuló gazdaságszervező munka irányítására. Ezt a tisztséget csak tisztességgel és becsületesen, a szövetkezetbe tömörült emberek tudatának formálásával, akaratának engedelmes szolgálásával lehet eredményesen ellátni. Különösen áll ez a párttag tsz vezetőre, mert őt kommunista elhivatottsága is erre kötelezi. A hibák feletti elnézés, a véleménynélküliség, a ne szólj szám, nem fáj fejem nézet szerinti élet társadalmat szolgáló munkánk főbb veszélyforrásai közé tartozik. A ma emberének állást szükséges foglalnia közös dolgainkban, mert csak ebben a tudatban élhet, bizakodhat a jövőben és dolgozhat nyugodtan. Dupsl Károly Az OTP vezérigazgatója Békéscsabán Február 6-án, csütörtökön Békés megyébe látogatott dr. Szármái Jenő, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója. Délelőtt megbeszélést folytatott Békéscsabán az OTP megyei igazgatóságának vezetőivel, délután pedig részt vett az intézmény dolgozóinak munkaértekezletén. Otésezatt a megyei közművelődési bizottság A Békés megyei Közművelő-1 dési Bizottság tegnap, pénteken. délelőtt tartotta meg soron következő ülését Békéscsabán, a megyei tanács székhazában. A bizottság elsőként Purcsi Jánosnak, a megyei vendéglátóipari vállalat igazgatójának és Sarkadi Istvánnak, a Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége elnökének írásos beszámolóját vitatta meg. A beszámolók a közművelődési párt- határozat végrehajtásának helyzetéről szóltak. A közművelődés legelhanyagoltabb területe a szórakoztatás, ezért is nagy jelentőségű, hogy a bizottság ennek megtárgyalását napirendre tűzte. A vitában a bizottság tagjai a szórakoztató zenészek utánpótlásáról, a saeszmentesség elterjesztéséről, a gazdaságosság és a közművelődési párthatározat elveinek ösz- szehangolásaról, valamint a közművelődési intézmények és a vendéglátás koordinálásáról szóltak. A második napirendi pontként Ambrus Zoltánnak és Köteles Lajosnak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya előadóinak jelentését vitatták meg. A péntek délelőtti ülés befejezéseként Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese, a bizottság elnöke a működési szabályzatot és az ügyrendet terjesztette elő jóváhagyásra. Nehézipari igazgatók értekezlete Xeduecsö eredménnyel zárta az elmúlt évet a nehézipar, a tárca felügyelete alá tartozó iparvállalatok folyó áron 13 százalékkal többet termeltek, mint 1973-ban. Pénteken a Nehézipari Minlsztéjjum vállalatainak igazgatói értekezletén dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter ismertette az elmúlt évi eredményeket és vázolta az ez évi feladatokat. Idén a nehézipar továbbfejlesztésére 6 nagyberuházást kell befejezni, s megkezdődik a 750 kilovoltos távvezeték építése is, a többi szocialista országgal közösen részt veszünk az oren- bungi földgáz-lelőhelytől a Szovjetunió nyugati határáig terjedő gázvezeték megépítésében. A népgazdaság energiaköltsége - évente mintegy 40 milliárd forint. Az energiafogyasztás 1 százalékos mérséklése évi 1000 lakás költségét fedezné. Ezért van kiemelkedő jelentősége az energiatakarékosságnak. (MTI) ideig a semmibe, csak az are- izmai remegtek. Bereczki György a hallgatást annak vélte, hogy elfáradt, hiszen még a tanyához közel is gyorsan hajtotta a biciklit. — Fújd