Békés Megyei Népújság, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-07 / 261. szám
„A tárgyi emlékeket össze kell gyűjteni” Hetvenöt éve alakult a békéscsabai Museum Egyesület A címmé avatott idézet képzeletbeli. Ném szerepel az 1899- ben alapított békéscsabai Múzeum Egyesület alapszabályában, de az ott leírtaknak ez a lényege. A századforduló haladó gondolkodású tanárai, ügyvédei, gyógyszerészei, gazda-emberei Békéscsabán is ezzel a céllal alapították szervezetüket. Nemcsak a gyűjtést kezdték meg, hanem a tárgyi emlékek gondos megőrzését, az ismereteik közreadását is megszervezték. Elkezdték azt a hármas munkát, ami lényegében ma is alapja a múzeumi tevékenységnek. Mi az, amiben mégis különbözött elődeink felfogása a mostanitól? Erre kértünk választ Vass Istvántól, a megyei múzeum igazgató-helyettesétől. — Mindenekelőtt meg kell említenem, hogy megyénk első múzeumi csoportja (Régészeti és Művelődéstörténelmi Társulat) már 1874-ben megalakult, de húsz évvel később a kedvezőtlen körülmények miatt meg is szűnt. Ennek hiányát pótolta öt évvel később a már jobb feltételek között dolgozó csabai Múzeum Egyesület. A gyűjtőmunkával, a megőrzéssel kapcsolatos felfogásuk alapvetően abban különbözött a mienktől, hogy a régészeti, a néprajzi, egyéb emlékeket szinte kizárólag formai sajátosságaik szerint, nem pedig azok összefüggései alapján csoportosították. Például a sírleleteket nem együtt állították ki. Külön, rakták a fegyvereket, külön az edényeket; a szerszámokat — sokszor még származásuk idejét is figyelmen kívül hagyva. Sajnos a tárgyi emlékek eredetének bizonyítására sem igen törekedtek. Nem készítettek megfelelő feljegyzéseket. A néhány szaklajstrom is elkallódott. — Milyen érdemel vannak a 75 évvel ezelőtt alakított Múzeum Egyesületnek? — Óriási. Az a néhány alapító az akkori vezetést megelőzve ismerte fel a múzeumok köz- művelődésben betöltött szerénél, és saját erejéből (jó ideig állami támogatás nélkül) lerakta a gyűjtemények alapjait. Ök azok, akik először figyeltek fel megyénkben a néprajzi tárgyak értékeire. Ezeket Csabán. Dobozon és Köröstarcsán szerezték be. Ma is gyűjteményünk értékes darabja a tőlük származó mennye- zetes ágy; a régi halászati munkaeszközök. Az egyesület tagjai 1906-ban például jelentős ásatást végeztek Gyula vansándon. Az újkőkori és bronzkori leletek régészeti gyűjteményünk első darabjai voltak. Az alapítók komoly érdeme, hogy eleinte a gyűjtőmunkájuk kiadásaira fordítandó pénzt saját maguk teremtették elő. Ezeken kívül előadás-sorozatokat szerveztek a várasbán, melyeken alkalmanként 200—300 hallgató vett részt. A múzeumi tevékenységet mellékállásban, tiszteletdíj nélkül végezték. Eredményeikre a század elején már az állami vezetés is felfigyelt. Ennek köszönhető, hogy 180 ezer korona állami támogatásból felépülhetett a mai Munkácsy Mihály Múzeum épülete. Persze kétségtelen, hogy az 1910- ben megkezdett múzeomépítés- hez a 60 éve tartó béke, a gazdasági élet fellendülése is hozzájárult. — A múzeumi épület átadása után (melyben könyvtár és műterem is volt) az egyesület 1914-ben feloszlott, a gyűjtemény városi kezelésbe került. Mi helyettesítette ezt követően programjaikat? — A Közművelődési Egyesület. Ök azonban csak a kiállításokkal törődtek, de tulajdonképpen ezeket sem fejlesztették tovább. — Mi tette szükségessé ötven év szünet után egy újabb múzeumi csopőrt. a közelmúltban létrejött Múzeumbarit'ok Körének megszervezését? — Olyan társadalmi bázist szeretnénk kialakítani, melyben amatőr megfigyelők, gyűjtők és ismeretterjesztők csoportosulnak. Segítségükkel magasabb szintre szeretnénk emelni a múzeumi munkát, s ezzel együtt kívánjuk szélesíteni tevékenységünk hatókörét. Ez utóbbi érdekében üzelmeket is felvettünk a körbe, ahol majd a