Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-09 / 7. szám

Amerre én járok... „Nem most kezdődön a pá­lyafutásom, Sok éve járok már az ország villamosított vasútvo­nalain. Igaz, többször korszerű­sítettek, hogy lépést tartsak a fejlődéssel. Háromezer lóerő van bennem. Versenypályán ké­pes vagyok óránként 130—140 kilométert megtenni. Nagy te­herrel is hamar begurulok. Szolgálatban állandóan 25 ezer volt feszültségben élek. Ezért mindenkit óva intek attól, hogy játékszernek tekintsen, mert akkor villámokat szórok. Békés megyébe nemreg ér­keztem először. Kissé szoltat- lannak tűntek nekem a gémes- kutak, az omladozó tanyák, a nagy, szikes legelők, a gőzösök idejéből ittmaradt régi vágású sorompók meg egyebek. De lát­tam lakónegyedeket, sok szép új családi házat, gazdasági épü­leteket, kombinátokat, istálló­kat, magtárakat, gépeket és ami az én ellátásom szempontjából nagyon fontos, távvezetékeket is, amelyek megnyugtattak. Most már rendszeresen járok Budapest és Lökösháza között. A pályát annyira megszoktam, hogy akár sötétben is végigszá- guldok rajta. így nyugodtan né­zegetek jobbra, balra, hogy job­ban megismerjem a megyét. Néhány észrevételem máris van. A saját munkaterületemen pél­dául nem tudom megérteni, hogy egyik-másik utas miért rongálja a vasúti kocsikat. Az efféle barbárság láttán felszö­kik bennem a feszültség. Akkor is, amikor nem fűtik i a vonatot rogy befutok egy állomásra, amelyik -piszkosan, rendetlenül fogad. Az ilyesmi nem ülik hozzám. Tehervonattal sok mindent vi­szek es hozok. Tetszik nekem többek között a békéscsabai konzerv, a libamáj és a liszt., ízletes, finom. Rendesen is rak­ják a vagonjaimba. Dicsérettel kell beszélnem a cserépről, ami fmessze földön keresett cikké vált. Kitesz magáért a hűtőház, a ruhagyár, a pamutszövő, a Kner Nyomda, a kötöttárugyár és más üzem is. Nagy előszere­tettel vontatom a húsipari vál­lalat Gyuláról induló vagonjait és a békéscsabai „csabait". Mi­csoda illat! Sokra becsülöm « megye két cukorgyárának ffl munkáját, különösen amióta a cukor világpiaci ára olyannyira a magasba szökkent. Szívesen szállítom az orosházi üveget, a békési kosarat meg a mezőgaz­dasági gepeket, a gyulai bútort, a gyomai pulóvert és minden mást, amit a megyeben gyárta­nak. Csak akkor szégyellem magam, ha olykor-olykor vala­mit visszafelé kell hoznom, mert selejt a portéka. Azt egyelőre még nem tud­tam megállapítani, hogy az üze­mek termelése gazdaságos-e vagy sem. Annyi azonban bizo­nyos, hogy ma, az úgynevezett tudományos-technikai forrada­lom időszakában különösen ér­vényes a szólás-mondás: Töb­bet ésszel, mint ész nélkül! Ez­zel kell szervezni és csinálni ffi munkát, amihez persze tisztes­ségre es becsületre is szükség van. Már régen gondolkozom « gazdasági fejlődés mibenlétén, Valahogy úgy van az, hogy ■— mondjuk — faekével csak u vaseke arat lehet kitermelni. A vasekével — ha szorgalmasan dolgoznak az emberek — vala­milyen egyszerűbb traktor árát is előteremthetik. Ezt a traktort korszerűbbek követhetik. De az bizfos, hogy a faekétől csak lé­pésről lépésre lehet a korszerű traktorig eljutni. Hogy milyen lépéssel, az attól függ, mennyire használják ki a fa-, a vasekét, majd az