Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-15 / 39. szám
Világ proletárjai!,, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRT BÍZÓT TSÁG ÉS A MEGYEI TANjÁCS LAPJA ——— " ■ — '-------— S 975. FEBRUÄR lís SZOMBAT? Ara; 1 forinft XXX. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM MAS SZERZŐDÉS MEGYÉNK ÉS AZ AGRÁREGYETEM KÖZÖTT (3. oldal) PÁLYÁK, ÉLETCÉLOK (4. oldal) NYILATKOZIK A FŐÜGYÉSZ (5. oldal) Jövőt formáló vélemények Napirenden; A közlekedés, az áruszállítás kulturáltsága és hatékonysága Aktívatanácskozás a 8-as Volánnál A napokban már az összevont alapszervezeti taggyűléseikre, a «súcsvezetőségefc választására is sor került és megkezdődtek a városi, járási pártértekezletek. Mindezek hivatottak területükön értékelni és összegezni az irányelvekről folytatott viták tapasztalatait. E cikk keretében nem a viták tortáiméról, értékeléséről szólunk. Ügy véljük, szükséges újólag hangsúlyozni azt a pártunkban immár hagyományként kialakult gyakorlatot, amely ezúttal is érvényesült. Nevezetessen azt, hogy egy-egy fontos kérdésnél, egy-egy időszak eredményeinek, gondjainak, 'az elkövetkezendő évek feladatainak meghatározásánál a határozat- hozatal előtt a párt mindig kikéri az egész párttagságnak — és gyakran pártonkívüli dolgozóknak is — a véleményét Most a kongresszusi előkészületek során a párttagság véleményére támaszkodva tovább növekedett a párt demokratizmusa. Ugyanakkor — a népfrontban, a SZOT- ban, a Tudományos Akadémián és másutt az irányelvekről folytatott viták révén — a párton- kívüli dolgozókhoz fűződő kapcsolatok is tovább szélesedtek, tartalmukban elmélyültek, s ezzel is erősödött pártunk társadalmi bázisa. Mindig elsőrendűen fontosnak tartja pártunk az olyan jellegű eszmecseréket, mint amelyek az alapszervezetekben most lezajlottak és a pártértekezleteken tovább folytatódnak. A kongresszust megelőző időszak különösen jő alkalom arra, hogy a pártvezetés még jobban megismerje a munkások, parasztok, értelmiségiek, a társadalom legkülönfélébb rétegeinek, a nőknek, a fiataloknak a véleményét a párt eddigi munkájáról és az elkövetkezendő időszak fő tennivalóiról, Korántsem elegendő azonban csak megismerni a véleményeket, hanem azokat igen gondosan mérlegelni kell, hogy nemen jen veszendőbe egyetlen lényeges gondolat, ötlet, -javaslat, megjegyzés sem. Természetesen az alapvető, átfogó véleményekről felsőbb pártszervek, esetleg maga a kongresszus hivatott dönteni, de ez korántsem jelenti azt, hogy már most és akár síz alapszervezetekben ne lenne teendő. Mindenütt hangzottak el olyan elgondolások, amelyekkel nem kell felsőbb intézkedésekre várni, hanem a kongresszusig is dolgozni lehet rajta, hozzá lehet látni a megvalósításához a saját területen, a saját munkakörben. Természetesen amin vitatkozni kell, amiben nincs egyetértés, azt továbbra is elvszerű megbeszéléseken kell tisztázni, örvendetes, hogy pártszervezeteink többsége él is ezzel a lehetőséggel és gondosan összegezni igyekszik minden elhangzott javaslatot. A bizalom kifejezése is volt ■«■today. a sok vélemény, javaslat, amely elhangzott az alap- szervezetekben, az irányelvek vitáiban. A vitában részt vevő kommunisták százezrei bíznak a pártban, helyeslik eddig követett fő politikai irányvonalát Ez adja meg igaza értékét felszólalásaiknak, amelyek szám szerint is igen tekintélyesek. Ám elsősorban nem is puszta sokaságuk jelent értéket — bár' ez sem jelentéktelen fokmérő —, hanem éppen az a bizalom, amely elmondásukra késztette