Békés Megyei Népújság, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 10. szám
Ä bomanaler megpróbálta összerakni a maradványokat. ß®, A. megpróbálta elképzelni « halál pillanatát. A rendőr megpróbálta rekonstruálni a körülményeket. Egyiküknek sem sikerült. Pedig a rendőr már közel járt a megoldáshoz, de hamarosan rájött, hogy azokat a pillanatokat nem lehet megismételni, A takarítónő fet-atá járkált a kirendeltség irodájába vezető lépcsősoron* — Mindegyik meghalt, mindegyik meghalt —■ hajtogatta eszelősen, és nem mert belépni s helyiségbe, ahol egymás mellett sorakoztak a javításra behozott írógépek. A nyitott kisáblakon befújt a szél és lesodort néhány próbapapírt az asztalok mellé, az üres üvegek tetejére. A bejárat alatt ekkor nyitották ki a borpince ajtaját. Már reggel óta ácsorogtak néhányon a pince elölt. Kezdődött a nagy borvásár. A hullaház ablaka egy hatalmas, korhadt fára nézett. A kidöntött fa belesüppedt a bársonyos fűbe. Időnként leszállt rá egy csiripelő verébcsavat, aztán éktelen zsivajjal továbbrepült. Az öreg bonemester most arra gondolt, hogy eddig már sok száz ember került ki a keze alól, de kevéssel szemben volt ennyire tanácstalan. — Hogy az istenbe történhetett? — kérdezte, miközben újra megpróbálta egyberakni a felismerhetet- len darabokat. — Előztek — morogta a fiatal rendőr. — Előztek és belerohantak egy kivilágított pótkocsiba. •—■ Kivilágítottba? —• kérdezte a boncmester. — Abbét. Pedig látniuk kellett a lámpát — mondta a fiatal rendőr csak úgy, maga elé, aztán arrébb lépett, és belebámult egy üres fűzfakosárba. P. A. nem sokat hallott az egészből. — A rohadt életbe! — mondta magában. Az Adria! Évekig nem beszéltünk róla. Vagyis, szavakkal nem. Hangulatokat idéztünk egymás szemében, hangulatokat, amit csak mi értettünk. Ezekről nem is lehetett volna beszélni. Ez több volt, mint maga az utazás. — Azt hiszem, ez az a ftá, aki néhány éve egy haverjával elkarikázott az Adriai tengerre — mondta most a boncmester a rendőrnek, miközben tovább próbálkozott. — Kerékpárral mentek, az újságokban is benne voltak. Onnan hazajött a szerencsétlen, abból az eszeveszett forgalomból, ahol 160-nal rohangálnak az olaszok, itt meg kimegy a város szélére és belerohan egy vontatóba. — Pedig látniuk kellett —- ismételte a rendőr. Másnap • várban várták meg a reggelt. Söröztek és hallgatták a zenekart. Csodálatos volt az éjszaka. Az erősítők hangja levágódott a tengerhez, és visszhangzott az egész kikötő. Odahúzódtak a reflektorok alá, hátradőltek a kerti széken és gyönyörködtek abban a fura, keleties hangulatban. >1 suhogó pálmafákban, a vörös ruhás lányokban. Éjfél felé elromlott a zenekar Marschall Vox-ja. A Kölyök csinálta meg Fent a hegyen már 'éresni lehetett a tenger szagát. Hosszú kanyar következett a völgy fölött, a sziklák tövében. Alattuk ködtől fuldokolt a fenyves. Arrébb egyetlen ház őrködött a rengeteg fa közepén. Emeletes faház. Sokáig beszéltek arról, milyen lehet ott a reggel. Kitárják az ablakokat, felnéznek az útra, kenyeret hoznak a faluból. Ilyesmire gondoltak, miközben lefelé suhantak a lejtőn és a kormányra akasztott rádióban Frank Sinatra énekelt. Egészen biztos volt most abban, hogy ott már érezték a tenger szagát. Biztos volt abban, hogy Voodillan- nek hívták azt a finn mérnököt, akivel az abbáziai dancingban megismerkedtek. Igen, Juan Vovdillen. Pontosan emlékezett. Finnland, Virkelland... a cím már nem jutott eszébe. De a kis bögrék, amiből ittak, most előtte voltak. „Bögre”, mondta a finn és csontos arcából kivillantak a fehér fogai. Alaposan leitták magukat a sátorház küszöbén. A Kölyök be akart ülni a finn kocsijába, az meg hadonászni kezdett: „Kaput Toyota bögre, kaput!” Másodszor már hangosan mondta P. A., hogy kaput. Otthon megpróbált másra gondolni, de nem volt más gondolata. A rádió skáláját két állomás közé állította és az éterből beszűrődő hangzavart maximális erőre csavarta. Nem, ez nem lehet igaz — mondta röhögve, aztán hirtelen elkomorodott. Elölről kezdte az egészet: Délelőtt tízkor találkoztunk. Virágot vett. Piros levelű mikulásvirágot. Odakiáltottam, hogy