ki magiad — szólt és újra töltött. Szentkút! Ernő egyszerre hajtatta fel a két deci bort s a poharat úgy szorította a markában, mintha össze akarta volna roppantam! Közben annyira közel hajolt Bereczki Györgyhöz, hogy majdnem összeért az arcuk. — Ganévá válik minden, gazduram — szűrte fogai közt. — A barbárok mindig húznak egyet a nyakunkra hurkolt kötélen. Mi meg csak rángatózunk, mint a döglött birkák. Letette a poharat, azután a zsebébe nyúlt. — Ez kell ide! — csikor- dult meg a foga és előhúzott egy pisztolyt. — Ez még Gal- góczi Piri apjáé volt. Bereczki Györgybe hirtelen új erő költözött, úgy érezte, most már eljöttXaz idő, amikor leszámolnak Varga Istvánnal. Szentkút! Ernő visz- szatette zsebébe a fegyvert. Aztán újra közelhajolt Bereczki Györgyhöz, hát az a legújabb hír, hogy a baloldali blokk azt követeli, vegyék községi kezelésbe a malmokat. Amaz felugrott, üvölt- vp rázta az öklét, az már rablás, meg akarják fosztani nehezem szerzett vagyonától, tönkreteszik, koldust akarnak csinálni belőle? Döglött volna meg Varga István még az anyja hasában. A szénakazal meDett Kardos Pali bácsinak megállt a gereblye a kezében és még hátrább húzódott. Nagy bajt sejtett, mert ilyennek soha nem látta a gazdáját. Aztán a falu felől ének ütötte meg a fülét. Figyelni kezdett... Ezek többen lehetnek, mint egy cséplőcsapat, erősebben ha Iliik a hangjuk, mint amikor a cséplőgépesekkel indulnak a kocsik a tanyára. És azt éneklik, amit már hallott, amikor a malomba őrölni valót vitt. Minden szóra nem emlékszik, de azt nem felejtette el, amit éppen most fújnak: ...„Hej, te bunk ócska, te drága, Hej, te eleven fa giroses-görcsös ága, te drága, segíts most!” Hirtelen a szénakazal mögül a diófa felé kapta a fejét, mert olyan elnyújtott hangot hallott, mint az előbb, amikor a gazdája belerúgott a kutyába és az vonyítva szaladt a jászol alá. De most a kutyát sehol nem látta, Bereczki György hajolt bele Szentkuti Ernő arcába és kétségbeesetten tépte a haját: „Hal-lod Er-nő-kém?! Felfalnak bennünket!” Szentkuti ráborult az asztalra és nyögve tagolta a szavakat: „És ga-né lesz be-lő-lünk __” ( Vége) — Kunsági paraszt- ember volt az apám. Olyan „fél hold az enyém, fél holdat meg béreltem”-féle, akinek legfeljebb gyerekből került több, mint húsos napból. Éppen csak szakmát, jövőt adott valamennyiünknek, öregségi járadékot az anyánknak, azután mint akire nincs tovább szükség, szép csendesen, ahogy élt is, elvonult örökre. Nem mondhatom, hogy túl sokat beszélt velünk, gyerekekkel. Ezt asszony dolgának tartotta. Volt azonban egy sokat emlegetett mondása, aminek először csak a dallama ragadt meg az ember fülében, később fogja fel, a maga csalódásain, csupán a lényegét. Bárki is került szóba otthon, a családban, a szomszédok, a falubeli gazdák, majd később a tsz-tagok közül: hogy ki mit mondott, mit ígért, milyen ember, apám mindig azzal zárta a dolgot; „azt nézd meg, hogy dolgozik, a száj csak beszél, a munka árulkodik”. Miért mesélem ezt én el magának? Megmagyarázom. Nézzen rám. Üjjá született embert lát maga előtt. És másodszori születésem megint csak az apámnak köszönhetem» még holtában is. Hogy az elején kezdjem: én éppen akkor álltam friss agrármérnöki diplomával munkába, kunsági szülőfalum