Békés Megyei Népújság, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-14 / 38. szám

Négy ö«íd alatt két forduló Gyulán néntei—$zombat~fa$iniap^ Vasárnap a labdarúgó MNX-ban: Honvéd Dézsa SE-Soltvadkerli TSZSK, Bajai TSZSK-Bcs. Elére Spartacus mérkőzés a legjobb 16 kézé jutásért Hazai és nemzetközi barátsá­gos mérkőzések után a vasárna­pi MNK-for'duló jelenti a lab­darúgóidény hivatalos nyitányát. Az eddig kupát nyert 11 csa­pat közül már csak négy van versenyben: a háromszoros vé­dő Rába ETO, valamint a 2—2 alkalommal győztes Bp. Hon­véd, Vasas és Ű. Dózsa. Az MNK-ban vasárnaptól ala­posan rákapcsolnak: 16 mérkő­zést játszanak majd. A tovább­jutott együttesek képviselői je­lenlétében hétfőn délelőtt 11 óra­kor tartják az MLSZ-ben az újabb sorsolást és szerdán már a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek a csapatok. A jelenleg álló 32 együttes va­sárnap mérkőzik, s a sorsolás szeszélye folytán egyetlen talál­kozót sem rendeznek a főváros­ban. Délelőtt (10.30 óra) játsszák a Pécsi BTC—Rába ETO mérkő­zést, s 13.30 órakor kezdődik a Balmazújváros—Vasas összecsa- J pás. A további találkozók kezdé­si időpontja 14 óra. A november 20-i fordulóhoz hasonlóan, az alacsonyabb osztályú együttes számára sem elegendő a tovább­jutáshoz a döntetlen eredmény. Amennyiben 90 perc után egyenlőre állnak a csapatok, minden esetben büntetőrúgások határoznak. A vasárnapi MNK-műsor (a mérkőzéseket az előálló csapa­tok otthonában játsszák): Pécsi BTC—Rába ETO, Balmazújvá­rosi Lenin Tsz— Vasas, Velence —Zalaegerszegi TE, Bajai TSZ­SK—Bcs. Előre Spartacus, Zala­egerszegi Dózsa—Videoton, Sze­gedi Dózsa—Diósgyőr, Bábolna —Csepel, Debreceni VSC—Ü. Dózsa, Komló—Bp. Honvéd, Di- ósd—Tatabánya, Répcelaki Bá­nyász—Pécsi MSC, Olajbányász —Haladás, Győri Dózsa—Vasas Izzó, Honvéd Dózsa SE—Solt- vadkerti TSZSK, Borsodi Volán —Kazincbarcika, Edelényi Bá­nyász—Egri Dózsa. Békés megyében tehát egy fl megyékről és az egyesületekről vallanak a számsk Az OTSH közölte az egyesü­letek és a megyék rangsorát, amelyet a nyári olimpiai sport­ágakban elért felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő bajnokságo­kon gyűjtött (1—6. hely) pon­tok alapján állítottak össze. Az 1974. évi egyesületi rang­sor élmezőnye: 1. Bp. Honvéd (1382), 2. Üjpesti Dózsa (1096), a KSI 1192 pontot gyűjtött ösz- sze, de a sportiskolások nem vesznek részt a hivatalos pont­versenyben. 3. FTC (786), 4. Vasas (873), '5. Bp. Spartacus! (640), 6. BVSO (522), 7. Cse­pel (563), 8. Egri Dózsa (355), j 9. Dunaújvárosi Kohász (359), 10. MTK (357), 11. Kecskeméti | SC (213), 12. Tatabányai Bá­nyász (261), 13. DVTK (265),' 14. Rába ETO (173), 15. Hala­dás VSE (187), 6. VM Egyet­értés (200), 17. Bp. Építők (206), 18. PMSC (87), 19. BSE (148), 20. SZEOL (158), 21. DMTE (81), 22 BKV Előre (115), 23. Ganz-MÁVAG (131), 24. BEAC (104), 25. Váci Hajó (132), 26. TFSE (79), Vasas Izzó (162). 28. Bcs. Előre Spartacus (73), 29. Bajai SK (60), 30. DVSC (111), 31. ÉVIG SE (88), 32. Szondy SE (101), 33. Bakony Vegyész (122), MVSC (62). 35. Zalka KMFSE (103), 36. Ka­zincbarcikai Vegyész (73), 37. Csepel Autó (73). 