Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

AZ ASSZONY látszólag magabiztosan lépkedett vé­gig a presszótermen, de amikor odaért, a férfi asz- taláhce, elbizonytalanodott s kezével tétova mozdula­tot tett: — Bocsásson meg, ha nem vár senkit, megihatnék az asztalánál egy kávét? — Kérem, tessék! Egye­dül vagyok. A nő leült, tekintetével a pínoért kereste, a a férfi előtt nagyon szép lány vol­tam. Egy dunántúli kisvá­rosban éltem, együtt a szü­leimmel, s nem volt gon­dom semmire. A szüleim­nek: malmuk és péküzletük volt, nem gazdag, de módos emberekként éltek. A mal­mot ugyan később leadták, a péküzlet azonban megma­radt Egy napon a lovas- kocsinkba, amivel lisztet szállítottunk, belerohant egy motorkerékpár. Ketten ül­mondtam. hogy hagyja ab­ba a versenyzést Annál sakkal jobban ismertem őt A férfi közbeszólt: — Akkor mi okozza ezt a jelenlegi felzaklatott állapo­tát? Hiszen azt mondta az előbb, hogy később már az ismétlődő bukások magát sem zavarták különösebben. — De történt valami más is. A tizenharmadik év vé­gén. két évvel ezelőtt rá­jöttem, hogy a férjem meg­A nyolcadik bukás Demény Ottó tárcája alaposan, de nem kihívóan szemügyre vette őt. Meg­állapította magáról, hogy szerencsés, mert éppen ilyen nőről ábrándozott. Éjszaká­ra itt ragadt a vidéki nagy­városban, kivett egy szál­lodai szobát, s már másfél órája várakozik a presszó­ban. Ez a nő szép, elég fia­talnak látszik, legfeljebb harmincöt éves lehet. — Ugye nem gondol ró­lam semmi rosszat? — Biztosíthatom, hogy nem. — Mert hisz elég furcsa, hogy így idetolakodtam, de magának olyan arca van— magával lehet be­szélgetni. — Csak beeaélgstni akar? Ax asszony elvörösödött, jól láthatóan zavarba esett egy pillanatra, de nyelt egyet és természetes .han­gon válaszolt. — Igen Elhatároztam, hogy lejövök — itt lakom • szállóban —, keresek egy magányosan ülő embert, és mindent elmesélek néki. Egyszer az életben ezt is megtehetem. — Miről akar beszélni? —- Mindenről. Magamról és a férjemről, aki most elet es halál között lebeg ennek a városnak a kórha­za ban. — Mi történt a férjével? — A szokásos, összetörte magát. A férjem ugyanis motorversenyző. A FÉRFI összeráncolt homlokkal gondolkodott — Persze; Hallottam va­lamit Tegnap itt verseny volt. es csúnya bukások tör­téntek. — Igen, a sérültek kö­zött van a férjem is. Több- rendbeli tores, a koponyán is... nem biztos, hogy meg­marad. — Aki Ilyesmire adja a fejét, annak vállalnia kell a veszélyt. — Hát... a férjem vállal­ja is. Mindenfajta veszélyt boldogan vállal. Idáig nyolcszor bukott, mindig eleveszelyesen, de ha egy­szer összeragasztják, mar megmarad. Megmarad most is. Tegnap óta kétszer mű­tötték, s ha reggelig nem hal meg. akkot- minden kezdődik élőiről. A férfi közbe szereteti volna szólni, de az asz- szony fölemelte a kezeit. — Ne szóljon. El akarok mesélni mindent, azután kérdezhet. — Yessék, hallgatom: — Ueye. nem i**vzlk rni- tam, de tizenöt érvvel es­tek rajta, a férjem és a ba­rátja, aki vezetett. Néki nem történt baja, de a fér­jem ott maradt a gép alatt, s a felrobbanó benzintől sú­lyos égési sebeket szenve­dett. Megégett a melle, a válla, s ami a legrettenete­sebb, az arca is. Biztosan emlékszik eihhez hasonló történetekre, filmekre. Szö­kött katona, sebesült vagy mit tudom én... ott