befizetett tagdíi ellenszolgáltatásaként kiállításokat, előadásokat szervezünk valamennyi múzeumi tudományág témaköréből. Funkciónk hármas programjának megvalósításában lesz nagv jelentősége a Múzeumbarátok Körének. Réthy István Megjelent a Külpolitika új száma Megjelent a Külpolitika első évfolyamának harmadik száma. A Magyar Külügyi Intézet gondozásában negyedévenként, tíz ív terjedelemben megjelenő elméleti-politikai folyóirat tudományos igénnyel íródott hat tanulmányt közöl magyar szerzők tollából a nemzetközi politikai élet időszerű kérdéseiről. Kozma Ferenc Integráció és gazdasági együttműködés Európában című írása a KGST és a Közös Piac jellegének,'működésének összehasonlításával a kelet- és nyugat-európai országok közötti gazdasági együttműködés lehetőségeit és kilátásait elemzi. Kulcsár Péter cikke a második világháború utáni bur- zsoá külpolitika-elmélet irányzatairól nyújt áttekintő képet. Vígvári András at angol Munkáspárt külpolitikai vonalát vizsgálja hosszabb történeti távlatban. Király János Üj törekvések a latin-amerikai országok gazdaságpolitikájában című tanulmánya Dél-Amerika országainak erősödő gazdasági nacionalizmu-) sara, az USA-tól való függésük i lazítására tett újabb lépéseikre i hívja fel a figyelmet, különös le- j klntettel az olajválság után kialakult világgazdasági helyzetre. Valki László: A nemzeti és nemzetek feletti szervek viszonya az EGK-han című tanulmányában az Európai Gazdasági Közösség döntéshozatali mechanizmusát tárgyalja, és új szempontokból világítja meg a Közös Piacon belüli különféle érdekek ütközését. Hidasi Gábor A maoizmus antimarxista lényegéről és evolúciójáról nyújt tanulságos képet. A lap Tudományos Fórum című rovata A nemzetközi integráció két útja címmel közli O. Bogomolov, neves szovjet közgazdásznak az 1974 augusztusi, budapesti közgazdász-világkongresszuson elhangzott felszólalását. A Tájékozódás című rovatban Sömién Tamás mesvonja pz Idén áprilisban tartott VT, rendkívüli ENSZ-közayűlés mérlegét. A Dokumentumok rovatból kiemelkedik az ENS/f VI. rendkívüli közgyűlésén el fogadott nagy jelentőségű Nyilatkozat eev úi I gazdasági rend megteremtéséről I és a hozzá kapcsolódó Akeiő- rtrrw'ram, illwf-w K01ö”1'!”,es I program. (íkS) Délelőtt, történelem Az ablak felől jön a fény, a | kályhában pattognak a fenyő-: lécek, Szenei János a kávéját | kevergeti, és arra néz, a vilá- ; gosság felé. Odakint, az üvegen túl gyenge nap deríti sárgás- aranyosra a ceruzarajz-faágakat, ha az ember össze hunyó- j rítja a szemét, olyan, mint egy j kecsesen felvitt, lazúros tusrajz. i Olyan a világ. És közben olyan ez a beszélgetés, ami negyedszázad uán folytatódik kettőnk között, mint az élet. Micsoda közhely ' ez most, rémülök el, ahogy leko-1 pogtatom az írógépemen, aztán j megkegyelmezek a mondat e részének is; hiszen végeredményben nem az életről beszélgetünk itt mi, most?! Az öreg harcos olyan jókedvű, éicelődő-szavú, mint akkor, huszonöt éve. Azt hiszem,! ideje, hogy megmagyarázzam a dolgot. Miért emlegetem annyiszor azt a huszonöt évet? Amikor először találkoztunk, l 1949 volt. Ősz, november vége, í vagy december eleje. Erre már nem emlékszem. Tótkomlóson történt, a gépállomáson. Egyetlen hír erejéig volt érkezésünk egymáshoz. A hírt a Viharsarok Népe 1949. december 18-i' száma őrzi a szerkesztőség, archívumában. Kiderül belőle, hogy a komlósi gépállomás szín- i játszói: Szenei János főgépész,1 Mohos Margit írnok, Setény István és Soós Gizella traktoristák Békéssámsonban szerepelnek a „Megváltoztunk” cí- j mű egyfelvonásossal. Meg az is, hogy Tótkomlóson már nagy! sikerük volt. ..Akkor is így sütött a nap december elején, de az is le-! hét, hogy tévedek. Ha az ember csak ötvenéves, akkor még süt a nap. Télen is, nyáron Is. Mindig süt. Nekem is sütött, jókedvű voltam, szerettem a tréfákat, a focit, a gépeket. Harcos világ volt az. Nekem az volt. A mostaniaknak meg ■ ez a harcos világ, én már csak í szemlélődöm, tévét nézek, ösz- szejárok a barátaimmal. Emlékezni is jó. Tudja, mennyi belefér hetvenöt évbe?” Egy élet fér bele. És egy darab történelem. 