38. Tipográ­fia (73), 39. Szekszárdi Dózsa Wismut Due-Bcs. Előre Sp. 3-3 (0-0) Az NDK-ban vendégszereplő Bcs. Előre Spartacus NB I-es lab­darúgócsapata utolsó mérkőzésén az I. osztályban szereplő Wis­mut Aue ellen lépatt pályára, s 3—3 (o—o)-ás eredményt ért el. A lila-fehérek ma hajnalban érkeznek vissza Békéscsabára. (54), SZVSE (127), 41. Lenin­városi MTK (52), 42. Szolnoki MÁV (61), Oroszlányi Bányász (54), 44. Videoton (92), 45. MHD. Bp. (45), 46. Győri Dó­zsa (128), 47. Zalka SE (39), Győri Spartacus (31), 49. NY VSC (72), 50. Postás SE (71). A MEGYÉK RANGSORA. A nyári olimpiai sportágak olim­piai versenyszámai alapján el­készült a megyék 1974. évi összesített rangsora is. Önma­gában is érdekes, 1973-mal összevetve pedig még érdeke­sebb, de hogy a legeredménye­sebb egyesületeket is megis­merhessük, megyénket az 1—6. helyezettet és pontszámát is feltüntetjük. 1. Fejér megye (1) 705 (693), 2. Borsod megye (2) 612 (576), 3. Heves megye (3) 597 (546), 4. Bács-Kiskun megye (4) 494 (431), 5. Komárom megye (5) 484 (402), 6. Győr-Sopron me­gye (7) 455 (389), 7. Pest me­gye (8) 413,75 (374), 8. Csongrád megye (6) 354 (394), 9. Hajdú- Bihar megye (9) 337 (338), 10. Baranya megye (10) 322 (305), 11. Szolnok megye (14) 261,75 (144), 12. Vas megye (13) 259 (221), 13. Békés megye (13) 253 (270). 1. Békéscsabai Előre Spartacus 115. 2. Gyulai SE 43, 3. Szalvai SE 34, 4. Orosházi Spartacus 32, 5. Hunyadi SE 14, 6. Békési SZMTE és Tót- komlósi SE 5—5. 14. Veszprém megye (11) 192 (281), 15. Tol­na megye (17) 173 (77), 16. Sza- bolcs-Szatmár megye (16) 106 (96), 17. Somogy megye (15) 75 (110), 18. Zala megye (18) 65 (66), 19. Nógrád megye (19) 49 (52). A bajnoki szereplés alapján sportágakon belül — korosztá­lyonkénti bontásban — is el­készültek a rangsorok. Terje- delmességük miatt ezeket kö­zölni nem tudjuk, de az OTSH már készülő, a hivatalos rang­sorokat közlő kiadványában megtalálhatók lesznek. mérkőzés kerül sorra. A Dózsa SE Orosházán, a Bács megyei bajnokság 10. helyezettjét, a Soltvadkert együttesét fogadja. Izgalmas összecsapáson a Békés megyei bajnokság listavezetőjé­nek továbbjutását várjuk. NB I-es csapatunk, a Bcs. Előre Spartacus Baján, a járási bajnokságban szereplő Bajai TSZSK-val játszik. A papírforma alapján remél­hetjük, hogy a hétfői sorsoláson a Békés megyei csapatok képvi­selői is ott' lesznek. Ez ugyanis azt jelentené, hogy február 19- én, szerdán a legjobb nyolc kö­zé jutásért küzdhet az orosházi és a békéscsabai gárda! Kik nyerik a Jó dolgozó — Jó sportoló címet? A megyei tanács vb testnevelési és sporthivatal, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a KISZ megyei bizottsága és a KISZÖV tavaly is meghirdette a Jé dolgozd — Jé sportold mozgalmat. Nemrég fe­jeződtek be az értékelések, s a kö­zeljövőben az eredményhirdetésre is sor kerül. A Jó dolgozó — Jó sportoló cí­mért azok versenghetnek, akik sikeresen össze tudják egyeztetni munkájukat és sporttevékenységü­ket. Kiemelkedő a munkahelyi helytállásuk, s emellett a sport­ban is az élen járnak. A sport- hivatal és a társszervek célja, hogy ezzel a mozgalommal is elősegítsék, hogy a