marad, egy házban s a házikisasz- szony addig ápolja, amíg beleszeret. Nap mint nap bejártam hozzá a korházba, s néhány hét múlva, amikor már va­lamelyest rendbe jött, rábe­széltem az apómat, hozza él a házunkba. Magam folytattam az ápolást, s kö­rülbelül négv hónap múlva teljesen egészséges lett, csak hát... az arca— a* égések nyoma múlhatatla­nul rajta maradti — Mégis beleszeretett? — Amíg arra vártam, hogy férjem arcán a sebek behegedjenek, mindennap izgalmas változásokat fi­gyelhettem meg rajta. Vé­gül is két dolog maradt meg bennem a legéleseb- ben: szemeinek tiszta, be­csületes nézése, a szájénak energikus nyugalma. Mikor felépült, s eldöntöttük, hogy szeretjük egymást, nálunk maradt. Beállt dolgozni apám mellé a pékműhely­be, s két év alatt újjávará­zsolt mindent Csak épp a mániájáról nem tudott le­szokni — pedig a baleset kijózaníthatta volna —, hogy imádja a motorokat. Hát addig kérleltem apá­mat, míg vett egy jó kar­ban levő BMW-t. Később azzal kezdett el versenyez­ni. — Ismert versenyző a férje? — Persze. A magyar él­mezőnybe tartozik, de jár nemzetközi versenyekre is. Ha a mostani versenyen ve­zető helyen nem bukik, vi­lágbajnok! futamra utazott volna Olaszországba. — Az előbb azt mondta, hogy felépül. — Igen. de most mér úgyis mindegy. Ez az utolsó eset, hogy végigstetisztálom a férjem balesetét. — Miért? Belefáradt a veszélybe? — Nem. Ahogy a buká­sok ismétlődtek, mindin­kább átragadt rám is a férjem magabiztos nyugal­ma. amivel a gyógyulást várta. Hét esetben fordult ez elő, de én sohasem csal. A városban, ahoi a sportegyesülete van, megis­merkedett egy nővel. — Azok után, hogy szé­pen éllek? — Annak ellenére. Elhi­heti, hogy sokat gondolkod­tam ezen a dolgon, míg jó­val később rájöttem, hogy nincs Is benne semmi külö­nös. A férjem csak azt tet­te, amit minden férfi meg­tesz, ha tökéletesen bizton­ságban érzi magát egy asz- szony mellett Sokallta a nyugalmat, s valami ártat­lan izgalomra vágyott. — Persze akkor még nem értettem ezt. Kiborultam, idegszanatóriumban kezel­tek hetekig. A férjem nagyon megijedt, mindig ott lógott a nyakamon s fogadkozottt hogy tévedés, s ha megbo­csátok néki, akkor soha többé. Mit tehettem? — S aztán? Soha többé? — Ugyan! Pár hónap múlva újra kezdődött min­den. Csakhogy akkor már nem borultam ki Vártam, míg tökéletesen megbizo­nyosodok a dolgok felől, az­tán végképp kiadtam az út­ját. Nem tudott színészked- ni, láttam rajta, hogy való­jában felszabadultan ment eL Kitűnő munkaerő, él­sportoló, némiképp én is kistafiroztam, hát hamar összeszedte magát Lakást szerzett, jó állást, s együtt fut azzal a nővel, bár nem vette el feleségül, hiszen törvényesen még el sem váltunk. Nem sürgette sem 6, sem én. A férfi nézte az asszonyt, aki egyre jobban tetszett neki, annak ellenére, hogy történetét meglehetősen szokványosnak találta. Ké­sőbb odaintett egy pincért, kért tőle két konyakot, majd megkérdezte az asszonyt, hogy táneolna-e vele. Szőt­ten bólintás volt a felelet, s a férfi örömmel vette tu­domásul, hogy újdonsült is­merőse kitűnően táncol, s ezt meg is mondta neki. — Különös. Pedig lányko­romban táncoltam utoljára, amikor még a férjemet nem ismertem — mondta az asz- szony fáradt mosollyal a szája szélén. AMIKOR VISSZAMEN­TEK az asztalhoz, a férfi kezdett el