Békés Megyei Népújság, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-22 / 299. szám
Samte Béla verseS KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET ez, aM híradással volt talán a „világ” felé is, hogy szükség van a tettekre, a Duna és az Olt énekes fia iránti kegyeletre. S aki sokat segített ebben a nemes tevékenységben, az a Szat- ,máron élő művész, az Ady család jó barátja, Pop Aurél volt. Találkozás az Ér partján SEJTELMES TÁJ. Nagy-' károly ból Tasnád felé már simán suhannak az autók, (de amint letérünk Érkávástól Érmin dszent felé, mintha az idő végtelen óramutatója is lassabban járna, mintha letűnt évszázadok hangulata elevenedne meg. A sűrű bökkenőkkel teli úton úgy ringatja az utazót a kocsi, mint egykoron a messziségből, a végtelen, nagy „óceán” hatalmas kavargásából hazatérő Adyt, aki vissza-visszatért az Ér mellé, az „ides”, megnyugtató szavaiért. Köröttünk az Ér-melléki zsombékce legelő, melyet ilyenkor őszszel köd-vatta borít, s sejtelmes hallgatásával úgy rémlik, még mindig ezernyi titok tudója. Érmindszent Zsombékok és a holt Ér nádasai mögött meghúzódó apró házikók. Mintha vigyáznának erre az alig több mint száz házra a messziről fölé magasodó Királydaróc es Tasnád felfelé törő tornyai. Tasnád már a hepehupás vén Szilágyság kezdete, Daróc pedig az Alföld, s az Érmellék vigyázó szemmel őrködik a piciny gyémánt, a kegyelet helye fölött. Érmindszent — Ady falva. Kicsiny, náddal, zsúppal, itt-ott cseréppel fedett házikók, s ahol a főútca kiszélesedik, ott áll a szülőház, Ady Endre szülőháza. S a szemlélőben akaratlanul is zsongani kezdenek a verssorok: „Ez itt falu, az én falum, Innen jöttem és ide térek. Mindszentnek hívják hasztalan, Mert minden gonosz rajta-van, néni pedig szívesen mesél, talán mert megszokta, vagy inkább a mérhetetlen szeretet és tisztelettől vezérelve. Mert tűz lobog ebben az apró érmelléki asszonykában, aki jószerével csak akkor ment nagypn messze a szülőfalujától, amikor a szülőház ügyében kellett valamit elintézni. Akkor ment el, amikor érezte, valami belső fűtöttség ösztökélte, hogy a nemegyszer pusztulás fenyegette szülőházat megmentse. Ö volt Katica néniben elevenen élnek az emlékek: — Ady hazatérését mindig nagy készülődés előzte meg, hiszen gyakran a barátai is vele jöttek. Ilyenkor sütöttek-főztek. Ady édesanyja a főzést mindig maga végezte, s így megesett, hogy fiával alig volt Ideje beszélni. Ám Ady ©dahagyott mindenkit, a kiment a konyhába, gyakran fél naplókat ült az „ides” mellett És mesélt, mesélt, mesélt. Soha semmi titka nem yolt édesanyja előtt öt szerette legjobban Endre. AZ ÉRMINDSZENTI temetőben pihen Ady édesapja, Ady Lőrinc. Róla emlékezett Katica néni egy történettel: — Apja nehezen békéit meg fia pályaválasztásával. De ennek ellenére büszke is volt arra, hogy fia nagy ember lett. Sőt, a maga módján neheztelése egy idő után fel is engedett. 1918- ban, amikor még Ínség dúlt a háború miatt, szekérrel ment le Csúcsára, hogy ke- nyérnekvalót vigyen a fiának. Egy kerek hétig sze- kerezett, amíg megjárta az utat.4 Aprócska házak, görbe utcák, az artézi kútnál, a „csorgónál” álldogáló emberek. öregek és gyerekek, öregek, akik siheder korukban még látták, beszéltek Adyval, gyermekek, akik szemében legendává nőtt a költő neve. S a legenda él, tisztelettel ápolják, mert a valóságból táplálkozik, hiszen ennek a piciny, eldugott falunak volt egy fia, aki elindult innen az Értől és elért a Nagy Óceánig. Ffilöp Béla S itt, jaj, átkos, fojtó az élet." A falu