1949-től 1974-ig: az a bizonyos negyedszázad. Kamán, mondta az angol „Dévaványán születtem, 1899-! ben. Tehát megértem egy ezredfordulót, csak nem tudtam róla... Ladányban inasteod- i tgm, a kovácsnál. így lettem kovács 17 éves koromra. Be is rántottak katonának. Világiba- | ború, puska, szurony, handgrá- nát, kiképzés, olasz front. Asiá- gónál angol fogságba estem. Lövöldöztünk, bekerítettek minket, aztán amikor felnéztem ! a fedezékből, ott állt egy an- j goi, és mondta, hogy „kamán”. I Mentem, tehettem mást? Ki-; vittek Angliába. Dolgoztunk. Egy blacikdowni kastélyban i nem is volt olyan pocsék so-1 runk. Tizenkilenc decemberé-1 ben engedtek haza, itt akkorra már vége lett mindennek. A | Tanácsköztársaságnak. Horthyék i is besoroztak, de bevágtak a csabai ezred munkaszolgálatos ’ századába. Pedig én nem is voltam olyan rebellis, igaz a bátyáim, azokat utálta a ványai főjegyző... De hát nem kellene ezt ilyen messzire kezdeni!” Frissen bukkannak fel az emlékek, mondja, milyen jó,' hogy negyedszázad után, szóval ez a beszélgetés, tíz vagy húsz éve eszébe sem jutott az angol, ahogy rászegezte a szuronyos |2 1974. NOVEMBER 7. puskáját, és ordított, hogy „kamán! ” Lehet, hogy később volt róla szó, de ide kívánkozik egy hosszas, elgondolkozó szünetekkel tarkított félóra, amikor már régen túljutottunk • negyvenötön is, és azt kérdeztem; „Mi az, amit a legnagyobbra tart ebben a huszonöt évben?” „Azt, hogy megszűnt a munkanélküliség. Ez a szenzáció!” Pestre ér, gondolatban, Óbudára, Csillaghegyre. Harminc már, 1930. A nagy válság évei. És az élete, ahogy abban lecsapódott, mint hideg tükrön a lehelet. „Aki nem élt akkor, nem tudja mi az, hogy munkanélküliség. Hogy milyen egyik hétről a másikra élni, szombaton fizetni ki a boltost, hogy a következő héten mwmt adjon hitelbe lisztet, kenyeret, sót, zsírt, cukrot. Ha meg nem volt miből űzetni, akkor nem volt ennivaló sem.” Arra néz mindig, a világosság felé. Ott, a cizelláltan kirajzolódó faágak mögött ott van az egész világ. A múlt is, ott valahol, a felhők szürke uszályában, jön-rmegy, eltakarja a napot, és ideszól, hogy azért volt olyan világ isi „A fiatalok nem ismerik, nem tudják. Nekik olvasmány csak, szemináriumi téma, meg az apjuk beszéde, vagy a nagyapjuké, ha éppen nem fáradt bele az apjuk, vagy a nagyapjuk, hogy mondja. Mert kömy- nyen leintik ám!” Érdekes, hallgatom, Komlóson is? Milyen egyformák, milyen mások. „Persze, ez ,a világ sora, a fiatalok mindig mások. Én is más lelhettem tizennyolcban, amiíkor azt hittem, hogy lepuffant az az angol.” Ha elküldik, felveszi a szomszéd Kesereg. Pedig annyi erő van benne 75 évesen is! Nem is úgy kesereg, mint egy öreg ember. Dühösen, nevetve, és nem mondja azt, hogy ne írjam, amit most mond. Hetvenöt év bölcs magaslatáról neki már más a világ. Biztosan így van. Ezt csak ők tudhatják, a hetvenöt évesek. „A fiatalokat nem lehet megbüntetni, ha megérdemelnék!” Nocsak, ezt hogyan értsem? „Elhívott engem a Alkotmány Tsz elnöke, jóval a nyugdíj után: vegyem át egy kis időre a műhely vezetését. Jó, mondtam, és azt gondoltam: nagyszerű lesz. Mert a gépek, ugye, azok nekem... Átvettem. Nyáron azt mondja három fiatal műhelybeli, hogy elmennének szabadságra. Mármint aratás előtt. Szó sem lehet, mondtam, és az elnök is helyben hagyta. Mégis elmentek! Vissza már csak a munkakönyvért jöhettek, de nem estek kétségbe. Az egyik átment a másik tsz-be, a másik a fctsz-be, a harmadik is egvből