tsz-ében, amikor szegény öregem egyszer s mindenkorra tette le a kapát. Persze a kapára már nem is volt szükség a közösben. Nagy hévvel vetettem magam a munkába: majd én megmutatom, kinek a fia vagyok! Bár ezt az utóbbit csak viccből mondtam, kiderült, hogy a valóságban is az számított, hogy ki kinek a fia, ki hogy tudja forgatni a szavait. Nagyon elkeseredtem. Azután az egyik közgyűlésen kitört belőlem. Amikor bejelentették, hogy az elnök sógorát tették meg föag- ronómusnak a maga hat osztályával, nem pedig engem. Felpattantam, s szinte magamnak is váratlanul az apám szavaival szóltam: azt nézzék, hogy dolgozik, a száj csak beszél, a munka árulkodik — mondtam egész testemben remegve. Tagtársak, sokat hallhatták édesapám mondását, de itt minden fordítva van. A nagyszájúak, akik támogatókat éreznek a hátuk fi föagronómus igazsága mögött, de a közősért semmit nem tesznek, azok kapják a nagy pénzeket. Aki meg tényleg dolgozik, annak semmi becsülete. Ennek így nem lesz jó vége. Ez egyébként — ahogy hallottam — később be is igazolódott. Na szóval, akkor én ott azt hittem, hogy majd nagy felzúdulás, helyeslő morgás kíséri szavaimat. De csak csend ülte meg a termet. Másnap már a vonaton ültüpk. Nem tartóztatott bennünket senki. A feleségem, az anyám sírt, a gyerekek nem értettek semmit, én meg: megmondom őszintén, az apámat átkoztam, hogy így félrevezetett. Akkor világosodott meg előttem, miért is kellett a szerencsétlennek keservvel keresni kenyerét. No majd én okosabb leszek — gondoltam. Lehet, hogy most maga arra gondol, elmenekültem gyáván. Lehet, hogy így van. Egy biztos: minden összeomlott akkor bennem. Az an-yósomékhoz igyekeztünk Szabolcsba. Ott a vonaton a Népszabadság hirdetési oldalát böngészve akadt meg a szemem ennek a tsz-nek nevén. Főagronómust kerestek. Pesten át is szálltunk a csabai gyorsra. Ahogy megérkeztünk a községbe, rögtön meg is alkudtunk a tsz vezetőivel. Annyira átjárt akkor a csalódottság, hogy beletelt még néhány napba, míg rádöbbentem, hogy Békés megye egyik háromszorosan szanált tsz-ébe szerződtem. No, itt nehéz lesz úgy okosnak lenni, ahogy én reméltem. Mégis ügy döntöttem, most már mindegy, a szavam nem másítom, majd csak lesz valahogy. Azzal kezdtem — aratás dandárja volt épp—, hogy kora hajnalban kimentem a kombájn-szérűre. Nem találtam ott senkit. A kombájnosok majd csak 9—10 óra körül keveredtek elő. Elmondtam én ott őket mindenfélének. Furcsán néztek rám, aztán csak nekikezd teK. Másnap reggel megint kint voltam. Vártam. 10-kor jöttek elő mind a négyen, kezükben pálinkás üvegekkel. Még körbe is táncoltak. Ekkor valami felrobbant bennem. Nem néztem, hova ütök, csak szétcsaptam köztük. El- ' zavartam, elkergettem őket. Majd felültem az egyik kombájnra és délig űztem, hajtottam a gépet a búzatáblán. Délben egy ismeretlen ember megállított a táblaszélen. — Tudja kit ütött meg maga? — kérdezte. — Mit bánom én. — Az elnök unoka- öccsét. — Felőlem a tanácselnök fia is lehet. A tsz nem kocsma. — kiáltottam mérgesen. — Itt dolgozni kel! Rámhunyorított: Hát már ezután itt mindig így lesz? — Így — mondtam, s otthagytam. Csak a következő nap reggelén, amikor a személyzetishez mentem, akkor tudtam meg, hogy ez az ismeretlen maga a tanácselnök