egyszerűbb traktort. És persze minden lépést meggyor­síthatnak ésszel: újításokkal, ta­lálmányokkal. A fejlődés az én vonalamon is valahogy így ment végbe. A lovat követte a gőzös, a gőzöst a Diesel-mozdony, a Diesel után pedig megjelentem én. Kezdet­ben ugyan gyenge kerekeken álltam, de mind több technikai újdonságot sűrítettek belém és ma már nem is kell pirulnom. Annak elbírálását, hogy mi az újdonság, természetesen nem szabad dilettánsokra bízni. Me­sélte az egyik Diesel-kollégám, hogy nemrég Békés megyébm valaki azért kapott újítási díjat, mert kitalálta, hogy egy ras- szerszámot lehet kézzel is fes­teni. A józanabbak ugyan tilta­koztak, mondván: a barlanglakó ember már sok tízezer évvel ez­előtt kézzel festett állatokat a sziklákra. Nem adtak nekik iga­zat. Bevezették az „újítást”. Ek­kor az ellentábor bátrabbjai a kézi festéshez kínai mókus sző­réből készült ecsetet javasoltak. Lett is ebből nemulass. Hát a magyar mókus mire való? — kérdezték ezektől a maoista- gyanús elemektől. Időnként elektromos sugarak­kal bepillantok egyesek agyába, hogy lássam, miképpen gondol­koznak. Vannak, akik nem ér­tik meg, hogy a beruházási esz­közökből elsőbbséget kell adni 0 gépek, berendezések fejlesz­tésének. Pedig egyszerű a dolog: a falak nem termelnek, akár új üzemi épületről, akár irodáról van szó. A gépek viszont gyor­san megkeresik a fal árát, ha éppenséggel szükség van épít­kezésre is. Akadnak, akik as állam pén­zét sem sajnálva, igyekeznek a felsőbbség kegyeit elnyerni. „Ál­dozatokat mutatnak he” békési pálinka és csabai kolbász for­májában. Esetenként és magam száguldók azzal a vonattal, ame­lyiknek egyik-másik kocsijában ilyen „áldozok” ülnek a szajré- val. Szeretném lerázni őket, mint ahogy kutya szokta a vi-' zet, de sajnos még nem annyira fejlett a technika, hogy ezt meg­csináljam. Attól tartok, hogy egyszer majd bűnrészesként en­gem is perbe fognak. Számomra roppant furcsák azok az agyvelők, amelyekben csupán egy szó tűnik fel: ÉN. Gépkocsin utaznak, rendsze­rint a sorompóknál bukkanok rájuk. Szinte szikrázik a sze­mük, amikor kénytelenek várili, hogy en, a senki, elro- g' bogjak előttük. Utazhatnának a S vonatomon is, hiszen gyorsab- I ban és tizednyi áron elvinném l őket, mondjuk Budapestre. Ta- ■ karékoskodhatnának az idővel, » főként pedig az energiával, S amiről annyi szó esik manapság. | Ráadásul nem is keresztezném » az útjukat. De hát, hogy mond- S jam meg, amikor csak dudálni : tudok? * Nem vagyok öntett, de azt bát- ! ran állíthatom, hogy régen fej- S lett az a technika, amit magam- * ban hordozok. Szeretném min- * denkinek a szivébe és az agya- > ba belopni magam, hogy amer- ; re járok, hozzám hasonlóan kor- £ szerűsödjék a világ és szűnjön 5 meg az elmaradottsag a fejek- : ben is. Egyelőre ennyit. S ha újabb • tapasztalatokat szerzek, akkor S talán majd ismét megszólalok.” 