Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
Stirütz —' Beszélgefés Vjacseszlav Tyihonovval “A tavasz tizenhét pillanatában először találkoztunk ön- meä, mint felderítővel.. „. — Régóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő szerepét, s más régóta vártam arra, hogy színészként, a magam eczk özeivel megformáljak egy ilyen embert — komolyan, a krimiműfaj sablonos megoldásaitól mentesen. Három évvel ezelőtt meghívtak A tavasz tizenhét pillanatának forgatására. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem — a mű jelentőségét, a karakter mélységét, a lélektani összetettséget illetően. — Szokta nézni a televíziót? — Elfoglalt ságiamtól függően. Amikor tudom, nézem. Nézem a híreket, a sportműsorokat, sőt még a gyermekadásokat is, mert hároméves kislányomat már érdekli a televízió, s természetesen a játékfilmeket is. — Hány szerepet játszott fűmen? — Talán húszait. Nem is ólyan sok ez, ha arra gondolok, hogy már huszonöt éve vagyok, a pályán. Nem szeretek egyszerre több film forgatásában részt venni. Többnyire főszerepeket kapok, ez pedig maximális erőkifejtést, nagy figyelmet igényel s nem tűri az energiáim szétforgácsolását. A Háború és béke forgatása például 4 évig tartott; ez alatt az idő alatt legalább négy más szerepet lejátszhattam volna. De akkor számomra ez az egy mindennél fontosabb volt. — Szeretne színházban játszani? — Filmszínész vagyok. Azért is végeztem el a filmművészeti főiskolát, hogy filmszínész lehessek. Szeretem a hivatásomat. De — filmszínész kollégiumhoz hasonlóan — gyakran irigylem színházi pályatársaimat. Az ő munkájuknak a miénkkel szemben az az egyik legfőbb előnye, hogy eleve kapcsolatban vannak a nézővel, aki az alkotás folyamatának tanújává válik. Azt kérdezte az imént, szeretnék-e színházban játszani. Kétségkívül. De mondtam már, hogy nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. — Milyen hatással vannak önre azok a hősök, akiket a filmvásznon alakít? Hagynak-e ezek a figurák önben valamilyen maradandó nyomot? — Bizonyára igen. Pontos választ alighanem azok az emberek adhatnának, akik évek óta ismernek engem, így hát érzékelni tudják a különbséget fgy-egy szerep alakítása előtt és után. Azt hiszem azonban, ez kölcsönös folyamat, valamit én is hozzáadok magamból az általam alakított figurákhoz, valamit pedig én is kapok, magamba ötvözök belőlük. — Most min dolgozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánlatot kapok ezekből kell kiválasztanom a nekem megfelelő szerepet. Sajnos, nem találtam még ilyet. Lehet, hogy ez jó is így. Az alatt a három év alatt, míg A tavasz tizenhét pillanata sorozaton dolgoztam, annyira összenőttem Stirlitz- Iszajev alakjával, gondolataim és érzéseim annyira az ő jellemének és tevékenységének hatása alatt állnak, hogy el kell telnie még bizonyos időnek, aogy eltávolodhassam tőle. — Hogyan viseli saját népszerűségét? — Hogy érti ezt? (mosolyog) — Rogy jóformán mindenki ismeri.. „ — A foglalkozásunkkal jár. Ha a filmszínész; akár egyetlen filmsizerepet is játszott, máris megismerik az utcán. Dicsőség? Népszerűség? A lényeget tekintve sem ez, sem az. Egyszerűen csiak foglalkozási ártalom. Az, hogy a filmszínészeket arcról is ismerik, még nem jelenti azrt, hogy ők különbek lennének a más foglalkozású embereknél, akik ugyanolyan jól végzik a maguk dolgát. Mi több, úgy gondolom, hogy ha a filmszínész kezdi magát többre becsülni a többi embernél, úgy művészként, emberként is egyaránt sokat veszít Álla Gegyinszkaja APN Képünkön Stirlitz megszemély «ítője — Vjacseszlav Tyihonev A gyűrű bezárult! Harminc évvel ezelőtt 1944 decemberében a szovjet csapatok elérték Budapestet. Mintegy három hónapja már harcok dúltak hazánk területén. A szovjet csapatok, amelyek a Debrecen—Arad vonalat lendületes előnyomulással érték el, három nap alatt mintegy száz kilométert haladtak előre és a főváros határában a fasiszta csapatok heves ellenállásával találkoztak, a hitlerista hadvezetés célja az volt, hogy a Duna vonalánál erős védelmi vonalat építsen ki és mégállítsa a szovjet csapatok előnyomulását. Az október elején indult felszabadító hadműveletben Debrecen térségében már részt vettek a román csapatok is, Jugoszlávia területén pedig Belgrád felszabadítása után a Jugoszláv Népi Felszabadító hadsereg és az I. Bolgár Hadsereg csapatai vágták el a még ott levő jelentős német erőket. Időre volt azonban szükség, hogy a szovjet csapatokat a Budapest felé vezető irányba átcsoportosítsák, miközben szüntelen gondot okozott a fasiszták ellenállása és minduntalan megismétlődő ellentámadási kísérlete. A 2. Ukrán Front csapatai kapták azt a feladatot, hogy keleti és észak-keleti irányból közvetlenül Budapest irányába törjenek eleire, a 3. Ukrán Front csapatait pedig a sikeres belgrádi hadművelet után Jugoszláviából irányították