Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
Levél egy párttitkárhoz KEDVES TITKÁR ELVTÁRSI A so^ e!Jyéb elfoglaltság mellett sajnos nem tudunk találkozni a csúcsvezetőséget választó taggyűlésig. Ügy érzem, nagy kár, mert a legutóbb szóba hozott kérdéseket: a demokratikus centralizmust és a szubjektivizmust csak érintettük, Noha napjainkban a pártvezetőségek választásánál, a kongresszusi irányelvekből adódó politikai feladatok megvalósításának jó előkészítésénél döntően fontos a helyi körülmények valóságnak megfelelő mérlegelése, az objektivitásra való törekvés. Tudom, meggyőződtem róla, hogy a párt községi bizottságában ilyen tekintetben jó az összhang. A jövőre, a kongresszus utáni teendőkre a testületben sokoldalúan és demokratikusan megvitatott, a káderpolitikai párthatározatnak megfelelően készülnek. Az is igaz, hogy ez a program akkor készült, amiKór a községi pártbizottság és az egyik gazdasági egység vezetője között normális volt a kapcsolat. Az akkori teljes egyetértést megzavarták a szubjektivizmusból fakadó nézetkülönbségek. A párt községi bizottsága nagyon helyesen arra törekedett, hogy a párt tagjait a szervezeti szabályzat normáinak megtartására, a közéleti tevékenységben az erkölcsi tisztaságra, a feddhetetlen kommunista magatartásra serkentsa. A mércét ennek megfelelően állították fel. A testület így i* készült a nagy eseményre. Emlékezzen, hogy milyen sok mindent szóvá tettek, mire kikerekedett: ki hogyan állt helyt a rá bízott munkában, kit hogyan lehetne alkalmasabbá tenni a fejlett szocialista társadalom helyi építésének irányítására. A testület akkor is olyan őszintén fogalmazott, mint azóta is sok más esetben. A községi pártbizottság megtette kötelességét, melyet a felsőbb pártszerv is elismert. És ami azután történt, az mindmáig előttem érthetetlen. A bírálat elfogadása és a napi politikai gyakorlat i közötti tettek távol esnek egymástól. Vagyis elmérgesedett a Ijónak vélt kapcsolat. Ennek számtalan jelét tapasztalják és úgy érzik, hogy a jövő szamara oly fontos kollektív pártvezetési elv megsérült. Nagy baj, hogy a község első számú vezető testületében nincs meg a szóértés. De még mindig jobb, hogy erre most jöttek rá. így a soron következő pártfórumokon tájékoztathatják a tagságot arról, hogy kire miként, miért számítanak a jövőben, s kitől miért kell megvonni a bizalmat, vagy kinek milyen megbízatást szükséges adni. Különben van valami érthetetlen a községi pártbizottság munkagyakorlatában. A pártnak az Önök községében minden létalapja megvan ahhoz, hogy offenzívába lendüljön a pártélet normáinak betartásáért, a marxista—leninista ideológia további térhódításáért S önök mégis deffenzivában vannak. Közben a helyi egység jövőjére káros, szubjektív erők csoportosulnak. A községi pártbizottság felelőssége tehát rendkívül nagy. A pártelet normáinak megtartásában, a párt építésében a szervezeti szabályzat előírásai az irányadók. Ez alaptörvény. Ettől nincs joga eltérni senkinek. S Önök ebből mintha engedtek volna! A hogyan tovább eldöntése lehet és ketl is. hogy legyen egy községi pártbizottsági ülés napirendjén a többség akarata szerint. A kisebbségnek hajtania kell a jó szóra. Lám csak, mennyire meg tudja nehezíteni egyes párt- sservek jó irányba ható munkáját a szubjektivizmus, a demokratikus centralizmus és a pártdemokrácia semmibevétele. Pedig ez utóbbiak az erősségeink. Ezeken két lábbal állva tudunk, vagyis csak így vagyunk képesek hadakozni a párt politikájának társadalmat felemelő igazáért. E küzdelemben önök az erősebbek, mert maguk mellett érezhetik a mát és a holnapot jól látó, érte dolgozni, harcolni kész emberekei, elvtársaikat. További munkájukhoz ez adjon eret és optimizmust. • Tisztelettel: Dupst Károly Kiállítások a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rűfte, De akkor azt hitte, hogy az nagyon sietett, hiszen azután, hogy a kurtasori iskola mellett levő artézi kutat a pesti munkások megcsinálták, és újra vizet adott, megköszönték neki, mert tudták, hogy sokat szaladgált miatta. Hát lehet ennyire elfordítani az embereket? Hihetetlen! Bereezki György szemébe« irömfény csillant Varga István gondterhelt arca láttán, aki nagy sokára a fonott szék támláját fogva felállt és ingerülten szólt. — Faludi éppen sújtja a kisembereket. • — Rajta kell kapni, ha olyat tesz és meg kell büntetni — mosolygott Bereezki György. — Nem lenne jő, ha a demokráciában ok nélkül bántanának valakit. Varga István úgy érezte magát, mintha kést vágtak volna bele, a féreg még a demokráciát is mlegeti. Ügy látszik, azt érti Bereezki demokrácia alatt, hogy mindent ■szabad, a volt nyilas Faludi Géza tagja lehet egy koalíciós jiártnak is. Nagyon kínozta a dolog Varga Istvánt és csak akkor szólt, miután már a bicikli mellé állt, s uralkodni tudott érzelmein. — Minek szégyenkeznének Bepeczki úrék majd, ha lefülelik Faludi Gézát, ha megelőzhetik a dolgot. Közismerten feketéző, de mások is látták a karján a nyilas szalagot. Amaz inkább csak hümmö- gött, motyogott, hogy so;k mindent beszélnek olyat, amiről később kiderül, hogjf egészen másként volt, majd utánalépett Varga Istvánnak, amikor az már ült volna fel a biciklire. .