Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-14 / 11. szám
Jókai SasinhA» Az élei tisztelőié Katona József Bánk bánja újra Bákáscsabán A bemutató három jelenete: Gertrudis (Dévay Kamilla) és Ott® (Balázsi Gyula): „Meráni herceg, egy férfiú nem tud kifogni egy asszonyszemélyen?!...” Bánk a békétlenek titkos összejövetelén: jobbról Bánk bán (Atg Gyula), mellette Petur (Bicskey Károly) Az összeomlás pillanatában: Melinda (Déry Mária) és Bánk (SAii Gyula!) Demény felv. filbert Schweitzer „Európában, óreg orgonákat, Afrikában beteg négereket gyógyítottam” így ösz- szegezte életét. Így, ilyen szerényen. Lényét bölcs türelem és mosolygó önirónia jellemezte. 30 éves korában olvasott egy jelentést az Ogooue medencéjében élő négerek nyomorúságos egészségügyi helyzetéről. Ügy érezte, hogy a fehér ember mérhetetlen bűnöket követett el a feketékkel szemben, s ezt más fehéreknek kell jóvátenniük. A kötelességet elsősorban önmagára vonatkoztatta, ez érlelte meg döntését. Kettétörte szépen ívelő pályáját — ekkor már teológiai tanár volt, a filozófia doktora, s Európa-szerte sikeres orgonaművész, könyvei egymás után jelentek meg, és mesteri kézzel javította az utolérhetetlen szép hangú ódon orgonákat — mégis új pályát választott: beiratkozott az orvosi fakultásra. Amikor néhány évvel később megérkezett Lambare- nébe, valósággal a semmiből kellett megteremtenie a később legendás hírű kórház- telepet, Néhány láda gyógy- és kötszer volt a felszerelése, ezt is hangversenykörút- jainak jövedelméből szedte össze. És az őserdő mélyén mi várta? Egy régebben, tyúkólnak használt faház, itt kezdte el rendelését. Mert. ha egyebe nem is, • betege bőven akadt Megbizonyosodott arról, amit eleve sejtett, hogy a természet ölén élő népek sem egészségesebbek, hogy a fájdalom éppúgy gyötri őket mint bárkit a világon. Mindenhez kellett értenie: jöttek a maláriások, a leprások, a szívbetegek; hozták az álomkórosokat, a fekélyektől elborítottakat, az elmebetegeket És jöttek a gyarmatosítók átkos adományait viselők: az alkoholtól májbajossá váltak, a fakitermeléstől sérvet szerzők, a tbc-vel fertőzöttek. Végeláthatatlan tömegben jöttek, . hogy talpra állítsa őket. És amikor a jól felszerelt kórháztelep elkészült, egész művét elsöpörte a föld színéről az első világháború. A francia hatóságok internálták a „gyanús idegent”. Nem zavartatta magát: gyógyított tovább a fogságban is. 1920-ban, 45 évesen elölről kezdett mindent. A megadás^ a kétségbeesés ismeretlen volt számára. Űjrakezdte a fáradságos munkát, a gyógyítást, a fakitermelést, a szervezést, a gyűjtést: 1924- ben nagyobb és modernebb kórház állott Lambarenében, mint amilyen az első volt. Fönntartása végett újra meg újra visszatér Európába, hogy szava és orgonajátéka megnyissa a sziveket, és pártfogoltjainak megszerezze a legszükségesebb javakat. A fasizmus éveit azonban végig Afrikában töltötte, nem volt számára hely akkor Európában. (A náci Németország vezetői megpróbálták ugyan hazaédesgetni, ám ő megvető elutasítással felelt.) A második világháború után már nemcsak a négerek érdekében járta be a világot. i a béke védelmére szólította fel az emberiséget, az atomveszély ellen szállt síkra. Ezt kellett tennie, hiszen az élet tisztélete volt mindig vezérlő gondolata: ^akkor találtam meg létem célját és értelmét, amikor felismertem az élet tiszteletének elvét, amely magában foglalja az erkölcsi világ-igenlést;” — vallja önéletírásában. (Elejtem és gondolataim. Magyar kiadás: Gondolat, 1974.) A veszélyeztetett emberiségért ugyanazzal a szívós, lebírhatatlan akaraterővel küzdött* mint korábban — és közben — betegeiért Ezért kapta meg 1952-ben a Nobel-bé- kedíjat. Halálakor kórháza már 80 épületet foglalt magába, munkatársai (köztük egy magyar orvosházaspár is) a világ minden részéről sereglettek össze. Azóta ezt is Kinőtte Lambarene. Ügy hírlik, nevét viselő