a párt tagjait. Nyilvánvaló eredményeink adtak alapot ehhez a magatartáshoz, véleményformáláshoz. Valamennyi felszólaló felemelt hangon, biztosan beszélhetett az elmúlt négy esztendőben elért eredményeinkről, arról az útról, amelyet megtettünk. S amelyen továbbra is járni kívánunk, mert az eredmények puszta fölemlegetése nem elegendő. Jól érzékelte ezt a párttagság alapvető többsége is. Tisztában volt vele, hogy az eszmecserét az irányelvek, vagyis a teendők felett nem a vitáért, önmagáért szorgalmazza a párt Hanem elsősorban azért, hogy —- pártunk és társadalmunk széles körű demokratizmusának érvényesítésével — még megalapozottabbá váljanak a kongresz- szuson hozandó határozatok, még pontosabban körülhatároltak legyenek a következő öt esztendő feladatai, s még egységesebben, erőteljesebben dolgozzunk mindannyian válóra váltásukért^ Most erről van sző a következő időkben. Egységesen kell tenni, cselekedni. A viták lassan lezajlanak, a vélemények, i síézeték tisztázódnak, egybeko- 1 vácsolódnak a legjobb elgondo- ; .lások, s aztán az érvényes kongresszusi határozatok birtokában már nem vitázni kell, hanem i cselekedni. Persze már most is van mit tenni, mint ahogyan a mi vitáinkat is mindig az jellemezte, hogy nem üres szócsép- lések, hanem alkotó embereik eszmecser« voltak. Továbblépésük alapja ezúttal is az egységesen értelmezett tennivalók összetett feladatsora. Nem elég csupán egyetértésünket hangoztatni a párt politikájával, hanem a mindennapi életben kell bizonyítani, abban a közegben, munkakörben, munkaterületen, ahol ki-ki él és dolgozik. S a párttagoknak még külön is meg kell nyerniük politikánk elfogadására, követésére dolgozó társaikat, a pártonkívüli tömegeket. Párttagságunknak a vitákban megmutatkozott aktivitása, politikai érettsége, összeforrottsága a dolgozókkal, a biztosíték rá, hogy a kongresszusi előkészületeket sikeres kongresszus és annak nyomán további sikeres előrehaladás koronázza. ff»r. Szabó Imre, asz MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője Második szakaszába lépett a szocialista munkaverseny a Volán 8-as számú békéscsabai Vállalatánál. Az első szakasz politikai és gazdasági» eredményeit tegnap, február 14- én összegezték a vállalati központ, a telephelyek párt-, KISZ-, szakszervezeti és gazdasági vezetői. Vándor Pál igazgató ismertette a gazdálkodás eredményeit. Kiemelte: a 8-as számú Volán Vállalat 1974-ben 28,9 millió forint nyereséget ért eL Ez 827 ezer forinttal több nyereségrészesedési alap képzését tette lehetővé. Külön szólt a szakszolgálatok munkájáról. A személyi forgalom tavaly jelentős változáson ment át. Tizenkilenc új, korszerű autóbuszt kapott a vállalat, s így 29 millió utast szállítottak egy év alatt. Ü.1 járatok indultak Gyoma, Szeged, Szarvas és Szeghalom között. Időszakos járat közlekedett Békéscsaba és Kassa között. A vállalat dolgozóinak szorgalmas és áldozatkész munkája nyomán sokat javult Békéscsaba köz'ekedése. Üj szolgáltatást is bevezettek a bérautóbusz létrehozásával. Tizenkét helységben tovább szervezték a lakosság ellátását tehergépkocsi-szolgáltatással. Ezek a taxiórás tehergépkocsik 230 ezer kilométert tettek meg, s jól szolgálták a lakossági igényeket. A vállalat dolgozóinak dérer kas helytállását tanúsítja az is, hogy 48 ezer vagonból rakták ki, szállították el az árut. Ez naponta másfél vonatszerelvénynek felel meg. A darabáru-fuvarozásra kereken négymillió forintot fizetett rá a vállalat, mivel a szállítási tarifaárak nem