5 Lejegyezte: » Pásztor Béla £ Pénzügy minisei éri ura Bevételi Főigazgatóság szegedi területi Igazgatósága és területi adóelszámolási irodája Szegedi, Londoni kőrút 13. sz. alá költözött Teleíonszámai: 11-891, 12-773« U-S28, 14-197, 18-1*4. x 1 i s A riportsorozat szerzője: Nyikolaj Zabel kin. a Szovjetunió Hőse. Jobboldalt: harminc esztendő­vel ezelőtt, Bicske határában. Baloldalt: ma, az APN hírügynökség budapesti főszerkeztőjeként, dolgozószobájában (APN felvételek) Nyikolaj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse: Magyarországért harcoltunk Búcsú és kitüntetés 1944 márciusának végén ezre­dünk Pusztaszabolcs határában állomásozott. E napon kaptuk meg kitüntetéseinket a Magyar- ország területén folytatott har­cokért és ugyanez a nap a bú­csú pillanatát is jelentette az országitól. Ezredünk parancsot kapott, hogy vonuljon az osztrák határ, majd Bécs felé. Ezredünk felsorakozott & falu szélén. A tábornokot vártuk a fronttorzstőL Amikor megérke­zett, kíséretével együtt kiszállta gépkocsiból és megkezdődött a kitüntetések ünnepélyes átadá­sa. A lista váratlanul az én, ne­vemmel kezdődik, jóllehet az ábécében nem éppen az első he­lyen áll. Valószínűleg azért van így, mert én vagyok az ezrednél az^ egyetlen, aki a Szovjetunió Hőse. Utánam Viktor Bokov ke­rül sorra. Ö már az ábécé sze­rint következik,, Egymás után lépnek az ezred elé előbb a tisztek, majd az al­tisztek, tisztesek és harcosok. Csak annyit mondanak: „A Szov­jetuniót szolgálom!”, hátraarcot csinálnak és mar újra a sorban állnak. Ha most Vologya Anyiseámov szavai szerint filozofikusan néz­zük az előttünk lejátszódó ese­ményt, akkor képzeletünkben nagy és hosszú utat látunk, fal­vakat, városokat, egész országo­kat, amelyeken harcolva végig­mentünk mindazokkal, akik ma a tábornok kezéből átveszik a kitüntetéseket Sok baj társunk nem ért el ennek az útnak a vé­gére. S azokat, akik életben ma radtak, még erősebb barátság fűzi egymáshoz. Néhány tisztet leszámítva, jó­formán alig akadt köztünk hi­vatásos katona. A háború bo­nyolult tudományát a fronton, gyakorlatban szereztük meg. Miből van a világmindenség? Létezik valami egyetemes „tégla”, amely a lét sokféle formájának egyaránt alapját képezi? Egy új elmélet, amelyet dr. Akulov, a Belorusz Tudomá­nyos Akadémia tagja dolgozott kij azt mondja, igen. Százöt évvel ez­előtt, mikor Mende- lejev a kémiai ele­meket atomsúlyuk rendjében sorbaállí­totta, észrevette, hogy vegyi tulajdonságaik periodikusan változ­nak. Dr. Akulov ab­ból indult ki, hogy a mikrorészecskéket is ugyanígy sorba le­hetne állítani. Menjünk csak vé­gig a mikrorészecs­kék lépcsőzetén fok­rój fokra. Induljunk el az atomnál Valamikor a világ alapkövének hitték. Maga a szó, „atom”, „láthatat- lan”-t jelent. Később kiderült róla, hogy maga is egy egész világ. .Már az atommag összesség, a nehéz neutronból és pro­tonból áll, az elekt­ron, tömege ennél sokkal kisebb, a „röpke” neutrino pe­dig teljesen »súly­talan”. Dr. Akulov szerint a protont huszonhét rheon alkotná. A kvark, amelyet el­méletileg fölfedeztek ugyan, de kísérleti­leg még nem sike­rült kimutatni, ki­lenc rheonből állna. Egy mű-mezon (a »mű” a megfelelő gö­rög betűt jelenti) há­rom rheonból. De ml a rheon? Szinte ugyanaz, mint az elektron (illetve a proton), csak köny- nyebb. a részecske- ütközések közölnek vele annyi energiát, hogy tömegét 137- szeresére növeli, mi­közben elektron-rész­szé válik. Ekképp a világ — dr. Akulov szerint •— a tömeg egyetemes i egységéből épülne fel, unikvantból („univerzális