vasárnap leszaladunk hozzátok! Ezt kiáltottam. Este moziba készültünk. Ok meg álltak abban a füstös, légyszaros kocsmában, támasztották a kopott pultot és kérték az újabb körSket. Koccanlak « csorba szájú korsók, a sűrű hab ráfolyt a kezükre... Beteg főnökükre ittak. — A főnőkre, fiúk! — makogták és pislogtak a nyálkás kövezetre. Később a sofőr bemászott a kocsiba. Fél óra múlva ők is felkapaszkodtak valahogy. A Kölyök kétszer is megpróbált beülni. Másodszorra sikerült. Elindultunk a moziba. A híradót néztük, amikor belerohantak a pótkocsiba. A Kölyök és még valaki azonnal meghalt. Egy srác másnap, a gépkocsivezető rá két napra, a többiek éltek még néhány napig. A mikrobusz eleje kilenc- száz kilós ütést kapott. Fék nélkül rohantak bele a gondosan otthagyott szörnyetegbe. P. A. tudta, hogy barátja a kocsi elejében ült, és most, amikor idáig jutott, akaratlanul csukta be szemét. Sárgás foltok köröztek előtte. Féklámpák, amikbe egész életek szorulhatnak bele. Hangokkal birkózó szájak, vonalas füzetek, tengerparti álmok, esküvői terítékek, beteg írógépek. Tehetetlen életdarabok, amelyek nekivágódnak egy sárgás-vöröses foltnak, és megsemmisülnek. Ráragadnak, mint a gyenge, éjszakai bogarak. Kaput Toyota bögre, kaput, hallotta P. A. újra a finnt, aztán hirtelen azt kérdezte magától, vajon ki a következő? Ostoba kérdés, gondolta, nagyon ostoba kérdés. Kint fékek csikorogtak. Bámulta az utcát és úgy érezte, hogy hasmenése van. Fél ára múlva lezuhanyozott, majd kiporszívózta * szőnyegeket. Az éhséggel már bűntudatot is érzett: a Kölyök nincs és én evésre gondolok...? Ostobaság. A Kölyök van. Igenis van! — kiáltotta, és kezdte elölről azt a réai, adriai utazást. • • A KÖLYÖK Réthy István tárcanovellája > P. A. két lépésre áll a széles bádog asztaltól és minden eszébe jutott. Ügy érezte, betuszkolták valami moziba, odakötözték! egy székhez, és kényszerítik, hogy nézze végig a hat évvel ezelőtti filmet. Most, éppen most, azonnal, eleitől végigLátta « körülkerített kikötőt, ahol bálákban emelték le a hajókról az Ecuador címkéjű banánt. Órákig nézték a rakodást. A fehér bőrű dokkmunkásokat egy fekete öltönyű, csokornyakkendős néger irányította. Határozottan beszélt a szócsőbe, de egészen barátságosan. P, A. húszéves , volt akkor, és tizennyolc v'olt a barátja. — Valószínűleg ezért érdekelte őt jobban a rakodás — gondolta. P. A. nem hallotta a beszélgetést. A kikötőben állt, a hatalmas tengerjárók előtt. Már félórája bámészkodtak, amikor odalépett hozzájuk egy egyenruhás. Udvariasan kért valamit, ők semmit sem értettek, erre az dühöngeni kezdett és a kijárat felé hadonászott. A Kölyök — így hívta P. A. a barátját — elindult a néger felé és mondott neki valamit, angolul. A néger elmosolyodott és intett az egyenruhásnak. Valami olyasmit, hogy hagyja csak ezeket a srácokat! Estére hideg lett, nem volt kedvük a sátorban aludni. Akkor mondta a Kölyök, hogy menjenek fel. a hegyoldalon épülő házakhoz. Ott mégiscsak melegebb van. Az egyiken még nem voltak ajtók, annak a kamrájában bújtak össze éjszakára. P. A.-nafc a marschallról jutott eszébe, hogy barátja egyszer a repülőtéren vett meg egy, akkor érkező Zell- mer-erősítőt. Kettő érkezett, ebből ő egyet még a repülőtéren lefoglalt... Kilencszáz kilométer pedálozás a tengerig, kilencszáz vissza. A hegyről, egy szikla mögül pillantották meg a végtelen vízóriást, a csep- pekre hulló Napot. Aztán még órákig tapostak... A kirendeltség alatti borpince erősebb lett az Adriánál ... Egyébként semmit nem változott, gondolta P. A. és észrevette, hogy nincs ott a rendőr, a mester mossa a kezét, a bádogasztal üres és az egyik fűzfakosárnak le van hajtva a fedele. A korhadt fára újra verebek szálltak. A kerítés mellett tízéves fiúcskák lökdösődtek. P. A. kitámolygott a házból és nagyot szippantott i levegőből. Bemutatjuk az Állami Gorkij Könyvtárt iügyarország legnagyobb Idegennyelvű Irodalmi gyűjteménye az Állami Gorkij Könyvtár. Értékes könyv-, kotta-, mikrofilmhangtárai mellett, a könyvtár jelentős nemzetközi kapcsolatai segítik az irodalmat és művészeteket kedvelő olvasók