sportolók még többet te­gyenek munkahelyükön a közért, a sportpályán pedig a klubjukért. Az egyesületek által benevezett sportolókat különböző szempontok alapján értékelik, minden év ele­jén. Hogy ki hány pontot ér el, az sok tényezőtől függ (munkaköri helytállás, társadalmi munkában való részvétel, kezdeményezés az újltómozgalomban, részvétel a to­vábbtanulásban, egyéni képzés, ki­tüntetések stb.), A négy szerv azt is figyelembe veszi természetesen, hogy a sportban milyen eredmé­nyeket ért el az illető. Végül kö­zösen döntenek a Jő dolgozó — Jó sportoló cím odaítéléséről. Röviden Kézilabda. Magyarország együttese nyerte a nyugat-cseh­országi Cheb városában hat or- szág csapatának részvételével megrendezett női nemzetközi ké­zilabda-tornát. Az első hely kér. dését eldöntő mérkőzésen Ma­gyarország—Jugoszlávia 14—11 (6-7). A magyar együttes szép sze­replésével a „Győztes február” elnevezésű értékes trófeát kap­ta. Gyorskorcsolya. Oslóban va­sárnap befejeződött a férfi gyorskorcsolyázó világbajnok­ság. Az első nap után vezető 24 éves holland Harm Kuipers megtartotta előnyét és két szov­jet sportoló, Ivanov és Konda­kov előtt megszerezte a világ­bajnoki címet. Kuipers a hato­dik holland gyorskorcsolyázó, aki 1893 óta világbajnoki címet szerzett. Délkelet területi ifjúsági ikölvivő-Xmjnokság A Békés megyei Ökölvívó Szak­szövetség február 14—15—16-án, Gyulán rendezi meg a délkelet területi Ifjúsági ökölvívó-bajnoksá­got, amelyre öt megye 17 szakosz­tályának 85 versenyzője nevezett. A viadalra a gyulai Erkel Műve­lődési Központban kerül sor, A kezdési Időpontok a következők: február 14-én 17 órakor, 15-én M órakor, 16-án 9 órakor. • * • Szegeden került megrendezésre az 1975. évi ökölvívó Dózsa Kupa, amelyen kilenc egyesület 106 ver­senyzője küzdött a helyezésékért, a győzelemért. Megyénket a Gyu­lai SE és az Oh. Üveggyár gárdá­ja képviselte. A Békés megyelék eredményei ezek voltak. Serdülők. Pehelysúly: 1. Fábián .T. (Oh. Üveggyár). Ifjúságiak. Harmatsúly: 3. Pelok J. (Oh. Üveg­gyár). Pehelysúly: 3. Köteles (Gyu­lai SE). Kisváltó: 3. Seress (GYSE), 4. Böjti (Oh. Üveggyár). Váltósúly: 2. Leel-Össy (GYSE). Nagyváltó: 2. Bodrogi (Oh. Üveggyár). Félne- béz: 1. Antal (GYSE). Nehéz: S. Babricskó (GYSE). Felnőttek. Légsúly: 3. Nagy J. (Oh. Üveggyár). Váltósúly: s. Zsá­kai S. (Oh. Üveggyár). Nehéz! a, Magyar (Oh. Üveggyár). A kupát — másodszor — a Vi­sas nyerte 66 ponttal, a Pécsi VS3 : (43) és a Csepel (Z7) előtt. Sebők Vilmos Asztalitenisz VB A szakvezetés elégedett csapaté ink eredményeivel a Calcuttái v lágbajnokságon! Mint ismeretes, férfi válogatói tunk az ötödik, női csapatunk negyedik helyet szerezte meg. A világbajnoki címet a férfiaknál 1 Kínai Népköztársaság nyerte Jugc szlávla és Svédország előtt, míg . nőknél a győztes Kínai Népköz társaság mögött Dél-Korea, illett Japán végzett. A VB egynapos szünet után b mét folytatódott, az egyéni verse nyekkel. A selejtezők első nap ján a magyarok még nem voltai érdekelve. Kozuletek munkaerőigénye A Békéscsabai Baromfite«. dolgoz« Vállalat az alábbi munkakörökbe birdet (elvé­telt: — mezőgazdasági vég­zettséggel