Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-25 / 47. szám
Köszönettel tartozunk Kiss Klára küldte hozzánk & fedelet és helytelen! lésével •(Egyetértünk éppen azért, mert as influenzajárvány idején az orvosok, egészségügyi dolgozók, gyógyszerészek a legnagyobb ''lelkiismeretességgel, odaadással álltak hivatásuk magaslatán, ezért kifogásolható, ha valaki pont ebben az időben okozott kellemetlenséget nekik, Békéscsabán a Kulich Gyula lakótelep orvosi rendelőjének ajtajára valaki nyilván gúnyból, vagy méltatlankodásból felírt egy kérdő mondatot. Helytelenítettek hogy mindig változtatják is rendelési időt. Olvasónk mintegy nyílt levélben kíván válaszolni ennek az ismeretlennek. „Akik megváltoztatták a rendelési időt — írja —, azok nem a saját kedvükért tették ezt, ha nem mert így alakult, s így van szükség erre. Kicsit fájó, hogy pont az influenzajárvány idején tette ezt a megjegyzését, s írta fel a kicsit „vírusos” mondatot. Bem élem, semmilyen formában leiem terjed tovább. Bízom benne. hogy ennek ellenére is eljutott az orvosához, akitől gyógyulását remélte. S azóta talán már nem a fájós torkát, és a láztól piros arcát nézheti a tükörben, hanem az egészséges Mosolyt, amelyet az orvosoknak ás köszönhet.” oooDooQQQaooeooBaoaoaoaoDooísooooooooOQoeooQOOoooooiOoaDmooafflBoaBaooaQOiaQBBaoaBaaBiBOBO Nőbizottság látogatása az ifjúsági klubban Kele Józsefné írja Szeghalomról: „Kedves meghívásnak tették eleget a szeghalmi HNF mellett működő nőbizottsáig tagjai február 10-én. Az ifjúsági klub vezetősége nevében Szilágyi Miklós klubvezető és Kozák Mária művészeti előadó hívta meg a nőbizottság tagjait erre a talál- j kozóra. Célja volt megmutatni munkájukat,' ismertetni tevékenységüket. A klubtagok száma 80, van füzesgyarmati és körösladányi ; tagja is, aki rendszeresen részt vesz a foglalkozásukon. A klubtagok által subázott embléma- ! jukra különösen büszkék, mert j ezt a fiúk, a lányok együtt készítették. Foglalkozási eszközeik, mind azt mutatják, hogy a fiatalok szeretik klubjukat. Büfé- í jüket maguk látják el, de a klub takarítását és fenntartását is maguk biztosítják, társadalmi munkával. Erkel vagy Viharsarok? Egyre többen kapcsolódtak be a Budapest—Gyula között közlekedő gyorsvonat névadási ügyébe. Ez bizonyítja azt, hogy a közvéleményt foglalkoztatják még az ilyen — apróságnak tűnő — kérdések is. S vannak igazi lokálpatrióták, akik nem hagyják szó nélkül, ha valami! nem tetszik. Ugyanakkor véleményt nyilvámtnak, s ezt köz-, hírré is teszik. Szőke János Gyuláról az Erkel név mellett tett® le voksát, szerinte ez az ideálisabb és Gyula nagy szülötte megérdemli, hogy itt is megörökítsék nevét. Mint írja: „Ne szégyelljünk lokálpatrióták lenini, induljon az Erkel expressz Budapestről a Viharsarkon á+ Gyulára, Erkel Ferenc lízii lő városába. ’ ’ Dunai Lajosné, szintén gyulai olvasónk, a Viharsarok név mellett szavaz, ezért fogott tollat. Született egjl új javaslat is, a gyulai Erkel Művelődési Központ dolgozói részéről. A következőket írják: „Olvastuk a Népújságban a javaslatokat, amelyek heteken keresztül nagy vitát váltottak ki. Tudomásunk szerint eddig még nem sikerült közös nevezőre jutni, épp ezért kollektívánk javasolja a Körös-expressz nevet.” A vitát persze befejezhetjük, hiszen a MÁV Szegedi Igazgatósága pontot tett erre. Lovász Lázár vasútigazga tó-helyettes közölte, hogy a MÁV a személyszállítás színvonalának további javítására valóban tervezd, hotgy Budapestet minden megyeszékhellyel expresszvonatok útján köti öskae. Békéscsaba, illetve Gyula viszonylatában azonban egyelőre nem tervezik ilyen expresszvonatok közlekedtetését. Erre legkorábban csak az 1976/ 77-es