Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-10 / 263. szám
AZ ASSZONY látszólag magabiztosan lépkedett végig a presszótermen, de amikor odaért, a férfi asz- taláhce, elbizonytalanodott s kezével tétova mozdulatot tett: — Bocsásson meg, ha nem vár senkit, megihatnék az asztalánál egy kávét? — Kérem, tessék! Egyedül vagyok. A nő leült, tekintetével a pínoért kereste, a a férfi előtt nagyon szép lány voltam. Egy dunántúli kisvárosban éltem, együtt a szüleimmel, s nem volt gondom semmire. A szüleimnek: malmuk és péküzletük volt, nem gazdag, de módos emberekként éltek. A malmot ugyan később leadták, a péküzlet azonban megmaradt Egy napon a lovas- kocsinkba, amivel lisztet szállítottunk, belerohant egy motorkerékpár. Ketten ülmondtam. hogy hagyja abba a versenyzést Annál sakkal jobban ismertem őt A férfi közbeszólt: — Akkor mi okozza ezt a jelenlegi felzaklatott állapotát? Hiszen azt mondta az előbb, hogy később már az ismétlődő bukások magát sem zavarták különösebben. — De történt valami más is. A tizenharmadik év végén. két évvel ezelőtt rájöttem, hogy a férjem megA nyolcadik bukás Demény Ottó tárcája alaposan, de nem kihívóan szemügyre vette őt. Megállapította magáról, hogy szerencsés, mert éppen ilyen nőről ábrándozott. Éjszakára itt ragadt a vidéki nagyvárosban, kivett egy szállodai szobát, s már másfél órája várakozik a presszóban. Ez a nő szép, elég fiatalnak látszik, legfeljebb harmincöt éves lehet. — Ugye nem gondol rólam semmi rosszat? — Biztosíthatom, hogy nem. — Mert hisz elég furcsa, hogy így idetolakodtam, de magának olyan arca van— magával lehet beszélgetni. — Csak beeaélgstni akar? Ax asszony elvörösödött, jól láthatóan zavarba esett egy pillanatra, de nyelt egyet és természetes .hangon válaszolt. — Igen Elhatároztam, hogy lejövök — itt lakom • szállóban —, keresek egy magányosan ülő embert, és mindent elmesélek néki. Egyszer az életben ezt is megtehetem. — Miről akar beszélni? —- Mindenről. Magamról és a férjemről, aki most elet es halál között lebeg ennek a városnak a kórhaza ban. — Mi történt a férjével? — A szokásos, összetörte magát. A férjem ugyanis motorversenyző. A FÉRFI összeráncolt homlokkal gondolkodott — Persze; Hallottam valamit Tegnap itt verseny volt. es csúnya bukások történtek. — Igen, a sérültek között van a férjem is. Több- rendbeli tores, a koponyán is... nem biztos, hogy megmarad. — Aki Ilyesmire adja a fejét, annak vállalnia kell a veszélyt. — Hát... a férjem vállalja is. Mindenfajta veszélyt boldogan vállal. Idáig nyolcszor bukott, mindig eleveszelyesen, de ha egyszer összeragasztják, mar megmarad. Megmarad most is. Tegnap óta kétszer műtötték, s ha reggelig nem hal meg. akkot- minden kezdődik élőiről. A férfi közbe szereteti volna szólni, de az asz- szony fölemelte a kezeit. — Ne szóljon. El akarok mesélni mindent, azután kérdezhet. — Yessék, hallgatom: — Ueye. nem i**vzlk rni- tam, de tizenöt érvvel estek rajta, a férjem és a barátja, aki vezetett. Néki nem történt baja, de a férjem ott maradt a gép alatt, s a felrobbanó benzintől súlyos égési sebeket szenvedett. Megégett a melle, a válla, s ami a legrettenetesebb, az arca is. Biztosan emlékszik eihhez hasonló történetekre, filmekre. Szökött katona, sebesült vagy mit