elhelyezkedett. Munka- fegyelem, mondják: ez aztán az volt. Amíg a többiek arattak, melóztak, azok hárman nyaraltak ... Hált ezért mondom, hogy sokan nem tudják, mi volt az, munkanélkülinek lenni.” Beszélünk később a színjátszókról, megint csak 1949-ről. „Szép élet volt, a futballal kötöttük össze.” Futballal ? „Azzal. A focisták akkor vidámabb fiúk voltak. Edzés után tréfákat szedtünk össze, jeleneteket tanultunk, és mentünk szerepelni is.” Pesten a Budai Testedző Kör szakosztályvezetője volt. gámsonbar. meg Komlóson az itteni csapatoké. „Mert /Békéssárnsom volt az első helyem, ahová visszajöttem. A minisztérium küldött, hogy ott leszek főgépész. A gép. állomáson. A kövesút mellett volt az, a kanyarban. Miénk volt a halár egészen Apácáig. Vásárhely felé azonban csak pár kilométer. Jött egyszer Bol- doczky János. Ismeri, ugye? Mondtuk neki, nem jó ez így. Igazat adott. Költöztünk is mindenestől Komlósra, fiél év múlva. Negyvenkilenc télére. Amikor azt a cikket írta rólunk.” A színpadon pecsét gyártottunk „így mondták ötvenháromban, hogy giccset. Nem jó semmire. El is ment a kedve az egész társaságnak, nem jött szerepelni senki. De a foci maradt... Baukó Miska volt a DISZ-titkárunk. A focit nagyon szerette. Aranyos gyerek volt! Akkor lett NB 111-as bajnok a TMTK!” Itt aztán hosszasan idézgetünk. Lassan delet mutat az óra, miközben Szenei János a komlósi futball aranyéveit meséli. Mitől volt más akkor? „Tudtak küzdeni. Szivük volt!" Ezt hiányolja többször is, másban is. Ide mindig visszatér, hogy szív, meg akarat. Leihet hogy a mindent megszépítő emberi emlékezet az oka? Vagy úgy is volt? Melyik lehet az igaz? Ezt nem kérdezem. Minek kérdezzem, döntsük el magunkban. 1949, 1950... A gépállomás! melós is annyit ment, utazott akkor, hogy alig győzte. Szombat, vasárnap tsz-agitáció. Szervezés, emberi sorsok összetorlódása, harc. „Tóth Matyi volt a párttitkárunk .., Nagy ember ő, hallom. Azt mondta: agitátorfőnök leszel, Szenei elvtárs. ötvenegyben lettem párttag. Meg agitátorfőnök. Gádoros, Nagyszénás, szarvasi tanyák. Az egyik tanyában három, borjú- nyi kutya rontott nekünk. Alaposan megforgatták az agitátorcsapatot, A gazda meg ott állt a boglyák közt, vasvillára támaszkodva. Odakiáltott nekünk: Aztán mit fizetnek maguknak ezért? A három kutya a nyakunkon. Ezt a fogadtatást, mondtam. A végén összebarátkoztunk, kolbásszal, szalonnával kínált, de a tsz-be nem lépett be." Nevet. Azon a régi afféron, a három borjúnyi kutyával, meg a vasvillára támaszkodó gazdán. „Hiába támaszkodott. Meg nézett ránk vasvilla-szemmel. A végén kolbászt ettünk ''nála. Az unokája, ha van neki, el se hinné, hogy ilyen volt az ő nagyapja. Elnök is lehetett belőle, vagy más nagy ember. De akkor ránk uszította az ebeit.” Pattognak a fenyőlécek, jó meleg van a kályha körül. Hogy él most, kérdezem, de csak annyi nyomatékkai, hogy akár ne is feleljen rá. „Hatvanegy szeptember elsején mentem nyugdíjba. 1253 forinttal. Most 1523 forintot kapok. A feleségem semmit, csak én. Van egy házunk, egyszer nyertem egy autót. Eladtam, abból lett kifizetve a ház, meg rendbe hozva. Nevelek évente bárom malacot, eladom, van néhány tyúk meg galamb. A tsz jól fizet a kisgalambokért. Ezekből bejön havi négyszázötszáz. Amivel mindig kevesebb a nyugdíj. Azoknak jó, akik mostanában lesznek nyugdíjasok. Cit akkor két és fél ezret is kapha'mék.. De hát ennyi van. Élünk. Tévét nézünk, meg összejántnk a barátokkal. Két öreg komám van, aztán kész. Jó, hogy jött, igazán jó. Régen emlékeztem eny- •nyil egyfolytában az életemre. Sok minden belefér a 75 évbe, Nem bánta meg, hogy végighallgatott?” Az ablak felől jön a fény. Nyugalmas, jó ránézni. Az öreg harcos olyan, mint huszonöt éve. Élcelődő, mókázó, szókimondó. Csak bottal jár. Sass Ervin