menetrendi időszakban nyílik lehetőség. Érthető hát, ha a gyorsvonat várható elnevezéséről sem született eddig döntés. erre nem is volt szükség. A vita csupán félreértésen alapult, amely egy Gyulán megtartott értekezletről szóló tudósítás miatt történt. Ezen a tanácskozáson nem személy-, hanem tehervonatok menetrendjéről volt szó. A vita tehát ezzel lezárulhat, bár némi tanulság levonható: Örvendetes, hogy sokan reagálnak írásainkra és arról is meggyőzött bennünket, hogy érdemes hasonló vitákat lefolytatni e lap hasábjain. Egy biztos: minél többen hallatják véleményüket, annál helyesebb lesz a döntés. 9B 1 salát Érdekemben BB Az Ingatlankezelő Vállalat i (Békéscsaba, Kétegyházi u. 3.1 szám) értesítést küldött a Kulich Gyula lakótelep 11-be, melyben közlik, hogy február 19-én 8—10 óra között műszaki adatfelvételt kívánnak végezni. Az értesítésben azt is kérik, hogy a kedves lakó saját érdekében szíveskedjék a fenti időpontban 'bérleményében tartózkodni. „A saját érdekem valóban azt kívánná, hogy az alatt az idő alatt otthon tartózkodjon családom tagjai közül valaki De! Gondoltak arra, hogy ez a két óra munkaidő-kiesés mit jelent? m&. FEBBVÁB, S& Gondoltak arra, hogy hány ezer embernek kellene otthon maradnia és a munkából minimum két órát kiesnie ahhoz, hogy az értesítésnek eleget tegyenek saját érdekükben? A vállalat vezetősége nem tud valami reálisabb megoldást? Hadd adjak tippeket akkor ón: például a műszaki felmérésre kijelölt dolgozók aznap nem 8 órára, hanem 10-re mennek a munkahelyükre és délután nem 5 óráig, hanem 7 óráig dolgoznának. Ebben az időpontban ugyanis szinte majdnem minden lakót otthon találnak már. Vagy: a vállalat fizessen túlóradíjat, ez még így is sokkal ol- CBÓbb, mint a több ez&r lakó munkaidő-kiesése." — írja Sz. Györgyné a Kulitíh Gyula Lakótelep U-bál Programjukban Ismeretterjesztő előadások mellett dömíő súlyt kap a KISZ politikai feladatainak ismertetése, fotószak- ‘ kör, táncesték és a sport. A bevezetőben elmondta Szilágyi Miklós, hogy bevonulás előtt álL, hadkötelezettségének tesz eleget, helyette Bagdd Gyula veszi át a munkát. A klubot 9 tagú vezetőség irányítja, akik- l nak több helyettesük van, hogy akadályoztatásuk esetén is biztosítva legyen a munkamenet Legbüszkébbek arra, hogy a szeghalmi Sebes György Általános Iskola tornatermében lehetőséget kaptak a sportolásra. Minden héten egy alkalommal rendszeres foglalkozást tudnak biztosítani a tagok számára. Nekünk 99 diaképen mutatták be életüket, melyek a leírtakat igazolják.” ÁROK ÉS GÖDÖR S'* r"'*J C* n ■. « ' í • • — _ J_ » — Tóth Gyula Körösladányból j felhívja a figyelmünket és a! sajtón keresztül azokét, akiket! illet, a következőkre: Körösladányban a Ladányi út végén a Lenkey utca torkioLa- j iában az úttest burkolata hepehupás, gödrös. Ezek kerülgetése nemcsak kellemetlen az autóbuszoknak, hanem rendkívül balesetveszélyes is. Javasolja az illetékeseknek, hogy mielőbb gondoskodjanak a mélyedések betöméséről, az út javításáról. Koszon®? <3 véradóknak Az elmúlt napokban adtunk hírt arról, hogy milyen áldozat- készségről tanúskodtak Békéscsabán a Volán 8. sz. Vállalat, a Hűtőház és a Híradástechnikai Vállalat dolgozói, amikor egy szívműtétes életének megmentéséről, közelebbről szóira véradás megszervezéséről döntöttek. Arról is írtunk, hogy a beteg győgyulóban van, sikerült megmenteni. Most levelet kaptunk a szüleitől, akik ezúton fejezik ki hálájukat és tiszteletüket minden véradó iránt. Örömük kimondhatatlan, hogy lányuk rövidesen ismét a család körében lehet, s ezt a szegedi klinika orvosain, ápolónőin kívül a véradóknak is köszönhetik. Cte dtufrüÄO’ -feiWa/».