kegyelettel őrzi nagy fia emlékét, mert általa ők is többek lettek, mert általa közelebb kerülték a Nagy Óceánhoz. Őrzik, mert közéjük tartozónak érzik a költőt, aki az ő panaszaikat fogalmazta meg, aki egy kicsit a most élők ősei által lett halhatatlan, és vele együtt ők is azzá váltak. így, tudatosan és sokszor tudatlanul fonódnak egymásba az emlékek, az érzések, a gondolatok. De él egy asszony ebben a faluban, aki oly szeretettel, mint ahogyan már csak egy anya teheti, ápolja, vigyázza a „szeretett fiú” emlékét, éppúgy, ahogyan az „ides” óvta őt, ahogy őrködött. Ügy fogadja az idegent Szabó Katica néni, mintha kedves ismerős érkezne a házhoz. S ilyenkor, vallja, hogy olyan érzése van, mintha a Bandi érkezne meg, akit maga is ismert, hiszen egészen kicsi lánykora óta van az Ady-háznál. S ha idegennel érkező szekér zörög a ház felé, felidézi benne mindig az emléket, azokat a boldog napokat, amikor Endre tért haza pihenni és mesélni a szülői házba. Pihenni és mesélni az „idesnek”; „A köd kavargóit, rám ült, befedett... Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon. Aki rég elment, az a fiad.” Kicsi, nádfedeles ház, amely ma már messze földön híres. Üvegszekrénybe zárt ereklyék: Csinszka jegykendője, egy csengő a lakodalmi fogatról, a nagy- károlyi iskolából kibocsátott év végi bizonyítvány fényképmásolata, eredeti kéziratok, könyvek. A másik szobában az az ágy, amelyben Ady született, és ac alacsony, fiókos szekrény, amelyben később könyveit tartotta és amelyen írt. A „pitar” olyan, mint valaha, hatalmas szabadkémény, a falban ott van az olajmécses helye és egy beépített polc az edényeknek. AZ UDVARON gémeskút, pár méterrel odébb kőasztal, amelynél gyakran ült ás írt a költő. Szabó Katica P©íajj Páll Myáffi konyha Felszabadulás fegyvertől -szétporladtak nehezülnek a csöndben sárga halál-testüek sárga keresztek, akik még délcegen itták géppuskák sűrű robaját, kik átmentek a kapun mely után csak a csend közelíthet kik önként szabdalták fel magukat repeszekkel önként váltak cseppé vér-lobogók mezejében felszabadítók, vérző hálók, tiszta virágok kék koszorúk szunnyadnak a hantok kőtenyerén s m fák az utolsó töltényt, hős emléküket őrzik. o 0 e azóta mér a láncokat csupán a képek őrzik azóta már a lángjaink a marxi tűzbe égtek át a nekünk az út a végtelent jelenti már azóta már a csillagok a gyárkapukra ültek azóta már az április jövőt zenél a fülnek azóta már a könnyeink letűnt folyókba vesztek ti s a szírt hegyén a nap örökre ránk figyel a gyárainkra néz a házainkra néz a gyermekünkre néz jövönkre néz nekünk az út a lábaink alatt azóta már erős határok ivein a kánaánba jár nekünk azóta már az út a végtelent jelentheti Orosháza, T3. ápr. 3. Búcsún * tér a fák között csodákba öltözött: az árusok kiáltozó meséit itta sok gyerek az ostorok s a méz a csillogó szemek ezernyi új örömbe nyúlt a kéz a kard a labda puska és hajasbabák a tükrökön a nap s a széptevés cukorka suttogott a számba Izeket szivacsvirág csigák kerék a hinta szállt 3 c könny ha drága jó Anyám kötözsebébe’ pénzt kotort de nem talált Kunágota, TI. nov. 5. Nyílt levél Vojnoi László Voltam vad zajban a csönd. Betakartalak gyógyító levelével. Te megsebeztél, viperák fegyverével. Voltam gondolat-homlokú. Sarjadzottam gondolat-réteket. Te gyűlölet-sáskáiddal lelegeltetted. S én voltam: a szüntelen érted-remegés. Az örök lemondás, örök kibékülés, S te voltál: a testemben a kés, Adjon neked mindezért jégszivet A zord északi isten, Hogy fagyával melegítse