kvan­tum” összevonása, ford), amelynek po­zitív vagy negatív töltése és spinje (perdülethatása ford.) van. Az elektron nem volna más, mint két negatív uni- kvant, amely mág- nessarkok körül ke- • ring. A neutrino is j két —. csak ellenté- ; tes töltésű — uni- £ kvant. ■ Dr. Akulov elmé- ■ lete egybevág bizo- £ nyos kísérleti ered- S ményekkel. A tudó- 5 sok szerint még sincs S biztosíték rá, hogy az £ elemi részecskék pe- £ riodikus rendszere £ következzék belőle, J — hasonlóan Mende- £ lejev rendszeréhez. 5 ©UDAP&ESS—APN) Megtanultuk ütni-vemi a faswsL, iáikat még akkor, amikor visa- szavonulóban voltunk. S amik««1 támadásba lendültünk, már úgy mértük rájuk a csapásokat, hogy ismertük a harc tudomá­nyát. Mégis, lélekben mindenki az maradt, aki a háború előtt volt, a legteljesebb civil.. Nézzenek csak Koskinra! Ki­lép a sorból és komótos léptek­kel halad, mint egy jól képzett szakmunkás. Jól tudja, mit ér. S amikor a tábornok átnyújtja az onmastemek a Vörös Csillag­érdemrendet, s kezet szorít ve­le, becsület szavamra mondom, az az érzésem támad, hogy nem a tábornok gratulál Koskinnak, hanem Koskin gratulál a tábor­noknak ahhoz, hogy ilyen nagy megtiszteltetés érte: átnyújthat­ja neki, az őrmesternek az ér­demrendet Vologya Anyiszämov, az egy­kori egyetemi hallgató kiváló, derék katonának akar látszani. Kihúzza magát, mellét kidombo­rítja, köpenye még feljebb sza­lad. Vologya legszívesebben le­tépné magáról. De most nem Csinálhat ilyesmit. Szégyelli ma_ -gát a szói agadat lan 'köpeny mi­att. szégyelli egész külsejét, s vagy amiatt, vagy attól a fe­szültségből, amely lelkében tom­bol, elvörösödik s mint mindig ilyenkor, sűrűn, pislogni kezd. De kár izgulnia, köröskörül csu­pa jóindulatú arc. Megértik lel­kiállapotát. s a tábornok oly vi­dáman és szívélyesen mosolyog Vologyára, hogy az nyomban úgy érzi magát, mintha régi is­merősével találkozott volna. Kissé himbólódzó járással kö­zeledik Duskin, a favágók fia, a született szibériai. Én tudom ró­la. hogy nem szereti a katonai szolgálatot. Nem rejti véka alá. De Viktor az embereknek: ahhoz a ritka kategóriájához tartozik, akik még azt js alaposan és lel­kiismeretesen végzik el. amit nem szeretnek. Lassan a végéhez közeledünk . ennek a rövidke filmnek. S «míg Noszov kapitány összeszedi az okmányokat, amíg elviszik az asztalt és leszedik a vörös térí­tőt s elteszik az újabb ünnepsé­gig, addig nézzünk be egy má­sik helyre. Oda, ahol most más­milyen asztalokat terítenek! meg, de nem vörös, hanem egy­szerű fehér abrosszal. Az asz­talon feltűnnek a vizeskancsók, sörösüvegek és még konyak is kerül valahonnan. A régi jő fronthagyomány sze­rint az érdemrendet le kell öb­líteni. Ezt a hagyományt min­denki tiszteli — a közkatonától a tábornokig. S ha az embernek nem sikerült maga köré gyűjtés nie bajtársait, hogy leöblítse ki­tüntetését, akkor később, akár egy év múlva is, de meg kell tennie. Annak aztán nincs sem­mi jelentősége, hogy milyen ki­tüntetést kapott. Lehet az a leg­egyszerűbb Harci Érdemekért Érem vagy a legmagasabb kor­mánykitüntetés — a Sjovjetunió Hőse Al'ány Csillaga —- barátok közt a legnagyobb tisztelettel ünnepük meg. (Vegei

Next

/
Oldalképek
Tartalom