fedezték a ráfordítást. Intézkedések történtek a tarifa szabályozására, de ezekkel nem a nagy nyereség elérése a cél, hanem a 4 milliós veszteség megszüntetése. Tovább fejlődött, erősödött a 8-as számú Volán műszaki felkészültsége. A városokban I közlekedő autóbuszok 70—75 százalékát tavaly már diagnosztikai műszerekkel ellenőrizték a közlekedés biztonságának javítására. Kitűnőre vizsgáztak az üzemanyag-takarékosság szervezésében. Gázolajból, benzinből 2,9 millió forinttal kevesebb értékűt használtak fel, úgy, hogy az 1 kilométerre tervezett üzemanyag-felhasználást — fajlagos értelemben — nem érték el. Erre felfigyeltek a Volán Trösztnél is és a békéscsabai bázist kijelölték energetikai mintateleppé. Különböző bemutatókat szerveztek, ajánlották a békéscsabaiak módszerét az ország 23 Volán-vállalatának, hogy máshol is hasonló eredményeket érhessenek el az üzemanyag- és a kenőanyag-megtakarításban. Energetikai újítási hónapot szerveztek. Az újításokat, ésszerűsítéseket bevezették. Ezzel s a többi újítással egy év alatt 800 ezer forint megtakarításhoz jut a vállalat. Az újítási hónap befejeztével Povázsai Gyulának, Máthé Endrének és Pomá- zi Lászlónak átadták a Kiváló Újító kitüntetést. A még jobb eredmények elérését befolyásolta a kedvezőtlen anyag- és alkatrészellátás. Beruházásra 66 millió forint jutott s ebből 63 milliót járművekre költöttek. Átadták rendeltetésének Békésen az autóbusz-pályaudvart, előkészítették a szarvasi pályaudvar kivitelezését, tárgyalások folynak az orosházi új autóbuszpályaudvar építésérőL Több heiyen bővítették a teleohelyek szociális épület ellátottságát. Előbbre léptek a bérfejlesztésben. Kétezer-hatvan forinttal nőtt a személyi bér. Ezzel a Volán-vállalatok között a közepes szintre jutottak. Természetesen ez a Í0 százalék körüli bérfejlesztés bérnövekmény- adóba került. Nem is keveset, 3,1 millió forintot fizettek be ilyen címen. A bérintézkedések nyomán jelentősen csökkentek a bérfeszültségek. Hinnék ellenére a munkaerőmozgás mégis nagy volt. A szocialista brigádmozgalons is jó eredménnyel tárta a versenyt. Javult a közlekedés és az áruszállítás kulturáltsága, növekedett a hatékonyság. A további munkában ezek ismét központi helyre kerültek. Ilyen tekintetben akad még feladat a 8-as Volán különböző telepein. Annyi mindenesetre elmondható, hogy e vállalat munkásai nélkül nem tudná a megye megvalósítani út-, lakásépítési, zöldség- és gyümölcsszállítási, építőanyag-szállítási tervét s nem juthatott volna hathatós segítséghez a mezőgazdaság sem az 1974. évi őszi betakarítás során. Ebben az esztendőben 36 millió ember utaztatására készül a 8-as Volán. Huszonöt új, korszerű autóbuszt vásárol, új szolgáltatásként vezetik be a MÁV-vonalain a taxirendelést. A tavalyinál 4 ezerrel több vasúti kocsi kirakását szervezik majd meg. A vállalati tervben 35 millió forint nyereség elérését célozták meg, ami csak úgy képzelhető el, hogy az 1974. évi tervteljesítés tényadatait 6 százalékkal túlteljesítik. Növeli va'amennyi dolgozó felelősségérzetét az a tény, hogy csökkentett munkaidőben kell elérniük ezt az eredményt, hiszen a trösztnél az elsőnek a békéscsabai vállalat vezette be a 44 órás munkahetet. Dupsi Károly ŰJ OKTATÁSIKÖZPONT BÉKÉSCSABÁN Befejezéshez közeledik az MS 'Mr Békés megyei bizottsága 'Iktatási Igazgatósága köz pontjának építkezése." a KISZ táboiüan. A korsze. a oktatási intézmény, hazánk felszabadulásának 30 évfordulója alkalmából április 4-én adják át rendeltetésének «Fotó: Desnány)