kérdezni. — És most... miért jött ide? Van valami terve... vissza akarja hódítani a férjét? — Erről szó sincs. Ami­kor mint törvényes feleseg megkaptam a hivatalos ér­tesítést, elmentéin a férjem Haláling Feiner Zeitén Homlokomra dobott kantár, kék nyerítés. Napot halászok a szélből, didergő madarat. Csorda-nyarak, rideg-őszök: hátukon hó. Itat engem véres tejfel kökény-fejedelem. Csiüag esik téli éjből. Sír a földön, sivalkodik. Jajongasod pogány szavú öröm. Sóg veríték marja arcom Mellbimbóid tüzes nyársak. Kést szúrok a varangy halál elé. Önbe Intvén verseli Emlék a kilencedik voltam mindig a tornasorban és elszedték a kiflit a nagyok tőlem mindig a csajok rám se néztek rossz voltam beatzenésznek préseltem száz virágot s a nagyokos tanárok énvélem úgy kiszúrtak 4 évig ki se rúgtak Négysorok rozsdabarna vérverex kezem csupa kékeres éjjel-nappal dolgozom szép az élet szép nagyon barátnőjéhez. Meglepődött, talán meg is ijedt, de nem vállalt semmit. Közöltem vele, hogy ez esetben kény­telen leszek én. eljönni, s bár ekkor kicsit gondolko­dóba eset, mégis úgy dön­tött, hogy ő marad. — Ha az a nő akkor ka­paszkodik a férjem űtán... de hisz, ki tudja? Pénzt vettem magamhoz és elin­dultam. Beszéltem min­denkivel, mindent elrendez­tem, ahogy kell. Láttam a férjemet is, azt hiszem ő is felfogta a jelenlétemet, de ez már mindegy. — Amit teszek, az még a megelőző tizenhárom évért jár neki, amikor boldog voltam mellette. Ha felgyó­gyul, beadom a válópert és véget vetek az egésznek. — Lehet, hogy új életet kezd és megint férjhez megy. — Maguk férfiak milyen egyszerűnek látják az éle­tet. Nem tudom, mit csi­nálok, ha majd lesz ilyen lehetőségem. Különben van egy tizenkét éves fiam. Na­gyon jól megvagyunk ket­ten. Kérték még egy kávét és nézték egymást. A hő ma­gába merült tűnődéssel, de egykedvűen, a férfi meg fel-felcsodálkozó bosszúság­gal. További beszélgetésük, bár a téma közelében moz­gott — lassan eltolódott az általánosságok felé, amikor egy szemüveges, fiatal férfi jött be a terembe, s meg­látva az asszonyt, felé in­tett. AZ FELÁLLT, odament hozzá, néhány mondatot be­szélt vele. majd bólintott és visszatért az asztalhoz. — Ez egy fiatal orvos a sebészetről —• mondta. Megbeszéltük, hogy itt vá­rom. A főorvos azt üzeni — de ő is látta —, hogy a férjem megnyugodott, való­színű túl van a közvetlen életveszélyen. — Akkor hát mit csinál? — kérdezte a férfi. — Fáradt vagyok, elme­gyek aludni és reggel ha­zautazom. A férjemnek már nincs rám szüksége; ha túl van a krízisen, rendsze­rint nagyon gyorsan rege­nerálódik. — De holnap... holnap esetleg már beszélhetne is vele. — Szükségtelen. Tudja, sok év alatt a férjemről át­ragadt rám néhány tulaj­donsága. Kemény lettem és szeretek győztesen kike­rülni a bukásokból. — De vele.«, vele mi lesz? — Ez már nem tartozik rám. Élete soron következő bukásain már nélkülem kell átvergődnie. • • • halvány fény tűzfalakra agyamba éles akna kobaltkék az ég szerest érints meg Alexandra • • • szurokfekete fejem hadd hajtom lágy öledre tejfehér édes arcod rajzold a tenyerembe 0 0 0 te szegény zabolátlan szádon száz harapás van kétésfél szerelmi csók a többit a gonoszok — — • • • homlokom túlexponálva szivem iszonyú beteg fekete föld fedi félig szép testemet

Next

/
Oldalképek
Tartalom