— Ha találkozna Varga úr Adám Jánossal, megemlíthetné neki, hogy elhozhatná a csikó árába a lucernát. Ügy egyeztünk meg, hogy egy kocsi szénát is ad., A többit kukoricával fizeti. — Késett talán vele? — villant meg szürke szeme Varga Istvánnak. — Na nem! Csak ha már megvan a széna, neki is jobb lenne, kevesebb adósság nyomná a vállát. — Nem feledkezik az meg róla! — indult el ingerülten Varga István. (Egész úton kínlódott, restell te magát, hogy kirohant a tanyára, ment, mint a gyerek, akinek borsot törnek az orra alá, és meg akarja azt bősz- szülni. A féreg pedig meg sem lepődött Faludi Géza miatt. (Folytatjuk) Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában hónapról hónapra nyílnák új kiállítások. Január eseménye volt itt az a Szovjetuniót, a szovjet emberek életét bemutató kiállítás, mely Egységes családban címmel hatalmas színes és fekete-fehér fényképfelvételekkel hozta ei a távoli tájakat, városokat, lakóikat a Ház üvegcsarnokába. Lent, a földszinti csarnokban pedig a hohlomai népművészek fából faragott, festett edényeit, poharait és más asztali eszközeiket láthattuk. Egységes családban Az első benyomás az üveg- esamakn kiállításról az, hogy kamarajellegű és alig háromtucatnyi kép várja a figyelmes szemlélőket a falakon. Hatalmas képek, legtöbbje hatvanszor nyolcvan centiméteres és színes. Három tucat képpel vállalkoztak a kiállítók arra, hogy az „egységes családban” élő Szovjetuniót bemutassák. Nagy és merész vállalkozás. A magyar tárlatlátogatának ugyanakkor öröm az is, hogy több magyar fotóművész képét megtalálja a sorozatban, elsősorban Molnár Edit, Bana István, Benkő Imre és Kovács Sándor szerepei több képpéL Az indító fényképfelvétel Kijét? belvárosát hozza, fákkal és újra fákkal, nyüzsgő forgataggal. A képen az épületek és a fák megkapó egyensúlyt alkotnak, úgy tűnik, a többszörösen is szemünk ügyébe komponált fák nélkül el sem képzelhető az ukrán főváros. Közvetlenül mellette halvány, visszafogott színek, „Egy litván eszpresszó”. Két fiatal, akik egymásra figyelnek, és akiknek egymásban tárulkozik ki a világ... Molnár Edit „Volgográdi kisdobosai' következnek ezután, az előtérbe állított kislány szeplős-mosolygós arca még a másik sarokból is visszahúzza egy egy pillanatra az ember tekintetét. Aztán Bara István fotója a gyémántosztályozó jakut-földi asszonyokról, majd újra Molnár Edit pasztellszínű leningrádi képeit csodálhatjuk. Szép Bén kő Péter „őrségváltása”, a Lenin Mauzóleum előttiről, és Kovács Sándor Volgograd című fotója, tarkaruhás turisták sokaságával. Minél több képpel találkozunk, annál jobban érzi az ember, hogy ritka szép kiállítást lát, olyan sikeres válogatást, mely külön elismerést érdemek Megállítja a szemlélőt a gyivosztoki kikötő”, mellette a Nemzedékek című három alakja, a régi, öreg harcos, a mos tani katona és a gyermek, távolabb innen az „Ezrek kórusa”, mely a dal ünnepét idézi meg Tallinból, aztán vidám, kissé tréfás kép a zaporozsjei házasságkötő-palotából, litván lányok népi öltözetben, óriás repülőgép- testek a- kisinyovi gyárból. „Egységes családban” a kiállítás címe, ezt is jól választották. Ismerős, baráti üzemeteket kaptunk általa a Szovjetunióból. Hohlomai népművészet A földszinti kiállítócsamok vitrinjeiben csodálatos tányérokat, tálakat, csészéket (képeink), evőeszközöket láthatunk, és megismerkedhetünk a Volga menti emberek évszázadokon át hagyományozódó, sajátos művészetével. A tájékoztatót olvassuk először. „Hohloma eredeti jelenség nemcsak az orosz, de a világ díszítőművészetében is. Fő sajátossága: magas fokú növényi ornamentika, finomság és dekoratív ritmus. Eredeti és sajátos az aranyszínezés technikája: arany alkalmazása nélkül kap a felület arany csillogást. Hohlomában az ókortól fejlődött ki az esztergált faedények készítése, festése. A jellemzően egyéni díszítőművészet pedig a XVIII. századtól.” Tény, hogy a fából esztergált* asztali edények, poharak, csészék díszítése lenyűgöző szépségű. Általában fekete alapon piros és arany színek dominálnak. kedvelt a földieper-motí- vum, a málnakoszorú, és mindez fekete és arany leveleit: között, élénkpirossal: a színritmus teljessége. Egyik vitrinben — az edényeken kívül — hasonló technikával, készült nyakékeket, gyöngysorokat is bemutatnak. Érdemes erre a kiállításra előjegyezni röpke félórát. S. K smmsss) 5 JANUÁR gfi. U