* a polgári védelmi oktatásról Kocsis Lajos békéscsabai olvasónk azt kérdezi, hogy a vállalatok felhasználhatják-e a dolgozók szabad szombatját polgári védelmi képzésre? Mint írja tisztában van azzal, hogy ez hazafias kötelessége minden állampolgárnak, de mit csináljon a dolgozó anya — kérdezi —, ( aki ez idő alatt nem tudja elhelyezni gyermekét, s otthon sem hagyhatja, mert még kicsi? A kérdéssel előbb Kerek! Sándorhoz, a polgári védelmi parancsnokság századosához £®r„A fennálló törvények értelmében lehetőség szerint a kiképzést munkaidőben is megtarthatják. Ha azonban a vállalat vezetője, illetve szolgálati parancsnoka úgy dönt, munkaidőn kévül végzik el a polgári védelmi oktatást.” Ezután Báli Béla, a szóban forgó Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat közgazdasági főosztályvezetője elmondta, hogy: „Február 15-én, tehát az említett pzabad szombat idején azokat ta dolgozókat hívtuk ösz- sze, akik a központi karbantartó üzemben ég más olyan helyen dolgoznak — a megye különböző területein —, ahonnan munkaidő alatt szinte lehetetlen ösz- szehívni őket. Ezért választottuk a szombati napot a mintegy 60 dolgozó kiképzésére. Természetesen előfordulhat olyan körülmény, például betegség, nyaralás — hogy a megjelenést nem tudják megoldani. Ezeknek a dolgozóknak pótoktatást tartunk majd. Ha valóban megoldhatatlan volt a gyermek elhelyezése, s az asszony bizalommal fordul hozzánk, bizonyára rajta is tudtunk volna segíteni.” Továbbra is várjuk olvasóink közérdeklődésre számot tartó I kérdéseit, amelyeket ezeken a hasábokon közlünk az illetékesed wáüasaaivsií együtt, Késeit a távirat Bár az utóbbi időben — amióta késedelem! díjat fizet a posta — Igen ritka az alábbihoz hasonló eset, mégis közlésre tart“ juk érdemesnek, hiszen szomorú hírt vitt volna a címzetthez, halálesetet közöltek benne. Ezt pedig mindenféleképpen továbbítani kellett volna és érthetetlen, hogy a pontos címzés ellenére mién nem érkezett meg időben. Pásztor Sándorné írja Okány- bol: „Január 12-én meghalt az édesanyám a gyulai kórházban. Lányom Budapesten dolgozik és tanul. A temetésről értesítettem a táviratban, melyet január 13= án, hétfőn adtam fel. Lányom mégsem kapia meg a táviratot, s így a temetésre sem érkezett meg. A távirat az okányi postahivatalnál lett felvéve, s onnan továbbították. Néhány nap múlva telefonon érdeklődtem a vállalatnál, ahol a lányom dolgozik, Közölték, hogy még akkor sens érkezett meg ilyen jellegű távi- rat. Azt kérdem: vajon hol maradhatott ilyen sokáig, talán beragadt a sárba? Kérem legyenek szívesek utánajárni, hogy lehet ilyen hanyagság, ki a felelős? Mi ezúton hívjuk fei az illetékes postaigazgatóság figyelmét, mivel nem tudhatjuk, hol történt a hiba, hol akadt el a távirat, Okányban-e, vagy Budapesten. Mikor nyit a halsütő Gyomén? Tévedés ne essék, nem új hal sütő nyitásáról van szó, hanem a régiről, amely sohasem tart nyitva. Legalábbis Boldizsár Gyula tudósítónk szerint, aki többek között azt írja: „Nemegyszer fordult elő, hogy a hal- sütő bolt előtt álltak, várták több órán keresztül mégsem nyitott ki. Ráadásul sehol sine«! feltüntetve az üzemelésről szóló tájékoztatás. Ez történt február 12-én, délután 2—3 óráig. Körülbelül 14—IS-en várakoztak hiába. Kérdezősködésükre s helybeliektől azt a választ kapták, hogy időnként ott szokott lenni az eladó, de hogy mikor, azt nem tudják. Jó tanácsként azt kapták, menjenek a túlsó oldalra. ahol élő halat lehet venni. Azonban ott sem volt szerencséjük, vajon mi lehetett as oka? Erre kíváncsi tudósítónk, s mindazok, akik hiába várakoztak. «aaeeooeoi g B § & Szerkesszen velünk ti rovatot összeállította I Kasnyik Judit S cmenmyiotiomaMoonmHrmmcrinnnnfr^^