át Magyarország területére, hogy déli irányból közelítse meg a fővárost. A két front összehangolt tevékenysége a fasiszta csapatok elkeseredett ellenállása ellenére eredménynyel járt. December 28-án a 2. és a 3. Ukrán Front csapatai Esztergomnál egyesültek, s ezzel teljesen bezárult a gyűrű Budapest körül. A Budapest térségében bekerített hitlerista csapatok még számottevő erőt képviseltek. Létszámuk mintegy 188 ezer ember volt. Tartós ellenállásra azonban nem lehetett reményük. A főerőktől elvágva megszakadt a hadianyag-utánpótlás és fogytán volt a harci járművek üzemanyaga. x Ennél is fontosabb tényező volt azonban, hogy a Budapesten körülzárt fasiszta csapatokat ekkor már demoralizálta a hosszú ideje tartó visszavonulás és az a tapasztalat, hogy a szovjet hadsereg gyűrűjében a sztálingrádi csata óta minden alkalommal a teljes felszámolás volt a fasiszta hadosztályok, hadműveleti csoportok sorsa. A Budapestet minden oldalról körülölelő gyűrű teljes bezárásával kialakult helyzetben ésszerű feltételezés volt, hogy a fasiszta csapatok elfogadják a kapitulá- ciós feltételeket és leteszik a fegyvert. Bár a magyar részről szervezett fegyveres ellenállás — beleértve a Variházi Oszkár parancsnoksága alaitt harcoló budai önkéntes ezred tevékenységét is — a hitlerista túlerővel szemben ebben az időben máig nem érhetett el számottevő eredményeket, a hitleristáknak ezzel is számolniuk kellett volna. A főváros lakossága pedig már értesülhetett arról, hogy az 1944 decemberében Debrecenben összeült ideiglenes nemzeti kormány fegyverszüneti egyezményt kötött a Szovjetunió kormányával és hadat üzent a hitleri Németországnak. A fasiszta csapatok parancsnokai1 ezért sem számíthattak Budapest lakosságának támogatására. A szovjet csapatok parancsnokai mindezek alapján lehetőséget láttak arra, hogy Budapestet és lakosságát megkíméljék az utcai harcok pusztításától. December 29-én fegyverletételre szólították fel a körülzárt hitleristákat és elküldték hozzájuk parlamentereiket. A budai oldalon I. A. Osztapenko kapitány, a pesti oldalon a magyar származású Steinmetz Miklós kapitány kísérelte meg a tárgyalást a hitleristákkal. Osztapenko kapitányt beengedték a német állásokba, tárgyaltak vele, dé távozásakor orvul legyilkolták. Steinmatz Miklósra és kísérőire pedig — bár fegyvertelenül és fehér zászlóval közeledtek — tüzet nyitottak, mielőtt elérhették volna a német vonalat. Ez a nemzetközi egyezményeket semmibe vevő barbár gyilkosság egyúttal a Budapest felszabadításáért harcoló sok szovjet katona — és a bekerítésben rekedt sok ezer hitlerista — halálát, a főváros lakóinak a több, mint másfél hónapos ostrom szenvedéseit is okozta. Fővárosunk elkerülhette volna a vérontást és pusztulást, ha a német fasiszták és magyar cinkosaik belátják helyzetük tarthatatlanságát, s ha nem is humánus megfontolásból vagy nemzeti érdekeinket tisztelve, hanem csupán saját bőrüket mentve elfogadják a parlamenterekkel üzent kapituláciős feltételeket. A parlamenterek meggyilkolása után a szovjet csapatok minden irányból támadásiba lendültek, s megkezdték az utcai harcokban szívósain védekező ellenség felszámolását. A hitleristák helyi túlerőt képezve többször megkísérelték áttörni a gyűrűt. P. I. Afo- nyin tábornok 5. légidesziant gárdahadosztályának csapatai például Zámoly térségében tartóztatták fel a hitleristák két gépesített lövészezreddel és száz harckocsival végrehajtott támadását. Különösen heves volt a támadás azon a szakaszon, ahol Korobojnyikov hadnagy százada vonult védelembe. A hadnagy és valamennyi katonája hősi halált halt az egyenlőtlen küzdelemben, de a németek egyetlen harckocsija sem tudott áttörni. Egy másik szakaszon Sz. I. Jermolajev alhadnagy páncéltörő tüzéralegy- sóge került szembe a lövészek védelmi vonalán áttört tizennyolc hitlerista harckocsival. A páncéltörő tüzér szakasz közvetlen tűzharcban kilenc harckocsit lőtt ki. Eközben azonban az ellenség megsemmisítette az ágyúkat, s életét áldozta a szakasz valamennyi katonája. Végül Jermolajev alhadnagy is súlyosan megsebesült, s egyedül állt szemben az ellenséges harckocsikkal. Utolsó erejével páncéltörő gránátot ragadott és a közeledő harckocsi alá vetette magát. Halála után a „Szovjetunió Hőse” címmel tüntették ki. Február 13-án befejeződött a harc Budapestért. A szovjet hadtörténészek elismerően emlékeznek meg arról, hogy a fasiszta csapatok szétzúzásában részt vett budai önkéntes ezred, s ettől a közös harctól számítjuk a magyair—szovjet fegyver- barátság megszületését. A fővárosért vívott harcban, a fasiszták közül 138 ezren kerültek hadifogságba, a többiek elpusztultak. A Budapest felszabadításában részt vett szovjet csapatok tovább indultak, hogy kiverjék az ellenséget Magyar- ország nyugati területéről is. ' Dr. Mészáros Ferenc őrgy. Q 1974. DECEMBER