hatalmas, modem kórház épül majd az egykori telepen, régi barakkjai mellett, melyek emlékét őrzik. De valójában nem a barakkok, hanem az emlékezet, a humánum története őrzi és ápolja felejthetetlen példamutató emlékét, j Bozóky Éva A Fáklya áj száma Magyarország felszabadításának közelgő 30. évfordulója alkalmából Vlagyimir Jakovlevica Pavlov, a Szovjetunió magyar- országi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete újévi üdvözletével nyit a Fáklya januári száma. A mában is élő forradalmi hagyományokat eleveníti fel az az írás, amely végigkíséri az első szovjetek születése színhelyének — a Moszkva melletti iva- novói textilkombinátnak — történelmi útját az 1905-ös forradalmi esztendőtől 1975-ig. Megismerkedhetünk továbbá Jélena Vokovával, moszkvai diáklánnyal, aki 17 éyes korában önként jelentkezett a Nagy Honvédő Háború harcosai közé. Részt vett Bulgária, Románia, Jugoszlávia, Magyarország és Csehszlovákia felszabadításában, Gazdag a lap saórakoztartó-is- meretterjesztő anyagösszeállítása is. >í. sas l!S Cserei Pál: O Szürkületkor (Kisregény) ■ Nedves, zimankós volt már■ cius eleje. Többször esett a S hó, olykor vékonyan beterí- : tette a határt, a kerteket. De 5 elolvadt mindig hamar s a ■ kocsiutakon, a gyalogjárókon ■ híztak a pocsolyák, a határ■ ban dagadtak az apró vízsze- E mek. Ha vörösre is csípte az S idő a gyerekek kezefejét, az' 5 ólak, a házak tövében már a ■ port kaparták. Volt idejük ; egész nap, nem jártak iskolául ha, nem volt tanítás. ; Ha valaki kimozdult azott- : honából, tapadt-ragadt lábbe- : lijére a sár és nem tudta ■ úgy soha letakarítani, hogy » ne vigyen be a konyhába, S szobába valamennyit a patkó : között és a sarok elejébe szo■ rulva. í Alföldi sár! Micsoda iszoí nyatosan tud ragadni. Kiful- : lad az állat benne, agyig • süllyed a kocsikerék, szakad ■ az istráng. ■ Amüyen keserűséget oko- ! zott ilyenkor az Alföld, olyan i nagy gyönyörűséget lopott az ? ember szívébe, ha egy darabkája birtokában volt. Talán az anya tud azonosulni úgy a gyermekével, mint az alföldi ember a földdel. Ha a gyermeknek baja esik, az ítélőszék elé citálna mindenkit, csak senki se bántsa azt, aki testében fogant. Az alföldi ember elátkozta az időjárást, a bírót, a végrehajtót, perbe szállt a világgal, ha nem úgy fogant meg a földben a mag, ahogyan ő kívánta. Mert az éhes szájakat be kellett tömni, és nemcsak az asszony, a gyerek várta a kenyeret, hanem a bíró, a végrehajtó, a csendőr, a közjegyző, a ko- porsós. Hangyabolyhoz hasonlított az alföldi városnak beillő falu. Egymást taszigálva olvasták, böngészték az utcákon kifüggesztett földreformtörvényt hirdető plakátokat. Közben egymást is méregették; akik nem voltak ismerősök, azokat ruházatukról, testtartásukról tudták milyenféle: gazda-e, szegény-e. Remények, kételyek, aggodalmak kavarogtak. A kubikosok összeszorították a markukat, eljött a burzsujok végórája. A nagygazdák aggodalmaskodtak, a földreform birtokhatárról szóló pontját olvasták ismét is ismét. Újra és újra rátapadt szemük a fel nem osztható kétszáz holdas birtokhatárt rögzítő szavakra. Bereczki György, akinek a Kurtasoron száz holdja volt, Sárgahegyesen meg ötven, mindennap a kisgazdapárt székházában volt. Ügyvédnek szánták szülei* de apja hirtelen meghalt és ott kellett hagynia az egyetemet az első év után, mert csak lánytestvére volt s gazda nélkül nem maradhatott a föld. Későbben afféle okos paraszt hírében állt; neki volt az első lóvontatású aratógép- je a gazdák között Voltak irigyei, de az ilyesmit most homály fedte be. Órák hosz- szat zúgott a kisgazdapárt büiárdterme, a földreformtörvény újabb és újabb részleteiről faggatták. — Nekem elhiheti mindenki, hogy kétszáz holdig nem nyúlnak senki földjéhez. Mielőtt ezt mondtam volna, minden betűjét megnéztem a törvénynek. f — Mit tartanak úri birtoknak? Bereczki György hátrahajtotta kis kabátja két szárnyát