volt. A személyzetis így fogadott: Nézze, fiatalember, én jót akarok magának. Maga idegen itt. Ha így folytatja, ahogy kezdte, nem nagy jövőt ígérek magának. De én nagyon szívesen ' elmagyarázom, hogy itt ki kinek a kicsodája. Már csak a miheztartás végett ... Rávágtam az ajtót. Mentem ki a búzaföl-, dekre, at négy kombájn már mélyen bent járt a táblákban. Délután bekopogtam az elnökhöz, kértem, hogy a kombájnosok elmúlt két napját ne számolják el. Hiszen részegek voltak. Sokáig hallgatott az elnök. Nézett rám, aztán így szólt: — Nézze föagronómus elvtárs, tulajdonképpen magának van igaza. De humanitás is van a világon. Miért jó az magának, ha nem szeretik az emberek? — Ha nem szeretnek, az az én dolgom. De az én dolgom az is, hogy dolgozzanak. Csak így teremthetnek maguknak alapot a boldoguláshoz. A munka az igazán humánus dolog. A fegyelem, s nem az anarchia az igazán emberi. Egy veszteséges tsz-ben meg még inkább így kel! hogy legyen. — No, de azért lehet azt máshogy is. Maga csapkod jobbra, balra. Nem ismeri az embereket, s ebből egy ilyen kis faluban nagyon sok bonyodalom támadhat. — Az igaz, elnök elvtárs, hogy én egyenesen a vonatról jöttem ide, nem tudom, hogy ki kinek a kicsoda-micsodája. De nem Is érdekel. Az érdekel, ki hogyan dolgozik. Abból én majd megítélem magamnak az illetőt. Nem is vitatkoztunk tovább, a vége azután az lett, hogy rendbe jöttek a dolgok, a tsz kifizette az adósságait. Igaz, az emberek közben-közben morgolódtak, mert hogy a régi agronómus úgymond megbízott bennük annyira, hogy már jó előre kiosztotta a prémiumokat. Én meg bizony egy fillért nem engedtem kifizetni, úgy, hogy a kombájhos, akit akkor sikerült eltalálnom. nem is köszönt többet. Év végén természetesen azután mindenki megkapta, ami jár. Elég sokat tudtunk fizetni, ez érthető, hiszen végül is az emberek derekasan dolgoztak. Legtöbbet az „én kombájnosom” teljesített. Csak éppen köszönni nem akart. Az elnök azt mondta, ne izgassam magam, ez egy kis nyik- haj tulajdonképpen. Nem szóltam, csak arra gondoltam, azt kell nézni, hogy dolgozik, a száj csak beszél, a munka árulkodik. A történetnek még nincs vége. Most február elején egyedül maradtam otthon. A feleségem a harmadik gyermekünket szülte rr(eg. A másik kettőt a nagymamához vittem, én meg éppen tébláboltam az üres lakásban, amikor csöngettek. Ajtót nyitok, hát a kombájnosom áll ott, kezében egy üveg borra! — Gondoltam, iszunk egyet a srácra. Betessékeltem, leült, csöndben iszogattunk. Beletelt tán egy óra is, miié megszólalt: ■— Engem még nem ütött meg soha senki... Hallgattam. Vártam a folytatást. Vártam, vártam, azután azt mondtam: hát, tulajdonképpen nem is az az elintézési módja, ö meg magasra emelte a poharát, azon keresztül nézett rám, úgy felelt: — Szerintem sem. De mégis magának volt igaza. A munka az munka. Abból lesz a pénz. Ez kiderült most az osztásnál. A munka munka, a kocsma kocsma. Én meg szeretek mindenütt helytállni. Dolgozni maga is tud, ütni is. Most nézzük, hogy iszik — dörögte és nevetni kezdett. — Igyunk — válaszoltam. A fiamra. Hogy , olyan vagány legyen, mint te — szervusz — Szervusz. Hát ekkor születtem én újjá, édesapám igazságával együtt. Nem is engedek én abból jottányit sem!... KSváry E. Péter