áruátvevő, — gya­korlott gyors, és gépiró, — géplakatos, — esztergályos, 5 éves gyakorlattal, — vizsgá­val rendelkező stabil kazán- fűtő, — kocsikísérő, — férd segédmunkás munkakörbe. Jelentkezni a vállalat felvételi irodájában lehet. M90CS o o o A AFOIS m. as. gépkocsi­javító űzetne felvesz autósze­relőket, karosszérialakatoso­kat, lakatosokat, autóvil- lanyszerdőket, hálózati vil­lanyszerelőket gépjármű ­technikusokat művezetői be­osztásba, gépírót és anyag- kiírót. Jelentkezés levélben vagy személyesen APÓS ÜT. sz. Gépjavító üzem, Nagy­szénás, s A Hódmezővásárhelyi Köz­úti építő Vállalat gyulai fő­építésvezetősége felvesz: ku­bikosbrigádokat, segédmun­kásokat, bérelszámolót és programozót mélyépítő tech­nikumi végzettséggel. Jelent­kezés: Gyula, Henyei M. «, 3. 1537« Érettségizett fiatal lányokat keres felvételre, szakképzet- len csecsemőgondozói munka­körbe a Csecsemőotthonok Országáé Módszertani Intéze­te. Olyan lányok jelentkezze­nek, akik pontos, aprólékos munkára képesnek érzik mu- rukat és minimálisan két évig az Intézetben maradnak. Kol­légiumi elhelyezést biztosí­tunk. Jelentkezés Írásban részletes önéletrajzzal, I0BE Budapest, II.. Lóczy Lajos utca 3, elmére. oms • • • MCnyte Ifeatétetefe auHet*. korszerű gépek kezelésére H éven felüli női dolgozókat fel­veszünk és betanítunk fonó­nak, szövőnek, csévélönek. Fel­vételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segéd­munkásokat. Vidékieknek mi­nimális térítés ellenében szál­lást biztosítunk. Bővebb tájé­koztatást levélben is adunk. Le­vélcím: Pamuttcxtilművek Bu­dai Gyára, munkaerő.gazdálko­dás 1590 Budapest, postaflők 63, 3925 000 Lőrinci Fonó felvételt hirdet te éven felüli lányok részére. Betannlásl idő: 1 hőnap. A kereset 2000—2600 Ft a beta­nulás után. Vidéki lányok ré­szére szállást és kedvezmé­nyes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjükl dm: PFV Lő­rinci Gyár, 1183 Budapest, Gyömröl út 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. HIRDETMÉNY! A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vál­lalat Békéscsabai Üzemigazgatóságának szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy 1975. február 14-én az alábbi helyeken épült létesítményeket FESZÜLTSÉG ALA HELYEZI: Békéscsabán: az István király téren és a Gyulai út mentén épített közvilágítási hálózatot. Csanádapácán; a Deák utcában épített 20 kV-os vonalat és trafóállomást, valamint kisfeszültségű hálózatot. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes! 449065 ■■■■■•» eaaassassssBssesBssasasasi iBBaaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaai MINDEN MUNKAHELYEN NÉPSZERŰ BIZTOSÍTÁS A CSÉB Miért? A BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ CSOPÖRT «0, vagy S0 forint fiavl díjért nagy összegű élet* és balesetbiztosítást és ápolási térítést nyújt tagjainak. A CSÉB «anyagi biztonság Nemcsak a munkahelyen, hanem otthon, utcán, közlekedés közben <= bárhol érvényes. Részletes felvilágosítást nyújtanak @ munkahelyek biztosítás« megbízottól. MTqnnrafnaooooaooaooQOOOOOoBBaaaMCoeaaooaooBoooaooooaaooeaaaneeBaaneaaBeaaaaa,«. aaaaaaaa.aaaaaaaa : :

Next

/
Oldalképek
Tartalom