tudom én... ott marad, egy házban s a házikisasz- szony addig ápolja, amíg beleszeret. Nap mint nap bejártam hozzá a korházba, s néhány hét múlva, amikor már valamelyest rendbe jött, rábeszéltem az apómat, hozza él a házunkba. Magam folytattam az ápolást, s körülbelül négv hónap múlva teljesen egészséges lett, csak hát... az arca— a* égések nyoma múlhatatlanul rajta maradti — Mégis beleszeretett? — Amíg arra vártam, hogy férjem arcán a sebek behegedjenek, mindennap izgalmas változásokat figyelhettem meg rajta. Végül is két dolog maradt meg bennem a legéleseb- ben: szemeinek tiszta, becsületes nézése, a szájénak energikus nyugalma. Mikor felépült, s eldöntöttük, hogy szeretjük egymást, nálunk maradt. Beállt dolgozni apám mellé a pékműhelybe, s két év alatt újjávarázsolt mindent Csak épp a mániájáról nem tudott leszokni — pedig a baleset kijózaníthatta volna —, hogy imádja a motorokat. Hát addig kérleltem apámat, míg vett egy jó karban levő BMW-t. Később azzal kezdett el versenyezni. — Ismert versenyző a férje? — Persze. A magyar élmezőnybe tartozik, de jár nemzetközi versenyekre is. Ha a mostani versenyen vezető helyen nem bukik, világbajnok! futamra utazott volna Olaszországba. — Az előbb azt mondta, hogy felépül. — Igen. de most mér úgyis mindegy. Ez az utolsó eset, hogy végigstetisztálom a férjem balesetét. — Miért? Belefáradt a veszélybe? — Nem. Ahogy a bukások ismétlődtek, mindinkább átragadt rám is a férjem magabiztos nyugalma. amivel a gyógyulást várta. Hét esetben fordult ez elő, de én sohasem csal. A városban, ahoi a sportegyesülete van, megismerkedett egy nővel. — Azok után, hogy szépen éllek? — Annak ellenére. Elhiheti, hogy sokat gondolkodtam ezen a dolgon, míg jóval később rájöttem, hogy nincs Is benne semmi különös. A férjem csak azt tette, amit minden férfi megtesz, ha tökéletesen biztonságban érzi magát egy asz- szony mellett Sokallta a nyugalmat, s valami ártatlan izgalomra vágyott. — Persze akkor még nem értettem ezt. Kiborultam, idegszanatóriumban kezeltek hetekig. A férjem nagyon megijedt, mindig ott lógott a nyakamon s fogadkozottt hogy tévedés, s ha megbocsátok néki, akkor soha többé. Mit tehettem? — S aztán? Soha többé? — Ugyan! Pár hónap múlva újra kezdődött minden. Csakhogy akkor már nem borultam ki Vártam, míg tökéletesen megbizonyosodok a dolgok felől, aztán végképp kiadtam az útját. Nem tudott színészked- ni, láttam rajta, hogy valójában felszabadultan ment eL Kitűnő munkaerő, élsportoló, némiképp én is kistafiroztam, hát hamar összeszedte magát Lakást szerzett, jó állást, s együtt fut azzal a nővel, bár nem vette el feleségül, hiszen törvényesen még el sem váltunk. Nem sürgette sem 6, sem én. A férfi nézte az asszonyt, aki egyre jobban tetszett neki, annak ellenére, hogy történetét meglehetősen szokványosnak találta. Később odaintett egy pincért, kért tőle két konyakot, majd megkérdezte az asszonyt, hogy táneolna-e vele. Szőtten bólintás volt a felelet, s a férfi örömmel vette tudomásul, hogy újdonsült ismerőse kitűnően táncol, s ezt meg is mondta neki. — Különös. Pedig lánykoromban táncoltam utoljára, amikor még a férjemet nem ismertem — mondta az asz- szony fáradt mosollyal a szája szélén. AMIKOR VISSZAMENTEK az asztalhoz, a férfi