igényeinek kielégítését. Ajánlás ülés István Féltenek, szidnak, vitatkoznak, De egyikük sem gondolja komolyan. Hogy én: a hosszúhajú, smirglizett farmeron, apáink örökségét átvenni jelentkezem. Hogy én: az aligszoknyás kis csaj, az ,,erkölcstelen”, anyáink helyébe jövőt szülni jelentkezem, Szövetségben az idővet VSándor László 1966 óta igazgatója a Gorkij Könyvtárnak. Tőle kértem tájékoztatót a könyvtár állományáról és arról a sokoldalú tevékenységről, mellyel aktívan is részt vállalnak kulturális életünk fejlődésében. — Könyvtárunk fiatal — még húszéves sincs —, adatai is szerények: 160 ezer kötet könyv, 26 ezer kotta, , 6 ezer hanglemez, térképek, mikrofilmek — összesen 180 ezer könyvtári egység ma a Gorkij Könyvtár tulajdona. Alapításakor elsődleges feladatának az orosz nyelvű irodalom népszerűsítését tartották. Az 1960-as évektől ez a feladat kibővült: könyvtárunk általános idegennyelvű könyvtárrá fejlődött, hasonlóan a híres moszkvai Összszövetségi Állami Idegennyelvű Irodalom Könyv. tárához, mely több milliós idegennyelvű könyvállományával egyedül áll Európában. —■ Tizenhat nyelvein gyűjtjük a könyvéket, de lehetőségeink szerint minden nyelven vásárolunk. Ma már 50 nyelven találhatók nálunk irodalmi és művészeti alkotások. Humán könyvtár vagyunk, ez természetesen meghatározza gyűjtésünk módszereit. Elsősorban szépirodalmi alkotásokkal, művészeti szak- irodalommal, filozófiai, nyelvtudományi könyvekkel gyarapítjuk állományunkat. Jelentős népzenei gyűjtemény is tartozik könyvtárunk tulajdonába. Hangtárunkban 180 híres embernek — például Leninnek, Gorkijnak, Solo- hovnak — a hangját őrizzük. — Milyen szolgáltatásai vannak a könyvtárnak? — Legjelentősebb szolgáltatásunk a kölcsönzés, mellyel közvetett módon az egész ország lakosságának rendelkezésére állunk. 250 vidéki könyvtárral állunk kapcsolatban, számukra félévenként megküldjük állományunk gyarapodásáról a jegyezéket, ily módon pontosan tudják tájékoztatni az olvasókat arról, mit kérhetnek tőlünk. A könyvtár- közi kölcsönzés útján postán megrendelhetik a szükséges könyvet vagy kottát Amennyiben olyan igény érkezik, mely Magyarország egyetlen könyvtárában sem található, kapcsolataink lehetővé teszik, hogy a világ bármelyik könyvtárából másolatot kérjünk. — Hogyan történik a hanglemezek, mikrofilmek kölcsönzése? — Nem kölcsönzőnk sem fővárosi, sem vidéki lakos részére hanglemezt és mikrofilmet. Ezeket hangstúdiónkban bárki meghallgathatja, illetve a mikrofilmekről másolatot készíttethet laboratóriumunkban. Hasonlóképpen csak helyben olvashatók a folyóiratok, melyek összesen 500 különböző nyelven érkeznek könyvtárunkba. Tájékoztató szolgálat működik külön a könyvtárban és külön a kottatárban, minden érdeklődőnek eligazítást, segítséget nyújtunk munkájukhoz. Szeretném megjegyezni, milyen örvendetes fejlődés tanúi a könyvek: az ország különböző részeiről hozzánk érkező kérőlapok azt mutatják, az Állami Gorkij Könyvtár olvasóit tekintve lassan megszűnik a különbség a főváros és vidék között. — Másik jelentős szolgáltatásunk az audiö-stúdi- ónkban folyó nyelvgyakorlás lehetősége. Kezdők és haladók 21 nyelven folytathatják önállóan a nyelvtanulást. Magnetofon- és fülhallgatók segítségével nyelvgyakorlatokat, illetve szépirodalmat hallgathatnak a kívánt nyelven. ■— Milyen új feladatokkal bővült az elmúlt években a könyvtár tevékenysége? ■— Elsőként említeném a nemzetiségi báziskönyvtárak patronálását. Kormányunk nagy figyelmet fordít a hazánkban élő nemzetiségek nyelvkultúrájának megőrzésére, ehhez próbáltunk a magunk eszközeivel segítséget nyújtani. A hazánkban élő nemzetiségek számára úgynevezett báziskönyvtárakat létesítettünk. Kéthavonta ajánlójegyzéket küldünk ezeknek a könyvtáraknak, melyekben pontosan megtalálhatják a külföldön megjelent könyvek, folyóiratok címét, szerzőjét. A nemzetek egymáshoz közéledése nem valósítható meg kulturális ismeretek nélkül. Szeretnénk hinni, hogy Ady és József Attila hőn áhított gondolatának megvalósulásához — „rendezzük végre közös dolgainkat” — szerény eszközökkel ugyan, de könyvtárunk is hozzájárulhat. László Hona