kezdett el kérdezni. — És most... miért jött ide? Van valami terve... vissza akarja hódítani a férjét? — Erről szó sincs. Amikor mint törvényes feleseg megkaptam a hivatalos értesítést, elmentéin a férjem Haláling Feiner Zeitén Homlokomra dobott kantár, kék nyerítés. Napot halászok a szélből, didergő madarat. Csorda-nyarak, rideg-őszök: hátukon hó. Itat engem véres tejfel kökény-fejedelem. Csiüag esik téli éjből. Sír a földön, sivalkodik. Jajongasod pogány szavú öröm. Sóg veríték marja arcom Mellbimbóid tüzes nyársak. Kést szúrok a varangy halál elé. Önbe Intvén verseli Emlék a kilencedik voltam mindig a tornasorban és elszedték a kiflit a nagyok tőlem mindig a csajok rám se néztek rossz voltam beatzenésznek préseltem száz virágot s a nagyokos tanárok énvélem úgy kiszúrtak 4 évig ki se rúgtak Négysorok rozsdabarna vérverex kezem csupa kékeres éjjel-nappal dolgozom szép az élet szép nagyon barátnőjéhez. Meglepődött, talán meg is ijedt, de nem vállalt semmit. Közöltem vele, hogy ez esetben kénytelen leszek én. eljönni, s bár ekkor kicsit gondolkodóba eset, mégis úgy döntött, hogy ő marad. — Ha az a nő akkor kapaszkodik a férjem űtán... de hisz, ki tudja? Pénzt vettem magamhoz és elindultam. Beszéltem mindenkivel, mindent elrendeztem, ahogy kell. Láttam a férjemet is, azt hiszem ő is felfogta a jelenlétemet, de ez már mindegy. — Amit teszek, az még a megelőző tizenhárom évért jár neki, amikor boldog voltam mellette. Ha felgyógyul, beadom a válópert és véget vetek az egésznek. — Lehet, hogy új életet kezd és megint férjhez megy. — Maguk férfiak milyen egyszerűnek látják az életet. Nem tudom, mit csinálok, ha majd lesz ilyen lehetőségem. Különben van egy tizenkét éves fiam. Nagyon jól megvagyunk ketten. Kérték még egy kávét és nézték egymást. A hő magába merült tűnődéssel, de egykedvűen, a férfi meg fel-felcsodálkozó bosszúsággal. További beszélgetésük, bár a téma közelében mozgott — lassan eltolódott az általánosságok felé, amikor egy szemüveges, fiatal férfi jött be a terembe, s meglátva az asszonyt, felé intett. AZ FELÁLLT, odament hozzá, néhány mondatot beszélt vele. majd bólintott és visszatért az asztalhoz. — Ez egy fiatal orvos a sebészetről —• mondta. Megbeszéltük, hogy itt várom. A főorvos azt üzeni — de ő is látta —, hogy a férjem megnyugodott, valószínű túl van a közvetlen életveszélyen. — Akkor hát mit csinál? — kérdezte a férfi. — Fáradt vagyok, elmegyek aludni és reggel hazautazom. A férjemnek már nincs rám szüksége; ha túl van a krízisen, rendszerint nagyon gyorsan regenerálódik. — De holnap... holnap esetleg már beszélhetne is vele. — Szükségtelen. Tudja, sok év alatt a férjemről átragadt rám néhány tulajdonsága. Kemény lettem és szeretek győztesen kikerülni a bukásokból. — De vele.«, vele mi lesz? — Ez már nem tartozik rám. Élete soron következő bukásain már nélkülem kell átvergődnie. • • • halvány fény tűzfalakra agyamba éles akna kobaltkék az ég szerest érints meg Alexandra • • • szurokfekete fejem hadd hajtom lágy öledre tejfehér édes arcod rajzold a tenyerembe 0 0 0 te szegény zabolátlan szádon száz harapás van kétésfél szerelmi csók a többit a gonoszok — — • • • homlokom túlexponálva szivem iszonyú beteg fekete föld fedi félig szép testemet
